Mindenki imádta a gyümölcsökbe tollat döfködő Cookyt A Nagy Duettben
Pedig ez a dal, ha lehet annak nevezni, még a Gangnam Style-nál is sokkal egyszerűbb. De a többi produkció is sok színes élményt hozott - Szabó Eszti elemezte is mindet.
Vasárnap az ötödik állomásához érkezett a nótás kedvű duettszekér, melyben Tilla virágokba öltöztetett földönkívüliként szállt alá a színpadra. Imádnivaló szettjében először zsűritagok dalos előadásával fenyegetett, majd csacsogott is velük, melyből kiderült: Cookynak tényleg semmi köze semmihez, de mégis milyen jó zsűritag. Akinek ő eszébe jutott, tényleg menő tévés agy lehet, esetleg jós, asztrológus, számmisztikus, netán jól tippelő sima ember. Meg kell hagyni, az egész zsűri jól van itt kitalálva. Viccesek, kompetensek, és habár hárompercenként változtatják az értékelés szempontjait, mégsem tud haragudni rájuk az ember.
Elsőként Stohl Luca és Peller Károly énekelte a Call me maybe-t, és előadás közben kigugliztam: Stohl Luca 1992-es születésű (!) fiatal, zsenge gyermek. A zsűri bevallottan nem akart túl jó pontszámot adni a műsor elején, így 28 pontot kaptak. Ez mondjuk szerintem elég igazságtalan így, de nem jogászkonferencián ülünk a perszimuláción, így végül is teljesen mindegy. Károly egyébként '79-es, már ha valaki ezen filózott volna éppen.
A folytatásban veszélyes vizekre tolta a csónakot Mádai Vivien és Csipa, akik a Délibábos Hortobágyon című nagysikerű szerzeménnyel léptek a publikum elé. Ez így elsőre elég ijesztően hangzott, de hát elképesztő viccesek voltak. Jó volt látni, hogy élvezik, Tilla szerint felért egy komplett szilveszteri adással.
Nem kell ebbe a műsorba több: egy valamilyen szám és két arc, akik nem félnek azt élvezni, és meghülyülni a színpadon. 30 pont.
Videó: Mádai Vivien és Csipa: Délibábos Hortobágyon
Harmadikként Ábrahám Edit és Vastag Csaba folytatta a sort, egy Ganxsta Zolee és a Kartel számmal, hú, Csaba megint tök jól nézett ki, a jógyerek-imidzs helyett végre el kéne gondolkodnia a börtöntöltelék-megjelenésen. Edit szegény nyilván nem érzett rá a gengszterrap megkapó hangulatára, de a közönség díjazta, és a zsűri sem fukarkodott: megkapták az indokolatlan 30 kreditet. Tilla szerint új műfaj született: szado-mazo óvónéni rap.
Videó: Ábrahám Edit és Vastag Csaba: A jó, a rossz és a Kartel
Janicsák Veca és Simon Kornél a Ma Bakert tolta, mellyel már majdnem kimozdultak a komfortzónájukból.
"Mekkora buli van a zárt osztályon! – kommentálta Kasza - Olyan volt, mintha egy pszichopatát elrabolt volna egy diszkógömb!" – incselkedett tovább egykori szobatársával a friss vőlegény.
Videó: Simon Kornél és Janicsák Veca: Ma Baker
Ábel Anita és Emilio Hofi Géza egykori dalát választotta, ami szuper dalválasztás volt, parádés előadással. Emil magasai hasítanak, jáááááj, de jól nyomta! Persze, eltúlozta, de hát nem árt az a dalnak, amíg jó. Szulák azt kifogásolta, hogy Emil a komfortzónájában maradt, amivel A Nagy Duett alapvető filozófiai kérdését vetette fel.
Minden alkalommal bebizonyosodik: még mindig nem született konszenzus abban a kérdésben, hogy ebben a versenyben kell-e, illik-e minden alkalommal hülyét csinálni magunkból a sikerhez, vagy csak legyen a produkció úgy általában jó, az sem baj, ha elegáns, menő.
Ha a hülyeség a cél, akkor nem Emilék az egyetlenek, akik nem hozzák, ha pedig ez nem szükségszerű, akkor tökéletes volt az előadás, de minderről lamentáljanak inkább a versenyzők, mi nézők elég, ha nézünk. Végül mindhárom zsűritagtól 9 pontot kapott a páros, 27 a vége.
A rock műfaját idézte meg a folytatásban Völgyesi Gabi és Sági Szilárd, akik a Zöld bíbor és fekete című nótán élhették ki minden zúzhatnékjukat. A ’82-es dalról az a hír járja, hogy a „Dörögve zúgnak a betonon mámoros éjszakák” kezdetű verzében a „mámoros” helyén eredetileg a „lánctalpas” szó állt, ami megjelenéskor a cenzúra miatt nem lehetett benne. Az előadók óvatos duhajok voltak, méghozzá bőr kezeslábasban, amiről már értekeztem korábban, hogy miért nem rock. Ettől eltekintve a zsűri dicsérte, Szulák Andi több szenvedélyt is elviselt volna, 27 billpengő.
Zimány Linda és Oláh Gergő Britney egyik dalát választották, az Oops!… I Did It Again! című nóta 11 ország slágerlistáján állt első helyen, Linda pedig Britney-hasonmásként kezdte karrierjét, így lehetett volna könnyű dolguk is a táncosoknak köszönhető tök látványos koreográfia mellett. Nem volt. A Britney-hangszín tipikus, de nem könnyen hozható, kár is vele próbálkozni, 28 pontot ért ezúttal.
Videó: Zimány Linda és Oláh Gergő: Oops!... I Did It Again
Végezetül Judy és Madár produkciója következett, amihez látványos vetítést produkáltak az illetékesek. Úgy általában jól áll nekik a poén, de most kiderült, hogy az is, ha komolyan veszik egymást. Szerethető páros ők, ez nem vitás. A zsűri méltatta, hogy duettpartnerekként viselkedtek, egymással harmóniában, 30 ponttal zárták a napot.
A produkciók felidézése után a zsűri egyik tagja is énekelt, amit Tilla „jöjjön az elkerülhetetlen” felkiáltással konferált fel. Cooky, a Nagy Duett 3 győztese tökéletesen hozta mindazt, amit a műsor megtestesít, nagyon vicces volt, a közönség is imádta a rettentően idióta dalt is élvezni tudó zsűritagot, aki egyébként elvileg utasszállító pilótaként dolgozik a hétköznapokban.
Cooky: PPAP (Pen Pineapple Apple Pen)
A sorrendek ismertetése, új szavazás, bejátszások és számos egyéb, eladható reklámidő keletkeztetése céljából kreált műsorblokk után kihirdették, hogy ezen a héten a szuperfiatal Stohl Luca és a nem sokkal idősebb Peller Károly esett ki. Viszlát!
Vasárnap az ötödik állomásához érkezett a nótás kedvű duettszekér, melyben Tilla virágokba öltöztetett földönkívüliként szállt alá a színpadra. Imádnivaló szettjében először zsűritagok dalos előadásával fenyegetett, majd csacsogott is velük, melyből kiderült: Cookynak tényleg semmi köze semmihez, de mégis milyen jó zsűritag. Akinek ő eszébe jutott, tényleg menő tévés agy lehet, esetleg jós, asztrológus, számmisztikus, netán jól tippelő sima ember. Meg kell hagyni, az egész zsűri jól van itt kitalálva. Viccesek, kompetensek, és habár hárompercenként változtatják az értékelés szempontjait, mégsem tud haragudni rájuk az ember.
Elsőként Stohl Luca és Peller Károly énekelte a Call me maybe-t, és előadás közben kigugliztam: Stohl Luca 1992-es születésű (!) fiatal, zsenge gyermek. A zsűri bevallottan nem akart túl jó pontszámot adni a műsor elején, így 28 pontot kaptak. Ez mondjuk szerintem elég igazságtalan így, de nem jogászkonferencián ülünk a perszimuláción, így végül is teljesen mindegy. Károly egyébként '79-es, már ha valaki ezen filózott volna éppen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Komoly bakival ért véget a Hunyadi sorozat záróepzódja
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.
Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.
A hírekbe sokszor a fülledt erotika miatt bekerülő sorozat utolsó részének utolsó perceibe ugyanakkor egy komoly baki csúszott be, amit egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni – vette észre az ATV.hu.
A mű természetesen szabadon kezeli a történelmi eseményeket, de azért arra igyekeztek vigyázni a készítők, hogy tárgyi tévedések ne rontsanak az élvezeti élményen. Az utolsó rész utolsó perceiben azonban a záró feliratban azt lehet olvasni, hogy az V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.
Azon túl, hogy a Duna jegén történt eseményeket a történészek ma már egységesen cáfolni szokták,
azt soha senki nem is állította, hogy maga a koronázás is Duna jegén történt volna – a legenda szerint csak Mátyás királlyá választása történt ott.
Történelmi tény, hogy Hunyadi János fiát csak évekkel később, 1464. március 29-én koronázták meg, ráadásul a Dunától jócskán messze, Székesfehérváron.
A sorozat népszerűségének azonban ez a tévedés valószínűleg mit sem fog ártani: a Hunyadi – A Holló felemelkedése húsvétvasárnaptól ráadásul már a Netflixen is elérhető.
Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.
Emma Charlotte Duerre Watson 1990. április 15-én született Párizsban, Jacqueline Luesby és Chris Watson angol ügyvédek gyermekeként. A családi háttere intellektuálisan és kulturálisan egyaránt gazdag, francia és angol hatások alakították Emma korai éveit. Ötéves koráig élt az öccsével, Alexszel együtt a Párizs melletti Maisons-Laffitte-ben, a szülők azonban ötéves korában elváltak, így a gyerekek ekkor Angliába költöztek, hogy az édesanyjukkal éljenek Oxfordshire-ben, a hétvégéket pedig apjuk londoni házában töltötték (később született még három féltestvére – Toby, Lucy és Nina – az apja új házasságából). Oxfordban a Dragon Schoolba járt 2003-ig, eddigre azonban már ismert színész volt az első két Harry Potter-filmnek köszönhetően.
Egyébként kb. hatéves korától kezdve a színészet érdekelte a leginkább, és szülei beleegyezésével a Stagecoach Theatre Arts oxfordi intézményében, egy részidős színházi iskolában képezte magát, ahol éneklést, táncot és színészetet tanult.
„Mindig is szerettem ezt a világot. Sokszor szerepeltem iskolai színdarabokban, és gyakran léptem fel a családom előtt. De 9 éves koromban kaptam először igazi ízelítőt a hivatásos színészetből. Akkor még nem tudtam, hogy ez megváltoztatja az életemet” – mesélte Watson a Vogue-nak egy 2018-as interjúban.
Tízéves korában már fellépett a Stagecoach produkcióiban és iskolai darabokban, de a Harry Potter-franchise előtt soha nem játszott hivatásszerűen.
Hermione 10 éve
A színészi útja aztán 1999-ben, kilencéves korában drámai fordulatot vett, amikor elkezdődött a szereplőválogatás J.K. RowlingHarry Potter-könyvsorozatának filmadaptációjához. Watsont a drámatanára bátorította, hogy próbálja ki magát a castingon, kezdetben azonban nem volt tisztában a projekt nagyságrendjével: „Nem éreztem az elején, hogy milyen nagyszabású dolgokról van szó. A könyvekről sem tudtam sokat, de azt igen, hogy Hermione karaktere zseniális. Amikor a drámatanárom azt javasolta, hogy jelentkezzek a meghallgatásra, azt gondoltam, hogy szórakoztató élmény lesz, de nem igazán számítottam arra, hogy bármi is lesz belőle. Csak a tőlem telhető legjobbat akartam nyújtani. Majd folyamatosan kérték, hogy jöjjek vissza, és kezdtem úgy érezni, hogy valami igazán különleges dolog részese vagyok. Amikor pedig felhívtak, hogy megkaptam a szerepet, akkor döbbentem rá igazán: az életem soha többé nem lesz ugyanaz, mint eddig."
Watson, akit 2000-ben választottak ki több ezer lány közül Hermione Granger szerepére, ez a döntés pedig kulcsfontosságúnak bizonyult a karrierje szempontjából. Az első rész, a Harry Potter és a bölcsek köve 2001-ben került a mozikba, Watson alakítása pedig széles körben váltott ki elismerést. A fantasyfilmek sikere egyik napról a másikra sztárrá tette őt, az újonnan szerzett hírnév azonban számos kihívással járt együtt.
Bár Watson már fiatalon reflektorfénybe került, eltökélt szándéka volt, hogy a népszerűség nem árnyékolja be a színészet iránti szenvedélyét. A Harry Potter-filmek (nyolc epizód 2001-től 2011-ig) alatt próbált egyensúlyozni az iskolai tanulmányai, a magánélete és a szakmai karrierje között. A világsztársággal járó nyomás ellenére ugyanis nagyon komolyan vette a tanulmányait, és keményen dolgozott azért, hogy megőrizze életében a normalitás érzését. „Tudatos döntést hoztam: nem akartam, hogy az életem csak a Harry Potterről szóljon. Fontos volt számomra, hogy folytassam a tanulmányaimat, és a színészkedésen kívül más érdeklődési körökkel is foglalkozzam. Nem akartam, hogy egyetlen szerep vagy film határozza meg az életemet” – mondta erről.
Mindenkit leiskolázott
A Dragon School, vagyis az általános suli 2003-as befejezése után Watson az oxfordi Headington Schoolba ment tovább. A Harry Potter-forgatásokon való tartózkodása során őt és színésztársait, Daniel Radcliffe-et (Harry Potter), Rupert Grintet (Ron Weasley), Tom Feltont (Draco Malfoy) és a többi gyereket naponta akár öt órán át korrepetálták.
Emma aztán 2006 júniusában tíz tantárgyból tett záróvizsgát, amelyek közül nyolcat A* (csillagos ötös), kettőt A (ötös) eredménnyel zárt.
A gimnázium befejezése, vagyis az érettségi után szünetet tartott a tanulmányaiban, hogy 2009 februárjától a Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. és 2. részének forgatására koncentráljon, de azt állította, hogy utána tovább akar tanulni.
Később megerősítette, hogy a Brown Egyetemet választotta Providence-ben, Rhode Islanden. 2011 márciusában, 18 hónapos egyetemi tanulmányok után aztán bejelentette, hogy „egy vagy két félévre” halasztást kér. Végül az utóbbira került sor, elmondása szerint így négy helyett öt évbe telt, hogy megszerezze a diplomáját angol irodalomból a színészi munkái miatt. 2014. május 25-én diplomázott a Brown Egyetemen. Ennyi azonban nem volt neki elég. Kilenc évvel később, 2023-ban elkezdte a mesterképzését az Oxfordi Egyetemen, idén pedig teljesítette a követelményeket, és továbblépett, hogy megszerezze a PhD-jét.
A Varázsvilág után
Az utolsó HP-film, a 2011-es Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész után Emma nagy kihívás előtt állt: hogyan lépjen tovább a karrierjében, miután eljátszotta azt a karaktert, amely egy évtizeden át meghatározta őt. Úgy döntött, másféle szerepeket keres, és próbálja elkerülni a beskatulyázást. A poszt-Harry Potter-éra első filmje a 2011-es Egy hét Marilynnel lett a számára, bár abban még csak egy nagyobb mellékszerepeket alakított. Korábban a Harry Potter-epizódokon kívül csupán egy tévéfilmben szerepelt (2007: Ballet Shoes), és egy animációs filmben szinkronizált (2008: Cincin lovag). Az első főszerepét a 2012-es Egy különc srác feljegyzéseiben játszotta, amelyet Stephen Chbosky a saját regényéből írt és rendezett. Watson alakította Samet, egy összetett és sebezhető tinédzsert, aki a kamaszkor megpróbáltatásai között próbál navigálni. A szerep merőben eltért Hermionétól, és lehetővé tette Emma számára, hogy megmutassa az érzelmi mélységét és sokoldalúságát színésznőként. Sokan máig a legjobb alakításaként emlegetik.
A következő években Watson több filmben is szerepelt, köztük a Lopom a sztáromban (2013), az Itt a végében (2013), a Noéban (2014), A kolóniában (2015), a Regressionben (2015), A körben (2017) és a Kisasszonyokban (2019), bizonyítva, hogy képes alkalmazkodni a legkülönbözőbb műfajokhoz, a drámától a fantasyn át a pszichológiai thrillerekig. A Harry Potterekhez fogható legnagyobb sikerét a 2017-es A szépség és a szörnyeteggel, vagyis az 1991-es Disney-animáció élőszereplős feldolgozásával érte el, amelyben a főszerepelő Belle-t alakította, és amely több mint egymilliárd dolláros bevételt ért el szerte a világon. A 2019-es, Greta Gerwig-féle, 6 Oscar-díjra jelölt Kisasszonyok után azonban úgy döntött, egy időre visszavonul a színészkedéstől, és életének más aspektusaira, többek között a tanulmányaira és aktivista tevékenységeire koncentrál.
A sztárság amúgy is mindig megviselte, bár tisztában volt azzal, mekkora hatással van az emberek életére. „Találkoztam olyan rajongókkal, akiknek az arcom rá volt tetoválva a testükre, illetve olyan emberekkel is, akik a Harry Potter-könyvek segítségével vészelték át a rákot” – magyarázta a színésznő, akire a karrierje kezdete, vagyis kislánykora óta kiemelt médiafigyelem szegeződik.
A 18. születésnapján például a lesifitósok megpróbáltak a szoknyája alá fotózni, és számos zaklatás áldozata volt. A biztonsági aggályokra hivatkozva épp ezért nem is készít például szelfiket a rajongókkal, szívesebben beszélget velük szemtől szemben.
Aktívan a nőkért
Emma sok fontos társadalmi ügy mellé állt oda szenvedélyesen. Kiállt például a nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak védelmében, az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett, és elindította a HeForShe nevű kampányt, amely arra ösztönzi a férfiakat, hogy vegyenek részt a nemek közötti egyenlőségért folytatott küzdelemben. „Mindig is hittem abban, hogy ha van egy platformod, akkor felelősséggel tartozol azért, amiben hiszel. Ez nemcsak a színészkedésről szól, hanem arról is, hogy használd a hangodat azért, hogy változást hozz létre a világban” – magyarázta a színésznő, aki emellett az oktatásra, a fenntartható divatra és a mentális egészségre összpontosító kezdeményezésekben is részt vett. Olyan ügyeket támogatott többek között, mint a Malala Alapítvány, amely a lányok oktatását segíti elő, 2016-ban pedig társalapítója volt a „Közös polcunk” nevű feminista könyvklubnak, ahol az egyenlőség, az identitás és a társadalmi igazságosság témáit feltáró olvasmánylisták felett kurátorkodott.
2019-ben Emma bekerült a Kering francia luxusdivat-konglomerátum igazgatótanácsába, ahol a divatipar fenntarthatóságáért és etikus gyakorlataiért szállt síkra. A Keringnél betöltött szerepe összhangban van a fenntartható divat iránti régi elkötelezettségével, s gyakran dolgozik együtt olyan márkákkal, amelyek a környezetbarát anyagokat és az etikus gyártási gyakorlatokat helyezik előtérbe.
Watson ugyanakkor beiratkozott egy kreatív írói programba is, feltett szándéka ugyanis, hogy a kamera mögötti szerepek felé is forduljon, szeretne forgatókönyveket írni és filmeket rendezni. Ki is próbálta már magát ezekben, a Pradának például készített egy reklámfilmet (2022: Prada Paradoxe), illetve már írt egy színdarabot is.
„Annyira örülök, hogy megtettem a színészkedéstől való eltávolodást, mert úgy érzem, hogy van saját hangom, kreatív terem és szuverenitásom, amikről korábban nem volt tudomásom” – mesélte erről.
Röviden együtt, vagy egyedül
Emma, bár már 35 éves, sosem volt 2 évnél hosszabb kapcsolata, és gyermekei sem születtek még. Egy interjúban azt mondta, a magánélete magánügy, így arról sosem szokott nyilatkozni, így általában akkor tudni csak, hogy van valakije, amikor megjelenik az illetővel egy hivatalos eseményen, vagy a fotósok elcsípik őket az utcán. 2015 és 2017 között pl. két éven át volt kapcsolatban a tech-vállalkozó William Knighttal, 2018 és 2019 között pedig a színész Chord Overstreettel (Glee – Sztárok leszünk, Acapulco) randevúzott. 2019-ben azt mondta magáról, hogy szingli, sőt, az „önpartner” kifejezéssel jellemezte magát, vagyis, hogy nem egyedülálló, hanem a saját maga társa. Aztán mégis jöttek további férfiak az életébe: 2021-től 2023-ig például az üzletember Brandon Greennel járt, a legújabb udvarlója pedig egy oxfordi iskolatársa, egy bizonyos Kieran Brown, akivel először 2024 júliusában látták csókolózni.
Az intenzív hírnévvel való megküzdésről egyébként fiatalkorától kezdve azt mondta, hogy a saját identitásában való gyökerezés segített neki végül „megtalálni a békét”, ebben pedig hatalmas segítségére volt a jóga. Emmát tehát már hat éve hiányolhatják a rajongói, és számukra rossz hír, hogy továbbra sem kereshetjük őt filmekben, sorozatokban, egyelőre nincsenek színészi előjegyzései. Nagyobb az esély arra, hogy a PhD-je megszerzése után forgatókönyvíróként és/vagy rendezőként olvashatjuk majd a nevét egy-egy film stáblistáján.
Emma Charlotte Duerre Watson 1990. április 15-én született Párizsban, Jacqueline Luesby és Chris Watson angol ügyvédek gyermekeként. A családi háttere intellektuálisan és kulturálisan egyaránt gazdag, francia és angol hatások alakították Emma korai éveit. Ötéves koráig élt az öccsével, Alexszel együtt a Párizs melletti Maisons-Laffitte-ben, a szülők azonban ötéves korában elváltak, így a gyerekek ekkor Angliába költöztek, hogy az édesanyjukkal éljenek Oxfordshire-ben, a hétvégéket pedig apjuk londoni házában töltötték (később született még három féltestvére – Toby, Lucy és Nina – az apja új házasságából). Oxfordban a Dragon Schoolba járt 2003-ig, eddigre azonban már ismert színész volt az első két Harry Potter-filmnek köszönhetően.
Egyébként kb. hatéves korától kezdve a színészet érdekelte a leginkább, és szülei beleegyezésével a Stagecoach Theatre Arts oxfordi intézményében, egy részidős színházi iskolában képezte magát, ahol éneklést, táncot és színészetet tanult.
„Mindig is szerettem ezt a világot. Sokszor szerepeltem iskolai színdarabokban, és gyakran léptem fel a családom előtt. De 9 éves koromban kaptam először igazi ízelítőt a hivatásos színészetből. Akkor még nem tudtam, hogy ez megváltoztatja az életemet” – mesélte Watson a Vogue-nak egy 2018-as interjúban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Bűnösök dögös, fülledt, bizsergető, véres, brutális, elképesztő – A Creed és a Fekete Párduc rendezőjének új zenés horrorja az év kiemelkedő mozis élménye
Képzeljük el az Alkonyattól pirkadatigot az 1930-as évek amerikai délvidékén fekete blueszenével és ír vámpírokkal! Vérbő 137 perc következik.
Csoda, hogy behozták a magyar mozikba a Bűnösöket. Persze nem azért, mert a főszereplő Michael B. Jordan vagy a rendező Ryan Coogler ne lennének itthon is ismertek. Hiszen egyrészt ők ketten együtt szinte elválaszthatatlanok, mivel közösen forgatták A megállót (2013), a Creed: Apollo fiát (2015) és a Marvel-féle Fekete Párducot (2018), másrészt Jordant még olyan további darabokban is megkedvelhettük, mint az Aranytartalék (2001), a Drót (2002-es epizódok), Az erő krónikája (2012), a Csajkeverők (2014), A Fantasztikus Négyes (2015), A kegyelem ára (2019), a Bűntudat nélkül (2021) és persze a további Creed-filmek (2018, 2023), amelyek közül a harmadikat ő is rendezte.
Szóval velük akár a magyar mozikba is be lehet csalogatni a nézőket.
Sokkal inkább azért volt merész vállalás a hazai forgalmazás, mivel a témára nem igazán tud rezonálni egy átlag hazai moziba járó: 1930-as évek, amerikai délvidék, fekete közösség, blueszene… Soroljuk még? A felszínen, pontosabban a Bűnösök első felében ezt kapjuk, bár már ez sem piskóta.
Egy Chicagóban gengszterkedő ikerpár, Smoke (Michael B. Jordan) és Stack (Michael B. Jordan) térnek haza pénzzel kitömve gyapotültetvényes szülővároskájukba a sztori elején azzal a céllal, hogy a helyi, használaton kívüli malomból egy szórakozóhelyet rittyentsenek a város fekete közössége számára: exkluzív piák és kaják, nem utolsósorban pedig a legjobb zenészek asszisztálásával. A talpalávalóról többek között a helyi veterán muzsikus, Delta Slim (Delroy Lindo) gondoskodik, valamint az ikrek unokaöccse, a már fiatalon is profi gitáros-énekes Sammie. (az énekes-dalszerző Miles Caton filmes debütálása), történetünk kvázi főhőse. A sztori első felében Smoke és Stack ezt a nyitóbulit próbálják összehozni, annak minden részletére kitérve, miközben a városbeli múltjukkal és annak szereplőivel, traumáival is szembe kell nézniük újra.
Majd hirtelen kapunk egy több, mint éles váltást. Valami természetfeletti erő üti fel ugyanis a fejét, pontosabban egy vámpír egy fiatal fehér fickó, Remmick (Jack O’Connell) testében, aki szeretné meghívatni magát az ikrek bulijába egy vérgőzös este reményében…
Igen, ha ez ismerősen hangzik, az nem véletlen, a Bűnösök dramaturgiája ugyanis erősen megidézi az 1996-os Alkonyattól pirkadatigot, ám míg Robert Rodriguez menő filmje a puszta szórakoztatás jegyében fogant, addig a Bűnösökbe Coogler nem kevés tematikát sűrített bele. Természetesen benne van a rasszizmus kérdése, a Jim Crow-féle szegregációs törvények, ugyanakkor a zene és az „ördög” kapcsolata is igen hangsúlyos.
Klasszikus toposzok bukkannak itt fel, miszerint az igazán tehetséges zenészek, előadók azért lettek ennyire kiemelkedők, mert eladták a lelküket a vén patásnak? Egyáltalán a blueszene (és bármilyen új, az előző generáció számára furcsa/értékelhetetlen/meg nem értett muzsika) az ördögtől való? Hogy annak hívására az emberek, kiszakadva a valóságból, áhítatban adják át magukat buja vágyaiknak, mint a tánc, a szex, az alkohol és a drogok?
E világi és túlvilági ösztönök, kultúrák (a vámpírok által megtestesített ír bevándorlók), rasszok, sőt idősíkok összeütközése, van itt minden. Mindezt pedig egészen parádés jelenetek kíséretében kapjuk az arcunkba. Az egyikben például tanúi lehetünk annak, ahogy a bulin a múlt, a jelen (’30-as évek) és a jövő zenei stílusai keverednek, s mindhárom kor képviselői egyszerre és együtt ropják egy nagyszabású, közös, időkön átívelő partin az épphogy nem kakofóniába hajló egyvelegben, hiszen a zene egy univerzális, közös nyelv, amely összeköt embereket, időket, helyszíneket. De említhetjük még azt a szcénát is, amikor a bejutásukra váró, s emiatt kint rostokoló vámpírhorda a saját maga által előadott ütős ír népzenére ropja – ilyet sem látni gyakran mozgóképen. Minderre jön rá pedig az utolsó, hosszabb felvonásban a kemény hentelés, nem árulunk el azzal ugyanis nagy titkot, hogy a vérszívók természetesen beszabadulnak a buliba…
A Bűnösök egy furcsa, a tetten érhető inspirációi ellenére mégis mással össze nem hasonlítható műfaji egyveleg, egy amolyan zenés horror-gengszter-dráma, ami egyszerre nagyon dögös, izzasztóan fülledt, kifejezetten brutális és kegyetlen, ugyanakkor sokatmondó, színes és megható is.
A csúcshatás eléréseben pedig óriási szerepe van az operatőr Autumn Durald Arkapaw (Loki, Fekete Párduc 2, Az utolsó táncosnő) csodálatos képeinek s legfőképp a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző, Coogler állandó munkatársa, Ludwig Göransson elképesztő aláfestésének, amely a film teljes, 137 perces játékideje alatt egy lüktető, bizsergető, az alantas öszöntökre és az értelemre egyaránt ható csodás műfajmixszel ajándékozzák meg a nézőket. Az év egyik legkiemelkedőbb mozgóképe lesz, érdemes hát alkut kötni az ördöggel egy mozijegy erejéig.
Csoda, hogy behozták a magyar mozikba a Bűnösöket. Persze nem azért, mert a főszereplő Michael B. Jordan vagy a rendező Ryan Coogler ne lennének itthon is ismertek. Hiszen egyrészt ők ketten együtt szinte elválaszthatatlanok, mivel közösen forgatták A megállót (2013), a Creed: Apollo fiát (2015) és a Marvel-féle Fekete Párducot (2018), másrészt Jordant még olyan további darabokban is megkedvelhettük, mint az Aranytartalék (2001), a Drót (2002-es epizódok), Az erő krónikája (2012), a Csajkeverők (2014), A Fantasztikus Négyes (2015), A kegyelem ára (2019), a Bűntudat nélkül (2021) és persze a további Creed-filmek (2018, 2023), amelyek közül a harmadikat ő is rendezte.
Szóval velük akár a magyar mozikba is be lehet csalogatni a nézőket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Új lemez készül a Fish! háza táján, amit egy hét alatt két bulival is megünnepelnek: a teltházas Dürer Kert mellett egy húsvéti, rozsdamaró-elő-elő-intimbuli a Barhole színpadán is, ami már belemutat az új korong számaiba.
Klippremierben érkezik az új dal, a Micsoda Nap, ahol elsősorban egy klasszikus Fish! buli pillanatait kapjuk, a tavalyi, szintén soldoutos A38-ról, minimál szövegvideó mellett.
Köztudottan a legjobb nap a koncertnap, így ez a dal is egy szerelmeslevél a közönséghez, jöhet a lábdob!
VIDEÓ: FISH! - Micsoda nap
A szavakat lehetne szaporítani, de minek, az együttes úgyis a színpadon beszél elnyúlt cikkek helyett, a Micsoda Nap pedig a már megjelent Kösz Szépen, és a kereken 4 másodperces Utolsó Szám mellett egy újabb előfutára mindannak, ami miatt érdemes várni az őszi időszakot is.
VIDEÓ: FISH! - Kösz szépen
VIDEÓ: Fish! - Az utolsó szám
A klip Matyovszky Benedek és Kum Dominik munkája, a köszönet pedig szóljon Egle Gyula Koppánynak, Botlik Mátyásnak és Vári Gábornak - üzeni a Fish!
Új lemez készül a Fish! háza táján, amit egy hét alatt két bulival is megünnepelnek: a teltházas Dürer Kert mellett egy húsvéti, rozsdamaró-elő-elő-intimbuli a Barhole színpadán is, ami már belemutat az új korong számaiba.
Klippremierben érkezik az új dal, a Micsoda Nap, ahol elsősorban egy klasszikus Fish! buli pillanatait kapjuk, a tavalyi, szintén soldoutos A38-ról, minimál szövegvideó mellett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
