„Nincsenek szavak, megszakad a szív” – Így búcsúznak Tompos Kátyától barátai és kollégái
„Ez most nagyon nagyon nem jó így..... Ennek nem így kellett volna történnie” – írta Nagy Sándor a Tompos Kátya halálát bejelentő poszt alatt egy kommentben. A Jászai Mari-díjas színész néhány zokogó emojival jelezte, hogy mennyire megrendült a péntek reggeli hír hallatán.
Szintén a szomorú poszt alatt búcsúzott a színésznőtől Osvárt Andrea:
„Borzalmas hír. Hatalmas veszteség a művészvilágnak és a közönségnek. Mindent köszönünk, Kátya!”
– írta a Facebookon Péterfy Bori színésznő-énekesnő.
Zorán egy tíz évvel ezelőtti dal felvételét posztolta, ami az Egypár barát című duett-album bemutatóján készült. Kátya a klipben Jávori Ferenc Fegya és Sztevanovity Dusán dalát, az Esküvőt énekelte.
ByeAlex is megemlékezett a Facebookon a mindössze 41 éves korában elhunyt színésznőről:
„Elhunyt egy fiatal, tehetséges nő. Nem ismertem személyesen, mégis megérint a története. Nagy tisztelettel gondolok rá. A hozzátartozóknak, barátoknak pedig őszinte részvétemet nyújtom, mert egy ilyen űrt tudom, hogy semmi nem tölthet majd be. Az viszont biztos, hogy mindig emlékezni fogunk rá.”
Tóth Gabi a Magányos csónak című dalt posztolva emlékezett meg Tompos Kátyáról. A videó mellé azt írta:
„Nem tudok és nem is akarok mit írni.. egyszerűen nem lehet. Nyugodj békében, Kátya!”
Közösségi oldalán búcsúzott a színésznőtől a József Attila Színház is:
„Fájó szívvel búcsúzunk társulatunk egykori tagjától, Tompos Kátyától! Kátya a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után csatlakozott színházunkhoz, 2005 és 2007 között láthatta a közönség a József Attila Színház színpadán. Hosszú ideje kitartóan küzdött betegségével, amiben a művészvilág is rendkívüli összefogással próbálta segíteni. Emlékét szeretettel őrizzük!”
„A Centrál Színház Tompos Kátyát a saját halottjának tekinti. Nincsenek szavaink” - jelentette be posztjában az intézmény.
A Madách Színház is szomorú szavakkal búcsúzott a hosszú betegséget követően pénteken elhunyt színésznőtől: