HÍREK
A Belügyminisztérium abba az épületbe költözik, amit eredetileg a Pénzügyminisztérium igényeinek megfelelően alakítottak át, mielőtt beolvadt a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
HÍREK
A legendás gyorsétteremlánc anyavállalata, a Yum Brands bejelentette, hogy Kentuckyból Texasba helyezi át központját. A döntés hátterében üzleti átszervezés és hatékonyabb működés áll.
HÍREK
Rogán Antal minisztériuma a Várnegyed egyik impozáns épületébe költözhet. Az egykori Vöröskereszt-székház több tízmilliárd forintból épült újjá, de azt nem árulták el, pontosan mennyibe került.
HÍREK
Azt mondta, minden alkalommal egy-másfél órát vett el az életéből, hogy körözött parkolóhelyért.
HÍREK
Szabi szerint most mindenkinek időre van szüksége. Feleségének sok sikert és jó egészséget kívánt.
HÍREK
Donald Trump felesége legutóbb is hónapokkal a férje után tette át a székhelyét Washingtonba. Úgy fest, hogy most még ennél is ritkábban lesz a Fehér Házban.
HÍREK
Az új otthonában már megvolt az első főzés, sütés és egy kisebb buli is, szóval a beilleszkedés jó úton halad. Nehezen szánta rá magát, mert szívesen élt édesanyja, Kiszel Tünde és kutyája társaságában.
HÍREK
10 hónapnyi Amerika után a táncos ráébredt arra, hogy sokkal jobban kötődik az öreg kontinenshez.
HÍREK
„Még a végén ideköltözünk, annyira szeretjük!” - Kiderült, hova költözne Balogh Edina és Szabó Simon
Szabó Simonék legutóbbi utazása Bécsbe vezetett, ahol egy kis múzeumlátogatással is fűszerezték a napot. Edina posztolt is egy szerelmes fotót, és elárulta, hogy el tudná képzelni az életüket a szomszédos fővárosban.
HÍREK
Másfél éve költözött be első saját otthonába. Az életformájuk alakulásától függ, hogy meddig maradnak a házban.
HÍREK
Jelenleg van az életükben olyan prioritás, ami megelőzi az esküvőt. De megjelölte a reális célt is.
HÍREK
Az egykori szépségkirálynő kifejtette, hogy egy olyan döntést hoztak, ami radikális változást jelent az életükben. Szerettek volna minden külső hatástól mentesen, családként működni.
HÍREK
Costa Ricában kezd új életet a magyar modell férjével és két kisfiukkal. A gyerekek már el is kezdték az iskolát.
HÍREK
Felmerült annak a veszélye, hogy áramkimaradást okozhat a liftaknában megjelenő víz. Több beteg döntött úgy, hogy a hétvégét otthon tölti.
HÍREK
Szabad lélekként éli életét, és elfogadja, hogy van, akinek sok, ahogy ő létezik. Azt csinálja, ami a neki legjobb, és tudja, mi jó neki.
Népszerű
Ajánljuk