KULT
A 21 éves színésznő egy stábtag tanácsára fordult szakemberhez, és a The Last of Us első évadának forgatása alatt kapta meg a diagnózist. Ezek után úgy fogalmazott: hatalmas megkönnyebbülés számára az eredmény.
KULT
A műsor állításait sokan szkeptikusan fogadják, de mégis ők az elsők akik közel öt év után először tartósan le tudták szorítani a közéleti-politikai influenszert a trónról.
KULT
Az édesanya elmondása szerint mindennapjaik állandó félelemben telnek. A gyerek szinte már az egész házat összetörte, amiben élnek.
KULT
Zoraya ter Beek párja is ott lesz, amikor a halálba segítik kedvesét. Megbeszélték, hogy bármikor kimehet majd a szobából.
KULT
Az anyuka titokban hangfelvételt készített arról, hogy mi történik a csoportszobában. Az eset után azonnali hatállyal felmondtak az érintett óvodai dolgozóknak.
KULT
Ricsi és családja legyőzték a gyógyíthatatlannak tartott autizmust. A szakember szerint ő a példa arra, hogy ha a félelemtől megszabadulunk, bármire képesek vagyunk.
KULT
A dal azt szeretné megmutatni, hogy az autizmus spektrumzavarral élők akár egészen másként is láthatják a világot, különbözőségeink ellenére azonban megérthetjük és elfogadhatjuk egymást.
KULT
Z. Kiss Adrienn elfogadást segítő mesekönyvei azóta rengeteg érintetthez eljutottak. Interjú az érzékenyítésről, a gyereknevelésről és az autizmusról.
KULT
Az akciót az Együtt az Autistákért Alapítvány kezdeményezte, hogy felhívja a figyelmet a fejlődési rendellenességre.
KULT
Nincs többé rettegés a fogorvostól – A Bethesdában mesekönyv készíti fel a gyerekeket a találkozásra
A Bethesda Gyermekkórház új kiadványa a speciális nevelési igényű gyermekeket készíti fel az altatásra, műtétre, fogászati beavatkozásra.
KULT
„Egy állattal nem bánnának így emberek, az ellátása rosszabb, mintha börtönben lenne” - mondja az anya. Aki most azért küzd, hogy fiát áthelyezzék egy nyitottabb, közösségi otthonba.
KULT
A lányt verbálisan és fizikailag is bántották. Hiába kért ő és édesanyja is segítséget a tanároktól, nem történt változás.
KULT
A játék speciális változata több ezer autizmussal élő gyereknek segített abban, hogy barátokra tegyenek szert, és megtanulják a közösségi viselkedés szabályait.
KULT
Többek között Palvin Barbi, Caramel, Kiss Ramóna, Liu Shaolin és Zimány Linda is támogatja az Együtt az Autistákért Alapítvány munkáját.
KULT
A 20 éves, autizmus spektrumzavarral élő fiú a „Neked munka, nekem álom” akció keretében ülhetett be a hipermodern motorvonat vezetőfülkéjébe.
KULT
A műsor 10. részében egy autista fiú és édesanyja kívánságát teljesítették. Wellness-hétvégén vehettek részt, találkozhattak Stohl Andrással, majd egy saját autóval mehettek haza.
Népszerű
Ajánljuk