HÍREK
A politikusról az utóbbi időben figyelemfelkeltő akciói miatt cikkezett a sajtó: politikai eseményeken trombitál, sőt, Hadházy tüntetése alatt kétszer is beugrott a Dunába.
HÍREK
A Római-part új ékköve, a kraft sörök és a Duna-parti hangulat tökéletes találkozása, ahol díjnyertes italok és különleges gasztronómiai élmények várnak.
HÍREK
A brit zenekar három koncertet ad Budapesten a Puskás Arénában. Az egyik buli után készült egy videó Chris Martinról.
HÍREK
A budapesti főpolgármester szerint az a céljuk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen.
HÍREK
Szandiról a Duna-parton készítettek festményt, az alkotási folyamatban pedig PSG Ogli is közreműködött lényegre törő meglátásaival.
HÍREK
A Bissau-Guinea-i férfi közel 50 éve él Magyarországon, szerepelt Az állampolgár című filmben is, és nem bánta meg, hogy szakmájában nem tudott elhelyezkedni.
HÍREK
A folyópart rekreációs szerepe a relatíve kevés zöldterülettel bíró metropoliszok életében kiemelt fontosságú. Nem volt ez máshogy 100 évvel ezelőtt sem a budapestiek életében.
HÍREK
Tavaly nyáron mintegy tízezren látogattak ki a partszakaszra, amit idén két héttel korábban nyitnak meg a fürdőzőknek.
HÍREK
Július utolsó hétvégéjén ismét a dunaföldvári Duna-part kapja a főszerepet: itt rendezik meg már másodszor a PARTI Fesztivált. A bulit, amit idén sem érdemes kihagyni!
HÍREK
Olvasónk információi szerint a cipőket külföldiek, vélhetően ukrajnai menekültek vitték a szoborcsoporthoz, hogy így üzenjenek a magyar miniszterelnöknek.
HÍREK
Olyan, mint egy fesztivál - mondta valaki a pesti alsó rakparton bringázók, sétálók, görkorizók, ücsörgők között. És tényleg.
HÍREK
Akár strandolni, akár túrázni, akár csak sétálni akarsz egy nagyot, csodaszép helyeket találhatsz a Dunakanyarban.
Népszerű
Ajánljuk