Nagy Feró: Az X-Faktort a mentorok adják el, az énekesek másodlagosak
Fennállása egyik legnagyobb bulijára készül a Beatrice a Papp László Sportarénában április 7-én.
A maratoni hosszúságú koncerten a zenekar egész munkásságát összefoglalják, de ezen kívül Nagy Feró mások számára írt dalai közül is jó néhány elhangzik majd.
Ennek kapcsán beszélgettünk a frontemberrel, de szóba kerültek más témák is, például a mostanában berobbanó fiatal együttesek felszínessége, valamint az X-Faktor, aminek zsűrijében három évig Feró is benne volt.
– Az arénakoncertet egyszerre hirdetik a Beatrice 40. születésnapi bulijaként, illetve az ön életműkoncertjeként. Melyik lesz hangsúlyosabb?
– Az utóbbi abból a szempontból helytállóbb, hogy egész este azokat a dalokat fogjuk játszani, amiket én írtam. Nem csak a Beatrice repertoárjából, bár végig ez a zenekar marad a színpadon, de lesznek például Bikini- és Pokolgép-számok is. Négy nagy részből fog állni: az 1978-as „ősi” nótákkal kezdünk, utána következik az ős-Bikini, hiszen velük is készítettem két lemezt – ezeknek az anyagából játszunk nagyjából egy órát. Utána egy „vegyes felvágott” vendégekkel, például Pásztor Annával, Mező Misivel, Varga Miklóssal és Kalapács Józsival, tehát csupa olyan zenésszel, akiknek vagy köze volt a Beatricéhez, vagy egyszerűen csak szeretjük őket. A legvégére pedig a mainstream dalokat hagyjuk, így lesz az egész koncert minimum 2 és fél órás.
– Milyen a viszonya a zenekar legelső, 1978 előtti korszakához? Miért alakult úgy, hogy azt nem veszik számításba a kerek évfordulóknál, így a mostaninál sem?
– Valóban, szigorúan véve nem 40 éves a Beatrice, hanem majdnem 50, de az első időszakot a lányokkal nem vettem bele. Amikor ők megalakították a zenekart, én még nem voltam a tagja, csak a 70-es évek elején csatlakoztam. Én lettem a zenekarvezető, intéztem az üzleti dolgokat, illetve a meglévő pop repertoárt kiegészítve rockdalokat énekeltem a koncerteken, hiszen erre már akkor is komoly igény volt.
Azonban az a zenekar, ami most feláll a színpadra, szellemiségében 1978-tól létezik, ekkor váltam én a főhőssé.
Mindenesetre az arénás bulin eljátsszuk a Gyere, kislány, gyerét, az első korszak legnagyobb slágerét is, így ez is meg lesz azért idézve.

– Ha ilyen éles volt a váltás, miért nem változtatták meg akkor a nevet?
– Felmerült, 1978 közepe táján be is jelentettük egy koncerten, hogy nevet fogunk változtatni. A közönség azonban rendkívüli módon tiltakozott: mondták, hogy őket nem érdekli, hogy ez addig csajzenekar volt, maradjon csak Beatrice. Nekünk pedig tulajdonképpen mindegy volt,
a névnél sokkal jobban számított az, mit adunk át a színpadról.
Emellett talán üzleti megfontolásból is szerencsésebb volt így, hiszen csomó buli le volt kötve Beatrice néven, bonyolultabb lett volna az átmenet.
– Nyilatkozta nemrég, hogy folyamatosan a mostani nagy buli jár a fejében, akár az éjszaka közepén is feljegyzi, ha eszébe jut valami jó ötlet. Mi az, amit elárulhat ezekből?
– Sok apró részlet van, amit ki kell dolgozni, egészen onnan kezdve, ki milyen sorrendben jön majd fel a színpadra. Írtam egy részletes forgatókönyvet, ami szeretném, ha megvalósulna. Persze a zenekar sokat segít a megvalósításban, nem egyedül döntök, de az én fejemben van meg legteljesebben az este menete.
Lesz három fúvós, két boszorkány, akik vokálozni fognak (a Gyere, kislányt pedig énekelni), az egyik általam írt Pokolgép-dalt pedig én kezdem el, majd a vége felé megjelenik Kalapács Józsi, és folytatja. Utána pedig marad a színpadon és elénekli a többi nagy slágerüket, amiket közösen jegyzünk. Ezeket mind végig kellett gondolni dramaturgiailag.
– A klasszikus slágerek mellett, amiket nyilván a rajongók jó része vár, mennyire lehet helyet adni új daloknak a repertoárban? Erre is vevő a közönség?
– Úgy gondolom, hogy egy zenekar nem élhet kizárólag a múltjából, emellett mindenképp kell valamit mutatnia a jelenéből és jövőjéből is. A mostani koncerten is biztosan lesz például a Jól érzem magam, mint Krisztus a kereszten, a Lúzer, vagy A 80-as évek dagonyája. Az egy dolog, hogy a rádiók és a televíziók nem játsszák ezeket a nótákat, mi attól még ugyanúgy szeretjük őket. És minden igaz, a mostani koncertet felveszi egy tévécsatorna, majd pedig le is adják.
– A fiatalabb generáció mennyire hangsúlyosan van jelen a közönségben? Őket is meg tudják szólítani?
– Szerintem nem lenne túl jó, ha csak a fiatal korosztálynak játszanánk, mivel ők manapság elég hamar továbbállnak, amit találnak maguknak egy másik „divatos” zenekart.
Az utóbbi évtizedből is lehetne mondani jó pár olyan példát, akik 6-7 éve még felkapottak voltak, mára pedig jó, ha a második vonalban meg tudtak maradni.
Mi mindenkinek próbálunk megfelelni, például a Nagyvárosi farkast nem is hagyhatnánk ki, hiszen sokaknak az a dal jelentette a fiatalkorát. De egyébként pont ez a szám elég népszerű most is a fiatalok körében. És ha mondjuk egy borfesztiválon játszunk, ott a közönség túlnyomó része a húszas-harmincas éveiben jár.
– Mennyire fontos ön szerint manapság, hogy egy zenész közvetítse világnézetét a közönsége felé?
– Nagyon fontos. Egyre több olyan zenekar van, akiknek egyáltalán nincs világnézetük, vagy legalábbis nem mutatják, ehelyett szinte csak értelmetlen hülyeségekkel foglalkoznak. Minden dalban a szerelemről énekelni úgy, hogy ki sem derül, végül megkapta-e a lányt vagy nem, ennek szerintem nincs sok értelme. Amatőr, alternatív zene, hozzá valami buta szöveg – elég sokan követik ezt a receptet. Ha szerencséjük van, bekerülnek vele a rádiókba, megismeri őket a közönség, így még rajongótábort is szerezhetnek. De kevés igazán fajsúlyos együttest tudnék mondani az utóbbi évekből. Mindazonáltal leszólni se akarom őket, az egynyári popslágerek is lehetnek jók, még ha hozzám nem is állnak közel.
– A Beatrice mostanában kap politikai megkereséseket?
– Nem jellemző. Alapvetően politikamentesek vagyunk, bár nyilván akadnak olyan dalaink, amire rá lehet sütni, ha valaki akarja. De mondjuk a 8 óra munka milyen politikai irányultságú? Baloldali? Vagy az Azok a boldog szép napok? Erre sokszor rásütötték, hogy az oroszok kivonulásának örömére írtuk, pedig igazából egy anti-szerelmes dal.
Mi nem is akarunk politikailag állást foglalni, semmi értelme. Mindenkinek a magánügye, kire szavaz vagy kit támogat, nekünk ugyanúgy, mint a közönségnek. Nem az én dolgom, hogy a színpadra kiállva bárki mellett kampányoljak.
– Ezek szerint a világnézet közvetítését, amit az imént fontosként említett, nem erre érti.
– Aki az én szövegeimbe politikai tartalmat lát bele, téved. Ezzel az erővel Petőfire – akit a nemzet költőjeként emlegetnek – is rá lehetne mondani, hogy akkor biztos jobboldali. Nyilván ennek se lenne sok értelme. Furcsa egy világot élünk, maradjunk abban...

A zenekar aktuális felállása
– Az X-Faktorral kapcsolatos híreket, a műsor alakulását nyomon követi azóta, hogy kiszállt?
– Nem igazán foglalkoztat. Úgy gondolom, mi annak idején egészen másfajta műsort csináltunk, mint a mostani mentorok. Ettől persze mindkettő lehet jó, de a nézettség nem ezt mutatja.
– Eszerint ma már nem venne részt benne, ha felkérnék?
– Ezt nem állítom, de mindenképp lennének bizonyos feltételeim. És ezt nem a gázsira értem, sokkal inkább azzal kapcsolatban, merre menjen egy ilyen műsor, hogy ismét két és félmillióan nézzék. Hiszen egy kereskedelmi csatornának a nézettség a legfontosabb, az szinte mindegy, hogy amivel ezt elérik, mennyire művészi. De ettől még lehetne művészi dolgot is csinálni úgy, hogy sokan nézzék. Mindenesetre ezeket csak elméletben mondom, mivel nem kaptam semmilyen megkeresést.
– Mit gondol, ennyi széria után ki tud még termelni a műsor évente 12 olyan énekest, akik tényleg tehetségesek, és helyük van a magyar zenei életben?
– Téves a kérdés. Szerintem ezek a műsorok egyáltalán nem tehetségkutatók. Az én olvasatomban arról szólnak, hogy van négy mentor, akik ha ügyesek, minden mástól függetlenül eladják a műsort. Aki énekesként lehetőséget kap, nagyon kell igyekeznie, és ha igazán tehetséges, akár még be is futhat. De nem róla szól a műsor.
Kutat a fene tehetséget: a nézők többsége úgy áll hozzá, hogy „megnézzük ma este is a Ferót, hátha megint mond valami hülyeséget, és röhöghetünk rajta egy jót...”
Persze aki felmegy a színpadra, azt is tucatnyi kamera mutatja és milliónyi ember nézi a képernyőn keresztül. Ha jó, akkor nyerhet. Ha meg nem, jót nevetünk rajta. Nem véletlen, hogy minden szériának az eleje a nézettebb, akkor lehet nevetni az amatőrökön, akik nagyon profinak hiszik magukat.



– A Beatricére visszatérve: milyen a fiával együtt zenélni?
Marha jó. Nem véletlenül szoktam mondani a koncerteken, amikor lenyom egy nagy sikerű dobszólót, hogy egész életemben kerestem egy nagyon jó dobost, de nem találtam – hát inkább csináltam egyet... (nevet) Persze ez vicc, de a lényege tényleg így van. Szeretek vele dolgozni, bár sokszor mondom, hogy itt nem ezt vagy azt kéne ütni. Ilyenkor előfordul, hogy ingerülten visszavág, mondván „jó, akkor halljam, mit üssek helyette?!” Erre általában javaslok valamit, de végül aztán mindig sokkal jobbat üt, mint amire én gondoltam.
– Elválasztják az apa-fiú viszonyt és a munkakapcsolatot, vagy előfordul, hogy keveredik a kettő?
– Mindkét fiamra ugyanaz igaz, Hunor mellett ugyanis Botond is a Beatricével dolgozik, menedzserként.
Általában úgy beszélnek velem, mint zenekarvezetővel. Ha viszont valamit nagyon akarnak, akkor átváltanak, és úgy beszélnek velem, mint az apjukkal.
Tudják rólam, hogy egyébként sok szempontból szabadelvű vagyok és elfogadom a véleményüket, ha mást gondolnak bizonyos dolgokról – már egészen kiskorukban is így volt. Gyakran kijátsszák ezt a kártyát, ha nem értenek egyet valamelyik zenekarvezetőként meghozott döntésemmel. Apaként nyilván könnyebb nekik boldogulni velem, hiszen imádom a gyerekeimet.
– Mik a zenekar tervei az arénás buli utánra? Mennyire lesz sűrű a tavasz és a nyár?
– Egyáltalán nem, „csak” 60 koncertünk lesz a nyáron... Mármint annyi van lekötve eddig, akár bejöhet még több is. De örülünk neki: járjuk a Felvidéket és Erdélyt, megyünk mindenhová, ahova csak lehet.
– És ön ugyanúgy bírja ezt a tempót, mint régebben?
– Jól néznék ki, ha úgy bírnám... Nem, persze spórolnom kell az energiával, amit ezelőtt negyven évvel csináltam, az ma már nagy feladat lenne.
– De 60 koncert azért így is belefér...
– Bele, persze... Nem azt mondom, hogy nem fér, meg működnie is kell ennek a dolognak. Unokám is van, szóval neki is muszáj pénzt keresnem. (mosolyog)
(Koncertfotók forrása: a zenekar hivatalos Facebook-oldala)