SZTÁRVILÁG
A keramikusként dolgozó Viszkis már kifizette az új üzlethelyiség bérleti díját, mégis elutasították. Most bolthelyiség nélkül maradt, és jogi lépéseket fontolgat.
SZTÁRVILÁG
A rendőrség azonnal intézkedett: átkutatták az intézményt, majd három órán belül elfogták az elkövetőt. M. B. ellen közveszéllyel fenyegetés miatt indult eljárás.
SZTÁRVILÁG
Egy szemtanú elmesélte, hogy hatalmas robbanással kezdődött, majd lángok csaptak ki a lakásból. A bent lakók az ajtó felé nem tudtak menekülni, ezért az ablakpárkányba kapaszkodva lógtak, amíg bírtak.
SZTÁRVILÁG
Az esztergomi Grand Hotel Esztergomban tartják, ami Hernádi Zsoltnak, a MOL-vezérigazgatójának érdekeltsége. Orbán este már Berlinbe utazik tovább.
SZTÁRVILÁG
A dunai árhullám levonulása után a vasúttársaság eltávolította az Esztergom–Komárom vonalon a vasúti pályát védő fóliát és 20 ezer homokzsákot a Lábatlan-Nyergesújfalu szakaszon.
SZTÁRVILÁG
A látványos fotókat a közösségi oldalán tette közzé a polgármester. Esztergomban pénteken tetőzött az árvíz 752 centiméterrel.
SZTÁRVILÁG
Az ajánlat szerint a szülők nem kaptak volna semmit, csak az özvegy és a két árva részesült volna kártérítésben. A család ügyvédje próbált peren kívül megegyezni a TEK-kel a kártérítés összegéről, de nem járt sikerrel.
SZTÁRVILÁG
A régmúlt és a jelen két- és négykerekű járművei mellett minden korosztálynak szóló szórakoztató programok és egy 100 éves időszakot felölelő rádió, fotó és filmtechnikai eszközök ipartörténeti tárlat is a kiállítás része lesz.
SZTÁRVILÁG
A 24 éves férfi még a beteghordót is lerúgta a lépcsőről, aki emiatt eszméletét vesztette. A tombolás eredménye több csonttörés lett.
SZTÁRVILÁG
Ezen kívül kiderült, hogy januárban leállt a Vörös-tengeren kialakult helyzet miatt, ennek következtében pedig 2024 első két hónapjában 2300 autóval kevesebbet gyártottak a korábbi évekhez képest. A kiesett mennyiséget mára már sikerült pótolni.
SZTÁRVILÁG
A majdnem kétszáz kilós állat olyan szerencsétlenül zuhant, hogy agyonnyomta az anyósülésen utazó 39 éves nőt.
SZTÁRVILÁG
Miután a nagyvad nekiütközött az autónak, a levegőbe repült, majd a kocsi tetejére esve agyonnyomta az anyósülésen utazó 39 éves nőt. A sofőr túlélte a balesetet, de súlyos sérüléseket szenvedett.
SZTÁRVILÁG
Tábla is figyelmeztette a nézőket az életveszélyre, mégis bejutottak a lezárt területre, ahol a tragédia a történt. Ismeretlen tettes ellen indult eljárás.
Népszerű
Ajánljuk