KÉK HÍREK
A légitársaság szerint ez egy előleg, és ezt majd levonják a kártérítésként megítélt összegből.
KÉK HÍREK
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint az illető lelkiismeretes és jó szakember. A hatóság szerint azonban a férfi családjának panasza megalapozott.
KÉK HÍREK
Az OMSZ vizsgálata szerint minden rendben volt, de az NNGYK már mást állapított meg. Kártérítésért perel a 77 éves férfi, aki majdnem belehalt a hibába.
KÉK HÍREK
A robbantó egyre nehezebben viseli a bezártságot, szabadulni szeretne, de előtte kártérítést követel, mert szerinte az segítene neki lecsillapodni.
KÉK HÍREK
Akik beperelték a céget, arra panaszkodtak, hogy a telefonjaik akaratukon kívül rögzítették beszélgetéseiket. Az Apple-nek hatalmas összeget kell fizetnie, de ez rengeteg ember között oszlik el.
KÉK HÍREK
Azt már elismerte az orosz elnök, hogy hazája rakétája találta el a repülőt, és bocsánatot is kért. Igaz, azt nem mondta ki, hogy hibáztak volna.
KÉK HÍREK
A 34 éves brit vásárló azonban egyáltalán nem szontyolodott el a csekély összeg miatt. Sőt megnyugtatták, hogy egyszeri hibáról volt szó, nem változott a Mars csoki kinézete.
KÉK HÍREK
Michael Sullivan 1987-ben kapott életfogytiglani börtönbüntetést. Azzal vádolták, hogy egy évvel korábban megölt egy férfit.
KÉK HÍREK
Mire a mentők kiértek és újraélesztették, a hosszú oxigénhiány miatt a gyerek lebénult és súlyos értelmi sérülést szenvedett. A kártérítés mellett 1,8 millió forintos havi járadékot is kapnak.
KÉK HÍREK
Rekord! Majdnem 18 milliárd forint kártérítést kapott egy rab, aki 10 évig ártatlanul ült Amerikában
A most 34 éves Marcel Brown 2018-ban szabadult, miután a bíróság felmentette, és 2019-ben polgári pert indított a város, a rendőrség és a chicagói igazságszolgáltatás ellen.
KÉK HÍREK
A baleset 2016 júniusában történt, amikor a hét éves Vince hat percet töltött víz alatt egy csúszdabaleset következtében. Az oxigénhiány miatt súlyos agykárosodást szenvedett.
KÉK HÍREK
Azt akarják, hogy ezt Horváth is elismerje. Azt is leírták, hogy szerintük eddig mennyi pénzt fizettek ki neki.
KÉK HÍREK
A színházigazgató szerint a megsérült színészek eddig több mint 5 millió forint támogatást kaptak, ezzel szemben Szász Júliához ennek az összegnek csak a töredéke jutott el. Kártérítést nem kapott még.
KÉK HÍREK
Súlyos tízmilliókkal csökkent az ingatlanok értéke azáltal, hogy lényegében be lehet látni a lakásokba az M19-es autót felett átívelő hídról.
KÉK HÍREK
Egy soproni férfi súlyosan megsérült, amikor a cirkuszi előadáson a fejére zuhant egy vasoszlop. Az eset után a családapa kártérítési keresetet fontolgat a cirkusszal szemben.
KÉK HÍREK
Az ajánlat szerint a szülők nem kaptak volna semmit, csak az özvegy és a két árva részesült volna kártérítésben. A család ügyvédje próbált peren kívül megegyezni a TEK-kel a kártérítés összegéről, de nem járt sikerrel.
KÉK HÍREK
Drága mulatság az ingyen játék. Adósrabszolgaság lesz a vége. Tanulságos történet az Egyesült Államokból.
Népszerű
Ajánljuk