SZEMPONT
Szürke pólóban, szürke zászlóval vonul szombaton a Kutyapárt a Hősök teréről indulva, hogy békemenet keretében demonstráljanak az egyformaság mellett.
SZEMPONT
„Köszönjük mindenkinek, aki kitart mellettünk ebben a nehéz helyzetben” - írták. Nagy Dávid pártigazgató és Szin Richárd Kovács Gergely pártelnökről beszélgettek.
SZEMPONT
Egy lyukas fehér zászló került ki a szegedi Fidesz-székházra, a Corvin közben pedig Orbán Balázsnak állítottak emléktáblát. Megpakolták a szuverenitáskát.
SZEMPONT
A XII. kerület újdonsült polgármestere a várható fizetéséről is beszélt a Telexnek adott interjújában.
SZEMPONT
Azután jelentette be a lemondását, hogy kiderült: nem indulnak a XII. kerületben, mert a párt többsége nem támogatta az előválasztást.
SZEMPONT
Le Mariann vezeti a listát, amin helyett kapott a tanártüntetésekről ismerős Törley Katalin és az M1-en a barátnőjével telefonáló humorista is.
SZEMPONT
A Jobbik XVIII. kerületi képviselője a választás rendje elleni bűncselekmény, vesztegetés és befolyással üzérkedés miatt tett feljelentést Lévai István Zoltán akciója kapcsán.
SZEMPONT
A ferencvárosi pad után most egy színes híd miatt áll a bál a fővárosban. A Fővárosi Csatornázási Művek szerint az árvízvédelem akadályozása miatt kell mennie a hídnak.
SZEMPONT
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt passzivistái három padot tettek rendbe a településen. Miután végeztek, négy és fél órás kihallgatás következett a rendőrségen.
SZEMPONT
A kiskunhalasi férfi meglepődött, amikor a pultos elfogadta tőle a kutyapárt által korábban kampánycélra készített kamupénzt. Még a visszajárót is elitták.
SZEMPONT
A Cannibal Corpse nevű death metál zenekar Make them suffer című számát „játssza”. De nem úgy, ahogy a többi.
SZEMPONT
A 18-29 év közöttieket többek között jobban aggasztja a környezetvédelem és a korrupció, mint az idősebbeket.
SZEMPONT
Olyan kérdésekre is választ kell adni, mint például: „Vlagyimir Putyin minél több ellensége essen ki véletlenül az ablakon, ha közben Magyarországon hatósági áras maradhat a cukor?”
SZEMPONT
A KDNP-s politikus azt állítja, egy fenyegető hangnemű levelet is kapott az elmúlt 24 órában.
Népszerű
Ajánljuk