KULT
Mégsem értjük, ezt miért kéne látnunk. Tudunk nem elfogultak lenni? El tudjuk engedni, amit egy éve gondoltunk? Erre tesz kísérletet ez a dokumentumfilm.
KULT
Pontosabban az ügyvédeik, így Heard biztosítótársasága egymillió dollárt fizet Deppnek, hogy véget vessen az ügynek.
KULT
A 11 éves Kori két sikertelen szívátültetésen van túl, többet már nem vállalt be, így lehet, hogy ez lesz az utolsó karácsonya.
KULT
A színész azután borotválkozott meg, miután kiderült, film készül volt feleségével vívott rágalmazási peréről.
KULT
A levelet a színésznő PR csapatának egyik tagja írhatta, aki megfenyegetett egy újságírót, majd olyan dolgokat árult el neki, amiket talán nem kellett volna.
KULT
Az idei gálán két életműdíjat is kiosztottak, miközben a köszönetnyilvánításokat sorra sípolták ki az adásból.
KULT
Johnny Depp ügyvédei szerint Heard kérelme „a komolytalanság határát súrolja”. Azcarate bíró pedig nem talált megfelelő indokot a per újratárgyalására.
KULT
A színésznő ellen 7 éve indult eljárás azért, mert illegálisan vitte be Ausztráliába két kutyáját. Akkor pénzbüntetéssel megúszta, Johnny Depp egykori ingatlanosa azonban két éve lebuktatta, hogy nem mondott igazat a bíróságon.
KULT
Gilbert Grape-től Jack Sparrowig összegyűjtöttük, hogy a pár évre elfelejtett színész milyen csodás alakításokra képes.
KULT
A médiatársaság állítólag egy 301 milliárd dolláros ajánlatot tenne a színésznek, aki nemrég azt mondta, 300 millió dollárért és 1 millió alpakáért sem lenne újra Sparrow kapitány.
KULT
A színésznőnek a fellebbezéshez ki kell fizetnie a büntetése egy részét, azonban úgy tűnik az összeg nem áll rendelkezésére.
KULT
A színésznő azt mondta, tudja, milyen az, amikor hazugnak nevezik és megalázzák az embert azért, mert nem hiszik el neki, hogy bántalmazták.
KULT
„Halálom napjáig kitartok az igazam mellett” – mondja a színésznő, aki állítása szerint nem bosszút akar, csak bizonyítani, hogy az állításai igazak.
KULT
A színésznő arról beszélt egy tévéinterjúban, hogy nem kapott megfelelő bánásmódot a közösségi médiában, de utalt arra is, hogy Johnny Depp jogi csapata lefizette az ellene valló tanúkat.
KULT
Azt is elmondták, hogy Depp számára ez sosem a pénzről szólt, hanem a hírneve helyreállításáról.
Népszerű
Ajánljuk