„Túl nagyok voltak a mellei” – Nagy Feró szerint ezért estek ki Molnár Anikóval A Nagy Duettből
Nagy Feró a Borsnak adott interjújában arról beszélt, szerinte mi lehetett az oka annak, hogy Molnár Anikóval kiestek A Nagy Duettből.
Az énekes azt mondta, Anikóval már a műsor előtt is jó kapcsolatot ápoltak, és ez a viszony a közös munka alatt is megmaradt. Nagy Feró szerint Molnár Anikó minden feladatban igyekezett a maximumot nyújtani. „A műsor végeztével megköszöntem a szorgalmát, hiszen nagyon odatette magát, minden feladatban a tudása legjavát nyújtotta. Szerintem tök jól megmutatta egy másik, eddig nem ismert oldalát.” Hozzátette:
Feró elmondta, bár élvezte a szereplést, a műsor nagyon megterhelő volt számára: „Nagyon sokat kivett belőlem, és én már öreg vagyok az ilyesmihez.”
A zenész hozzátette, hogy már a verseny idején sem bánta volna, ha kiesnek, mivel számára a felkészülés inkább nyűg volt. Úgy véli, a zsűri sem kedvelte különösebben a párosukat. Az interjúban arról is beszélt, hogy a Beatricével gőzerővel készülnek a nyári koncertekre, ugyanakkor aggasztja, hogy a magyar előadók fellépéseire nem fogynak jól a jegyek.
Véleményét megosztotta a közelgő Jennifer Lopez-koncertről is: „Jön most Jennifer Lopez Magyarországra, mondjuk engem nem érdekel. Oké, formás kis nő, de nem az én világom – mondjuk amennyibe kerül egy jegy a koncertjére… Arra mondjuk jó, hogy így legalább mi is kérhetünk majd egy tízest belépőkre.”