TECH
A Meta kiterjeszti a tiniszabályokat. A szülők beleszólhatnak, kivel cseveg a gyerekük, és mikor használhatja a közösségi oldalakat.
TECH
A miniszterelnök szerint a szeretet mindig erősebb a gyűlöletnél. Korábban az énekesnő mutatta meg a gyűlölködő kommenteket, amit a közös kép után kapott.
TECH
Az erotikus modell szerint valahol hiba csúszhatott a rendszerbe, aminek a levét ő issza meg. Mindenesetre nem tűnik el teljesen a közösségi médiából.
TECH
A volt főpolgármester-jelölt ismét szóvá tette a Divatcsarnokot egy kommentjében, erre repült a tiltás. Ugyanakkor kéréssel is fordult követőihez.
TECH
A Meta feje megszünteti a tényellenőrző programot. Donald Trump segítségével lépne fel azokkal a kormányokkal szemben, amik szerinte „cenzúrát” akarnak.
TECH
Nem világos, hogy a Tisza Párt elnöke milyen mérőszámok alapján jelentette ki, hogy Facebook történetében nem volt még népszerűbb hazai poszt az övénél.
TECH
A Tisza Párt elnöke karácsonykor két bejegyzéssel is jelentkezett. Ezek közül az első már majdnem 150 ezer kedvelésnél jár.
TECH
Magyar szerint Orbán Viktor minden eszközzel megpróbálja elterelni a figyelmet az összeomló magyar államról és a csődöt mondó kormányzásról.
TECH
A közlekedéspolitikus szerint manapság már nem csak Ausztriában vagy Németországban, de Csehországban is az a cél, hogy óránkénti ütemes menetrend legyen minden főbb relációban, mi pedig visszafelé haladunk ezügyben is.
TECH
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében emlékeztetett arra is, hogy tavaly már 900 milliárd forintot költöttek a magyarok magánegészségügyre, arányosan a legtöbbet Európában, eközben Orbánék bezárják a vidéki szülészeteket, megszüntetik a felnőtt- és gyermekorvosi ügyeleteket.
TECH
November 27-én jelent meg az első fülledt videó. Az előtte lévő posztban még a miserendet ismerhették meg a követők.
TECH
A világon elsőként hoztak ilyen törvényt. 50 millió dollárra büntethetik azokat a vállatokat, akik nem tesznek „ésszerű lépéseket” annak érdekében, hogy a 16 éven aluliakat távol tartsák a platformjaiktól.
TECH
A Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormány mindent elkövet, hogy a nyilvánosság ne értesülhessen a gyermekvédelemben uralkodó áldatlan, embertelen állapotokról. Nem akarják, hogy az emberek értesülhessenek arról, hogy például a 22 férőhelyes nyírszőlősi otthonban majd 40 gyereket gondoznak.
TECH
A műsorvezető bevallotta azt is, hogy ő éppenséggel Náray ellentéte, ő hozzá képest gyáva. Igazából tudja, hogy váltania kellene, nemcsak műfajt, de országot is.
TECH
A Tisza Párt elnöke szerint a Fidesznek már nincs más célja, mint még inkább megosztani a társadalmat és a közbeszédet végképp lehúzni a bulvár mocsarába.
TECH
A csoport tagjai elsősorban női problémákról posztoltak. Egy idő után olyan bejegyzések is megjelentek, amelyekben egyes tagok családon, kapcsolaton belüli erőszakról számoltak be.
TECH
A dél-afrikai 23 éves nő októberben adta el gyermekét, de egy héttel később megbánta tettét. Óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Népszerű
Ajánljuk