HÍREK
Az új jegybankelnök célja állítása szerint az, hogy az intézet újra az alapfeladataira koncentráljon, egy másik minisztert is bevonnak a rendteremtésbe.
HÍREK
A forint rövid idő alatt jelentősen gyengült az euróval és a dollárral szemben. A piacok az amerikai kamatdöntések kihirdetésére várnak.
HÍREK
A jegybank tájékoztatása szerint az új vezetők számára előírták, hogy „minden jogi lehetőségre és területre kiterjedő vizsgálatot folytassanak az alapítvány és az Optima Zrt. működésének feltárására”.
HÍREK
A jegybank elnöke 46 év közszolgálat után búcsúzik munkahelyétől. Megköszönte Antall Józsefnek és Orbán Viktornak is a bizalmat.
HÍREK
A miniszterelnök péntek reggel tette meg a nagy bejelentést a közösségi oldalán. Ő váltja majd Matolcsy Györgyöt.
HÍREK
A miniszter a keddi meghallgatásán egyértelművé tette, amit már eddig is lehetett sejteni. Varga Mihály jegybankelnök lesz és Nagy Márton került a gazdasági csúcsminisztérium élére.
HÍREK
2020 nyarán a jegybank elnöke egy 12 pontos javaslatcsomagot terjesztett elő, amely az egészségügy, oktatás és a nyugdíjrendszer átfogó átalakítását szorgalmazta. Olyan volt, mint egy kvázi-kormányprogram.
HÍREK
Harmadik egymást követő évben volt veszteséges tavaly a Magyar Nemzeti Bank. Mínusz 1855 milliárd forinttal most először negatív tartományba került az intézmény saját tőkéje is.
HÍREK
A szerdai kormányülésen téma volt a jegybankra vonatkozó törvény, amit a pénzügyminiszter posztja is megerősített.
HÍREK
A litván Revolut Bank UAB Kelet-Közép-Európában mintegy 10 millió ügyféllel rendelkezik. Ezen belül az egymilliós magyarországi ügyfélkör a hitelintézet második legnagyobb régiós piacát jelenti, Budapest pedig 365 ezer ügyféllel a régiós városok rangsorában a 3. helyen van.
HÍREK
A jegybanki kamateredmény 1072,6 milliárd forintos veszteséget mutatott 6 hónap alatt, a devizaváltáson pedig csak 52,9 milliárdos profit volt. Mindez indokolttá teszi a jegybanktörvény módosítását.
HÍREK
Szerinte az infláció fává nőtt, a jegybanknak pedig csak bicskája van. A kormánynak viszont fejszéje.
HÍREK
A parlamentben folytatódott a jegybank és a kormány közötti adok-kapok. Négy napja Matolcsy nevezte kalandornak a kormány inflációkezelését, most Orbán szólt vissza a jegybank elnökének.
HÍREK
A jegybankelnök szerint Magyarország pénzügyi szempontból az Unió öt legsebezhetőbb országa között van.
HÍREK
A jegybankelnök kijelentette: versenyképességi, termelékenységi fordulatra van szükség, az ársapkák mielőbbi kivezetését javasolják a kormánynak.
Népszerű
Ajánljuk