Tóth Gabi drámai vallomása: Nem terveztünk közös gyermeket Gáborral, éppen szakítani akartunk, amikor kiderült, hogy terhes vagyok...
Ahogy már írtunk róla, újra kitört a balhé Tóth Gabi és Krausz Gábor között, amikor utóbbi azt állította, hogy az ex-neje megcsalta őt. Az énekesnőt sokkolták az elhangzottak, mert állítása szerint nem lépett félre. Évekig próbálta megmenteni a házasságát, de a toxikus kapcsolatból muszáj volt kilépnie, ami emlékei szerint nem volt könnyű.
Tóth Gabi most őszintén mesélt válásáról és arról, hogyan élte meg a TV2 hozzáállását a történtekhez. Az énekesnő úgy érzi, a csatorna nem megfelelően kezelte a helyzetét, amikor ex-férjét, Krausz Gábort is meghívták egy műsorba, noha ő ezt nem szerette volna.
Gabi a Titkok Ramónával című műsorban szerepelt, és elmondása szerint egyértelműen jelezte, hogy nem szeretné, ha ex-férje is részt venne benne. Úgy érzi, a csatorna mégis figyelmen kívül hagyta ezt a kérését. „Még csak nem is szóltak róla nekem, ráadásul úgy tettek, mintha nem tudnának arról, mi folyik a háttérben, hogyan próbál engem félelemben tartani az exem” – mondta a Best magazinnak.
Az énekesnő arról is beszélt, hogy hosszú ideje a TV2 műsorainak szereplője, de úgy érzi, ennek ellenére nem álltak ki mellette.
– fogalmazott. Hozzátette, hogy a Dancing with the Stars alatt is folyamatosan a magánélete került középpontba, ami megnehezítette a munkáját.
A Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban további részleteket árult el házasságáról. Elmondta, amikor megtudta, hogy gyermeket vár, kapcsolatuk már válságban volt.
Gáborral nem terveztem, hogy lesz egy közös gyerekünk, nem úgy alakultak a dolgaink, nagyon küzdöttem ezért a házasságért, amit sokan nem tudnak” – árulta el.
(via Blikk)