HÍREK
A történész korábban többek között „velünk élő sztálinizmusnak” nevezte a testületet. Freund Tamás „a Magyar Tudományos Akadémia lejáratására, hiteltelenítésére történő minden erőfeszítést, álhírterjesztést, rágalmazást a nemzet jövője, jóléte, megmaradása szempontjából rendkívül kártékonynak tart“.
HÍREK
Freund Tamás egy óvatos hangvételű posztban fejtette ki, hogy a Tudományos Akadémiának kerülnie kellene a politikai megnyilvánulásokat. Azt ugyanakkor elismerte, hogy az intézményben „visszhangot keltett” a miniszterelnök poloskázós beszéde.
HÍREK
Freund Tamás, az akadémia elnöke nem fogalmazott ilyen élesen, de szerinte is csak kárenyhítésre jó a kormány új kutatási programja.
HÍREK
Freund Tamás a negyedik hullámról, a harmadik adag vakcináról és a fiatalok oltásáról is ír állásfoglalásában.
HÍREK
Freund Tamás egyebek közt azért írt levelet, mert a Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium döntésével bekerült a nyertesek közé olyan pályázó is, aki előtte az utolsó helyen végzett az adott zsűri rangsorában.
HÍREK
Viilámgyorsan terjed a közösségi oldalon a Freund Tamás agykutatóval készült interjú egyik részlete.
Népszerű
Ajánljuk