SZTÁRVILÁG
Kármán Odettet párjával, Kamarás Norberttel látogatott ki Bieber koncertjére, ezzel pedig egy álma vált valóra.
SZTÁRVILÁG
Aki felnőtt fogszabályzáson vacillálna, annak íme minden pozitívum és bizarr részlet, bónusz röhögőgörccsel.
SZTÁRVILÁG
A bűncselekmények száma összességében csökkent, ugyanakkor a testi sértések és a közlekedési balesetek száma nőtt.
SZTÁRVILÁG
Az elmúlt órák tapasztalatairól számoltak be Kijevben, illetve Dél- és Kelet-Ukrajnában élő emberek a Guardian és a BBC újságíróinak.
SZTÁRVILÁG
Az idén először teltházas fesztiválon az underground színe-java képviselte magát, élen Kátai Tamással. Élménybeszámoló fotókkal.
SZTÁRVILÁG
A rapper azt ígéri, hogy naponta ad helyzetjelentést arról, hogy nála hogyan zajlik a betegség, mit tesz a gyógyulásért.
SZTÁRVILÁG
A 21 éves Tiger Yige három hét alatt esett át a betegségen, családja nagy része is megfertőződött.
SZTÁRVILÁG
A Los Angeles-környéki katasztrófahelyzet miatt rengeteg embernek kellett elhagynia az otthonát. Volt, aki csak pár dolgot kapott fel, ami a kezébe került, míg más a házi kedvenceit mentette meg.
SZTÁRVILÁG
Dörrenésket, sikolyokat hallott, majd rémülten rohant a tömeggel együtt. Fogalma sem volt, mi történik körülötte.
SZTÁRVILÁG
Sok magyarnak kellett átélnie a londoni késelős-gázolós merénylet borzalmait. Beszéltek véres bárdokról és megkéselt emberekről is.
SZTÁRVILÁG
Libabőr és könnyek: ezzel a két szóval összegezhetnénk a világ egyik leghíresebb zeneszerzőjének csütörtöki koncertjét.
SZTÁRVILÁG
Vivi és Jani egy enyhén értelmi fogyatékos szerelmespár. Az Abcúg most bemutatta, hogy hogyan telt a legelső közös karácsonyuk.
SZTÁRVILÁG
Vajon mi történik akkor, ha öt perced van a vonatig és háromezer menekült állja az utat? Személyes beszámoló egy magyar nőtől.
SZTÁRVILÁG
Megnéztük az Újpesti Karácsonyi Vásárt, ahol ingyenes jégpálya és szuper koncertek is várnak rátok.
SZTÁRVILÁG
Szuper koncertek, pár méterre a színpadoktól ott a vízpart: a Strand lehetett volna az egyik legjobb fesztivál idén, de az időjárás közbeszólt.
Népszerű
Ajánljuk