SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Lakatos Márk új életet kezdett – Kiderült, hol lakik most a botrányba keveredett stylist

A stylist egy újlipótvárosi lakásban húzta meg magát, ahol a helyiek már többször látták. Nem jár boltokba, taxival közlekedik, és igyekszik kerülni a feltűnést a nyilvánosság előtt.
F. O. - szmo.hu
2025. március 19.



Lakatos Márk néhány hete elköltözött budai otthonából, és jelenleg egy ismerősénél lakik a XIII. kerületben. Az ismert stylist az újlipótvárosi művésznegyedben él, ahol a helyiek már többször is látták. Egy környékbeli szerint napszemüvegben és baseballsapkában jár az utcán, és nem keresi a kapcsolatot másokkal.

Lakatos Márk neve azután került a figyelem középpontjába, hogy Ábrahám Róbert újságíró egy videóban pedofíliával kapcsolatos vádakat fogalmazott meg, és ebben az ő nevét is említette. Az ügyben egy gyermekotthonban nevelkedett, 15 éves fiú állította, hogy történtek ilyen esetek.

A stylist a közösségi oldalán tagadta a vádakat, és jelezte, hogy együttműködik a hatóságokkal.

A botrány után sokáig nem lehetett tudni, hol tartózkodik. Egyesek azt feltételezték, hogy egy időre a kubai párjához utazott. A Blikk munkatársa azonban tavaly decemberben még budai otthonánál találkozott vele, de akkor nem kívánt nyilatkozni. Néhány napja egy közösségi médiás bejegyzésben osztotta meg, hogy a párja nála van.

Lakatos Márk jelenleg egy barátjánál lakik. „Három hete költözött oda, de nem tudni, meddig lesz itt. A lakását nem adta el, úgy tudom, egy ismerősénél él most, mert nem szeretné, ha az otthona környékén várnának rá, hiszen egyre többen ismerték a címét. Mivel dolgozik, nem teheti meg, hogy ki se mozduljon, a barát ingatlanja pedig pont ideális volt számára, hiszen mindenhez közel van, és eddig nem is nagyon tudta senki, hogy itt él” – mondta egy informátor a lapnak.

A környéken már többen tudják, hogy Lakatos Márk ott él, de igyekszik a nyilvánosságot kerülni.

„Mindig baseballsapka és napszemüveg mögé rejtőzve megy el otthonról, állítólag edzésre jár. A Pozsonyi út elején lakik, taxiba száll, majd elhajtanak. Ha ismerősökkel találkozik, különösen művészekkel, akkor váltanak néhány szót, de nem barátkozik senkivel. Se pékségbe, se boltba nem jár, keresi a magányt, de egyébként korábban is sokszor megfordult itt, a művésznegyedben” – nyilatkozta egy helyi lakó.

Ábrahám Róbert egy új videóban azt állította, hogy Lakatos Márk az ő közelébe költözött. Azt mondta, hogy személyesen is találkozott vele, de a stylist nem reagált a kérdéseire, és végül rendőrt hívott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Patkányok pokla: halálos vírust találtak Gene Hackmanék otthonában
A színész felesége hantavírus miatt halt meg, Hackmant pedig egy héttel később szívelégtelenség vitte el. Az otthonuk tele volt patkányfészkekkel és ürülékkel.


Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa Santa Fében található otthonában több helyen is rágcsálók nyomaira bukkantak a hatóságok – derült ki a TMZ által megszerzett egészségügyi dokumentumokból. Az épületben döglött patkányokat, patkányfészket és rágcsálóürüléket találtak. A birtokon három garázsban, több fészerben, valamint az autókban is észlelték a rágcsálók jelenlétét, és csapdákat is felfedeztek, ami arra utal, hogy a házaspár korábban is küzdött a problémával.

A vizsgálatok szerint az ingatlan a hantavírus melegágya lehetett.

A vírus patkányok és egerek vizeletével és ürülékével terjed, és influenzaszerű tüneteket okoz, de súlyos esetben a szívet és a tüdőt is megtámadhatja.

Betsy Arakawa halálát is ez a fertőzés okozta. A boncolás alapján a 65 éves nő hantavírussal fertőződött. Február 11-én még boltban és gyógyszertárban járt, délután negyed 6 körül ért haza, ezután azonban már nem válaszolt az üzeneteire. Másnap, február 12-én felhívta az orvosi ügyeletet.

Ahogy már írtunk róla,

a házaspár holttestére február 26-án talált rá két gondnok.

A vizsgálatok szerint már hosszabb ideje halottak lehettek, mivel részleges mumifikálódás jelei mutatkoztak. A család először szén-monoxid-mérgezésre gyanakodott, de ezt kizárták, ahogy az Arakawa mellett talált gyógyszerek szerepét is.

Gene Hackman szervezetében nem mutatták ki a hantavírust. A jelentések szerint a színész halálát szívelégtelenség okozta, nagyjából egy héttel felesége halála után hunyt el.

A TMZ cikke kiemeli, hogy Arakawa halála óta Észak-Kaliforniában, Mammouth Lakes városában három további halálesetet is összefüggésbe hoztak a hantavírussal.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Az az egyetlen, amit még nem láttam” – Hajós András olyan megjegyzést tett Lékai-Kiss Ramónára, hogy saját maga is zavarba jött tőle
Enyhén félreérthető, de nagyon vicces mondatok a Nagy Duett ötödik élő adásában.


A Nagy Duett ötödik élő show-jában Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence az Over the Rainbow című számot adták elő punkos stílusban. Metálos szerkóban, óriási tombolással léptek színpadra. A produkciójukra 38 pontot kaptak a zsűritől.

Az értékelésnél a zsűritagok ismét sziporkáztak, Hajós András pedig most is belebonyolódott a mondandójába. Az előadás és a frizura láttán azt mondta: „Lehet, hogy én vagyok az egyetlen férfi az országban, aki nem szeretne egy sötét sikátorban egyedül maradni veled”.

Kasza Tibi erre viccesen reagált: „Nem, te vagy az egyetlen férfi, aki a szemét nézte”.

Hajós ekkor szólta el magát: „Hát, az az egyetlen, amit még nem láttam!”. A stúdióban mindenki nevetésben tört ki, Hajós pedig zavarba jött, és próbálta menteni a helyzetet.

„Nem úgy! Bocsánat, helló, helló... Zsűriben kollégákként dolgoztunk, és ismerjük egymást kívülről-belülről”

– magyarázta.

Horváth Tomi megveregette Hajós vállát, és így szólt: „Hú, de szeretem, amikor a kollégák zavarban vannak!”, mire Hajós az arcát a kezébe temette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Elfogytak a 610 ezer forintos jegyek Jennifer Lopez budapesti koncertjére
A világsztár két éjszakát tölt Budapesten, százfős stábjával érkezik. A rajongók már alig várják, hogy testközelből láthassák a popdívát a nyár legnagyobb buliján.


Már csak körülbelül háromezer jegy elérhető Jennifer Lopez július 20-i budapesti koncertjére. A 15 ezres férőhelyes eseményre néhány nap alatt több mint tízezer belépőt értékesítettek, adta hírül a Blikk.

A legdrágább, 610 ezer forintba kerülő exkluzív jegyek már elfogytak. Ezek az úgynevezett „meet and greet” csomagok, amelyek 520 ezer forintba kerülnek, de ehhez még meg kellett vásárolni az első kategóriás jegyet is.

„Akik megvásárolták, nagy valószínűséggel már a koncert előtt találkozhatnak a világsztárral.

A személyes találkozó mellett fotózási lehetőség is lesz, és egy ajándékcsomagot is összeállítunk a vendégeinknek” – közölte Guba Gábor, a koncertet szervező Green Stage Produkciós Iroda tulajdonosa.

A szervezők tájékoztatása szerint Jennifer Lopez két éjszakát tölt Budapesten a körülbelül százfős turnécsapatával, amely zenészekből, táncosokból és a show egyéb szereplőiből áll.

„Elküldtük az amerikai partnereinknek minden olyan információt a szállásokról, amire szükségük lehet. Még nem választották ki a konkrét szálláshelyeket, de ha el is döntik, hol töltik az éjszakákat, azt sem tehetjük publikussá” – mondta Guba Gábor.

Hozzátette, hogy a hét folyamán egyeztetnek minden technikai részletről, beleértve a színpadképet, a hangosítást és a fénytechnikát is. „Ez nem egy utazó show, vagyis a technikai háttér 80 százalékát mindig a helyi partnernek kell biztosítani” – emelte ki.

A világsztár a szervezők információi szerint hamarosan üzenetet küld a magyar rajongóknak. Elmondásuk alapján jó érzéssel töltötte el, hogy már az első héten rendkívül nagy volt az érdeklődés a koncert iránt.

Korábbi sajtóértesülések szerint

Jennifer Lopez kérheti, hogy aki találkozik vele, kerülje az érintkezést és a szemkontaktust.

Egy nyilvánosságra került dokumentum alapján az öltözőjét teljesen fehér színű helyiségként képzeli el, különleges virágokkal, gyümölcsökkel, édességekkel és szoba-hőmérsékletű ásványvízzel. A szerződésben külön kikötésként szerepel, hogy paradicsom-, alma- és szőlőlevet nem vihetnek a helyiségbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megható: Bényi Ildikó lánya viszi tovább az Önök kérték műsorát
Tótfalusi Fanni most éppen annyi idős, mint márciusban elhunyt édesanyja volt, mikor elkezdte a védjegyévé vált kívánságműsor készítését.


Ahogy arról mi is beszámoltunk, egy hónappal ezelőtt elhunyt az állami média egyik legismertebb és legnépszerűbb műsorvezetője, Bényi Ildikó.

Az eddig is ismert volt, hogy a több mint 30 éve a Magyar Televíziónál dolgozó Bényi lánya is a csatornánál dolgozik, de most egy nagy hírt is bejelentett Tótfalusi Fanni.

„Nem lehet szavakba önteni azt az űrt, amit Édesanyám elvesztése hagyott maga után. Most egy olyan pillanat jött el, amelynek köszönhetően újra együtt lehetünk: hivatása, a televíziózás által, amelyet szívvel, lélekkel, szenvedéllyel szeretett” – írta Instagram-oldalán.

„Egyszerre nagyon megrendítő és megtisztelő, hogy a közmédia felkérésére ősztől én vihetem tovább az Önök kértéket. Ez nem csak egy műsor, ez az ő öröksége”

– tette hozzá.

A fiatal műsorvezető elárulta: „Azt a műsort vezetni, amelynek 1997 óta ő a szeretett arca, hangja, mosolya, jelenléte, életem legnehezebb feladata. Édesanyám pótolhatatlan. Én nem az ő helyére lépek, hanem igyekszem méltó módon őrizni azt, amit hátrahagyott - nemcsak a képernyőn, hanem emberként is.”

„Éppen annyi idős vagyok most, mint ő volt akkor, amikor először köszöntötte a nézőket a kívánságműsorban. Ez a véletlen vagy sorsszerű párhuzam olyan, mintha egy láthatatlan szál futna tovább kettőnk között. Ez most már egy közös történet lesz”

– tette hozzá.

Azt is közölte a követőkkel, hogy a SzerencseSzombat nézői továbbra is találkozhatnak vele.

„Napról napra egyre jobban hiányzol”

– írta posztja végén Tótfalusi Fanni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FANNI TOTFALUSI (@fanni_totfalusi) által megosztott bejegyzés


Link másolása
KÖVESS MINKET: