SZTÁRVILÁG
L.L. Junior tiszta vizet öntött a pohárba, s kamerák előtt mondta el az igazságot a legutóbbi gyorshajtásos botrányával kapcsolatban. Utasként ült az autóban.
SZTÁRVILÁG
A gyorshajtási ügyek többségében nem állítják meg a helyszínen a szabálysértő autósokat, később viszont nehéz bizonyítani, ki volt a sofőr. A rendőrség a fantomizált autók gazdáival szemben több mint 128 ezer esetben indított eljárást, az adóhatósághoz is fordultak a bírságok behajtása érdekében.
SZTÁRVILÁG
Mindezt a belső sávban, ráadásul bevágott egy autó elé is. A szakember szerint komoly problémát jelent, hogy még mindig nincs szabályozva a rollerek használata.
SZTÁRVILÁG
A magyar középpályást egy kamera buktatta le, de csak később tudta meg, hogy mindez milyen komoly következményekkel jár. Alaposan a zsebébe kell nyúlnia, és a pontokat is számolhatja.
SZTÁRVILÁG
87 sebességmérő doboz már áll, 94-et pedig előkészítenek éppen. A rendőrség új csodafegyvere több okból is hatékonyabb az eddigi fix sebességmérőknél.
SZTÁRVILÁG
Lénárd András 160-al száguldozott az autópályán, amiért átszámítva körülbelül 250 ezer forintos büntetést kapott. Ő azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
SZTÁRVILÁG
Tavaly nyáron egy 700 lóerősre tuningolt Mercedes a járdán gázolt halálra egy kerékpárost, miután a sofőr elvesztette az uralmát a száguldó jármű felett.
SZTÁRVILÁG
A polgármester nem tud arról, hogy ki készítette és helyezte ki a molinót, amit végül eltávolítottak.
SZTÁRVILÁG
Vadon Jani mondta a legkeményebb szavakat, de Balázs és Rákóczi Feri is élesen elítélte a két popsztár városi gyorshajtását.
SZTÁRVILÁG
A rapper a Fókusznak azt mondta, hogy a gyorsulás után azonnal le is lassítottak, és nem veszélyeztettek senkit.
SZTÁRVILÁG
A rapper az RTL.hu-nak elárulta, hogy huszonéves korában elvették a jogosítványát, és utána megfogadta, hogy semmilyen szabálysértést nem fog elkövetni. A mostani eset rácáfolt ugyan erre, és ezt nagyon sajnálja.
SZTÁRVILÁG
A rapper szerint ő nem vszélyeztetett senki, és vállalja a felelősséget és a következményeket.
SZTÁRVILÁG
Az esetet L.L. Junior még videóra is felvette és megosztotta a közösségi oldalán. Ráadásul még egy szavazást is indított hozzá.
SZTÁRVILÁG
Az intézkedésekre elsősorban az Árpád hídon történt halálos gázolás miatt kerül sor. Kérdés persze, hogy mennyire tudják majd kiszűrni a túl gyorsan közlekedőket.
SZTÁRVILÁG
A gyorshajtás veszélyeire szeretné felhívni a figyelmet a BRFK a videóval. A felvétel végén az ütközés és az utána következő pillanatok egy valós baleset során készültek.
Népszerű
Ajánljuk