HÍREK
A Tisza Párt elnöke 5 kérdést küldött a miniszterelnöknek Orbán Balázs interjúja kapcsán, majd a BTK hazaárulásról szóló részét is idézte.
HÍREK
Maga a Kréta rendszer biztonságos, azonban adatlopások során a felhasználók gépéről szerezhették meg a belépési adatokat. A kétfaktoros hitelesítés az ilyen veszélyeket eredményesen küszöböli ki, de ennél is fontosabb az óvatosság, ha a netet böngésszük.
HÍREK
Illegális és káros tartalmak gyártásására is rá tudták venni a mesterséges intelligenciát, ráadásul a módszer sok más nyelvi modellnél is működik.
HÍREK
Dén Mátyás informatikus-közgazdász szerint csak a szerencsén múlt, hogy nem szerv- vagy emberkereskedőkhöz kerültek a gyerekek adatai. A szülőkkel pedig azóta sem kommunikál senki.
HÍREK
Többek között a Starbucksot is célozták, hogy a cég ne szúrhasson ki a szakszervezetet szervező dolgozókkal.
HÍREK
Szijjártó hivatalára súlyos gyanú vetült, miszerint „a magyar diplomácia a külügyi hálózatok feltörésével gyakorlatilag nyitott könyvvé vált Moszkva számára”. A külügyminiszter azonban látszólag egészen mással foglalkozik.
HÍREK
Az oknyomozó portál szerint, amikor az orosz külügyminiszter kitüntette Szijjártó Pétert, ő már rég tudta, hogy Oroszország titkosszolgálatai megtámadták és feltörték az általa vezetett Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai rendszereit.
HÍREK
Politikai pártok országos és tagállami szervezeteinek, továbbá republikánusoknak és demokratáknak dolgozó konzultációs cégek számítógépes rendszereit érintették. A hackerek – a Microsoft szerint – az orosz kormányzathoz köthetők.
Népszerű
Ajánljuk