KÉK HÍREK
A család szerint ugyanakkor egyértelmű, hogy a kórházban hibázhattak, amiatt halt meg az édesanya. Kilenc napon át próbálták megmenteni az életét.
KÉK HÍREK
Egy napon belül, ugyanannál az orvosnál két szülésnél is nagyon komoly komplikációk léptek fel egy kistarcsai kórházban. A rezidens máshogy emlékszik a történtekre, mint az egyik kismama.
KÉK HÍREK
Czutor-Kilián Zsanett szólt be neki, hogy „nagyon jó lenne már, hogy ha békén hagynánk ezt a természetes úton vagy császárral szülés ellentétet.”
KÉK HÍREK
Mindketten ugyanahhoz a doktornőhöz kerültek, akiről később kiderült: nem is szülészként, hanem általános orvosként szerepel a kórház honlapján.
KÉK HÍREK
Mesélt a császármetszésről és arról is, hogy a legbüszkébb akkor volt, amikor Kamilla lánya megszületett.
KÉK HÍREK
Őszintén válaszolt a szépségkirálynő, akit az anyaságról és a negyedik császármetszéséről is kérdeztek.
KÉK HÍREK
Az orvos szerint a vérzés és a trombózis a két leggyakoribb ok, amely a szülés alatt vagy után okozhat bajt.
KÉK HÍREK
A 28 éves kismama ikreit császármetszéssel segítették világra. A műtét után rosszul lett, majd az intenzív osztályon másnap meghalt.
KÉK HÍREK
Az egyik család szerint a szülés után nemsokkal intenzív osztályra került az anyuka, ahol még azt mondták a párjának, hogy minden rendben van. Majd pár óra múlva az asszony meghalt.
KÉK HÍREK
A meddő nőnek néhány éve már született egy kislánya. A most világra jött ikrek apjával ugyanakkor már nincsenek együtt.
KÉK HÍREK
A mentők megpróbálkoztak az újraélesztéssel, de egy idő után úgy döntöttek, hogy kiemelik a magzatot. A helyszínen elvégezték a császármetszést, az újszülöttet szintén újra kellett éleszteni, ez sikerült. Az édesanyát azonban már nem tudták megmenteni.
KÉK HÍREK
Az ausztrál férfi szerint a császármetszés látványa egy olyan „pszichotikus betegséget” idézett elő nála, ami miatt végül tönkrement a házassága.
KÉK HÍREK
Samya Gillt és születendő gyermekének apját fényes nappal a nyílt utcán támadta meg két fegyveres az USA fővárosában csütörtökön. A gyilkosokat még keresi a rendőrség.
KÉK HÍREK
A műsorvezető mindhárom gyerekét császárral hozta világra. Szerinte felelőtlenség kijelenteni, hogy a császárral szülő édesanyák nem küzdenek meg a gyerekeikért.
KÉK HÍREK
Eleinte csak légszomjat tapasztalt, majd lázas lett és hányni kezdett. Végül helikopterrel vitték kórházba.
KÉK HÍREK
Rácz Jenő felesége őszintén beszélt arról is, hogyan élte meg, hogy császármetszéssel szülte meg kislányát. Azt is elmondta, neki sem könnyű feldolgoznia, hogy a teste megváltozott.
KÉK HÍREK
Rácz Jenő felesége elmondta, hogy van most a szülés után, és milyennek éli meg az anyaságot.
Népszerű
Ajánljuk