Czutor Zoltán felesége, Zsani bevallotta: „Tapasztalatlan vagyok a munka terén. A felnőtt életem nagy részét én otthon töltöttem a gyerekneveléssel, anyasággal”
Czutor Zoltán felesége, Zsani három gyermek édesanyjaként éli a mindennapokat. A legkisebb, Franciska 2022 márciusában született, ő a harmadik közös gyermekük. Az édesanya eredetileg természetes úton szerette volna világra hozni a kislányt, végül azonban császármetszésre került sor.
Franciska időközben már megkezdte a bölcsődét, ez pedig lehetőséget teremtett Zsaninak arra, hogy új fejezetet nyisson az életében. A „Semmi gáz” című podcastben beszélt arról, hogy munkát szeretne vállalni.
– mondta.
A beszélgetésben arról is mesélt, hogy bár szívesen dolgozna, még soha nem volt hivatalos munkahelye. Eddig főként alkalmi munkákat végzett, az egyetem idején is már családot alapított.
– vallotta be.
Zsani egyetemi évei alatt is családi életet élt, már akkor megszületett első gyermeke. Mint fogalmazott: „Inkább lett volna az, hogy egy vagy két gyerek között lett volna egy munkahelyem, ahova vissza tudnék menni, de nekem ilyen nem volt. Mindig csak alkalmi munkáim voltak... Az egyetemre jártam Veszprémbe, amikor megismerkedtem Zolival, én ott úgy végeztem, hogy Simon már megszületett. Soha nem dolgoztam és nem éltem egyedül.”
Az édesanya hozzátette: ha visszamehetne az időben, akkor sem csinálna semmit másképp.
Forrás: Blikk