KULT
A Rovatból

Mihályfi Lucáék Hófehérke felfogása nem biztos, hogy tetszene Dúró Dórának – Megnéztük A Nagy Duett első adását

Hét évnyi kihagyás után tért vissza a képernyőre a zenés celebshow. Hajós András kollégákat sérteget, Kasza Tibi viccesen őszinte, és van olyan páros, ahol az elvileg amatőr tag jobban énekel, mint némelyik profi.


Sosem értettem, hogy híres emberek miért tartják jó ötletnek elmenni egy műsorba, ami egyértelműen olyan képességekre épül, amelyekkel ők nem rendelkeznek. Magyarán: miért megy énekes műsorba az, akinek nincs jó hangja, és egészen nyilvánvalóan nem tud énekelni? Jó, tudom, pénzért, na de ennyire? Hajdú Pétert még megértettem, őt hírhedten nem érdekli, mivel kerül be a hírekbe. És ismerjük el, tényleg mindegy. Na de az amúgy tehetséges emberek miért vállalják ezt be?

Kész szerencse, hogy nem rendeznek sebész show-t celebekkel, szerintem egy csomóan azt is bevállalnák.

Bárhogy is van, hét év kihagyás után visszatért a TV2 képernyőjére A Nagy Duett, ami abból a szempontból kiemelkedik a hazai mezőnyből, hogy nem licenc műsor, hanem saját fejlesztés. Az ilyesmi ritka, mint a fehér holló.

Kicsit árnyalja a lelkesedésem, hogy a műsor hét évadának egyetlen fix embere Kasza Tibi. Jó, most csak gonoszkodom, Tibi mégis csak Toldy Máriához és a Kőbányai Zenei Stúdióba járt, ami azért nem rossz alap, és van a háta mögött annyi a popszakmában, hogy zsűrizhessen. Ízlésről pedig ugye nem vitázunk.

Rajta kívül még a műsorvezetők, Liptay Claudia és Tilla jelentenek némi stabilitást. Clau egy kivételével minden évadban szerepelt, hol Majkával, hol Tillával az oldalán. Abban az egy évadban pedig, amikor távol maradt, Tilla vitte egyedül a műsort.

Kasza Tibi mellé idén teljesen új zsűritársak érkeztek Szabó Zsófi, Horváth Tamás és Hajós András személyében.

A műsor celebshow, ahol egy-egy profi énekes vagy énekes színész („mester”) duót alkot egy olyan hírességgel, aki nem feltétlenül a zene terén alkotott kiemelkedőt (és persze akad olyan is, aki sehol).

Szabó Zsófi egyébként először zsűrizik tehetségkutató műsorban. Liptai Claudia gyorsan rámutatott, hogy aki A Nagy Duett zsűrijében ült hölgyként, eddig mindig teherbe esett – ami meglepő információ, és kíváncsian várom, ki mit hallott Balázs Klári eltitkolt gyermekéről. Akibe amúgy Hajós András szépen bele is rúgott, de erről majd később.

A műsor első duója, Nótár Mary és Aurelio Ricky Martin Maria című slágerét énekelte duettesítve. Habár Nótár Mary műfaja meglehetősen távol áll tőlem, annak idején a Sztárban sztárban kiderült, hogy remek énekesnő. VV Aurelióról is kiderült ez az elmúlt években. Az RTL valóságshowjában leginkább a „helikopterezéssel” hívta fel magával a figyelmet (akik lemaradtak volna, legyen elég annyi, hogy a rotor a lába között volt), aztán 2021-ben elítélték emberrablásért. De leülte, megbánta, jó útra tért. Higgyünk neki.

Most mindehhez kiderült az is, hogy nem tud énekelni, de legalább komolyan vette a feladatot, és beletette a munkát.

Engem kicsit nyomasztana, ha a legkeményebb munkával sem érném el azt a szintet, ami legalább elfogadhatónak nevezhető, például ezért hagytam fel a zongorázással.

Az ilyen típusú műsoroknak a legszórakoztatóbb eleme, ahogy a zsűri vért izzadva próbál véleményt mondani azokról a kollégákról, akikkel amúgy bármikor együtt találhatják magukat egy tévéműsorban vagy épp vidéki haknin. A nehézség persze csak akkor áll fent, ha nem akarják vérig sérteni az illetőt, de közben azért szeretnének szakmailag hitelesek maradni.

Legtöbbször elkerülő manőverekkel próbálkoznak. Ha arról beszélnek, hogy az illető mennyi munkát tett bele, milyen komolyan vette, mekkorát lépett előre magához képest, és mellé nagyon sokat vicceskednek, az általában azt jelenti, hogy az illető pocsékul énekel.

Azért Hajós megmondta az őszintét: „Egy férfi ha valamit elkezd, és az elejétől a végéig rossz, akkor is végigcsinálja.”

Erre Kasza Tibi is rácsatlakozott a maga módján, aki szerint,

ha Mary énekelt, olyan volt, „mintha egy film betétdala szólalt volna meg élőben. Amikor Aurelio szólalt meg, akkor meg egy katasztrófafilm.”

Aztán elmondta, hogy a zsűritagok megfogadták: az első adásban szigorúak lesznek, és nem adnak magas pontokat. Ehhez képest csupa 7-est osztottak, ami Aurelio énektudása tükrében, ráadásul adásindító produkciónál, kicsit optimistának tűnik. Egyedül Hajós pontozott keményen, aki a szívével hallgatja a produkciót, de a fülével pontoz. Szerintem is az 5 pont volt a reális.

L.L. Junior és Szorcsik Viki következett. L.L-. Junior pályafutása sem tartozik azok közé, amelyet nagyon szorosan követnék, viszont az Azariah filmben meglepően szerethető volt. Az Aerosmith-tól énekelték a Cry-t, gyerekkorunk nagy slágerét, némileg megbolondítva.

Viki elárulta, már rég vágyott rá, hogy megmutassa, van köze „ehhez”. Én is örültem volna neki. Egyébként kíváncsi lennék, ha valakinek a műsor és a szereplők ismerete nélkül megmutatnánk ezt a felvételt, mit tippelne, ki a mester.

L.L. Junior nem véletlenül rapper inkább. Nem mondom, hogy egyáltalán nem tud énekelni, de az biztos, hogy nem rock éneklésre termett. Viki hangjában jóval több dög volt, de ő sem volt elég jó.

Az egy dolog, hogy bizonytalanok voltak a hangok, betudhatnánk az izgulásnak, de a legnagyobb baj, hogy unalmasan adták elő a dalt. Még az sem segített, hogy időközben Viki ledobta a bőrkabátot.

Tibi szerint amit láttunk az „az amerikai milliomos románca az animátorral”. Horváth Tomi nálam jóval elégedettebb volt, arra tudok gondolni, hogy élőben talán hatásosabb volt a produkció.

Hajóst két meglepetése érte. Az egyik, hogy Vikinek a hangja az már énekhangnak nevezhető. És ez már pozitívum, bár éreztette, hogy azért van még mit dolgozni rajta. Talán ennél is jobban meglepte, hogy Juniornak is van. Összesen ők is 26 pontot kaptak, mint Aurelióék.

Sydney van den Bosch nevével már találkoztam a Dancing With the Starsban, de bevallom, Pető Brúnóra rá kellett keresnem. Annyira nem meglepő, hogy eddig nem tűnt fel a boomer-radaron, amennyire a netről kideríthető, eddig leginkább azzal tűnt ki, hogy Marics Petivel versenyzett az Ázsia expresszben és ugyancsak vele feltűnt a Zsákbamacskában is versenyzőként, majd műsorvezetőként is.

Egyik kedvenc Hungária slágeremet énekelték, a Casino Twistet. Ennek a párosnak érdekessége, hogy bár elvileg Brúnó lenne a mester, de saját bevallása szerint ő csak rappelni tud. Ez magyarázza, miért énekelt olyan gyengén. Azt mondjuk nem, hogy miért nem volt képes időben belépni az énekkel. Az első taktusokban végig kullogott a kíséret után.

Tilla meg is jegyezte, hogy időnként nem lehetett tudni, ki a mester és ki a tanítvány, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy Sydney annyira jó volt. Mondjuk ő legalább time-ban maradt.

A produkció tükrében végképp érthetetlen, miért konferálták fel Brúnót úgy, mint a 21. századi Fenyő Miklós. Egyrészt Fenyő Miklós generációja egyik legjobb énekese. Másrészt a Casino Twistet speciel Novai Gábor énekelte.

A zsűri viszont jól szórakozott, és úgy látszik, manapság ez is elég. Tibor szerint Sydney nagyon tüneményes és szerethető volt, de ez az összes pozitívum. Andrástól elhangzott egy merész mondat: „Biztosan tudom, hogy készül egy alkotmánymódosítás, amely szerint az ember vagy énekes, vagy nem.” Persze egy normális országban, normális időkben nem volna probléma, de a mai Magyarországon a TV2 képernyőjén...

A zsűri által kiosztott 23 pont így is a top 3-ba juttatta őket, igaz, csak is azért, mert ők voltak a harmadik produkció.

Következett a honi médiavilág kedvenc álompárja, akik a Krausz Gábor-Mikes Anna párost ütötték ki a képzeletbeli nyeregből a Dancing With the Stars őszi etapjában. Most fordult a szereposztás, ezúttal Mihályfi Luca lett Hegyes Berci mestere. Ennek megfelelőn egy modern Hófehérke feldolgozással érkeztek, ahol a Disney hercegnő ébreszti fel a koporsóban fekvő herceget, ráadásul a háttérben táncoló szakállas törpék egy része nő volt.

Reméljük, Dúró Dóra azért nem darálja le őket, bár ő talán még mindig nem tért magához a Hunyadi-sorozat leszbi jelenete után.

A Hol van az a lány Halott pénz által felturbózott változatát adták elő. Berci a korábbi amatőrökhöz – és Brúnóhoz – képest jobb volt, Luca viszont magához képest kicsit csalódást okozott. Az X-Faktorban tényleg fantasztikus énekléseket hallhattunk tőle, ez most nem volt az a szint.

Zsófi megfejtette a produkció alapján, hogy Luca és Berci nem véletlenül van együtt, és ő is szeretne egy ilyen herceget. Ehhez azért Lucának is lesz még talán néhány szava, de ez az ő dolguk. Hajós András ezen a ponton jegyezte meg:

„ha az együttlakás segítene az énektudásban, mostanra Klárika is tudna énekelni.”

Kicsit túlzásnak tűnik, Gyuri bácsiék meg most persze csinálják a fesztivált.

Az biztos, hogy Lucáéké volt eddig a legjobb produkció, ennek megfelelően mindenkitől 8 pontot kaptak.

Következett Déri Heni, aki hősiesen próbált jó képet vágni Győzikéhez, ami lássuk be, nem könnyű. Győzi szerencsére most a szerényebb arcát vette elő, elhatározta, hogy bizonyítani fog, elsősorban anyósának.

Némileg meglepett, hogy az RTL-es Fehér Krisztián Gyere kislány, igyunk valamit című dalát ötvözték az Acalari Bombával, ami Bangó Margit és Nádor Dávid slágere.

A legfőbb pozitívum: végre nem lehetett kétséges, hogy ki a párosból a mester. Dér Heni nagyon jó énekesnő. Egyébként Győzi sem volt rosszabb, mint Aurelio vagy Sdyney, és legalább tényleg jó hangulatot csináltak. Hajós szerint a legjobb, hogy Győző önmagát adta. Kicsit gonoszan megjegyezte: „A hangod semmit nem változott az évek alatt.” 26 pontot kaptak a zsűritől.

Geszler Dorottyától nem idegen a színpad, az éneklés annál inkább. Mestere Stohl András számos zenés produkcióban énekel – jó magam nem rég láttam a Mamma miában – és amikor esetleg nem megy úgy az éneklés, akkor is eljátssza.

A Bon-Bon együttes Holnaptól című dalát énekelték, aminek a klipjében hogy-hogy nem Geszler Dorottya szerepelt (az amúgy szintén remek színész, Kaszás Gergő oldalán). Stohl ide vagy oda, énekileg nem volt rendben ez a produkció, aminek Tibi és Tamás is hangot adott. Nem is értékelték túl őket. 23 pontot kaptak.

Visváder Tamás is olyan versenyző, akinek utána kellett néznem. Mint kiderült, vállalkozó, akik olyan műsorokban szerepelt, mint az Árulók (ebből emlékeznem kéne rá, de nem), a Farm VIP és a Nyerő Páros. Azt nem sikerült kiderítenem, pontosan mitől vált képernyős tényezővé.

Gondolom, az utóbbi években tapasztalt sikere egyáltalán nem függ össze azzal, hogy Vajna Tímea sógora.

A produkciónak azért volt két nagy előnye. Egyrészt Tamás Radics Gigit kapta partnernek, aki az egyik legjobb hazai énekesnő, és a Parno Graszt Már nem szédülök című dala talán a legjobb kortárs dal, amit a Petőfi Rádió hajlandó műsorra tűzni.

Egyébként Tamás sem énekel rosszul, a „tanítványok” között abszolút az élmezőnybe tartozik, és még kannázni is megtanult valamennyire. Az is igaz, hogy a szólama azért nem jelentett akkora kihívást énektechnikailag. 30 ponttal másodikok lettek a zsűri listán.

Schmuck Andor furcsa figurája a hazai közéletnek és médiának. Ha valaki megkérdezné, ki ő és mihez ért, nehéz lenne válaszolni. Hacsak nem úgy, ahogy Kiszel Tünde aposztrofálta önmagát: médiaszemélyiség. Akárhogy is nézzük, van benne valami szerethető, és legalább nem arcoskodik, mint oly sok nála jóval kisebb kvalitásokkal rendelkező celeb.

A nagyszerű Sári Évi oldalán elfogadhatóan hozták a Te rongyos életet. Évi remekül énekelt, Andor derekasan küzdött. Bár meg kell jegyezni, az ő robosztusságával és mozgáskultúrájával esélyes sem volt megközelíteni Rátonyi Róbert tánctudását. Igaz, nagy felelősség hárult rá: ha rálép Sári Évi lábára, gipszben viszik el az énekesnőt. Andor a fellépti díját jótékony célra adományozza, nyugdíjas otthonokat támogat vele. 28 ponttal a középmezőnybe kerültek.

Következett Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence. A mester most is látható énekes produkcióban, a Pesti Színházban a Rémségek kicsiny boltjában tekintheti meg a publikum.

Ramit szokás leírni, mivel szappanoperában robbant be annak idején, és pechére még csinos is. De műsorról műsorra bizonyítja, hogy nem érdemtelenül van ott, ahol. Most énektudását villantotta meg, mert hogy az is van neki. Míg az eddigi – ének szempontból – amatőr szereplőknél mindig hozzá kellett tenni, hogy „ahhoz képest”, Rami némelyik mesternél is jobban énekelt. Ráadásul nagyon jó Bagossy Brothers dalt kaptak.

Érezhetően a zsűrinek és a közönségnek is az egyik kedvenc párosa, a műsor abszolút favoritjai. A zsűritől az est legtöbb pontját kapták, 36-ot.

Ezen a ponton már kezdett kicsit megviselni a maratoni hosszúságú műsoridő, vigasztalt, hogy már nem sok volt hátra.

Ezután Molnár Anikó és Nagy Feró lépett színpadra, utóbbi rögtön a felvezető filmben elsütötte azt a Kossuth-díjashoz méltó poént Anikónak, miszerint „én szívesen hegedülnék veled”.

Nem mondom, hogy AC/DC-t countrysan énekelni szentségtörés, de akkor legalább legyen jó. Feróék Thunderstruck feldolgozása azonban nagyon harmatosra sikerült. Sajnos be kéne látni a honi műsorkésztőknek, hogy Feró nem jó énekes. Feró egy valamennyire énekelni képes jó rockfazon, aki abban a műfajban, amit kitalált magának, jól működik a színpadon. Az, hogy manapság mennyire tekinthető még hitelesnek, azt hagyjuk. De tény, hogy vannak (voltak) olyan dalai és színpadi megnyilvánulásai, amik szerethetőek.

Arra viszont, hogy más előadók nagy slágereit adja elő, pláne feldolgozásban, alkalmatlan. Kivéve, ha a saját stílusára alakítja az adott dalt, mint anno a Pancsoló kislány esetében. 27 pontot kaptak, ami se nem sok, se nem kevés.

Volt vendégfellépő is, a Megasztár győztese, Gudics Máté érkezett egy dalpremierrel. Ezután következett az igazság pillanata. Mint sok hasonló műsorban, elsőként itt is választottak egy adásgyőztest. Mihályfi Lucáék örülhettek, ők már továbbjutottak. Ezután az utolsó 3 párosból egyet megmenthetett a zsűri. Különösebb indokot nem tudok rá, miért Feróékra esett a választásuk, de így történt.

A Stohl-Geszler és L.L. Junior-Szorcsik párosra újra indították a szavazást, és ezt a kört Buciék nyerték. Szorcsik Viki azóta több helyen is kétségeit fejezte ki a végeredményt illetően, de ezen sosem érdemes dühöngeni. Az ilyen műsorokban a tehetség és a teljesítmény meglehetősen hátul szerepel a fontossági sorrendben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Az első rész a legerősebb a hat közül - Megjelent a Fekete tükör legújabb szezonja, de nem örülhetünk neki felhőtlenül…
A Fekete tükör minden epizódja gyakorlatilag egy különálló rövidfilm, amely a társadalom és a technológia kapcsolatának a sötét oldalát vizsgálja. Egy igazi zsánereken átívelő depresszív kaland. Lássuk milyen lett a hetedik évad!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 14.



A Fekete tükör egy brit kezdeményezés volt 2011-ben. Megpróbálták Az alkonyzóna hangulatát átemelni az angol Channel 4 csatorna segítségével. 2014 után úgy tűnt, a csatorna nem tudja finanszírozni az emelkedő költségeket, egy pár év kihagyás után jött a Netflix, és új életet lehelt a sorozatba, természetesen mérhetetlen mennyiségű pénzzel karöltve.

Amint megnyíltak a pénzcsapok, Charlie Brooker alkotó előtt kinyílt a világ, és a visszafogottabb brit költségvetés után igazán el tudott szabadulni a képzelete.

Több nagynevű sztár is szerepelt egy-egy epizódban. Sokak szerint ez nem tett feltétlenül jót a sorozatnak, mert sokkal kommerszebb részeket eredményezett. Én nem így gondoltam, alapvetően mindig jól szórakoztam a Fekete tükrön, már ha lehet ilyet írni egy hihetetlenül depresszív műről.

Mert mi is a Fekete tükör? Kell hozzá egy speciális hangulat, az biztos. Egy kegyetlen, maró humorú, sokszor disztópikus jövőt lefestő antológia-sorozat. Ez azt jelenti, hogy az epizódok ugyanazon a Földön játszódnak, de mégsincs igazán kapcsolat a részek között. Zsánereit is folyamatosan váltogatja, az egyik rész horror, a másik sci-fi, de lehet szatíra is.

Ami sokszor közös a történetekben, az egy új technológia, ami a jövőben megváltoztatja a világot. Egy külső agyi szinopszischip, ami rengeteg lehetőséget ad a forgatókönyvíróknak.

Sok rész azt mutatja be, hogy ennek az új technológiának milyen felhasználási lehetőségei vannak, és milyen visszaéléseknek nyit kapukat, akár az igazságszolgáltatásban, vagy a szórakozásban. A Fekete tükör nem szégyenlősködik, a sorozat nagy része erősen 18+-os, főleg, ha a brit epizódokat is nézzük. A Netflix úgy érzem, visszavett azért a bemutatott szörnyűségekből.

Eddig minden új évadot ünnepként kezeltem, engem nem idegenített el a piros streamingszolgáltató jelenléte, örültem, hogy újabb részeket tartogat számomra a Tükör. Legalábbis eddig. Az előző évad sem töltött el teljes megelégedettséggel, de úgy gondoltam, ez biztos csak egy gyengébb eresztésre sikeredett. Mostanra viszont elértünk oda, hogy ebben a szezonban több az elmegy/rossz epizód, mint a kiemelkedő rész. A hetedik évad szerintem még gyengébbre sikerült, mint az előző. Az első rész a legerősebb a hat közül.

Úgy éreztem, ez az epizód nemcsak egyszerre fricska a Netflix és mindenféle előfizetéses szolgáltatás orra alá, hanem egyben az egészségügy komoly problémáit is górcső alá vevő dráma.

Tényleg remek rész, a színészek is szuperek, a forgatókönyv ugyan kitalálható, de nagyon hatásos. Egészen meglepődtem, milyen jól sikerült a Mindennapi emberek című rész. Nem teljesen a szokásos agyi szinapszis modult használta, hanem ennek egy „streaming” orvosi verzióját, ami adott valami pluszt az eddig megismertekhez, és tényleg izgalmas nyitányt eredményezett.

Aztán jött a második rész, egy csavaros paranoid thriller, amely ugyan minőségben visszaesés az elsőhöz képest, de szórakoztatásban úgy éreztem, magas szinten tudott maradni. A végén lévő fordulat és a magyarázata ugyan elképesztően bénára sikerült, de az odáig vezető út megéri, hogy megnézzük. Nem kiemelkedő, de szórakoztató darab lett. Ekkor még bizakodtam. Ami rögtön el is tűnt a harmadik epizódra. Itt előkerült a szokásos technológia, csak megint egy másik felhasználási módját találták ki. Ám az alapötlet szerintem nagyon erőltetett.

Egy filmforgatáshoz használták fel a virtuális teret mesterséges intelligenciával irányított színészek alkalmazásával.

Akik tudják, hogyan zajlik egy forgatás, azok valószínűleg szörnyülködtek a Hotel Reverie epizódon. Emellett a casting is nagyon félrement. Awkwafina semmit nem tett hozzá a részhez, Issa Rae pedig mint főszereplő színész, aki egy színészt alakít, borzasztó. Egyedül Emma Corrint tudom dicsérni, mint az egyik főszereplőt, aki egy mesterséges intelligencia által alakított színészt játszik. Értem, mi volt a cél, Hollywood aranykorát kicsit dicsőíteni, és a problémáit elővenni, de szerintem ez a rész teljesen félrement. Nemcsak, hogy tisztelgés nem volt az igazi a téma iránt, de a kritika is gyenge volt. A remake-ek feleslegességére is rosszul hívta fel a figyelmet, pedig lehetett volna ezzel mit kezdeni. A vége hatásos, de nem érte meg az utazást sajnos. Itt kicsit alább hagyott a lelkesedésem.

A negyedik résznél egy pillanatra örültem, majd gyorsan elkámpicsorodtam. Én nagyon szerettem a 2018-as interaktív, tévén játszható, különálló kalandjáték részt, a Bandersnach-et. Úgy kell elképzelni, mint a 80-as években divatos kalandjáték-kockázat könyveket, csak tévére átültetett mechanikával. Nagyon érdekes, de maga a történet nem volt annyira jó.

Nos a negyedik epizód a Bandersnach spirituális folytatása.

Eléggé hasonló a hangneme és a stílusa, természetesen a kalandjáték-trükkön kívül. Ám itt is elcsúsztak sok banánhéjon. A csavar az első pillanatban kitalálható, a múltban játszódó részekben pedig nincs igazi újdonság, és az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja. A színészek jók, de ennyit tud.

A folytatásban megint a szokásos ötletet használják fel új köntösben. Ám itt működik a dolog! Az ötödik részben most egy elhunyt halotti beszédében ad segítséget az agyi chip, egy volt szerelem szemszögéből. Paul Giamatti fiatalkori, első és igazi szerelme elhunyt.

Elsodorta őket egymástól az élet, de a férfi mindig is szerette a nőt. Fényképek és egy mesterséges intelligencia segítségével Giamatti visszaemlékszik a történtekre.

Elképesztően melankolikus és hatásos a sztori. Oda merem tenni a legjobb Fekete tükör-epizódok mellé. Nem a megszokott maró, rosszindulatú történet, hanem a keserédes, szomorkás, drámai darab. Gyakorlatilag az egész egy kamaradráma Giamattival és Patsy Ferrannal, ami nagyon működik.

Végül elérkeztünk a nagy fináléhoz. A duplarész hosszúságú utolsó epizód a nagy sikerű negyedik évad USS Callister című epizódjának a közvetlen folytatása. A sorozat életében ez az első ilyen direkt „második rész”. Hangulatos, de nem tud igazán semmi újat mutatni.

Kicsit még úgy is érzem, hogy visszamenőleg leminősíti a USS Callistert. Az akkor lezárt történetet gyakorlatilag semmissé teszi, nem épít rá, hanem elszúrja annak befejezését.

Kicsit olyan érzésem támadt, hogy kötelező volt ez az epizód, mert Cristin Milioti és Jesse Plemons is azóta nagyobb név lett. Emiatt már egy rossz szájízzel kezdődik az egész. A régi epizódból szinte mindenki visszatér, egyedül az érdekes arcú Michaela Coel hiányzik, de ha igazak a hírek, akkor egy másik forgatás miatt nem tudott részt venni ebben. Úgy érzem, a USS Callister: Into Infinity elköveti az összes hibát, amit egy folytatás el tud: nagyobb, hosszabb és totál felesleges. A színészek ügyesek, de itt is ennyit tudok kiemelni. A sci-fi téma működik, a szokásos technológia itt is jelen van, a befejezés próbál nagyot húzni, de nem érzem jónak a megoldást. Kicsit inkább béna.

Tehát összegzésként, ha valaki csak a jó részeket akarja megnézni, akkor elég az első és az ötödik epizódot elindítania. Minden más csak felesleges sallang. Amit nagyon sajnálok. Az igazság az, hogy egyre több jobbnál-jobb antológiasorozat készül, az Amazonos Secret Level, a Tales from the Loop, vagy a szintén Netflixes Love Death and Robot is jobb részeket adott nekünk az utóbbi időben, mint a Fekete tükör az elmúlt pár évadban. Ha sikeres lesz, biztos érkezik majd a nyolcadik évad, de valami újat kellene mutatnia Brookeréknek, mert ez a biztonsági játék túl unalmas, és nem lesz elég hosszútávon. Tényleg sajnálom…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Komoly bakival ért véget a Hunyadi sorozat záróepzódja
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.


Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.

A hírekbe sokszor a fülledt erotika miatt bekerülő sorozat utolsó részének utolsó perceibe ugyanakkor egy komoly baki csúszott be, amit egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni – vette észre az ATV.hu.

A mű természetesen szabadon kezeli a történelmi eseményeket, de azért arra igyekeztek vigyázni a készítők, hogy tárgyi tévedések ne rontsanak az élvezeti élményen. Az utolsó rész utolsó perceiben azonban a záró feliratban azt lehet olvasni, hogy az V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.

Azon túl, hogy a Duna jegén történt eseményeket a történészek ma már egységesen cáfolni szokták,

azt soha senki nem is állította, hogy maga a koronázás is Duna jegén történt volna – a legenda szerint csak Mátyás királlyá választása történt ott.

Történelmi tény, hogy Hunyadi János fiát csak évekkel később, 1464. március 29-én koronázták meg, ráadásul a Dunától jócskán messze, Székesfehérváron.

A sorozat népszerűségének azonban ez a tévedés valószínűleg mit sem fog ártani: a Hunyadi – A Holló felemelkedése húsvétvasárnaptól ráadásul már a Netflixen is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Megijedt a sztárságtól, amikor tiniként a szoknyája alá akartak fotózni – A 35 éves Emma Watson visszavonult, és új kihívásokat keres
Oscar-díj helyett inkább PhD-t akar szerezni, a sok pénzt hozó filmek főszerepei helyett pedig inkább a nők egyenjogúságáért küzd.


Emma Charlotte Duerre Watson 1990. április 15-én született Párizsban, Jacqueline Luesby és Chris Watson angol ügyvédek gyermekeként. A családi háttere intellektuálisan és kulturálisan egyaránt gazdag, francia és angol hatások alakították Emma korai éveit. Ötéves koráig élt az öccsével, Alexszel együtt a Párizs melletti Maisons-Laffitte-ben, a szülők azonban ötéves korában elváltak, így a gyerekek ekkor Angliába költöztek, hogy az édesanyjukkal éljenek Oxfordshire-ben, a hétvégéket pedig apjuk londoni házában töltötték (később született még három féltestvére – Toby, Lucy és Nina – az apja új házasságából). Oxfordban a Dragon Schoolba járt 2003-ig, eddigre azonban már ismert színész volt az első két Harry Potter-filmnek köszönhetően.

Egyébként kb. hatéves korától kezdve a színészet érdekelte a leginkább, és szülei beleegyezésével a Stagecoach Theatre Arts oxfordi intézményében, egy részidős színházi iskolában képezte magát, ahol éneklést, táncot és színészetet tanult.

„Mindig is szerettem ezt a világot. Sokszor szerepeltem iskolai színdarabokban, és gyakran léptem fel a családom előtt. De 9 éves koromban kaptam először igazi ízelítőt a hivatásos színészetből. Akkor még nem tudtam, hogy ez megváltoztatja az életemet” – mesélte Watson a Vogue-nak egy 2018-as interjúban.

Tízéves korában már fellépett a Stagecoach produkcióiban és iskolai darabokban, de a Harry Potter-franchise előtt soha nem játszott hivatásszerűen.

Hermione 10 éve

A színészi útja aztán 1999-ben, kilencéves korában drámai fordulatot vett, amikor elkezdődött a szereplőválogatás J.K. Rowling Harry Potter-könyvsorozatának filmadaptációjához. Watsont a drámatanára bátorította, hogy próbálja ki magát a castingon, kezdetben azonban nem volt tisztában a projekt nagyságrendjével: „Nem éreztem az elején, hogy milyen nagyszabású dolgokról van szó. A könyvekről sem tudtam sokat, de azt igen, hogy Hermione karaktere zseniális. Amikor a drámatanárom azt javasolta, hogy jelentkezzek a meghallgatásra, azt gondoltam, hogy szórakoztató élmény lesz, de nem igazán számítottam arra, hogy bármi is lesz belőle. Csak a tőlem telhető legjobbat akartam nyújtani. Majd folyamatosan kérték, hogy jöjjek vissza, és kezdtem úgy érezni, hogy valami igazán különleges dolog részese vagyok. Amikor pedig felhívtak, hogy megkaptam a szerepet, akkor döbbentem rá igazán: az életem soha többé nem lesz ugyanaz, mint eddig."

Watson, akit 2000-ben választottak ki több ezer lány közül Hermione Granger szerepére, ez a döntés pedig kulcsfontosságúnak bizonyult a karrierje szempontjából. Az első rész, a Harry Potter és a bölcsek köve 2001-ben került a mozikba, Watson alakítása pedig széles körben váltott ki elismerést. A fantasyfilmek sikere egyik napról a másikra sztárrá tette őt, az újonnan szerzett hírnév azonban számos kihívással járt együtt.

Bár Watson már fiatalon reflektorfénybe került, eltökélt szándéka volt, hogy a népszerűség nem árnyékolja be a színészet iránti szenvedélyét. A Harry Potter-filmek (nyolc epizód 2001-től 2011-ig) alatt próbált egyensúlyozni az iskolai tanulmányai, a magánélete és a szakmai karrierje között. A világsztársággal járó nyomás ellenére ugyanis nagyon komolyan vette a tanulmányait, és keményen dolgozott azért, hogy megőrizze életében a normalitás érzését. „Tudatos döntést hoztam: nem akartam, hogy az életem csak a Harry Potterről szóljon. Fontos volt számomra, hogy folytassam a tanulmányaimat, és a színészkedésen kívül más érdeklődési körökkel is foglalkozzam. Nem akartam, hogy egyetlen szerep vagy film határozza meg az életemet” – mondta erről.

Mindenkit leiskolázott

A Dragon School, vagyis az általános suli 2003-as befejezése után Watson az oxfordi Headington Schoolba ment tovább. A Harry Potter-forgatásokon való tartózkodása során őt és színésztársait, Daniel Radcliffe-et (Harry Potter), Rupert Grintet (Ron Weasley), Tom Feltont (Draco Malfoy) és a többi gyereket naponta akár öt órán át korrepetálták.

Emma aztán 2006 júniusában tíz tantárgyból tett záróvizsgát, amelyek közül nyolcat A* (csillagos ötös), kettőt A (ötös) eredménnyel zárt.

A gimnázium befejezése, vagyis az érettségi után szünetet tartott a tanulmányaiban, hogy 2009 februárjától a Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. és 2. részének forgatására koncentráljon, de azt állította, hogy utána tovább akar tanulni.

Később megerősítette, hogy a Brown Egyetemet választotta Providence-ben, Rhode Islanden. 2011 márciusában, 18 hónapos egyetemi tanulmányok után aztán bejelentette, hogy „egy vagy két félévre” halasztást kér. Végül az utóbbira került sor, elmondása szerint így négy helyett öt évbe telt, hogy megszerezze a diplomáját angol irodalomból a színészi munkái miatt. 2014. május 25-én diplomázott a Brown Egyetemen. Ennyi azonban nem volt neki elég. Kilenc évvel később, 2023-ban elkezdte a mesterképzését az Oxfordi Egyetemen, idén pedig teljesítette a követelményeket, és továbblépett, hogy megszerezze a PhD-jét.

A Varázsvilág után

Az utolsó HP-film, a 2011-es Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész után Emma nagy kihívás előtt állt: hogyan lépjen tovább a karrierjében, miután eljátszotta azt a karaktert, amely egy évtizeden át meghatározta őt. Úgy döntött, másféle szerepeket keres, és próbálja elkerülni a beskatulyázást. A poszt-Harry Potter-éra első filmje a 2011-es Egy hét Marilynnel lett a számára, bár abban még csak egy nagyobb mellékszerepeket alakított. Korábban a Harry Potter-epizódokon kívül csupán egy tévéfilmben szerepelt (2007: Ballet Shoes), és egy animációs filmben szinkronizált (2008: Cincin lovag). Az első főszerepét a 2012-es Egy különc srác feljegyzéseiben játszotta, amelyet Stephen Chbosky a saját regényéből írt és rendezett. Watson alakította Samet, egy összetett és sebezhető tinédzsert, aki a kamaszkor megpróbáltatásai között próbál navigálni. A szerep merőben eltért Hermionétól, és lehetővé tette Emma számára, hogy megmutassa az érzelmi mélységét és sokoldalúságát színésznőként. Sokan máig a legjobb alakításaként emlegetik.

A következő években Watson több filmben is szerepelt, köztük a Lopom a sztáromban (2013), az Itt a végében (2013), a Noéban (2014), A kolóniában (2015), a Regressionben (2015), A körben (2017) és a Kisasszonyokban (2019), bizonyítva, hogy képes alkalmazkodni a legkülönbözőbb műfajokhoz, a drámától a fantasyn át a pszichológiai thrillerekig. A Harry Potterekhez fogható legnagyobb sikerét a 2017-es A szépség és a szörnyeteggel, vagyis az 1991-es Disney-animáció élőszereplős feldolgozásával érte el, amelyben a főszerepelő Belle-t alakította, és amely több mint egymilliárd dolláros bevételt ért el szerte a világon. A 2019-es, Greta Gerwig-féle, 6 Oscar-díjra jelölt Kisasszonyok után azonban úgy döntött, egy időre visszavonul a színészkedéstől, és életének más aspektusaira, többek között a tanulmányaira és aktivista tevékenységeire koncentrál.

A sztárság amúgy is mindig megviselte, bár tisztában volt azzal, mekkora hatással van az emberek életére. „Találkoztam olyan rajongókkal, akiknek az arcom rá volt tetoválva a testükre, illetve olyan emberekkel is, akik a Harry Potter-könyvek segítségével vészelték át a rákot” – magyarázta a színésznő, akire a karrierje kezdete, vagyis kislánykora óta kiemelt médiafigyelem szegeződik.

A 18. születésnapján például a lesifitósok megpróbáltak a szoknyája alá fotózni, és számos zaklatás áldozata volt. A biztonsági aggályokra hivatkozva épp ezért nem is készít például szelfiket a rajongókkal, szívesebben beszélget velük szemtől szemben.

Aktívan a nőkért

Emma sok fontos társadalmi ügy mellé állt oda szenvedélyesen. Kiállt például a nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak védelmében, az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett, és elindította a HeForShe nevű kampányt, amely arra ösztönzi a férfiakat, hogy vegyenek részt a nemek közötti egyenlőségért folytatott küzdelemben. „Mindig is hittem abban, hogy ha van egy platformod, akkor felelősséggel tartozol azért, amiben hiszel. Ez nemcsak a színészkedésről szól, hanem arról is, hogy használd a hangodat azért, hogy változást hozz létre a világban” – magyarázta a színésznő, aki emellett az oktatásra, a fenntartható divatra és a mentális egészségre összpontosító kezdeményezésekben is részt vett. Olyan ügyeket támogatott többek között, mint a Malala Alapítvány, amely a lányok oktatását segíti elő, 2016-ban pedig társalapítója volt a „Közös polcunk” nevű feminista könyvklubnak, ahol az egyenlőség, az identitás és a társadalmi igazságosság témáit feltáró olvasmánylisták felett kurátorkodott.

2019-ben Emma bekerült a Kering francia luxusdivat-konglomerátum igazgatótanácsába, ahol a divatipar fenntarthatóságáért és etikus gyakorlataiért szállt síkra. A Keringnél betöltött szerepe összhangban van a fenntartható divat iránti régi elkötelezettségével, s gyakran dolgozik együtt olyan márkákkal, amelyek a környezetbarát anyagokat és az etikus gyártási gyakorlatokat helyezik előtérbe.

Watson ugyanakkor beiratkozott egy kreatív írói programba is, feltett szándéka ugyanis, hogy a kamera mögötti szerepek felé is forduljon, szeretne forgatókönyveket írni és filmeket rendezni. Ki is próbálta már magát ezekben, a Pradának például készített egy reklámfilmet (2022: Prada Paradoxe), illetve már írt egy színdarabot is.

„Annyira örülök, hogy megtettem a színészkedéstől való eltávolodást, mert úgy érzem, hogy van saját hangom, kreatív terem és szuverenitásom, amikről korábban nem volt tudomásom” – mesélte erről.

Röviden együtt, vagy egyedül

Emma, bár már 35 éves, sosem volt 2 évnél hosszabb kapcsolata, és gyermekei sem születtek még. Egy interjúban azt mondta, a magánélete magánügy, így arról sosem szokott nyilatkozni, így általában akkor tudni csak, hogy van valakije, amikor megjelenik az illetővel egy hivatalos eseményen, vagy a fotósok elcsípik őket az utcán. 2015 és 2017 között pl. két éven át volt kapcsolatban a tech-vállalkozó William Knighttal, 2018 és 2019 között pedig a színész Chord Overstreettel (Glee – Sztárok leszünk, Acapulco) randevúzott. 2019-ben azt mondta magáról, hogy szingli, sőt, az „önpartner” kifejezéssel jellemezte magát, vagyis, hogy nem egyedülálló, hanem a saját maga társa. Aztán mégis jöttek további férfiak az életébe: 2021-től 2023-ig például az üzletember Brandon Greennel járt, a legújabb udvarlója pedig egy oxfordi iskolatársa, egy bizonyos Kieran Brown, akivel először 2024 júliusában látták csókolózni.

Az intenzív hírnévvel való megküzdésről egyébként fiatalkorától kezdve azt mondta, hogy a saját identitásában való gyökerezés segített neki végül „megtalálni a békét”, ebben pedig hatalmas segítségére volt a jóga. Emmát tehát már hat éve hiányolhatják a rajongói, és számukra rossz hír, hogy továbbra sem kereshetjük őt filmekben, sorozatokban, egyelőre nincsenek színészi előjegyzései. Nagyobb az esély arra, hogy a PhD-je megszerzése után forgatókönyvíróként és/vagy rendezőként olvashatjuk majd a nevét egy-egy film stáblistáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Bűnösök dögös, fülledt, bizsergető, véres, brutális, elképesztő – A Creed és a Fekete Párduc rendezőjének új zenés horrorja az év kiemelkedő mozis élménye
Képzeljük el az Alkonyattól pirkadatigot az 1930-as évek amerikai délvidékén fekete blueszenével és ír vámpírokkal! Vérbő 137 perc következik.


Csoda, hogy behozták a magyar mozikba a Bűnösöket. Persze nem azért, mert a főszereplő Michael B. Jordan vagy a rendező Ryan Coogler ne lennének itthon is ismertek. Hiszen egyrészt ők ketten együtt szinte elválaszthatatlanok, mivel közösen forgatták A megállót (2013), a Creed: Apollo fiát (2015) és a Marvel-féle Fekete Párducot (2018), másrészt Jordant még olyan további darabokban is megkedvelhettük, mint az Aranytartalék (2001), a Drót (2002-es epizódok), Az erő krónikája (2012), a Csajkeverők (2014), A Fantasztikus Négyes (2015), A kegyelem ára (2019), a Bűntudat nélkül (2021) és persze a további Creed-filmek (2018, 2023), amelyek közül a harmadikat ő is rendezte.

Szóval velük akár a magyar mozikba is be lehet csalogatni a nézőket.

Sokkal inkább azért volt merész vállalás a hazai forgalmazás, mivel a témára nem igazán tud rezonálni egy átlag hazai moziba járó: 1930-as évek, amerikai délvidék, fekete közösség, blueszene… Soroljuk még? A felszínen, pontosabban a Bűnösök első felében ezt kapjuk, bár már ez sem piskóta.

Egy Chicagóban gengszterkedő ikerpár, Smoke (Michael B. Jordan) és Stack (Michael B. Jordan) térnek haza pénzzel kitömve gyapotültetvényes szülővároskájukba a sztori elején azzal a céllal, hogy a helyi, használaton kívüli malomból egy szórakozóhelyet rittyentsenek a város fekete közössége számára: exkluzív piák és kaják, nem utolsósorban pedig a legjobb zenészek asszisztálásával. A talpalávalóról többek között a helyi veterán muzsikus, Delta Slim (Delroy Lindo) gondoskodik, valamint az ikrek unokaöccse, a már fiatalon is profi gitáros-énekes Sammie. (az énekes-dalszerző Miles Caton filmes debütálása), történetünk kvázi főhőse. A sztori első felében Smoke és Stack ezt a nyitóbulit próbálják összehozni, annak minden részletére kitérve, miközben a városbeli múltjukkal és annak szereplőivel, traumáival is szembe kell nézniük újra.

Majd hirtelen kapunk egy több, mint éles váltást. Valami természetfeletti erő üti fel ugyanis a fejét, pontosabban egy vámpír egy fiatal fehér fickó, Remmick (Jack O’Connell) testében, aki szeretné meghívatni magát az ikrek bulijába egy vérgőzös este reményében…

Igen, ha ez ismerősen hangzik, az nem véletlen, a Bűnösök dramaturgiája ugyanis erősen megidézi az 1996-os Alkonyattól pirkadatigot, ám míg Robert Rodriguez menő filmje a puszta szórakoztatás jegyében fogant, addig a Bűnösökbe Coogler nem kevés tematikát sűrített bele. Természetesen benne van a rasszizmus kérdése, a Jim Crow-féle szegregációs törvények, ugyanakkor a zene és az „ördög” kapcsolata is igen hangsúlyos.

Klasszikus toposzok bukkannak itt fel, miszerint az igazán tehetséges zenészek, előadók azért lettek ennyire kiemelkedők, mert eladták a lelküket a vén patásnak? Egyáltalán a blueszene (és bármilyen új, az előző generáció számára furcsa/értékelhetetlen/meg nem értett muzsika) az ördögtől való? Hogy annak hívására az emberek, kiszakadva a valóságból, áhítatban adják át magukat buja vágyaiknak, mint a tánc, a szex, az alkohol és a drogok?

E világi és túlvilági ösztönök, kultúrák (a vámpírok által megtestesített ír bevándorlók), rasszok, sőt idősíkok összeütközése, van itt minden. Mindezt pedig egészen parádés jelenetek kíséretében kapjuk az arcunkba. Az egyikben például tanúi lehetünk annak, ahogy a bulin a múlt, a jelen (’30-as évek) és a jövő zenei stílusai keverednek, s mindhárom kor képviselői egyszerre és együtt ropják egy nagyszabású, közös, időkön átívelő partin az épphogy nem kakofóniába hajló egyvelegben, hiszen a zene egy univerzális, közös nyelv, amely összeköt embereket, időket, helyszíneket. De említhetjük még azt a szcénát is, amikor a bejutásukra váró, s emiatt kint rostokoló vámpírhorda a saját maga által előadott ütős ír népzenére ropja – ilyet sem látni gyakran mozgóképen. Minderre jön rá pedig az utolsó, hosszabb felvonásban a kemény hentelés, nem árulunk el azzal ugyanis nagy titkot, hogy a vérszívók természetesen beszabadulnak a buliba…

A Bűnösök egy furcsa, a tetten érhető inspirációi ellenére mégis mással össze nem hasonlítható műfaji egyveleg, egy amolyan zenés horror-gengszter-dráma, ami egyszerre nagyon dögös, izzasztóan fülledt, kifejezetten brutális és kegyetlen, ugyanakkor sokatmondó, színes és megható is.

A csúcshatás eléréseben pedig óriási szerepe van az operatőr Autumn Durald Arkapaw (Loki, Fekete Párduc 2, Az utolsó táncosnő) csodálatos képeinek s legfőképp a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző, Coogler állandó munkatársa, Ludwig Göransson elképesztő aláfestésének, amely a film teljes, 137 perces játékideje alatt egy lüktető, bizsergető, az alantas öszöntökre és az értelemre egyaránt ható csodás műfajmixszel ajándékozzák meg a nézőket. Az év egyik legkiemelkedőbb mozgóképe lesz, érdemes hát alkut kötni az ördöggel egy mozijegy erejéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: