KÉK HÍREK
A két diák egy videójáték miatt vitatkozhatott össze. Mikor az egyikük hátat fordított, a másik előkapta a fegyvert a folyosón.
KÉK HÍREK
A svéd rendőrök szerint a lövöldözés áldozatainak száma még emelkedhet. Jelenleg még nem tudni, hogy az elkövetőnek milyen indítéka volt.
KÉK HÍREK
Öt embert lőttek le egy közép-svédországi iskolában – közölte a svéd rendőrség. Az eset a Stockholmtól 200 kilométerre nyugatra fekvő Örebroban történt kedd kora délután.
KÉK HÍREK
A halálos áldozatokon kívül hatan sérültek meg. Az wisconsini iskolai lövöldözés elkövetője magával is végzett.
KÉK HÍREK
További kilenc embert megsebesített a tinédzser. A lövöldözőt elfogták a rendőrök, jelenleg is tart a kihallgatása.
KÉK HÍREK
Három társát sebesítette meg egy lövöldöző gyerek Finnországban, egyikük belehalt a lövésbe. Őrizetbe vették a gyanúsítottat.
KÉK HÍREK
Az édesanyja szerint Leventét ma már csak a tanulás érdekli, egyetemre szeretne menni. Henrietta tudja, hogy a fia soha nem bántott volna senkit, csak nagyot akart mondani.
KÉK HÍREK
Nem diák, hanem egy elutasított tanár volt az elkövetője a három halálos áldozattal járó lövöldözésnek a Las Vegas-i Nevada Egyetemen.
KÉK HÍREK
Már a kicsiket is megtanítják prezentálni, a szülők bemehetnek velük ebédelni, és ha baj van, terapeuta foglalkozik a gyerekekkel. A kiköltöző magyarok külföldi oktatási rendszerben szerzett tapasztalatairól szóló sorozatunkat az Egyesült Államokkal folytatjuk.
KÉK HÍREK
Már a kicsiket is megtanítják prezentálni, a szülők bemehetnek velük ebédelni, és ha baj van, terapeuta foglalkozik a gyerekekkel. A kiköltöző magyarok külföldi oktatási rendszerben szerzett tapasztalatairól szóló sorozatunkat az Egyesült Államokkal folytatjuk.
KÉK HÍREK
Nicole Schubert takarítás közben akadt rá a fia naplójára, amelyben a fiatal borzalmas terveket vázolt. A nő azt mondta: nem bánta meg, hogy feladta, mert most életben van, ahogy mindenki más is.
KÉK HÍREK
A 21 éves férfi egy autóból, automata fegyverrel nyitott tüzet az udvaron összegyűlt fiatalokra. Két napja egy hetedikes diák lőtte le nyolc társát egy belgrádi iskolában.
KÉK HÍREK
Egy osztály diákjai tömegmészárlást imitáltak az iskolai szünetben a szerdai gyilkosságot utánozva.
KÉK HÍREK
A fiú csak július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők. A szerb államfő szerint 12 évre kellene leszállítani a korhatárt.
KÉK HÍREK
„Gyilkolj, vadállat, gyilkolj!” – anyjával is végezni akarhatott a lövöldözésre készülő miskolci fiú
Levente a volt általános iskolájában akart vérengzést rendezni. Tervei szerint a diákoknak kivégzésük előtt szopogatniuk kellett volna a fegyvere csövét.
KÉK HÍREK
A szülő szerint a gyermeke évek óta imádta a lövöldözős játékokat, és sok probléma volt vele.
Népszerű
Ajánljuk