SPORT
A Chelsea spanyol védője a hosszabbításban ért kézzel Musiala lövésébe. Az angol bíró nem adott büntetőt egy UEFA iránymutatás miatt.
SPORT
Az ötéves Berci egy forgójátékban volt, és meg akart kapaszkodni a szélében. Az apa szerint a játék nem volt jól összerakva.
SPORT
Egyesek már azt találgatták, hogy a volt amerikai elnök egy szexuális úton terjedő betegségben, a szifiliszben szenved. A valódi magyarázat sokkal egyszerűbb ennél.
SPORT
Ritkán láthatjuk a magyar a miniszterelnököt egy férfival kézen fogva, Vietnámban azonban ez nem számít kirívónak.
SPORT
Egy fogadásból gyömöszölte be a kezét a szájába, de kihúzni már nem tudta. A barátai először jót mosolyogtak rajta, aztán komolyra fordult a helyzet.
SPORT
Az 55 éves nő korábban azt mondta, nem számít, ha elítélik, a legfontosabb, hogy nem kellett amputálni a kétéves kislány kezét.
SPORT
A fiú a 18. születésnapja előtti napon egy építkezésen dolgozott és egy markológép villája alá került a kézfeje.
SPORT
Csodás panoráma, csend, békesség vár, remek hely az elmélyülésre, meditálásra is. Ráadásul a környéke is csalogató, hiszen Hollókő mellett egy romantikus hely, Farkaskútvölgy is felfedezésre vár.
SPORT
Az Index szúrta ki a furcsa elszíneződést, és megkérdezte az okról a miniszterelnök sajtófőnökét.
SPORT
Vas Alexa Zsófia szeretné, ha biciklizhetnének vagy kutyát sétáltathatnának a végtaghiányos gyerekek is. És nem kellene százezreket költeniük művégtagra.
SPORT
A kézolvasás tudománya olyan gyorsan fejlődik, hogy - talán már a közeljövőben - az állásinterjúk része is lehet.
SPORT
Hibátlanul dobja bele a kenyeret a pirítóba, a tejet a hűtőbe és így tovább, pedig oda se figyel közben. Trükk, vagy valóság?
SPORT
Nem kell külön számológép, hogy gyorsan megszorozd a kilencet, hiszen csak a kezedre kell nézni és ott az eredmény.
Népszerű
Ajánljuk