KULT
A Rovatból

Premier: egy különleges Rolling Stones-kiállításon forgatták a Milestone új klipjét

A tárlat május végéig a budapesti Rockmúzeumban látható, ehhez szeretnének kedvet csinálni a Live With Me című Stones-szám feldolgozásához forgatott videóval.


A Milestone egy Rolling Stones tribute zenekar, melynek jelenlegi felállása a 2022. október 8-i Stones60 programsorozaton kezdett kialakulni, ahol rengeteg zenész és műkedvelő gyűlt össze, megünnepelni a legendás együttes 60. évfordulóját.

A tagok az örömzenélés mellett egy ritkaságokat is felvonultató kiállítással tisztelegtek Mick Jaggerék előtt, melynek anyagát jelenleg a budapesti Rockmúzeumban lehet megnézni hétvégente.

A népszerűsítésére forgattak egy klipet is a helyszínen a Stones Live With Me című dalához, ami az alábbiakban debütál. A csapat két tagja, Kováts Gergely (gitár) és Torma Béla (billentyű, ének) pedig arról meséltek, hogy jött az alapötlet és milyen tervek vannak még előttük.

– Hogyan jött létre a zenekar és alakult ki a felállás?

Kováts Gergely: A csapatot egy rocktörténeti évforduló szülte. Tavaly 60 éves lett a világ legrégebb óta működő rockzenekara, a Rolling Stones. Többen is rajongunk a zenéjükért és azért, amit képviselnek a műfajon belül, így elhatároztuk, hogy méltó módon, több programból álló eseménnyel tisztelgünk a kivételes pályafutás előtt. Így jött létre a Rolling Stones Nap Pakson a Csengey Dénes Kulturális Központban 2022 októberében. Összehoztunk egy Stones relikviákból álló kiállítást, lement 2 koncertfilm a délután során a Művház mozitermében, amelyet egy előadás és egy a Rolling Stones 60 évéről szóló montázsfilm vetítés követett. Az esemény megkoronázása pedig este egy közel 5 órás koncert volt kizárólag Stones dalokból. A koncertet bő féléves próbaidőszak előzte meg, amely során kialakult egy 18 fős, zömében paksi, vagy paksi kötődésű zenészből álló formáció. Szándékosan használom a formáció kifejezést, mivel senki nem gondolkodott zenekarban, ez egyszeri megemlékezésnek indult. Mintegy 50 dalról volt szó, így a koncert megvalósítását csak a dalok felosztásával tudtuk megoldani, hogy senki ne legyen leterhelve, mivel mindenkinek megvan a civil élete.

Természetesen nem volt egyszerű összehangolni ennyi embert és próbát, de mégis ez volt a kivitelezhető út. Szinte minden hangszeres poszton két fő volt, énekre pedig öt fő jutott. Emellett kiegészültünk fúvós szekcióval és meghívtunk olyan vendég zenészeket is, mint Benkő Zsolt, aki Magyarország egyik vezető blues gitárosa. Az egyik dalba pedig a Paks Városi Vegyeskar is becsatlakozott. A siker nem maradt el, az ország különböző részeiről érkeztek Stones rajongók.

Ezt követően meghívást kaptunk decemberre a 30 éves Gastroblues Fesztivál lemezbemutató koncertjeire fellépőként, szintén Pakson. A két teltházas rendezvény arra bátorított bennünket, hogy a Rolling Stones Nap teljes programját hozzuk fel a fővárosba és adjunk ott is egy koncertet a 60. évforduló jegyében. Ekkor vált szükségessé a névválasztás is, hiszen addig név nélkül léteztünk az évfordulós esemény alatt. Így lettünk Milestone (Mérföldkő), ami kifejezi a Rolling Stones könnyűzenében betöltött szerepét, és a “kő “ is benne van.

A budapesti Rolling Stones Napnak a Muzikum adott otthont idén márciusban, ahol ismét sikerült teltházas bulit csinálni. Ide is ugyanúgy a nagy létszámú felállással érkeztünk. Ezután kezdődött megfogalmazódni a “hogyan tovább?”. A tervezett egy koncert helyett lett három teltházas, elég sok munkát beleraktunk a számok összepróbálásába és láthatóan a közönség is élvezi velünk együtt, amit csinálunk, ezért a folytatás mellett döntöttünk. Viszont azt is be kellett látni, hogy egy ekkora létszámú zenekart nem lehet állandó jelleggel működtetni. Belső megbeszéléseket követően körvonalazódott egy szűkebb létszámú alapcsapat, ami önmagában is koncertképes, ugyanakkor megmarad a lehetősége, hogy továbbra is kiegészüljön nagyobb létszámra vokálokkal, fúvósokkal, amilyet az adott rendezvény megkíván. Ebben a formában biztosítva van a rugalmas működése a zenekarnak, a tagok kettőnkön kívül Koós Marcell (dob), Kasléder Albert (basszusgitár) és Feil Dániel (gitár).

– Mennyire törekedtek az eredeti Stones-hangzás egy az egyben visszaadására, és mennyiben tértek el tőle?

Kováts Gergely: Általánosságban elmondható a tribute zenekarokról, hogy a hiteles produkcióhoz fontos a hű hangzás. Erre lehetőségeink szerint mi is törekszünk. Ennek két oldala van. Egyrészt az eszköz oldalon használunk olyan hangszereket, erősítőket, amik jól reprezentálják a Stones hangzást. A Rolling Stones híres volt a nyitott G hangolásról, jónéhány számot így írtak meg. Ezeket mi is így szeretnénk előadni, ezért így tanultuk meg. Az érem másik oldala pedig a játékmód, ami szintén nagyon jellegzetes volt az esetükben. Ezt folyamatosan csiszoljuk, gyakoroljuk és próbáljuk a különböző korszakok, felállások trükkjeit megfejteni.

A Stones a 70-es évektől előszeretettel alkalmazott fúvós szekciót, billentyűt, vokalistákat, amik bizonyos daloknál elengedhetetlenek, ezért mi is élünk ezzel a lehetőséggel. Szeretjük a koncertlemezeiket, amiken tetten érhető, hogy ugyanazt a számot különböző évtizedekben mennyire eltérő módon tudták előadni. Ez biztosította nekik a zenei szabadságot, amit mi is fenntartunk magunknak.

A legtöbb esetben a dalok tanulásánál alapként megállapodunk valamelyik koncertverzióban, és annak a hangulatát próbáljuk elcsípni, visszaadni, de nem ragaszkodunk hangról-hangra játékhoz, vagy szólók leszedéséhez. Így részben belekerül a saját játékízünk is.

Torma Béla: Ahogy Gergő is mondta, a Stones koncertek hangulatába szeretnénk elvinni a közönséget, egyikünk sem szeretne az eredeti Stones tagok szerepében tetszelegni, leutánozni a külső jegyeket, vagy esetleg a paródiájává válni. Az viszont fontos, hogy ha például a kezdeti dalokból játszunk, akkor a közönség egy szűk, londoni beatklubban érezze magát, de ha egy stadionra hangszerelt, fúvós, vokálos, nagyobb hangvételű dalt játszunk, akkor abba a feelingbe is elkalauzoljuk a nagyérdeműt.

A Stones dalok rendkívül sok stílusból merítenek, de a dalírás folyamán mindegyik egyértelműen, félreismerhetetlenül Stones dallá válik. Ez nálunk is alapvető törekvés a dalok megtanulása és előadása során. Elképzelni, hogy mondjuk egy reggae stílusjegyeket hordozó szám hogy hangozna, ha egy roots reggae banda játszaná a jamaicai óceánparton, vagy egy gospel stílusú daluk hogyan szólna egy brooklyni templomban az ottani kórus által előadva, aztán pedig hozzátenni a „stones-osító” jegyeket.

– Meséljetek a klipforgatásról!

Kováts Gergely: Úgy gondoljuk, hogy a saját anyagokból összegyűjtött Rolling Stones kiállításunk jelenleg méltóbb helyen nem is lehetne Magyarországon, mint a Rockmúzeumban. Szerettük volna ezt valamilyen formában megörökíteni, illetve reklámozni. Erre legalkalmasabbnak egy videóklip forgatása tűnt a kiállítás közvetlen környezetében. A célja az volt, hogy egyrészt látható legyen rajta a kiállítás, másrészt pedig hozzánk köthető legyen.

Nem törekedtünk nagy slágerek előadására, végül a Live With Me-t választottuk, ami egy rövid, ütős dal, jól passzolt a környezethez. A forgatáson öten zenéltünk, ami szokatlan volt a koncerteken megszokott nagyobb létszámhoz képest. Bár néha még egymást sem láttuk a füstgép szorgalmas ténykedésének köszönhetően. Minden esetre a videoklip örök emlék lesz számunkra a magyar rockzene szentélyéből.

Torma Béla: Mindenképp szeretném megemlíteni a Rockmúzeum és Bálint Csaba rugalmasságát, hogy a sok kiállítási tárgy között meg tudtuk csinálni ezt a klipet. A videófelvételt Muzslai Francisco (Duckshell) és Todoroff Lázár készítették, a videóvágás és a képi utómunka is Lázárhoz fűződik. A hangot DIY módon csináltuk, házi környezetben, profi eszközökön. A dobot a próbateremben vettük fel, Marcival (Koós Marcell – dob) kimentünk egy délután, bemikrofonoztam, ő feldobolta, aztán a többi sávot mindenki otthon csinálta és küldte el nekem, majd ezekből elkészítettem a mixet és a mastert.

– Mit kell tudni a kiállításról, miért érdemes megnézni?

Kováts Gergely: A Muzikumban tartott Rolling Stones Napunk után a kiállítás teljes anyagát átszállítottuk a Magyar Rockhírességek Csarnokába (közismertebb nevén Rockmúzeum), ahol a múzeum igazgatójától, Bálint Csabától lehetőséget kaptunk egy két hónapos időszakos kiállításra. Ennek anyaga a zenekar tagjainak és baráti körének hosszú évek alatt összegyűjtött Stones-vonatkozású relikviáiból áll. Zömében poszterek, plakátok, bakelitek, cd-k, dvd-k, könyvek, újságcikkek, zenekari fotók, koncertjegyek, reklámtárgyak.

Néhány igazi ritkaság is fellelhető a kiállított anyagok között, mint például a Stones tagok 70-es évekbeli útleveleinek másolata, Mick Taylor által dedikált bakelit lemezek, vagy Bill Wyman köszöntő levele a Rolling Stones Fun Club-ban. Természetesen a két budapesti Stones koncert belépőjegyei és plakátai is megtekinthetőek.

Rolling Stones témájú kiállítás tudomásunk szerint még nem volt Magyarországon, ezért is érdemes élni most a lehetőséggel. Május 25-ig lehet megnézni a Rockmúzeum nyitvatartási idejében, minden szombat-vasárnap délután 14-18 óra között.

(A Milestone Facebook-oldala itt található.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Szűcs Márta
A Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes 72 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. április 24.



Elhunyt Szűcs Márta Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetettje – írja a Papgeno.

Szűcs Márta 1952. szeptember 7-én született. 1981-ben diplomázott a Zeneakadémián Révhegyi Olga növendékeként. Közvetlenül diplomaszerzése után a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. Giuseppe Verdi Rigolettójának Gilda szerepével debütált.

1983-ban a Brüsszeli Belcanto Énekversenyen a legjobb női alakítás díját nyerte Donizetti Lammermoori Luciájával. 1984-ben Edinburgh-ban, Glasgowban, Liverpoolban és Newcastle-ben Gilda szerepét énekelte nagy sikerrel.

Szűcs Márta olyan világsztárokkal énekelt együtt, mint Renato Bruson, Piero Cappuccilli, Sherill Milnes, Jevgenyij Nyesztyerenko, Jennifer Larmoore vagy Peter Dvorsky.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Komoly bakival ért véget a Hunyadi sorozat záróepzódja
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.


Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.

A hírekbe sokszor a fülledt erotika miatt bekerülő sorozat utolsó részének utolsó perceibe ugyanakkor egy komoly baki csúszott be, amit egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni – vette észre az ATV.hu.

A mű természetesen szabadon kezeli a történelmi eseményeket, de azért arra igyekeztek vigyázni a készítők, hogy tárgyi tévedések ne rontsanak az élvezeti élményen. Az utolsó rész utolsó perceiben azonban a záró feliratban azt lehet olvasni, hogy az V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.

Azon túl, hogy a Duna jegén történt eseményeket a történészek ma már egységesen cáfolni szokták,

azt soha senki nem is állította, hogy maga a koronázás is Duna jegén történt volna – a legenda szerint csak Mátyás királlyá választása történt ott.

Történelmi tény, hogy Hunyadi János fiát csak évekkel később, 1464. március 29-én koronázták meg, ráadásul a Dunától jócskán messze, Székesfehérváron.

A sorozat népszerűségének azonban ez a tévedés valószínűleg mit sem fog ártani: a Hunyadi – A Holló felemelkedése húsvétvasárnaptól ráadásul már a Netflixen is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Bűnösök dögös, fülledt, bizsergető, véres, brutális, elképesztő – A Creed és a Fekete Párduc rendezőjének új zenés horrorja az év kiemelkedő mozis élménye
Képzeljük el az Alkonyattól pirkadatigot az 1930-as évek amerikai délvidékén fekete blueszenével és ír vámpírokkal! Vérbő 137 perc következik.


Csoda, hogy behozták a magyar mozikba a Bűnösöket. Persze nem azért, mert a főszereplő Michael B. Jordan vagy a rendező Ryan Coogler ne lennének itthon is ismertek. Hiszen egyrészt ők ketten együtt szinte elválaszthatatlanok, mivel közösen forgatták A megállót (2013), a Creed: Apollo fiát (2015) és a Marvel-féle Fekete Párducot (2018), másrészt Jordant még olyan további darabokban is megkedvelhettük, mint az Aranytartalék (2001), a Drót (2002-es epizódok), Az erő krónikája (2012), a Csajkeverők (2014), A Fantasztikus Négyes (2015), A kegyelem ára (2019), a Bűntudat nélkül (2021) és persze a további Creed-filmek (2018, 2023), amelyek közül a harmadikat ő is rendezte.

Szóval velük akár a magyar mozikba is be lehet csalogatni a nézőket.

Sokkal inkább azért volt merész vállalás a hazai forgalmazás, mivel a témára nem igazán tud rezonálni egy átlag hazai moziba járó: 1930-as évek, amerikai délvidék, fekete közösség, blueszene… Soroljuk még? A felszínen, pontosabban a Bűnösök első felében ezt kapjuk, bár már ez sem piskóta.

Egy Chicagóban gengszterkedő ikerpár, Smoke (Michael B. Jordan) és Stack (Michael B. Jordan) térnek haza pénzzel kitömve gyapotültetvényes szülővároskájukba a sztori elején azzal a céllal, hogy a helyi, használaton kívüli malomból egy szórakozóhelyet rittyentsenek a város fekete közössége számára: exkluzív piák és kaják, nem utolsósorban pedig a legjobb zenészek asszisztálásával. A talpalávalóról többek között a helyi veterán muzsikus, Delta Slim (Delroy Lindo) gondoskodik, valamint az ikrek unokaöccse, a már fiatalon is profi gitáros-énekes Sammie. (az énekes-dalszerző Miles Caton filmes debütálása), történetünk kvázi főhőse. A sztori első felében Smoke és Stack ezt a nyitóbulit próbálják összehozni, annak minden részletére kitérve, miközben a városbeli múltjukkal és annak szereplőivel, traumáival is szembe kell nézniük újra.

Majd hirtelen kapunk egy több, mint éles váltást. Valami természetfeletti erő üti fel ugyanis a fejét, pontosabban egy vámpír egy fiatal fehér fickó, Remmick (Jack O’Connell) testében, aki szeretné meghívatni magát az ikrek bulijába egy vérgőzös este reményében…

Igen, ha ez ismerősen hangzik, az nem véletlen, a Bűnösök dramaturgiája ugyanis erősen megidézi az 1996-os Alkonyattól pirkadatigot, ám míg Robert Rodriguez menő filmje a puszta szórakoztatás jegyében fogant, addig a Bűnösökbe Coogler nem kevés tematikát sűrített bele. Természetesen benne van a rasszizmus kérdése, a Jim Crow-féle szegregációs törvények, ugyanakkor a zene és az „ördög” kapcsolata is igen hangsúlyos.

Klasszikus toposzok bukkannak itt fel, miszerint az igazán tehetséges zenészek, előadók azért lettek ennyire kiemelkedők, mert eladták a lelküket a vén patásnak? Egyáltalán a blueszene (és bármilyen új, az előző generáció számára furcsa/értékelhetetlen/meg nem értett muzsika) az ördögtől való? Hogy annak hívására az emberek, kiszakadva a valóságból, áhítatban adják át magukat buja vágyaiknak, mint a tánc, a szex, az alkohol és a drogok?

E világi és túlvilági ösztönök, kultúrák (a vámpírok által megtestesített ír bevándorlók), rasszok, sőt idősíkok összeütközése, van itt minden. Mindezt pedig egészen parádés jelenetek kíséretében kapjuk az arcunkba. Az egyikben például tanúi lehetünk annak, ahogy a bulin a múlt, a jelen (’30-as évek) és a jövő zenei stílusai keverednek, s mindhárom kor képviselői egyszerre és együtt ropják egy nagyszabású, közös, időkön átívelő partin az épphogy nem kakofóniába hajló egyvelegben, hiszen a zene egy univerzális, közös nyelv, amely összeköt embereket, időket, helyszíneket. De említhetjük még azt a szcénát is, amikor a bejutásukra váró, s emiatt kint rostokoló vámpírhorda a saját maga által előadott ütős ír népzenére ropja – ilyet sem látni gyakran mozgóképen. Minderre jön rá pedig az utolsó, hosszabb felvonásban a kemény hentelés, nem árulunk el azzal ugyanis nagy titkot, hogy a vérszívók természetesen beszabadulnak a buliba…

A Bűnösök egy furcsa, a tetten érhető inspirációi ellenére mégis mással össze nem hasonlítható műfaji egyveleg, egy amolyan zenés horror-gengszter-dráma, ami egyszerre nagyon dögös, izzasztóan fülledt, kifejezetten brutális és kegyetlen, ugyanakkor sokatmondó, színes és megható is.

A csúcshatás eléréseben pedig óriási szerepe van az operatőr Autumn Durald Arkapaw (Loki, Fekete Párduc 2, Az utolsó táncosnő) csodálatos képeinek s legfőképp a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző, Coogler állandó munkatársa, Ludwig Göransson elképesztő aláfestésének, amely a film teljes, 137 perces játékideje alatt egy lüktető, bizsergető, az alantas öszöntökre és az értelemre egyaránt ható csodás műfajmixszel ajándékozzák meg a nézőket. Az év egyik legkiemelkedőbb mozgóképe lesz, érdemes hát alkut kötni az ördöggel egy mozijegy erejéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kifogyunk a szuperlatívuszokból… visszatért a legjobb Star Wars, amit valaha láttunk: az Andor!
Ha szereted a Star Warst azért nézd, ha pedig nem, azért! Nincs kérdés, az utóbbi idők legjobb sorozatát tette le elénk Tony Gilroy és kis csapata.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 24.



Nem véletlen, a háromrészes első pakk, amit az egeres cég megosztott velünk a Disney+-on. Az Andor eddig is történetfolyamokkal operált, volt egy bonyodalom, amibe Andor vagy egyéb fontos szereplő belekeveredett, majd több részen keresztül ügyesen szőtt sztorivezetéssel megoldották a problémákat. Majd jött a következő kalamajka, ami az előző etap közvetlen következménye volt, és egy pár részen keresztül ekörül forognak főszereplőink. Az első évadból példaként említhetjük a „bankrablást”, melynek eredménye a börtönből való megszökés fejezet.

A mostani három epizód Andor (Diego Luna) kis kalandjával kezdődik. Ellop egy kísérleti Tie Fightert (egy birodalmi űrhajó a Star Wars világában), majd leszállítja azt egy másik pilótának.

Ám nem a kollégáját találja az átadáskor, hanem tizenöt éhes, szedett-vedett, menekült lázadót, akik nem tudják ki Andor és csak el akarnak menekülni a bolygóról. Főszereplőnk megint rossz helyen volt, rossz időben, de jó szokásához híven itt is rabként folytatja a történetszállát. Ezalatt a galaxis többi szegletén is tevékenykednek az első évadból megismert karakterek.

Mon Mothma (Genevive O’Reilly) lánya esküvőjén próbálja a lázadás pénzügyi hátterét stabilizálni kapcsolatainak köszönhetően. Syril Karn (Kyle Soller) is visszatér, aki a birodalmi aktatologatóból kisfőnökké avanzsált – a két évad között eltelt egy év és ez idő alatt elkezdte élvezni új szerepkörét. A törtető birodalmi tiszt Dedra (Denise Gough) egyengeti karrierjét, akivel az előző szezon óta egy párt alkotnak.

Ennek a szálnak a legnagyobb konfliktus forrása egy zseniális ebéd Karn kegyetlen édesanyjával.

Emellett megkapjuk az előzetesekben beígért Krennic igazgató (Ben Mendelsohn) cameo-t, reméljük nagyobb szerepe lesz az ausztrál színésznek. Luthen Rael (Stellan Skarsgård) pedig továbbra is elvégzi a szükséges piszkos munkát a lázadás sikeréért, amihez senkinek nincsen gyomra. Akár egy esküvőn is tevékenykedik az öreg.

Az emlegetett lázadás pedig szépen, lassan építkezik, ez a sok történetszál már az első három részben szépen összeáll, ismerjük célokat, a motivációkat, minden karakter tökéletesen átalakul az alkotó Tony Gilroy víziójának megfelelően. Látjuk, melyik szereplő, hogyan fog bekapcsolódni a galaktikus konfliktusba. Nem viccelek, amikor azt írom, az Andor továbbra is egy csiszolatlan gyémánt.

Akik nem szeretik a Star Wars-t, azok is bátran próbálkozzanak vele, mert nem a szokásos Csillagok háborúját kapjuk, mint amire számítunk.

Talán ez volt a legnagyobb probléma az első évaddal is. Akik szerették a Star Wars-t, azok számára lassúnak és vontatottnak tűnt, akik pedig nem kedvelték a franchise-t, azok hozzá se mertek nyúlni. Pedig ez egy bámulatosan csavaros összeesküvés és lázadás története, apró sztorimorzsákkal elmesélve a karaktereken keresztül. A kisember küzdelmét mutatja be egy elnyomó rendszer ellen. Legyen az egy galaktikus birodalom vagy egy kegyetlen anya karaktere. Elképesztően hatásos és akkor még csak a történetről beszéltünk.

A látványra nincsenek szavak. Mintha ott lennénk Mon Mothma esküvőjén, vagy Bixékkel az ellátmány bolygón. Ja igen. A fekete ló, ami az első évadot sokaknak megkeserítette, sajnos még mindig itt van. Bixnek (Adria Arjona) továbbra sincsen igazán funkciója vagy célja azon kívül, hogy megint jól bántalmazzák szegényt.

A hölgy tényleg csak azért van jelen, hogy Andor aggódjon valakiért és egy célt adjon neki, hogy meg lehessen menteni.

Még akkor is, ha Bix talán már nem annyira törékeny, mint az első évadban volt, de még mindig nem ér fel a többi részletesen megírt, árnyalt karakterhez. Pedig Adria Arjona jó színésznő, ezt már a tavalyi A bérgyilkos, aki nem is volt-ban is bizonyította. Akit eddig zavart Bix, nem kecsegtetem, ugyan olyan rossz. Ám a többiek továbbra is lélegzetelállítóan autentikusak. Stellan Skarsgård hihetetlenül gyorsan vált a lázadás verőembere és a jólelkű műkincskereskedő szerepe között.

Diego Luna, mint egy svájci óra hozza Cassian Andor szerepét, akit talán egy mocskos Han Solonak lehetne leírni.

Mon Mothmát alakító Genevieve O’Reilly már nem csak külsőleg hasonlít az eredeti trilógia híres szenátorára, hanem ténylegesen, aktívan vezeti a lázadást a háttérből.

Minden apró részlet, amit a képernyőn látunk, egy élő, lélegző világot mutat be nekünk. Látjuk a tárgyak funkcióját, nem csak a háttérben látványos díszletként vannak jelen. A vizuális effektek hibátlanok és az eltelt egy év alatt a birodalmi rohamosztagosok is megtanultak célozni!

Nem gondoltam volna, hogy látni fogok Star Warsban bárkit meghalni rohamosztagosok pontos lövései által, de ez a nap is eljött!

Tony Gilroy úgy szővi a forgatókönyvet, mint a Banyapók a hálóját J.R.R. Tolkien könyveiben. Becsalja a nézőt a képernyő elé, elragadja és ott tartja az első pillanattól az utolsóig és továbbra is nagyon működik. Alig várom a folytatást!


Link másolása
KÖVESS MINKET: