KULT
A Rovatból

„Jönnek oda arcok, hogy basszus, miattunk vette meg az első gitárját” – 10 éves lett a Middlemist Red

A Middlemist Red zenekar 10. születésnapját ünnepli. A jubileumi koncertre a Városmajori Szabadtéri Színpadon, most pénteken kerül sor. Interjú.


Aanimal, Multicoloured Drive, Single Switcheroo, Blue Moon. Csak néhány dal, ami garantált, hogy szerepel a legtöbb Y és Z generációs, pszichedelikus rockzenére nyitott magyar zenerajongó Spotify-listáján, és amit megannyian kívülről fújunk. Nóvé Soma, Ürögdi Ábel és Deli Soma a zenekarból beszéltek nekünk a jubileumi koncertről.

– Közeleg a 10 éves szülinapi koncertetek napja. Van még bennetek lámpaláz, ha színpadra léptek? Mennyire válhat rutinná a koncertezés?

N.S.: Ez mindig a körülményekhez mérten alakul. Szoktam izgulni koncertkezdés előtt, de ezt már szinte sosem élem meg rossz élményként. Az izgulás kicsit azt is mutatja, mennyire várod már az adott fellépést, hogy érzed, hogy mekkora a tétje.

DS: Én, ha koncertek előtt nem is szoktam már izgulni, színpadon gyakran rám tud törni a lámpaláz. Valahogy még 10 év után is nehezemre esik például felvenni a szemkontaktust a közönséggel, sokkal inkább belefeledkezem a színpadi mozgásomba. Talán emiatt is alakult ki, hogy néha komolyan mondom úgy nézek ki a színpadon, mintha epilepsziás rohamot kapnék.

– Van egy komplett generáció, aki kívülről fújja a zenéteket. Milyen érzés, hogy ennyi év áll mögöttetek?

ÜÁ: Kicsit ijesztő belegondolni, hogy 19-20 évesen kezdtünk ebbe bele, és most már lassan mindenki a harmincas éveiben jár. Nagyon reméljük, hogy tényleg sokan velünk együtt nőttek fel és, hogy sok szép élményt okoztunk ezalatt az idő alatt. És még inkább reméljük, hogy továbbra is velünk tart a csodás közönségünk.

DS: Mindannyian hajlamosak vagyunk elbagatellizálni ennek a jelentőségét. Az utóbbi pár évben egyre gyakrabban futok bele olyan szitukba, amikor valami egészen penge hazai produkció stábjából jönnek oda hozzám arcok, hogy basszus, miattunk vette meg az első gitárját, és ha mi nem lennénk, akkor nem itt tartana, stb, stb. Ez az, amivel a leginkább nehéz mit kezdeni. Sok embernek az életére voltunk ezek szerint úgy hatással, hogy nem is tudtunk róla, sőt mi több el, se hittük/hisszük, hogy képesek vagyunk rá.

– Az elsők között hoztátok be Magyarországra a pszichedelikus rockzenét. Hogy látjátok, milyen volt akkor a közönsége, és mennyiben változott mostanra? Milyen sorsa lett ennek a műfajnak itthon?

NS: A pszichedelikus rockzene már jelen volt évtizedekkel korábban is a magyar zenei kultúrában. Nehéz definiálni, mit takar az elnevezés, de azt hiszem, leginkább törekvést, kísérletezést a rockműfajon belül. Persze vannak ennek a zenei irányzatnak is jellemző vonásai, hangzásban és dalszövegekben egyaránt, mindenképpen egy formabontó eszmét követ.

Amikor mi elkezdtük a Middlemist Redet, olyan zenekarokat hallgatunk, akit folytatták ezt a zenei tradíciót, így ez már egy második felvonása a műfajnak. A 2010-es évek elején olyan zenekarok, mint a Tame Impala, a Temples vagy a Black Angels egyre nagyobb közönséget szólítottak meg.

Később, hasonlóképp, mint a Middlemist Red is, eltávolodtak a pszcihedelikus rock műfaji kiindulási pontjából, és mára már egy fokkal nehezebben körbeírható zenét játszanak.

DS: Azt, hogy a psych rock jelen volt a magyar zenék között, nem vitatom. Elég csak megnézni a 6:20-ast a Bergendytől pl. Az viszont tény, hogy az addig atom niche műfajból a Kevin Parker féle, színes-szagos csomagolás egyik pillanatról a másikra csinált egy rövid ideig az egész világot elsöprő műfajt. Minket is ez a hullám indított el, és itthon tény, hogy addig más nem próbálkozott ilyesmivel. De ahogy Soma is mondja, valójában itt nem a tényleges pszichedelikus elszállások voltak a mérvadóak a zenekaroknál, sokkal inkább a kísérletezés és a nyitottság.

Amilyen gyorsan érkezett és amilyen sok zenekar nőtt ki a földből hirtelen, olyan gyorsan véget is ért ez a zsáner, megmaradni pedig azok a produkciók tudtak, akik ténylegesen meg tudtak újulni valami izgalmas irányba.

– Ha visszagondoltok arra, milyen terveket szőttetek 10 évvel ezelőtt, mennyire azonosak azzal, amit elértetek? Van olyan dolog, ami még várat magára?

ÜÁ: Mindamellett, hogy értékelni kell azt, amit elértünk ezidáig, ahhoz képest, amit a zenekar indulásánál elképzeltünk, elég messze vagyunk! Részben azért kezdtünk angol dalszövegekkel operálni, mert illeszkedik a stílusba és hiteles, de az sem volt kizáró ok, hogy ezzel a nemzetközi piacra is könnyebben lehet betörni.

Felléptünk majdnem az összes európai showcase fesztiválon, nyertünk nemzetközi és hazai versenyt is, szóval még ha némileg naivan is, de azt gondoltuk, már csak pár lépésre vagyunk az igazi nemzetközi hírnévtől, ha csak az underground szintjén is. Aztán ahogy egyre több turnét nyomtunk le Európa-szerte, szembesültünk vele, hogy mennyi minden szükséges még ahhoz egy induló zenekarnak, hogy igazi bázist építsen.

NS: Az ember hajlamos ragaszkodni egy előre definiált és idealizált végcélhoz. Amikor elkezdtük a zenekart, a legfőbb vágyunk az volt, hogy nemzetközi sikerekre tegyünk szert. Ez bizonyos mértékben sikerült is, de utólag visszatekintve, olyan tapasztalatokkal gyarapodtunk, ami nem feltétlenül az elsődleges prioritás volt a zenekar indulásakor. Azt hiszem, fontos a cél kitűzése, de nem szabad makacsul ragaszkodni hozzá, mert az élet mindig hoz váratlan fordulatokat, és nem biztos, hogy az a legértékesebb “nyeremény”, amire az ember a kiindulási pontnál vágyik. A cél fontos, de csak arra szolgál, hogy elindítsa a folyamatot a kiszámíthatatlan és meglepetésekkel teli út felé.

– Gyakran hallani, hogy a közönség legkedveltebb dalait már unja a zenekar, és csak kötelességből játsszák el őket. Ez rátok is igaz? Unjátok a régi, sokat játszott slágereket?

ÜÁ: Ez nagyon változó. Megesik, hogy eljátszunk egy 7-8 éves számot, és a közönség annyira jól reagál, hogy nem tudod nem újra imádni az adott dalt. Van olyan is, hogy bármennyire is 110%-ot adsz bele egy új számba, egyszerűen nem azt a reakciót kapod, amit reméltél. Ezen kívül szoktunk még a számokba új szekciókat tenni, néha improvizatívan, néha pedig előre kitalálva. Ezekkel azért mindig életben lehet tartani a sokat játszott számokat.

NS: Évről évre egyre jobban érzékelem, mennyire fontos a közönség és a zenekar közti energiacsere. Egy szám, még akkor is, ha ezerszer játszottuk, teljesen új élménnyé válhat, ha a közönség azzá teszi.

– Egészen eddig angol nyelven írtátok a számokat, de az új albumon már egy magyar nyelvű is szerepel. Tervezitek, hogy hosszú távon áttértek az anyanyelvi dalokra?

ÜÁ: Kimondatlanul is érezzük, hogy másképp rezonál a közönséggel 1-1 magyar dal. 5-6 éve még valószínű kevésbé álltunk ehhez a kérdéshez olyan nyitottan, mint most. Izgalmas lenne kipróbálni, hogy a mi zenei irányzatunkhoz miként lehetne anyanyelvi szövegeket, énektémákat írni. Van körülöttünk épp elég példa arra, hogy hogyan lehet ezt jól csinálni.

NS: Nem zárkózunk el az ötlettől, sőt… Az angol nyelv azért működik ebben a beat/groove orientált műfajban, mert erősebb benne a rockzenéhez illő perkusszív jelleg.

Ez nem azt jelenti, hogy a magyar nyelvvel ne lehetne ugyanezt megtenni, de mindenképpen nehezebb. A zenekar megalakulásánál az angol nyelv használata egy kézenfekvő döntés volt, nem is gondolkodtunk rajta túl sokat. Mára már sokszor érzem, hogy ez egyfajta plusz falat képez a zenekar és a közönség közt.

– Elsőre meglepő, hogy a Varosmajori Szabadtéri Színpadot választottátok a jubileumi bulihoz. Hogyhogy erre esett a választás?

ÜÁ: Igyekeztünk elrugaszkodni a szokásos kluboktól, és egy olyan helyszínt találni, ami különlegesebb ízt ad a jubileumi koncertnek. Ültetett koncert lesz ezúttal, amihez passzol is a kamarazenekari kíséret. A MÜPA-ban irtó jó volt hallani, milyen jól szólalnak meg a dalok ebben az áthangszerelt változatban, viszont sajnos akkor a Covid miatt üres székeknek játszottunk. Most kifejezetten jó lesz végre élőben látni és hallani a reakcióját a közönségünknek, mikor megszólalunk a The Wild Bunch Orchestrával.

NS: Mindemellett számomra egy nagyon fontos helyszín. Szinte minden nap járok erre, talán az egyik kedvenc helyem a városban. Remélhetőleg ugyanannyira szeretni fogja a közönség is, mind a zenekar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Szűcs Márta
A Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes 72 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. április 24.



Elhunyt Szűcs Márta Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetettje – írja a Papgeno.

Szűcs Márta 1952. szeptember 7-én született. 1981-ben diplomázott a Zeneakadémián Révhegyi Olga növendékeként. Közvetlenül diplomaszerzése után a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. Giuseppe Verdi Rigolettójának Gilda szerepével debütált.

1983-ban a Brüsszeli Belcanto Énekversenyen a legjobb női alakítás díját nyerte Donizetti Lammermoori Luciájával. 1984-ben Edinburgh-ban, Glasgowban, Liverpoolban és Newcastle-ben Gilda szerepét énekelte nagy sikerrel.

Szűcs Márta olyan világsztárokkal énekelt együtt, mint Renato Bruson, Piero Cappuccilli, Sherill Milnes, Jevgenyij Nyesztyerenko, Jennifer Larmoore vagy Peter Dvorsky.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Komoly bakival ért véget a Hunyadi sorozat záróepzódja
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.


Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.

A hírekbe sokszor a fülledt erotika miatt bekerülő sorozat utolsó részének utolsó perceibe ugyanakkor egy komoly baki csúszott be, amit egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni – vette észre az ATV.hu.

A mű természetesen szabadon kezeli a történelmi eseményeket, de azért arra igyekeztek vigyázni a készítők, hogy tárgyi tévedések ne rontsanak az élvezeti élményen. Az utolsó rész utolsó perceiben azonban a záró feliratban azt lehet olvasni, hogy az V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.

Azon túl, hogy a Duna jegén történt eseményeket a történészek ma már egységesen cáfolni szokták,

azt soha senki nem is állította, hogy maga a koronázás is Duna jegén történt volna – a legenda szerint csak Mátyás királlyá választása történt ott.

Történelmi tény, hogy Hunyadi János fiát csak évekkel később, 1464. március 29-én koronázták meg, ráadásul a Dunától jócskán messze, Székesfehérváron.

A sorozat népszerűségének azonban ez a tévedés valószínűleg mit sem fog ártani: a Hunyadi – A Holló felemelkedése húsvétvasárnaptól ráadásul már a Netflixen is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Bűnösök dögös, fülledt, bizsergető, véres, brutális, elképesztő – A Creed és a Fekete Párduc rendezőjének új zenés horrorja az év kiemelkedő mozis élménye
Képzeljük el az Alkonyattól pirkadatigot az 1930-as évek amerikai délvidékén fekete blueszenével és ír vámpírokkal! Vérbő 137 perc következik.


Csoda, hogy behozták a magyar mozikba a Bűnösöket. Persze nem azért, mert a főszereplő Michael B. Jordan vagy a rendező Ryan Coogler ne lennének itthon is ismertek. Hiszen egyrészt ők ketten együtt szinte elválaszthatatlanok, mivel közösen forgatták A megállót (2013), a Creed: Apollo fiát (2015) és a Marvel-féle Fekete Párducot (2018), másrészt Jordant még olyan további darabokban is megkedvelhettük, mint az Aranytartalék (2001), a Drót (2002-es epizódok), Az erő krónikája (2012), a Csajkeverők (2014), A Fantasztikus Négyes (2015), A kegyelem ára (2019), a Bűntudat nélkül (2021) és persze a további Creed-filmek (2018, 2023), amelyek közül a harmadikat ő is rendezte.

Szóval velük akár a magyar mozikba is be lehet csalogatni a nézőket.

Sokkal inkább azért volt merész vállalás a hazai forgalmazás, mivel a témára nem igazán tud rezonálni egy átlag hazai moziba járó: 1930-as évek, amerikai délvidék, fekete közösség, blueszene… Soroljuk még? A felszínen, pontosabban a Bűnösök első felében ezt kapjuk, bár már ez sem piskóta.

Egy Chicagóban gengszterkedő ikerpár, Smoke (Michael B. Jordan) és Stack (Michael B. Jordan) térnek haza pénzzel kitömve gyapotültetvényes szülővároskájukba a sztori elején azzal a céllal, hogy a helyi, használaton kívüli malomból egy szórakozóhelyet rittyentsenek a város fekete közössége számára: exkluzív piák és kaják, nem utolsósorban pedig a legjobb zenészek asszisztálásával. A talpalávalóról többek között a helyi veterán muzsikus, Delta Slim (Delroy Lindo) gondoskodik, valamint az ikrek unokaöccse, a már fiatalon is profi gitáros-énekes Sammie. (az énekes-dalszerző Miles Caton filmes debütálása), történetünk kvázi főhőse. A sztori első felében Smoke és Stack ezt a nyitóbulit próbálják összehozni, annak minden részletére kitérve, miközben a városbeli múltjukkal és annak szereplőivel, traumáival is szembe kell nézniük újra.

Majd hirtelen kapunk egy több, mint éles váltást. Valami természetfeletti erő üti fel ugyanis a fejét, pontosabban egy vámpír egy fiatal fehér fickó, Remmick (Jack O’Connell) testében, aki szeretné meghívatni magát az ikrek bulijába egy vérgőzös este reményében…

Igen, ha ez ismerősen hangzik, az nem véletlen, a Bűnösök dramaturgiája ugyanis erősen megidézi az 1996-os Alkonyattól pirkadatigot, ám míg Robert Rodriguez menő filmje a puszta szórakoztatás jegyében fogant, addig a Bűnösökbe Coogler nem kevés tematikát sűrített bele. Természetesen benne van a rasszizmus kérdése, a Jim Crow-féle szegregációs törvények, ugyanakkor a zene és az „ördög” kapcsolata is igen hangsúlyos.

Klasszikus toposzok bukkannak itt fel, miszerint az igazán tehetséges zenészek, előadók azért lettek ennyire kiemelkedők, mert eladták a lelküket a vén patásnak? Egyáltalán a blueszene (és bármilyen új, az előző generáció számára furcsa/értékelhetetlen/meg nem értett muzsika) az ördögtől való? Hogy annak hívására az emberek, kiszakadva a valóságból, áhítatban adják át magukat buja vágyaiknak, mint a tánc, a szex, az alkohol és a drogok?

E világi és túlvilági ösztönök, kultúrák (a vámpírok által megtestesített ír bevándorlók), rasszok, sőt idősíkok összeütközése, van itt minden. Mindezt pedig egészen parádés jelenetek kíséretében kapjuk az arcunkba. Az egyikben például tanúi lehetünk annak, ahogy a bulin a múlt, a jelen (’30-as évek) és a jövő zenei stílusai keverednek, s mindhárom kor képviselői egyszerre és együtt ropják egy nagyszabású, közös, időkön átívelő partin az épphogy nem kakofóniába hajló egyvelegben, hiszen a zene egy univerzális, közös nyelv, amely összeköt embereket, időket, helyszíneket. De említhetjük még azt a szcénát is, amikor a bejutásukra váró, s emiatt kint rostokoló vámpírhorda a saját maga által előadott ütős ír népzenére ropja – ilyet sem látni gyakran mozgóképen. Minderre jön rá pedig az utolsó, hosszabb felvonásban a kemény hentelés, nem árulunk el azzal ugyanis nagy titkot, hogy a vérszívók természetesen beszabadulnak a buliba…

A Bűnösök egy furcsa, a tetten érhető inspirációi ellenére mégis mással össze nem hasonlítható műfaji egyveleg, egy amolyan zenés horror-gengszter-dráma, ami egyszerre nagyon dögös, izzasztóan fülledt, kifejezetten brutális és kegyetlen, ugyanakkor sokatmondó, színes és megható is.

A csúcshatás eléréseben pedig óriási szerepe van az operatőr Autumn Durald Arkapaw (Loki, Fekete Párduc 2, Az utolsó táncosnő) csodálatos képeinek s legfőképp a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző, Coogler állandó munkatársa, Ludwig Göransson elképesztő aláfestésének, amely a film teljes, 137 perces játékideje alatt egy lüktető, bizsergető, az alantas öszöntökre és az értelemre egyaránt ható csodás műfajmixszel ajándékozzák meg a nézőket. Az év egyik legkiemelkedőbb mozgóképe lesz, érdemes hát alkut kötni az ördöggel egy mozijegy erejéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kifogyunk a szuperlatívuszokból… visszatért a legjobb Star Wars, amit valaha láttunk: az Andor!
Ha szereted a Star Warst azért nézd, ha pedig nem, azért! Nincs kérdés, az utóbbi idők legjobb sorozatát tette le elénk Tony Gilroy és kis csapata.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 24.



Nem véletlen, a háromrészes első pakk, amit az egeres cég megosztott velünk a Disney+-on. Az Andor eddig is történetfolyamokkal operált, volt egy bonyodalom, amibe Andor vagy egyéb fontos szereplő belekeveredett, majd több részen keresztül ügyesen szőtt sztorivezetéssel megoldották a problémákat. Majd jött a következő kalamajka, ami az előző etap közvetlen következménye volt, és egy pár részen keresztül ekörül forognak főszereplőink. Az első évadból példaként említhetjük a „bankrablást”, melynek eredménye a börtönből való megszökés fejezet.

A mostani három epizód Andor (Diego Luna) kis kalandjával kezdődik. Ellop egy kísérleti Tie Fightert (egy birodalmi űrhajó a Star Wars világában), majd leszállítja azt egy másik pilótának.

Ám nem a kollégáját találja az átadáskor, hanem tizenöt éhes, szedett-vedett, menekült lázadót, akik nem tudják ki Andor és csak el akarnak menekülni a bolygóról. Főszereplőnk megint rossz helyen volt, rossz időben, de jó szokásához híven itt is rabként folytatja a történetszállát. Ezalatt a galaxis többi szegletén is tevékenykednek az első évadból megismert karakterek.

Mon Mothma (Genevive O’Reilly) lánya esküvőjén próbálja a lázadás pénzügyi hátterét stabilizálni kapcsolatainak köszönhetően. Syril Karn (Kyle Soller) is visszatér, aki a birodalmi aktatologatóból kisfőnökké avanzsált – a két évad között eltelt egy év és ez idő alatt elkezdte élvezni új szerepkörét. A törtető birodalmi tiszt Dedra (Denise Gough) egyengeti karrierjét, akivel az előző szezon óta egy párt alkotnak.

Ennek a szálnak a legnagyobb konfliktus forrása egy zseniális ebéd Karn kegyetlen édesanyjával.

Emellett megkapjuk az előzetesekben beígért Krennic igazgató (Ben Mendelsohn) cameo-t, reméljük nagyobb szerepe lesz az ausztrál színésznek. Luthen Rael (Stellan Skarsgård) pedig továbbra is elvégzi a szükséges piszkos munkát a lázadás sikeréért, amihez senkinek nincsen gyomra. Akár egy esküvőn is tevékenykedik az öreg.

Az emlegetett lázadás pedig szépen, lassan építkezik, ez a sok történetszál már az első három részben szépen összeáll, ismerjük célokat, a motivációkat, minden karakter tökéletesen átalakul az alkotó Tony Gilroy víziójának megfelelően. Látjuk, melyik szereplő, hogyan fog bekapcsolódni a galaktikus konfliktusba. Nem viccelek, amikor azt írom, az Andor továbbra is egy csiszolatlan gyémánt.

Akik nem szeretik a Star Wars-t, azok is bátran próbálkozzanak vele, mert nem a szokásos Csillagok háborúját kapjuk, mint amire számítunk.

Talán ez volt a legnagyobb probléma az első évaddal is. Akik szerették a Star Wars-t, azok számára lassúnak és vontatottnak tűnt, akik pedig nem kedvelték a franchise-t, azok hozzá se mertek nyúlni. Pedig ez egy bámulatosan csavaros összeesküvés és lázadás története, apró sztorimorzsákkal elmesélve a karaktereken keresztül. A kisember küzdelmét mutatja be egy elnyomó rendszer ellen. Legyen az egy galaktikus birodalom vagy egy kegyetlen anya karaktere. Elképesztően hatásos és akkor még csak a történetről beszéltünk.

A látványra nincsenek szavak. Mintha ott lennénk Mon Mothma esküvőjén, vagy Bixékkel az ellátmány bolygón. Ja igen. A fekete ló, ami az első évadot sokaknak megkeserítette, sajnos még mindig itt van. Bixnek (Adria Arjona) továbbra sincsen igazán funkciója vagy célja azon kívül, hogy megint jól bántalmazzák szegényt.

A hölgy tényleg csak azért van jelen, hogy Andor aggódjon valakiért és egy célt adjon neki, hogy meg lehessen menteni.

Még akkor is, ha Bix talán már nem annyira törékeny, mint az első évadban volt, de még mindig nem ér fel a többi részletesen megírt, árnyalt karakterhez. Pedig Adria Arjona jó színésznő, ezt már a tavalyi A bérgyilkos, aki nem is volt-ban is bizonyította. Akit eddig zavart Bix, nem kecsegtetem, ugyan olyan rossz. Ám a többiek továbbra is lélegzetelállítóan autentikusak. Stellan Skarsgård hihetetlenül gyorsan vált a lázadás verőembere és a jólelkű műkincskereskedő szerepe között.

Diego Luna, mint egy svájci óra hozza Cassian Andor szerepét, akit talán egy mocskos Han Solonak lehetne leírni.

Mon Mothmát alakító Genevieve O’Reilly már nem csak külsőleg hasonlít az eredeti trilógia híres szenátorára, hanem ténylegesen, aktívan vezeti a lázadást a háttérből.

Minden apró részlet, amit a képernyőn látunk, egy élő, lélegző világot mutat be nekünk. Látjuk a tárgyak funkcióját, nem csak a háttérben látványos díszletként vannak jelen. A vizuális effektek hibátlanok és az eltelt egy év alatt a birodalmi rohamosztagosok is megtanultak célozni!

Nem gondoltam volna, hogy látni fogok Star Warsban bárkit meghalni rohamosztagosok pontos lövései által, de ez a nap is eljött!

Tony Gilroy úgy szővi a forgatókönyvet, mint a Banyapók a hálóját J.R.R. Tolkien könyveiben. Becsalja a nézőt a képernyő elé, elragadja és ott tartja az első pillanattól az utolsóig és továbbra is nagyon működik. Alig várom a folytatást!


Link másolása
KÖVESS MINKET: