HÍREK
Korábban arra a kérdésre, hogy a javaslatot részben Soros György vagy fia kitiltására hozták-e, a miniszter sejtelmes választ adott.
HÍREK
Az újabb alkotmánymódosításban benne van a lehetőség, hogy bizonyos esetekben kétharmados támogatás nélkül is veszélyhelyzetet lehessen hirdetni.
HÍREK
A Kocsis Máté által korábban közöltekkel ellentétben az alkotmánymódosítási javaslat a magyar állampolgárság felfüggesztésének lehetőségét tartalmazza, és külön kiemeli, hogy az európai államok állampolgáraira nem vonatkozik.
HÍREK
A gyermekek fejlődéséhez való jog minden más jogot megelőz majd, alkotmányban rögzítik ezt az elvet. Vagyis a véleménynyilvánítási és a szólásszabadság, vagy épp a gyülekezési jog hátrébb szorulhat.
HÍREK
Erről is az Igazságügyi Bizottság keddi ülésén döntenek. Az indoklás szerint ezzel a hazai és a nemzetközi gyakorlathoz igazítják a szabályozást.
HÍREK
Orbán Viktor neve elhallgatását kérő közvetlen munkatársa azt nyilatkozta a 444-nek, hogy a köztársasági elnök stábja próbálta magyarázni a kegyelmi döntést, de Orbán Viktor azt nem fogadta el és azt mondta: a magyarázattal Novák tartozik a nyilvánosságnak.
HÍREK
Kocsis Máté szerint jó lenne tudni, hogy miért adott kegyelmet Novák Katalin a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját fedező K. Endrének. Az Országgyűlés dolga viszont most az, hogy többé ilyen ne forduljon elő
HÍREK
Az első Orbán-kormány oktatásügyi minisztere is reagált a miniszterelnök csütörtöki bejelentésére. Szerinte komoly „intellektuális zavarodottságra” utal, hogy Orbán szerint az Alaptörvény módosítása nem jogi aktus.
HÍREK
A javaslat szerint a módosítás lehetőséget ad arra, hogy a kormány veszélyhelyzetet hirdethessen a szomszédos országban felmerülő háborús helyzet, fegyveres konfliktus vagy humanitárius katasztrófa esetén.
HÍREK
A szakértők szerint aggasztó, hogy a módosításokat a járvány miatt bevezetett különleges jogrend ideje alatt, nyilvános konzultáció nélkül fogadták el.
HÍREK
Az alaptörvényben ezentúl szerepel: az anya nő, az apa férfi. Védik a gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, valamint biztosítják a Magyarország alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelésben való részesülését.
HÍREK
Szerinte a kormány csak fenntart egy szabályozást, amit még 2009-ben a baloldali kormány fogadott el.
HÍREK
Az Index úgy tudja, Orbán Viktor tíz-tizenöt témakörben is szeretne jelentős változásokat az Alaptörvényben. Érintené többek között a teljes igazságszolgáltatást, a munkaadók és munkavállalók viszonyát és az örökbe fogadást is.
Népszerű
Ajánljuk