FELFEDEZŐ
A férfi testét szó szerint átjárta az áram, még a cipője is a padlóhoz égett. A túlvilági élményéről könyvet írt, amiből még film is készült, bár sokan megkérdőjelezik az élményeit.
FELFEDEZŐ
A rapper Hajdú Péternek mesélt halálközeli élményéről, illetve a Curtishez fűződő kapcsolatáről is őszintén beszélt.
FELFEDEZŐ
Még novemberben esett össze egy baráti kosármeccsen az 57 éves férfi. Egy éppen ott tartózkodó ápolónőnek köszönheti az életét.
FELFEDEZŐ
Mások kevésbé felkavaró halálközeli élményekről számoltak be. Van olyan is, aki ennek hatására már nem is tart attól, mi vár rá a túlvilágon.
FELFEDEZŐ
Courtney Bannick nem sokra emlékszik, de arra még igen, hogy kihajtogatta a bankjegyet, és ott volt benne a fentanil. Utána nem sokkal már elkezdett szédülni, és nem nagyon tudott beszélni.
FELFEDEZŐ
„Most haltam meg, de fitt és egészséges vagyok” – Csodával határos módon maradt életben egy angol nő
Csupán hat százalék esélye volt a felépülésre a 49 éves Kirsty Bortoftnak a hirtelen szívmegállás után.
FELFEDEZŐ
Mindhárom tapasztalat nagyon hasonló volt: lelassult az idő, és kívülről látta saját testét a fehér fényben.
FELFEDEZŐ
A zenész jelentkezett egy aranykalászos gazda képzésre. Azt mondja, hamarosan kezdődnek az órák, ő pedig már nagyon várja.
FELFEDEZŐ
Míg a halálközeli élményeket korábban békés tapasztalatnak tartották, az új tanulmány szerint 73% -a azt mondta, hogy kellemetlennek találta.
FELFEDEZŐ
A frontember nemrég osztotta meg a világgal: nem sok választotta el attól, hogy legújabb albumuk, a Songs of Experience, egyben a legutolsó is legyen.
Népszerű
Ajánljuk