Megkapóan őszinte interjút adott a BlikknekMohamed Fatima. A Fekete Vonat énekesnője beszélt édesanyja öt évvel ezelőtti haláláról is.
„Amikor anyu meghalt, úgy éreztem, nincs miért tovább élnem, utána akartam menni. Küzdelmesnek és kilátástalannak éreztem az életemet. Anyu a lelki társam, a barátnőm, a mindenem volt, amit egyik pillanatról a másikra elvesztettem. Nem akartam maradni én sem...”
– mesélt drámai időszakáról az énekes, majd részletesen is kiért arra, mit élt át:
„Hiszek abban, hogy minden betegség pszichés okokra vezethető vissza, mert a gondolatainknak, érzéseinknek, szavainknak teremtő erejük van. Anyu halála után nem sokkal a tüdőgyulladás egyik legsúlyosabb formája támadta meg a szervezetem, az úgynevezett légiós betegség.
Kétszer élesztettek újra, 13 napig lebegtem élet és halál között, ami nekem csak egy éjszakai alvásnak tűnt.
Mindeközben mélyen bennem rengeteg dolog történt. Két energiával találkozott a tudatom: az első a földi vörös köd volt, sötét árnyakat kezdtem látni. Amikor a tudatom félni kezdett, átváltott minden, és csillogó fények vettek körül, természetfeletti békesség. Éreztem, hogy ott van anyu. Aztán felébredtem.”
A halálközeli élmény hatására Fatima a korábbinál is jobban spirituális beállítottságú lett. „Amikor felébredtem a kórházban, gyenge voltam testileg, de a lelkem megerősödött, és egy hét múlva már felálltam. A mellettem fekvő srác ugyanilyen betegséggel küzdött, de míg én elláttam magam, ő három hét után csak a vállát tudta mozgatni. Hiszek benne, hogy az a szeretetenergia adott erőt, amit anyu küldött, és ami nem szűnik meg létezni a halálunk után sem. A mai napig minden pillanatban érzem édesanyám jelenlétét, támogatását” – jelentette ki a sztár.
„Hálás vagyok, hogy látok, hogy járok, hogy szeretek és hogy szeretnek, a szerető férjemért és édesanyám szeretetenergiájáért. És igen, én vagyok, aki fákat ölelget, mert csodálom a természetet, emellett imádok mezítláb járni a fűben, hogy minél többet érezzek belőle. És persze, ma már azért is hálát adok, hogy élek, és hogy mindezt megtapasztalhatom”
– tette hozzá az immár teljesen pozitív szemlélettel gondolkozó Mohamed Fatima.
Megkapóan őszinte interjút adott a BlikknekMohamed Fatima. A Fekete Vonat énekesnője beszélt édesanyja öt évvel ezelőtti haláláról is.
„Amikor anyu meghalt, úgy éreztem, nincs miért tovább élnem, utána akartam menni. Küzdelmesnek és kilátástalannak éreztem az életemet. Anyu a lelki társam, a barátnőm, a mindenem volt, amit egyik pillanatról a másikra elvesztettem. Nem akartam maradni én sem...”
– mesélt drámai időszakáról az énekes, majd részletesen is kiért arra, mit élt át:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Évi egy-két tévéműsorból nem tudja magát és a családját eltartani az ember” – Visváder Tamás elárulta, miből van pénze, és mit dolgozik civilként
A Nagy Duett sztárja ritkán beszél a magánéletéről, most viszont kivételt tett. Visváder Tamás azt is elmondta, milyen a viszonya Vajna Tímeával, a sógornőjével.
Visváder Tamás jelenleg A Nagy Duett című műsorban szerepel Radics Gigi partnereként, korábban pedig a Nyerő Párosban láthatta őt a közönség felesége, Palácsik Lilla oldalán. Bár időről időre feltűnik a tévében, azt mondja, a megélhetését nem a médiaszereplések biztosítják.
Elmondta, hogy korábban egy fánkozót üzemeltetett, ami a koronavírus-járvány idején bezárt. Később egy szépségszalont nyitott egy barátjával, amit marketingtudásának köszönhetően sikerült felfuttatni. Emellett marketingmenedzsmentet oktat egy intézményben, ahol színészeket és szinkronszínészeket képeznek. Saját csapatával többféle márkán is dolgoznak, legutóbb például egy ásványvíz piaci bevezetésen, amely során az influenszerkampánytól a plakátokig mindent ők készítettek.
Visváder Tamás az elmúlt két-három évben tudatosan nem vállalt televíziós szerepléseket, mondta az nlc.hu-nak. Úgy fogalmazott:
„Nem lételemem a szereplés és szerencsére a megélhetésem sem attól függ, hogy éppen képernyőn vagyok-e, vagy sem.”
Szerinte egy-két tévéműsorban való részvétel nem elegendő a megélhetéshez. „Nem titok, hogy évi egy-két tévéműsorból nem tudja magát és a családját eltartani az ember. Vagy lehet, hogy én vagyok ennyire alulfizetve” – tette hozzá. Megemlítette, hogy más ismert tévés személyiségek, például Tilla vagy Majka is többféle tevékenységgel foglalkoznak.
Azt is elmondta, hogy a marketingmunkák mennyiségét befolyásolja, mennyit szerepel a médiában. „Ahogy elengedem a médiát, s nem szerepelek, visszaesnek a marketing megkeresések. Hiszen az ügyfelek látják a tévében, hogy tudom, mi kell a közönségnek, többek között ezért is döntenek mellettünk.”
Beszélt arról is, hogy gyakran kap negatív kommenteket. „Mindennek ellenére mégis megkapom a kommentelőktől, hogy 'ki ő, mit tett le az asztalra'... Éppen Gáspár Győzővel beszéltük a minap, hogy ő évek óta nem kapott kedves kommentet, mégis mindenki ismeri.”
Felmerült az is, hogy sokan felesége, Palácsik Lilla révén ismerték meg, aki Palácsik-Ráthonyi Tímea húga. Tamás erről így nyilatkozott: „Még mindig hívnak minket különböző műsorokba, szóval határozottan nem Timi az oka. (…)
Nem tudok megsértődni azon, ha valaki azzal jön, hogy Timi sógora vagyok, hiszen ez tény, és ezen nem is szeretnénk változtatni.”
Azt is elárulta, hogy kezdetben nem volt felhőtlen a viszonya a sógornőjével, de ez mára sokat változott. „Nagyon büszke vagyok arra az útra, amit a mi kapcsolatunk bejárt, mert eleinte mi nem szimpatizáltunk egymással. Mára pedig, ha történik valami a családban, gyakorlatilag előbb hív engem, mint a Lillát. Nagyon sokat beszélünk és segítjük egymást mindenben. Igazi, összetartó család lettünk, amiért mindenki nagyon sokat tett.”
Beszélt arról is, hogy Tímea kisfia már megszületett, kislánya pedig hamarosan érkezik, ezért tervezik, hogy meglátogatják őket az Egyesült Államokban. „Ha megszületik a második, akkor mindenképp meglátogatjuk őket. A két babát egyszerre szeretnénk megnézni, ebben pedig van egy kis hátsó szándék is: Timi nagyon-nagyon jó nagynéni, elképesztően szoros a viszonya a gyerekekkel, főleg Noah-val, van közöttük egy extra kapcsolat.”
Visváder Tamás jelenleg A Nagy Duett című műsorban szerepel Radics Gigi partnereként, korábban pedig a Nyerő Párosban láthatta őt a közönség felesége, Palácsik Lilla oldalán. Bár időről időre feltűnik a tévében, azt mondja, a megélhetését nem a médiaszereplések biztosítják.
Elmondta, hogy korábban egy fánkozót üzemeltetett, ami a koronavírus-járvány idején bezárt. Később egy szépségszalont nyitott egy barátjával, amit marketingtudásának köszönhetően sikerült felfuttatni. Emellett marketingmenedzsmentet oktat egy intézményben, ahol színészeket és szinkronszínészeket képeznek. Saját csapatával többféle márkán is dolgoznak, legutóbb például egy ásványvíz piaci bevezetésen, amely során az influenszerkampánytól a plakátokig mindent ők készítettek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint azt mi is megírtuk: Tóth Gabi egy hosszú videóban szólalt meg Lakatos Márk ügyéről. Az énekesnő arról beszélt, hogy éveken át tisztában volt azzal, mit tesz a stylist. Sőt, azt állította, hogy szem- és fültanúja is volt egy incidensnek.
Lakatos Márk nem sokkal később egy posztban reagált Tóth Gabi szavaira.
„Értem a bosszúvágyat ellenem, ami benned dolgozik. Tényleg sokszor beszóltam neked. Azt is értem, hogy mellőzöttként, anyagi gondokkal küzdve, amivel az egész sajtót végigturnéztad a közelmúltban, jól jöhet ez az új lehetőség, hogy beszéljenek rólad és szerepelhess. Ennek ellenére a meséd egy rágalom! Ennek megfelelően értékelem”
- fogalmazott a stylist, majd minden jót kívánt az énekesnőnek és a szeretteinek húsvétra.
Nem kellett sokat várni Gabi reakciójára sem.
„Lakatos Márk több hónap kussolás után az én videómra egyből tudott reagálni. Manyi! Valahogy nem volt ekkora szád, mikor a gyerekek vádjaira kellett volna reagálnod. Még van képe sok hónap kussolás után azonnal kinyitni a száját, ha nőket kell alázni. Ti pedig, kedves kollégák, pályatársak, akik épp annyit vagy még többet tudtok, mint én, ne hallgassatok! Elég volt!”
Mint azt mi is megírtuk: tavaly októberben a Pesti Srácok volt újságírója, Ábrahám Róbert azzal vádolta meg Lakatos Márkot, hogy a stylist évekkel korábban szexuális visszaélést követett el egy állami gondozott fiú ellen. Akkor nyomozás indult, több tanút kihallgattak, és egy férfit emberkereskedelem gyanújával le is tartóztattak.
Lakatos a minap hosszú idő után ismét megszólalt az ügyről. Mint írta, az összes ellene felhozott rágalmat vagy vádat – régit és újat egyaránt – újra a leghatározottabban visszautasítja.
Mint azt mi is megírtuk: Tóth Gabi egy hosszú videóban szólalt meg Lakatos Márk ügyéről. Az énekesnő arról beszélt, hogy éveken át tisztában volt azzal, mit tesz a stylist. Sőt, azt állította, hogy szem- és fültanúja is volt egy incidensnek.
Sallai Nórának vissza kell feküdnie a klinikára – így halad a gyógyulásban a tragédia után
A színésznő állapota lassan javul, de most újabb kezelések várnak rá a rehabilitációs intézetben. Családja mellette áll, de látogatókat továbbra sem fogad.
Négy hónap után ismét visszatért az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe Sallai Nóra. A színésznő gyógyulása új szakaszba lépett, ezért most ismét szorosabb orvosi felügyelet mellett folytatódik a kezelése.
Egy informátor elmondása szerint olyan terápiák várnak rá, amelyeket csak intézményi keretek között lehet elvégezni.
„Vissza kellett térnie a rehabilitációs klinikára, ugyanis olyan kezelésekre lesz szüksége, amelyeket csak bent, orvosi felügyelettel tudnak elvégezni. Azt nem tudom, bejár-e vagy be is feküdt, mindenesetre sok időt kell a klinikán töltenie, és a szakemberek is szeretnék, ha alaposabban követhetnék a felépülését ebben a szakaszban”
– árulta el a Blikknek.
A Jóban Rosszban korábbi színésznője tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet kisfiával együtt Alsódnémediben. A tragédiában ötéves gyermeke, Bende, néhány nappal később életét vesztette. Nóra hetekig válságos állapotban volt az intenzív osztályon, ahol az orvosok az életéért küzdöttek.
Állapota lassan kezdett javulni: lekerülhetett a gépekről, magához tért, majd mozgott, beszélni kezdett, és kommunikált a környezetével. Október végén már elég erősnek ítélték meg ahhoz, hogy átszállítsák a rehabilitációs intézetbe, ahol újabb kezelések és terápiák várták. Segítséggel fel tudott ülni, később járni is tanult, és fokozatosan visszanyerte tudatát. Ekkor szembesült azzal is, mi történt a baleset óta.
Karácsony előtt hazaengedték, és otthon folytatta a gyógyulást. Kontrollvizsgálatokra és egy-egy kezelésre időnként visszajárt a kórházba, de a felépülése zömmel otthoni környezetben zajlott.
„Halad a gyógyulásban, de messze még a vége. A mozgása szépen lassan stabilizálódik, ő pedig igyekszik türelmes lenni és kitartani. A családja mindig mellette van, segíti és támogatja, ahogyan csak tudja. Telefonon a barátaival is tartja a kapcsolatot, ám egy szűk körön kívül továbbra sem fogad látogatókat” – tette hozzá a forrás.
Négy hónap után ismét visszatért az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe Sallai Nóra. A színésznő gyógyulása új szakaszba lépett, ezért most ismét szorosabb orvosi felügyelet mellett folytatódik a kezelése.
Egy informátor elmondása szerint olyan terápiák várnak rá, amelyeket csak intézményi keretek között lehet elvégezni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kárpáti Rebeka újra szerelmes – a Blikk információi szerint ezúttal egy görög származású üzletember mellett találta meg a boldogságot. A férfi korábban Dániában tanult és dolgozott, de Magyarországhoz is több szál köti, és anyanyelvi szinten beszéli a magyar nyelvet.
A kapcsolat néhány hónapja kezdődhetett, de a színésznő egy ideig még a közvetlen környezetének sem beszélt róla. A pár egy ismerőse azt mondta, Rebeka a korábbi tapasztalatok után tudatosabban éli meg ezt a kapcsolatot: „Megfontoltan cselekszik, nem hagyja, hogy a rózsaszín köd és az érzelmek azonnal magával ragadják, igyekszik mindent ésszel csinálni. A párja ezt tiszteletben tartja, és nem siettet semmit.”
Az új társ egy sikeres üzletember, aki a vendéglátás területén tevékenykedik, és az éjszakai életből is ismerhetik őt, mivel korábban szórakozóhelyek üzemeltetésével is foglalkozott – nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is.
A nyilvánosság előtt először március elején mutatkoztak együtt, amikor Rebeka a Játékszínben bemutatott Kockahas című előadás premierjére érkezett az új párjával.
A kapcsolat azóta úgy tűnik, egyre komolyabbá vált: a múlt hétvégi Etyeki Pikniken is együtt jelentek meg. A bejegyzések tanúsága szerint Rebeka baráti társaságban töltötte az időt, és az is látható, hogy a csoportképen egy férfi hátulról átkarolja:
Rebeka korábban Lénárd András üzletemberrel alkotott egy párt, kapcsolatuk többszöri szakítás és kibékülés után tavaly végleg lezárult. A Tiltott Csíki sör korábbi tulajdonosa azóta Molnár Andrea táncművésszel van együtt, akivel közös nyaraláson is részt vettek a Maldív-szigeteken.