KÉK HÍREK
Az intézmény azt közölte, hogy a gyerek minden szükséges ellátást megkapott, de a szakszerű kezelés ellenére sem tudták az életét megmenteni.
KÉK HÍREK
Orbán Viktor a helyszínen megnyugtatta a jelenlévőket: „Készen állunk a következő órákra.”
KÉK HÍREK
Egy bajai tanya melléképületében, a beton alatt találták meg a holttestét. Egy új információ vezette nyomra a rendőrséget.
KÉK HÍREK
A 11 éves fiú holttestét egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba ásva találták meg a rendőrök. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség idén júniusban tudta meg, hogy a bajai gyerekotthon egykori lakója zsarolás vagy fenyegetés hatására 2000-ben részt vett egy gyerek holttestének elásásában.
KÉK HÍREK
Till Tamás szülei addig nem akarnak nyilatkozni, amíg nem tudják biztosan, hogy a gyerekük holttestét találták meg.
KÉK HÍREK
A kisfiú 24 éve indult el biciklivel otthonról, de soha nem ért oda a közeli vadasparkba. Állítólag a tettes álgázolta, majd a holttestet befalazta.
KÉK HÍREK
Till Tamás még 2000-ben indult el otthonról a közeli vadasparkba biciklivel, de soha nem ért oda. Az ügyét azóta sem zárta le a rendőrség.
KÉK HÍREK
A július 11-re vonatkozó eddigi rekord a 38,5 fok volt. Baján azonban már dél körül 38,7 fokot mértek, és könnyen lehet, hogy a 40 fok is meglesz.
KÉK HÍREK
85 éves rekordok dőltek meg vasárnap. Az áprilisi kánikula új hajnali és napi országos és fővárosi rekordot állított fel.
KÉK HÍREK
A férje pedig ezután rárontott a felszolgálóra, akit végül a kollégái a konyhába menekítettek.
KÉK HÍREK
A közösségi oldalán osztott meg képeket. Az asztalról természetesen nem hiányzik a híres bajai halászlé sem.
KÉK HÍREK
A koronavírus miatt csúszott a 25. jubileumi esemény, idén nyáron viszont megtartják, még külföldi fellépő is lesz.
KÉK HÍREK
Zsigó Róbert egyik ajánlóívén érdekes adatok jelentek meg. Ha kiderül, hogy csalás történt, hivatalból feljelentést tesznek ellene.
KÉK HÍREK
Egy segédmotor-kerékpáros ütötte el a lányt, aki elesett és megsérült. A rendőrség keresi a gázolót.
Népszerű
Ajánljuk