SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Így reagált Curtis arra, hogy a testvérét életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték

A rapper nem tudott ott lenni a bátyja tárgyalásán, mivel épp külföldön forgat, a közösségi oldalán azért üzent a családjának.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. április 08.



Mint azt mi is megírtuk: életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a három férfit, akik 2009-ben meggyilkolták Katzenbach Imre egykori válogatott labdarúgót. Curtis bátyja, Sz. Lajos 27, míg a két társa, leghamarabb 25 év múlva szabadulhat feltételesen.

A hétfői tárgyaláson Curtis családja is jelen volt, a rapper azonban nem tudott ott lenni, mivel éppen a TV2 Ázsia Expressz című műsorának külföldi forgatásán vesz részt.

Az Ázsia Expressz szabályzata elviekben tiltja, hogy a játék alatt a versenyzőknél mobiltelefon legyen, így a közösségi oldalukat sem ők kezelik. Ez pedig azzal is jár, hogy a játékosokkal sem tudnak kapcsolatba lépni a forgatás idején a családtagjaik, ismerőseik. Így elméletben Curtis nem tudhatna az ítéletről, ugyanakkor a műsor korábbi évadaiban volt már példa arra, hogy a játékosokat értesítették a fontos, családjukkal kapcsolatos hírekről.

Így lehet ez most is, hiszen az ítélethirdetés után Curtis közösségi oldalán is megjelent egy poszt. A rapper egy, a családjáért szóló imát tett közzé:

„IMA A CSALÁDOMÉRT..

Imára kulcsolom két kezem,

s tehozzád szólok most Istenem.

Nem kincset kérek és nem is gazdagságot,

s nem is magamért mondok imádságot.

Családom sorsáért aggódom nagyon,

mert az ők élete többet ér, mint egy vagyon.

Küldj nekik hitet e nehéz napokra,

s okos gondolatot mi a gondjukat megoldja.

Biztató reményt ,hogy bízni tudjanak,

s erőt, egészséget,hogy tovább jussanak.

Az unokákat tisztességgel nevelhessék,

s munkájuk gyümölcsét sohase veszítsék.!

Imáikat ne mondják hiába ,csak vigyázz rájuk Istenem.!

Rájuk és a családra. ..Ámen.!

Köszönöm ,köszönöm, köszönöm”

A szöveghez egy fotót is posztolt, amin egy imára kulcsoló kéz látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sokkoló fotók Gene Hackmanék otthonáról: patkányok között éltek és haltak meg
A házaspárt idén februárban találták holtan, otthonukban hemzsegtek a patkányok. A nyomozás során sokkoló részletek és fotók kerültek napvilágra a fertőzött birtokról.


Gene Hackman és felesége otthonában rendkívül rossz állapotokat találtak – derült ki a nyomozati anyagokból. A házaspárt februárban találták holtan, és azóta folyamatosan újabb részletek látnak napvilágot az esettel kapcsolatban.

Ahogy már korábban megírtuk, a jelentések szerint a ház több pontján, köztük három garázsban és több fészerben is patkányürüléket találtak. Az egészségügyi dolgozók élő és elpusztult rágcsálókat is észleltek a helyszínen. A szakemberek megállapították, hogy a patkányok a házaspár autóiban is járhattak, vagy akár ott is élhettek.

A birtokon több csapdát is felfedeztek, ami arra utal, hogy Gene Hackmanék hosszabb ideje küzdhettek a rágcsálókkal.

Korábban kiderült, hogy a ház a hantavírus melegágya volt. Ez a fertőzés patkányok és egerek vizeletén, illetve ürülékén keresztül terjed. A vizsgálatok során a szakemberek döglött patkányokat, patkányfészket és rágcsálóürüléket találtak a házban.

A házaspárt áprilisban helyezték végső nyugalomra, egy privát szertartás keretében.

Az ingatlanban uralkodó hátborzongató állapotokról fotók is felkerültek az internetre:

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lakatos Márk visszaszólt Tóth Gabinak: Értem, hogy mellőzöttként, anyagi gondokkal jól jöhet, hogy szerepelhess
Természetesen Tóth Gabi is hamar reagált Lakatos Márk neki címzett üzenetére.


Mint azt mi is megírtuk: Tóth Gabi egy hosszú videóban szólalt meg Lakatos Márk ügyéről. Az énekesnő arról beszélt, hogy éveken át tisztában volt azzal, hogy mit tesz a stylist. Sőt, azt állította, hogy szem- és fültanúja is volt egy incidensnek.

Lakatos Márk nem sokkal később egy posztban reagált Tóth Gabi szavaira.

„Értem a bosszúvágyat ellenem, ami benned dolgozik. Tényleg sokszor beszóltam neked. Azt is értem, hogy mellőzöttként, anyagi gondokkal küzdve, amivel az egész sajtót végigturnéztad a közelmúltban, jól jöhet ez az új lehetőség, hogy beszéljenek rólad és szerepelhess. Ennek ellenére a meséd egy rágalom! Ennek megfelelően értékelem”

- fogalmazott a stylist, majd minden jót kívánt az énekesnőnek és a szeretteinek húsvétra.

Nem kellett sokat várni Gabi reakciójára sem.

„Lakatos Márk több hónap kussolás után az én videómra egyből tudott reagálni. Manyi! Valahogy nem volt ekkora szád, mikor a gyerekek vádjaira kellett volna reagálnod. Még van képe sok hónap kussolás után azonnal kinyitni a száját, ha nőket kell alázni. Ti pedig, kedves kollégák, pályatársak, akik épp annyit vagy még többet tudtok, mint én, ne hallgassatok! Elég volt!”

- írta az énekesnő a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában.

Mint azt mi is megírtuk: tavaly októberben a Pesti Srácok volt újságírója, Ábrahám Róbert azzal vádolta meg Lakatos Márkot, hogy a stylist évekkel korábban szexuális visszaélést követett el egy állami gondozott fiú ellen. Akkor nyomozás indult, több tanút kihallgattak, és egy férfit emberkereskedelem gyanújával le is tartóztattak.

Lakatos a minap hosszú idő után ismét megszólalt az ügyről. Mint írta, az összes ellene felhozott rágalmat vagy vádat – régit és újat egyaránt – újra a leghatározottabban visszautasítja.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Évi egy-két tévéműsorból nem tudja magát és a családját eltartani az ember” – Visváder Tamás elárulta, miből van pénze, és mit dolgozik civilként
A Nagy Duett sztárja ritkán beszél a magánéletéről, most viszont kivételt tett. Visváder Tamás azt is elmondta, milyen a viszonya Vajna Tímeával, a sógornőjével.
F. O. - szmo.hu
2025. április 16.



Visváder Tamás jelenleg A Nagy Duett című műsorban szerepel Radics Gigi partnereként, korábban pedig a Nyerő Párosban láthatta őt a közönség felesége, Palácsik Lilla oldalán. Bár időről időre feltűnik a tévében, azt mondja, a megélhetését nem a médiaszereplések biztosítják.

Elmondta, hogy korábban egy fánkozót üzemeltetett, ami a koronavírus-járvány idején bezárt. Később egy szépségszalont nyitott egy barátjával, amit marketingtudásának köszönhetően sikerült felfuttatni. Emellett marketingmenedzsmentet oktat egy intézményben, ahol színészeket és szinkronszínészeket képeznek. Saját csapatával többféle márkán is dolgoznak, legutóbb például egy ásványvíz piaci bevezetésen, amely során az influenszerkampánytól a plakátokig mindent ők készítettek.

Visváder Tamás az elmúlt két-három évben tudatosan nem vállalt televíziós szerepléseket, mondta az nlc.hu-nak. Úgy fogalmazott:

„Nem lételemem a szereplés és szerencsére a megélhetésem sem attól függ, hogy éppen képernyőn vagyok-e, vagy sem.”

Szerinte egy-két tévéműsorban való részvétel nem elegendő a megélhetéshez. „Nem titok, hogy évi egy-két tévéműsorból nem tudja magát és a családját eltartani az ember. Vagy lehet, hogy én vagyok ennyire alulfizetve” – tette hozzá. Megemlítette, hogy más ismert tévés személyiségek, például Tilla vagy Majka is többféle tevékenységgel foglalkoznak.

Azt is elmondta, hogy a marketingmunkák mennyiségét befolyásolja, mennyit szerepel a médiában. „Ahogy elengedem a médiát, s nem szerepelek, visszaesnek a marketing megkeresések. Hiszen az ügyfelek látják a tévében, hogy tudom, mi kell a közönségnek, többek között ezért is döntenek mellettünk.”

Beszélt arról is, hogy gyakran kap negatív kommenteket. „Mindennek ellenére mégis megkapom a kommentelőktől, hogy 'ki ő, mit tett le az asztalra'... Éppen Gáspár Győzővel beszéltük a minap, hogy ő évek óta nem kapott kedves kommentet, mégis mindenki ismeri.”

Felmerült az is, hogy sokan felesége, Palácsik Lilla révén ismerték meg, aki Palácsik-Ráthonyi Tímea húga. Tamás erről így nyilatkozott: „Még mindig hívnak minket különböző műsorokba, szóval határozottan nem Timi az oka. (…)

Nem tudok megsértődni azon, ha valaki azzal jön, hogy Timi sógora vagyok, hiszen ez tény, és ezen nem is szeretnénk változtatni.”

Azt is elárulta, hogy kezdetben nem volt felhőtlen a viszonya a sógornőjével, de ez mára sokat változott. „Nagyon büszke vagyok arra az útra, amit a mi kapcsolatunk bejárt, mert eleinte mi nem szimpatizáltunk egymással. Mára pedig, ha történik valami a családban, gyakorlatilag előbb hív engem, mint a Lillát. Nagyon sokat beszélünk és segítjük egymást mindenben. Igazi, összetartó család lettünk, amiért mindenki nagyon sokat tett.”

Beszélt arról is, hogy Tímea kisfia már megszületett, kislánya pedig hamarosan érkezik, ezért tervezik, hogy meglátogatják őket az Egyesült Államokban. „Ha megszületik a második, akkor mindenképp meglátogatjuk őket. A két babát egyszerre szeretnénk megnézni, ebben pedig van egy kis hátsó szándék is: Timi nagyon-nagyon jó nagynéni, elképesztően szoros a viszonya a gyerekekkel, főleg Noah-val, van közöttük egy extra kapcsolat.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi felszólalt Lakatos Márk ellen, hosszú videóban beszélt a stylist ügyéről
Az énekesnő azt mondja, közszereplőként és anyaként úgy érzi kötelessége felszólalni. Azt is közölte, hogy ott lesz Ábrahám Róbert szerdai tüntetésén.


Tóth Gabi egy hosszú videóban szólalt meg Lakatos Márk ügyéről. Az énekesnő azt mondta, közszereplőként és anyaként úgy érzi, kötelessége megszólalni.

Mint azt mi is megírtuk: tavaly októberben a Pesti Srácok volt újságírója, Ábrahám Róbert azzal vádolta meg Lakatos Márkot, hogy a stylist évekkel korábban szexuális visszaélést követett el egy állami gondozott fiú ellen. Akkor nyomozás indult, több tanút kihallgattak, és egy férfit emberkereskedelem gyanújával le is tartóztattak.

Lakatos a minap hosszú idő után ismét megszólalt az ügyről. Mint írta, az összes ellene felhozott rágalmat vagy vádat – régit és újat egyaránt – újra a leghatározottabban visszautasítja.

Az ügy miatt Ábrahám Róbert szerda 18 órára tüntetést szervez a Kossuth térre.

Tóth Gabi a közösségi oldalaira feltöltött videójában közölte: ott lesz a szerdai tüntetésen. Az énekeső azt mondja: hosszú éveken keresztül tisztában volt azzal, hogy mit tesz a stylist. Sőt, azt állította, hogy szem- és fültanúja is volt egy incidensnek.

"Egy Viva TV-s, hosszú forgatási nap után, ami az E-Klubban volt, még a régi E-Klubban volt berendezve a stúdió. Mentünk haza, és Lakatos Márk beültetett egy fiatal, kiskorú, cigány származású fiút a taxiba, és megkérdeztük tőle, hogy ki ez a gyerek és hova viszed. Látszólag a gyerek eléggé zaklatott állapotban volt. De aztán Lakatos Márk a következőt válaszolta: »Hát, drágáim, nem tudjátok? Hát magam vagyok az Unicef!«

Az elmúlt években többször hangot adtam a kollégáimnak, meg így az egész szakmai életemben erről a dologról, de valahogy mindig arra ösztönöztek, hogy ne legyek én a szószóló, ne én legyek megint, aki erről beszélni fog, aki ezt kiteregeti, pedig megfordult a fejemben, mikor Lakatos Márk volt néhány éve a leghangosabb karaktergyilkosom" - fogalmazott Gabi, aki hozzátette, bánja, hogy eddig nem szólalt fel, és tisztában van azzal, hogy ezért is megint sok támadást fog kapni, de úgy érzi, hogy már nincs mit veszítenie.


Link másolása
KÖVESS MINKET: