SZTÁRVILÁG
A rapper akár 24 év börtönt is kaphatott volna, de az esküdtszék három óra alatt felmentette. A tárgyalás során heves viták zajlottak, az énekesnő végig támogatta párját, aki az ítélethirdetés után ünnepelt.
SZTÁRVILÁG
Egy nő azzal vádolta a TISZA Párt vezetőjét, hogy erőszakoskodott vele. A politikus szerint egy szó sem volt igaz abból, amit a nő állított.
SZTÁRVILÁG
Az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg. Bene Ildikó 2020 vége óta volt országos kórházfőigazgató-helyettes.
SZTÁRVILÁG
A püspök március 9-én a budapesti Ráday Ház dísztermében rendezett gyülekezeti konferencián közel négyszáz ember előtt beszélt egy olyan ügyről, ami számos bűnügyi kérdést is felvet. Egy ideje már terjed a beszéd leirata a református körökben.
SZTÁRVILÁG
Nem lehet tudni, mi történt. A Magyar Közlönyben megjelent rendeletben semmilyen indoklás nem volt a felmentésről.
SZTÁRVILÁG
Horváth Lóránt azt mondta: az egykori államtitkár ellen csak közvetett bizonyítékok vannak, és felmentésével kapcsolatos bizakodása nem alaptalan. Schadl György esetében pedig jóval kisebb lehet a büntetés, mint amit a közvélemény gondol.
SZTÁRVILÁG
Szerinte ártatlan az ellene felhozott vádakban, és csak azért zajlik ellene karaktergyilkosság, hogy a későbbiekben ne térhessen vissza a politikai pályára.
SZTÁRVILÁG
A család ügyvédje azonban úgy véli, hogy a gyilkos „az ölés vonatkozásában beszámítható volt”, hiszen tudta, hogy rendőrök intézkednek és tudta, hogy a késsel embert lehet ölni.
SZTÁRVILÁG
Szerdán jelent meg erről a határozat a közlönyben. Két női politikus távozik Lázár János, illetve Nagy István minisztériumától.
SZTÁRVILÁG
Az ügyészség vesztegetéssel vádolta az üzletembert, a bíróság azonban ezt nem látta bizonyítottnak.
SZTÁRVILÁG
Születésnapja alkalmából menesztették az igazgatót. A baleseti intézet munkatársait kedden tájékoztatták egy rendkívüli vezetői értekezleten az igazgató kirúgásáról.
SZTÁRVILÁG
Freund Tamást kinevezte a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács tagjának, és felmentett egy államtitkárt.
SZTÁRVILÁG
Vukoszávlyev Zorán a műemlékvédelemért felelt tavaly augusztus óta. Csepreghy Nándor miniszterhelyettes szerint kizárólag szakmai okok állnak a döntés mögött.
SZTÁRVILÁG
Szerintük megengedhetetlen, hogy egyeztetés és felhatalmazás nélkül beszélt a palesztinoknak szánt uniós forrásokról Várhelyi Olivér.
Népszerű
Ajánljuk