HÍREK
Az infláció még a miniszter várakozásainál is magasabb lett, és úgy tűnik, az élelmiszerárak emelkedése még több gondot okozhat. Nagy Márton szerint februárban az élelmiszer-infláció akár 7 százalék fölé is kúszhat.
HÍREK
A KSH csak kedden teszi majd közzé a friss adatokat, de a nemzetgazdasági minisztériumban már láthatják a számokat.
HÍREK
„Szép szóval vagy más eszközökkel, de meg fogjuk védeni az embereket az indokolatlan áremelésektől!” - mondta a kormányfő.
HÍREK
A nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy ha a kereskedőknek és a beszállítóknak nem sikerül közösen árakat csökkenteni, akkor a kormány direkt módon beavatkozik az árakba.
HÍREK
Százezer forint alatt a fővárosban szinte semmi nem lehet bérbe venni. De nem csak Budapesten tapasztalni a drágulást, hanem olyan nagyvárosokban is, mint Debrecen.
HÍREK
Éppen, hogy belengette az újabb árstopot Nagy Márton, a Lidl már lépett is. Lesz, aminek 10 százalékkal is lejjebb viszik az árát.
HÍREK
Januárban újra Magyarországon nőttek a leggyorsabban az árak az egész EU-ban. Az infláció meghaladta az 5 százalékot, miközben a kormány korábban győzelmet hirdetett az áremelkedés felett.
HÍREK
Nem támogatják. Fónagy János szerint az egységes mértékű emelés biztosítja a rendszer igazságosságát.
HÍREK
A nyugdíjasok dupla pénzt kapnak februárban, de a legszegényebbeknek ez nem jelent megoldást. Sokan idén először elesnek a plusz ellátástól - mondja a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozatának elnöke.
HÍREK
Mióta Románia csatlakozott a schengeni övezethez, megszűntek a határellenőrzések. Ez lendületet adott a bevásárlóturizmusnak, amely egyre népszerűbbé válik a magyarok körében. Az új, szervezett utazásra nagy az érdeklődés.
HÍREK
Tovább száguld az orbáni infláció - írta a TISZA Párt elnöke, miután megjelentek a friss KSH-adatok.
HÍREK
A kormány egyszer már élt az árak befagyasztásának lehetőségével, hogy csökkentse a magas infláció hatásait. Az online árfigyelő rendszerét is kiterjesztenék.
HÍREK
4,5 százalékkal nőttek az árak az egy évvel korábbihoz képest. A termelői árak megugrása pedig jellemzően átgyűrűzik a fogyasztói árakba is.
HÍREK
Míg korábban a nyugdíjasok átlagosan a nettó átlagbér 75 százalékát kapták, mára ez az arány mindössze 50 százalékra csökkent. A jelenlegi trendek alapján valószínűsíthető, hogy ez a helyzet a jövőben tovább romlik.
HÍREK
A magyarországi fürdők vezetői csak reménykedni tudnak abban, hogy több pénz marad a családoknál, amit fürdésre, kikapcsolódásra tudnak elkölteni idén.
HÍREK
Az akció óriási hatást gyakorolt az üzletek forgalmára, az állampolgárok látványosan visszafogták költéseiket.
Népszerű
Ajánljuk