Idegösszeomlással került kórházba Verebes István – élete legnehezebb időszakáról beszélt a színész
Verebes István őszintén beszélt élete egyik legnehezebb időszakáról, amikor a túlterheltség és a magánéleti válság miatt összeomlott. Az ismert rendező és színész az 1980-as évek végén idegösszeomlással került kórházba.
Én már egy új házasságban voltam, amiben nem volt semmi baj, de akkor volt a rendszerváltás, és rettentő sokat dolgoztam: felléptem, rendeztem, konferáltam, nokedlit szaggattam, amit akarsz, mindent csináltam” – mondta a színész Kadarkai Endrének a Hallgatlak – Jótanácsok az élethez című műsorban, amit a Story szemlézett.
Bár időközben újraházasodott, az élete nem lett könnyebb. A rendszerváltás körüli változások és a munkával járó folyamatos nyomás miatt egyre rosszabbul érezte magát. Egy reggel, miután felesége, Kánya Kata elment a színházba, úgy érezte, képtelen felállni az ágyból. Ekkor hívta fel egyik legjobb barátját, Tordai Hajnit, akinek a férje orvos volt. Ők vitték be a sportkórházba.
Ezután teljes amnéziát kapott, ami fél évig tartott.
A gyógyulás hosszú folyamat volt. Ahogy mesélte, fokozatosan csökkentek a sírógörcsei, először napi ötről négyre, majd háromra, kettőre. „Szembe kellett néznem a magam bűneivel, hiányosságaival, félrenézéseivel, hogy ki vagyok én egyáltalán?” – mondta őszintén.