KÉK HÍREK
Egy American Airlines repülőgép landolás után kigyulladt a denveri repülőtéren, az utasok pánikban menekültek. Sokan a szárnyra másztak, hogy elkerüljék a lángokat, míg mások a vészkijáratokon keresztül próbáltak kijutni.
KÉK HÍREK
A mentőegységek eddig 27 holttestet emeltek ki a repülőgépből, egyet pedig a helikopterből, miközben munkájukat az időjárási körlümények is nehezítik.
KÉK HÍREK
A defibrillátor az eset után eltűnt, így nem tudják kivizsgálni az ügyet. A légitársaság pedig nem akar kártérítést fizetni.
KÉK HÍREK
Az amerikai nénit bosszantja a számítógépes rendszer hibája, ami nem képes feldolgozni az életkorát. Több kellemetlensége is volt már emiatt.
KÉK HÍREK
Több száz ember életét menthette meg a Delta Airlines pilótája, amikor habozás nélkül a satuféket nyomott a már megkezdett felszállás közben.
KÉK HÍREK
Az amerikai légitársaság kezdetben azzal magyarázta a történteket, hogy utasaik „különböző formájúak és méretűek”. Végül engedtek a nőnek.
KÉK HÍREK
A személyzet szerint az utazó családok nyugalmának megzavarására alkalmas volt a nő ruhája, ami alig fedte el a testét.
KÉK HÍREK
Az American Airlines egyik gépén történt az eset. Az afroamerikai származású Latisha Rowe szerint egyértelműen a bőrszíne miatt került megalázó helyzetbe.
KÉK HÍREK
A gép személyzete általános vészhelyzetre hivatkozva döntött a leszállás mellett a frankfurti repülőtéren.
KÉK HÍREK
Egyelőre nem tudni, mi hozta ki a férfiból a döbbenetes viselkedést. Az anya teljesen kiborult, vizsgálat indult.
Népszerű
Ajánljuk