KÉK HÍREK
A Fidesz alelnöke szerint: éppen itt az ideje, hogy olyan törvény szülessen, hogy drogügyekben ne lehessen mérlegelési joga a bírónak.
KÉK HÍREK
A rendőrök szerint ilyen profi droglabort még sosem láttak Magyarországon. A bíróság döntése után a három gyanúsított pár nap alatt elhagyhatta a fogdát.
KÉK HÍREK
Ha az áramszolgáltatás helyreáll, azonnal elindítják a távhő rendszert, hogy a kiesés a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozza.
KÉK HÍREK
Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy Csepelen egy szabálytalan sávváltás miatt baleset történik. Az érintett sofőr és családja szerencsére sértetlenül megúszta, de az ijedtség óriási volt.
KÉK HÍREK
A Blikk elkísérte a lakása és a bolt közötti úton, de nem sikerült szóra bírni. A hatóságok nem rendelték el a letartóztatását, de nyomkövetőt kell viselnie.
KÉK HÍREK
A nőt bűnügyi felügyelet alá helyezte a bíróság, a letartóztatását nem látták indokoltnak.
KÉK HÍREK
A szomszédok szerint az idős nő gyakran furán viselkedett, de jó viszonyban voltak a lányával, bár nagyon rátelepedett.
KÉK HÍREK
Vélhetően elesett, elvesztette az eszméletét majd a szivárgó gáztól megfulladt. A felesége azóta is sokkos állapotban van.
KÉK HÍREK
Az egyik szemtanú szerint valamilyen szer hatása alatt állhatott a férfi. Utazás közben lefotózta és feljelentette a rendőrségen a szatírt.
KÉK HÍREK
Különösen a csepeliek járnának rosszul, de a ráckevei és a gödöllői vonalakon is komoly problémákat és kényelmetlenséget okozhat az új menetrend bevezetése.
KÉK HÍREK
A leköszönő csepeli alpolgármester szerint a Fidesz alelnökénél akkor köszöntött be a Pókember-korszak, amikor 2014-ben vereséget szenvedett a választáson.
KÉK HÍREK
A honvédelmi államtitkárnak hétfő reggelig le kellene bontania a birkózó akadémia körüli kordont. Ha ezt nem teszi meg, akkor Ábel Attila bizalmas iratokat fog nyilvánosságra hozni.
KÉK HÍREK
A hétfő reggel gyorsan eltakarított teleknyi szemét sokszorosa van a környéken. Jó üzlet a szemétlerakás, a vállalkozónak sokszorosan, de a nyomorgóknak is csúszik párezes forint egy kupacért. Aztán ők ott élnek tovább a szeméthegyek között.
KÉK HÍREK
A kerület polgármestere úgy hiszi, komoly feladatot jelent az illegális hulladék az ár levonulása után.
KÉK HÍREK
Az idős férfit a jelenlévők próbálták újjáéleszteni, de sem ők, sem az időközben megérkező mentők nem tudták megmenteni az idős szavazót.
Népszerű
Ajánljuk