„Valószínűleg felépíthetnénk a Jurassic Parkot, ha akarnánk” - utánajártunk, igaz lehet-e, amit a Neuralink társalapítója állít

Nemrégiben a Popularmechanics is hírül adta, hogy Max Hodak, a Neuralink társalapítója Twitteren azt írta: „Valószínűleg felépíthetnénk a Jurassic Parkot, ha akarnánk."

Ugyan a híres technológus és mérnök nem genetikailag hiteles dinoszauruszokat említett, állítása szerint mégis 15 év alatt „szuper egzotikus új fajokat" lehetne létrehozni. Michael Crichton 1990-es novellája, majd az abból készült nagysikerű filmadaptáció folyamatosan foglalkoztatja a közönséget, de vajon mennyire reménykedhetünk egy igazi parklátogatásban a közeljövőben?

„A DNS egy metastabil makromolekula, amely önmagától is szétesik néhány száz év alatt" - magyarázza Prondvai Edina biológus, a Birminghami Egyetem Földrajzi-, Föld- és Környezettudományi Iskolájában dolgozó, Marie Curie ösztöndíjas posztdoktori kutató, aki a madárszerű dinoszauruszok és a mai madarak összehasonlító csontszövettani vizsgálatával foglalkozik.

„Ha a DNS nincsen egy élő sejtben (vagy esetleg egy élettelen, inaktív, de stabil vírus fehérje vagy fehérje-lipid burkában), ahol fenntartják a szerkezetét és a genetikai információt jelentő nukleotid-szekvenciát a különféle strukturális fehérjék, enzimek és egyéb sejtbiológiai összetevők, akkor önmagától széttöredezik, a szekvencia összekeveredik, az információ tartalom elvész, és a DNS nagy része alap alkotóelemeire bomlik."

„Az igazi információ a DNS-ben akkor értelmezhető egy organizmus klónozásához, hogyha a különféle géneknek, beleértve az úgynevezett exonokat és intronokat, sőt nem csak a géneknek, hanem különféle génregulációs szakaszoknak, és egyéb, nem fehérjét kódoló szakaszoknak, tehát nagyjából a teljes génállománynak megvan a szekvenciája, vagyis az, hogy a nukleotidok milyen sorrendben vannak. Ez kódolja ugyanis az információt. Ahhoz nagyon hosszú génszakaszoknak, DNS láncoknak kell tökéletesen megőrződniük, hogy releváns információt ki lehessen olvasni belőlük. De pont a szekvencia az, ami elvész, amikor a DNS elkezd lebomlani, feldarabolódni."

Az eredeti ötlet szerint egy borostyándarabban konzerválódott szúnyog jelentette a megoldást a problémára, ami ugyan filmötletnek zseniális, de vajon létezik-e olyan körülmény a természetben, amely lehetővé tesz egy ilyenfajta játékot az élettel?

„Nem gondolnám. Van rá precedens, hogy ki tudtak szedni hétszázezer éve fagyott állapotban lévő ősi lóból olyan genomot, amiből tisztán ki lehetett olvasni a szükséges genetikai információkat, de nem hiszem, hogy egy-másfél millió évnél tovább lenne olyan természetes körülmény, ami teljes genomot megőrizne."

Hiperszalin, vagyis nagy koncentrációjú sós környezetben épségben megőrződhet hosszabb genetikai anyag is. Kérdéses azonban, hogy ilyen extrém sós betemetődési környezet, ami több millió éven keresztül fenn is áll, a természetben előfordulhat-e.

A tudomány mai állása szerint újraalkotni élőlényt klónozással tudunk.

És nem ez az egyetlen probléma.

„Egy génszakaszt vagy akár egy már teljes kiterjedésében ismert génállományt klónozni teljesen mást jelent, mint arról beszélni, hogy pusztán egy klónozott genetikai állományból egy élő szervezetet hozunk létre. Ez utóbbinak a teljes génállomány megléte mellett is számtalan akadálya lenne, többek közt az embrionális fejlődés rendkívüli komplexitása, beleértve az anyaállat szervezetének az embrió fejlődésben játszott szerepét, melyekről a 66 millió évvel ezelőtt kihalt dinoszauruszok esetén szinte semmit sem tudunk biztosan, csak a mai állatok ismerete alapján következtethetünk. Azonban ilyen nagyfokú bizonytalanság, és egy „autentikus anyaállat” hiánya eleve kizárja egy életképes élőlény klónozásának a lehetőségét."

Bármilyen hihetetlen azonban, a dinoszauruszok még mindig virágkorukat élik. Egyik csoportjuk ugyanis az ablakon kinézve is látható. „A dinoszauruszokat nem kell visszahozni, mert az összes madár, ami körülöttünk van, dinoszaurusz. A dinoszauruszoknak ugyanis ez az egyetlen csoportja, ami túlélte a Kréta időszak végi tömeges kihalást. A madarak a most élő Tetrapoda gerincesek (négylábúak) között a legdiverzebb csoport fajszámban."

A világhírű paleontológus, a Jurassic Park filmek tudományos tanácsadójaként is ismert Jack Horner által megalapított „Dino-Chicken” laborban pontosan ezt próbálják csinálni. Fogakat, hosszú farkat, az összeforrt csontokból álló szárnyvégek helyett különálló ujjakat növesztenek a csirkék mellső végtagján. Az ezekért a tulajdonságokért felelős ősi gének egy része még mindig jelen van a madarakban, de nagy részük „csendesített” (genetic silencing) állapotban van, ami azt jelenti, hogy nem fejeződnek ki. Ha ezek a gének kifejeződnének, akkor elméletileg a madaraknak is lennének fogaik, farkuk stb."

A gének természetesen különféle módokon mutálódhattak is időközben, például egyes génszakaszok elveszhettek, de ezek génmanipulációval (mesterséges gén-inszercióval) visszahelyezhetőek, ha mai közelrokon állatokból, például krokodilokból, ismerjük ezeket a szekvenciákat.

„Az egyetlen dinoszaurusz-csoport, amihez hasonló megjelenésű állatokat talán létre lehet génsebészettel hozni, a kihalt maniraptora theropodák csoportja, amihez például a Velociraptor is tartozik. Ezek azok az általában kisebb termetű tollas dinoszauruszok, amik már megjelenésükben is nagyon madárszerűek voltak. Ezek azok a dinoszauruszok, amikre még talán emlékeztetnének az ilyen génmódosított madarak, de ez is tulajdonképpen

Ha most ránézek néhány mai madárra - például egy kazuárra vagy egy tanyasi pulykára - én bennük is látom azt a dinoszauruszt, ami az emberek fantáziájában él. Ha ugyanis egy felületes szemlélő mellett most elfutna egy, amúgy a valóságban csak pulyka méretet elérő Velociraptor, azt hinné, hogy az egy nagyobb testű, röpképtelen madár."

Ha jobban körülnézünk a természetben, pár dinoszaurusz rokont is találunk a mai hüllők között. Ők pedig a krokodilok, akik ugyan nem dinoszauruszok, de a mai madarak és a kihalt dinoszauruszok legközelebbi élő rokonai.

„A madarak elveszett dinoszaurusz jellegeinek genetikai vizsgálatához ezért a legmegfelelőbb alanyok a mai krokodilok. Nekik például funkcionális fogazatuk van, mely kifejlődésének genetikai háttere feltárható, és az így azonosított gének összevethetők a madarak homológ génjeivel, hogy kiderüljön, milyen mutációk felelősek a fogazat eltűnéséért a madarakban, és hogy mindez mikor és hogyan történt a törzsfejlődés során. Ez alapján megpróbálhatnánk visszaállítani a madarakban ezeknek a fogazat kialakulásáért felelős géneknek a „krokodil-szerű” állapotát különféle géntechnikákkal, bár a funkcionális fogazat teljes genetikai feltérképezése sem annyira egyszerű ilyen távoli rokon állatok esetén. "

„Természetesen amikor belepiszkálunk ezekbe a dolgokba, egy csomó minden más dologba is belepiszkálunk, amiről nem tudjuk, hogy mi lesz a következménye. A mai napig a teljes genom nagy részének funkciója és/vagy egyéb jelentősége rejtély a rengeteg kutatás ellenére is. Azokban az állatokban sem értünk sok mindent, amik itt élnek körülöttünk. Hogy tudunk-e majd valaha egy életképes félig dino - félig csirkét keltetni, hát nem tudom, de etikailag én biztos nem értenék egyet vele, mert egy ilyen kiméra mindenképpen állatkínzás lenne."

Ugyan Max Hodak nem fejtette ki, hogy milyen technikára utalt, amikor a tweet-jében arról írt, hogy lehetséges egy Jurassic Park létrehozása, úgy tűnik azonban, hogy az emberi fantáziát még nem képes követni a technológia.

„Sokszor elhangzik, hogy a gerincesek genetikai állományának igen magas százaléka tulajdonképpen ugyanaz. Ezt egyszerű kimondani, de hogy valójában ez mit takar, és mit jelent? Hiszen pont abban a pár százalék különbségben rejlenek azok a genetikai információk, amik például megkülönbözetették a Triceratops-ot vagy T-rex-et a mai krokodiloktól és a madaraktól. Ez az a pár százalék, ami számunkra örökre elveszett a földtörténeti múltban, és amit véleményem szerint soha semmilyen körülmények között nem fogunk tudni visszahozni vagy visszaállítani. Ez lehetetlen."