KÉK HÍREK
A Szurkolók az Állatokért Alapítvány feljelentést tett állatkínzásért. A szokatlan jelenetek nem csak az állatra, de a forgalomra is veszélyesek lehettek volna.
KÉK HÍREK
Számos új elem kiderült, egyértelműbb szabályozást és biztonságosabb vezetést akarnak a döntéshozók.
KÉK HÍREK
A KDNP frakcióvezető-helyettese nem véletlenül sietett Geszt felé: Orbán Viktor tart beszédet a nemzeti összetartozás napjának alkalmából a felújított Tisza-kastély ünnepélyes átadóján.
KÉK HÍREK
Az üzletember nemrég megrendelt sportautója 200 millió forintba került, a járművet Bécsben kellett átvennie. Azonban amikor átvette a kocsit, teljesen ledöbbent.
KÉK HÍREK
A letartóztatott Sz. Márk (21), valamint társa, S. Antónia (20) ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.
KÉK HÍREK
A szülők sokkot kaptak, amikor a rendőrök közölték velük, hogy a házuk előtti kocsiban hagyott gyerekük elhunyt. Az anya el is ájult, mentővel vitték kórházba.
KÉK HÍREK
Joe többféle ételt is készített már a kocsijában, például hamburgert, hot dogot és tortát is.
KÉK HÍREK
A kocsi egy kelta arisztokratáé lehetett, aki a római hódítás után az itt élők elitjéhez tartozott. A kocsival együtt két fogatos lovat, egy hátaslovat, és két vadászebet is eltemettek a barbár szertartás során.
KÉK HÍREK
Az ész megáll: busz húzott egy utánfutót, az utánfutó után rakományrögzítővel vontattak egy kocsit, ami húzott egy trélert, rajta egy autóval.
KÉK HÍREK
A rendőrök szerencsére ki tudták nyitni az ajtót, és kiszabadították a gyereket. Már piros volt az arca és ki akart szállni.
KÉK HÍREK
Az eset Indiában történt, az értelemszerűen barna - az eredeti színe rejtély - kocsi képe bejárta a világot.
KÉK HÍREK
Na jó, igazából a barátnője hekkelt meg egy róla készült képet, de az eredmény akkor is zseniális.
KÉK HÍREK
Szerte a világban használják a Galambos-hintókat. Legutóbb Chilébe került egy hófehér esküvői hintó, de számos fogathajtó versenyen az ő kocsijait használják.
Népszerű
Ajánljuk