KULT
A Rovatból

Boggie: Sosem volt olyan félelmem, hogy anyaként véget ér a karrierem

Hogyan lehet összeegyeztetni a koncertezést a gyerekneveléssel? Vajon mi a Parfüm és a Wars for Nothing sikerének titka? Erről beszélgettünk az immár háromlemezes énekesnővel.
Láng Dávid - szmo.hu
2017. október 17.



Csemer Boglárka már évek óta meghatározó szereplője volt a hazai popzenei és jazzéletnek, amikor 2014-ben az egész ország megismerte a nevét a Parfüm című dalához készült klipnek köszönhetően. A kreatív kisfilmet nagyon sok külföldi oldal is felkapta, ő pedig igyekezett minél jobban kihasználni a megszerzett népszerűséget. A rákövetkező évben megnyerte A Dal című műsort, amivel szintén sok rajongóra tett szert.

Közben folyamatosan koncertezett, tavaly pedig gyereke is született. Nemrég jelent meg harmadik lemeze, ennek apropóján beszélgettünk arról, hogyan tudja összeegyeztetni a karriert és az anyaságot, mennyire inspirálta az utóbbi dalszerzőként, illetve miért hagyta ott eddigi kiadóját, és lett a saját maga menedzsere.

– Szinte az összes rólad szóló cikkben elkerülhetetlenül szerepelnek a Parfüm és az Eurovízió kulcsszavak. Mennyire éled ezt meg skatulyaként?

– Mindkettőt inkább fontos mérföldkőnek tartom az életemben, amikre nagyon szívesen emlékszem vissza, hiszen komoly inspirációt adtak, adnak a mai napig is. Úgy alakult, hogy 2014 óta minden évben történt velem valami ilyen: akkor volt a Parfüm, 2015-ben a Dal, 2016-ban lettem várandós, idén pedig a megjelent harmadik lemezem.

Azt érzem, hogy én azért eléggé szemben úszok az árral a zeném jellegét tekintve. Se mainstream, se underground nem vagyok, valahogy mégis megtalálják az utat a közönséghez ezek a dalok.

Az, hogy mind a Parfüm, mind a Wars for Nothing ekkora siker lett, megerősít abban, hogy jó úton haladok, csinálnom kell tovább.

– Azóta, hogy ez a két dal ennyire népszerűvé vált, szerinted mennyire sikerült saját, egyéni megszólalást kialakítanod, amivel hosszabb távon azonosíthatnak?

– Mindkét eddigi lemezt egyedinek és karakteresnek tartom a maga módján, a harmadik megírásánál pedig még tudatosabban használtam azokat az eszközöket, amelyekkel ezt el lehet érni. Például a Végtelen című új dal kifejezetten érdekes gyakorlat volt számomra azon a téren, mit tudok kihozni 4 akkordból és a megszokott verze-bridge-refrén szerkezetből úgy, hogy közben áradjon a dallam, és meg is lepődjön a hallgató. Az én verzéim eleve sűrűbbek az átlagosnál, erre a „védjegyre” próbáltam most még inkább ráerősíteni.

A teljes új lemez:

Egy 2015-ös koncert felvétele:

– 2013-as szemmel nézve elégedett lennél azzal a szinttel, ahol most tartasz?

– Úgy gondolom, hogy igen. Nyilván a tavalyi egy lassabb év volt, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, hiszen ugyanannyira fontos számomra a család, mint a zenélés. Mindig is akartam gyereket, sosem voltak bennem olyan félelmek, hogy „úristen, akkor majd véget ér a karrierem.” Szerintem ez a normális, és aki akarta, mindig is össze tudta egyeztetni a kettőt.

Ettől nemhogy véget ér, sokkal inkább kiteljesedik egy nő élete. Magamon is azt érzem, hogy bár még csak 9 hónapos a kislányom, már most olyan változásokon ment keresztül a lelkem és a gondolkodásom, amikre nem számítottam volna, mielőtt ténylegesen átéltem.

– Számodra mi az ideális egyensúly a magánélet és a gyereknevelés, illetve a munka között?

– Olyan szempontból szerencsésebb a helyzetem, mint egy polgári foglalkozású nőnek, hogy nem a klasszikus „9-re bemegyek, 5-kor eljövök” rendszerben dolgozom. Magamnak osztom be az időmet, vannak olyan napjaim is, amikor például csak egyetlen interjút vállalok. Ilyenkor nyilván sokkal több időm van Lenkével foglalkozni, telefonálgatni, e-mailekre válaszolni, vagy akár főzőcskézni. Emiatt egyáltalán nem volt annyira éles számomra a váltás, mintha egy szokványos állást cseréltem volna fel a babázásra.

– Dalszerzőként hatással volt rád az anyaság?

– Igen, eléggé. Eddig is kivettem a részemet a dalszerzésből, de korábban jóval ösztönösebben álltam az egészhez. A harmadik lemezre sokkal többféleképpen írtam dalt, akad például olyan, ami egy basszusmenetből született: feljátszottam zongorán és ezután találtam ki az énekdallamot. De van olyan is, amit zeneszerkesztő programmal raktam össze. Komplexebben gondolkodom, mint eddig, és ennek biztosan köze van ahhoz, hogy a gyerekvállalás óta sokkal jobban elmélyedek a dolgokban.

boggie2

– Magyarul, angolul vagy franciául írsz szöveget könnyebben?

– Az angol szövegeket soha nem én írom, már az első lemez óta Bori Sára Hélène segít nekem ebben, így volt ez most is. Annyiban járulok hozzá, hogy angolul halandzsázok valamit az énekdallamra, és ezek között többnyire akad pár kulcsszó, amit végül ő is megőriz. Ami a francia és a magyar nyelvűeket illeti: mindegyiket eleve úgy írom meg, ahogyan bennem megszületik, utólag lefordítani nem szoktam, az valahogy nem megy.

Az új lemez néhány francia dalánál viszont azt éreztem, hogy ezek különösen erősek, jó lenne hozzájuk magyar szöveg is. Így jutottam el Kemény Zsófihoz, aki két számnak is elkészítette a magyar verzióját. Szuper munkát végzett, én biztosan nem tudtam volna így megcsinálni – nem szó szerinti fordításokról van szó, bár a mondanivaló azonos, de azért elég sok kép különbözik.

– A kísérő zenekarod tagsága hogyan alakult ki?

– Ez is egy folyamat eredménye volt. Jó ideje stabil a zenekarom. 5-6 éves együtt muzsikálás, barátság jellemzi. Viszont a harmadik lemeznél valósult meg az, amiről mindig is álmodtam: közös zenekari műhelymunka. Sokat segített Simkó-Várnagy Mihály, akinek a vonósnégyes-hangszereléseivel a legtöbb dal meg lett támogatva. De éppen annyira kiemelendőek Szabó Tamás dob groove-jai, Antal Gábor zongorajátéka és Szakonyi Milán hangszerelései. Nagyon sokat köszönhetek Szedlár Dávidnak is, aki végig producerként segítette a munkánkat. Mindannyiunk kreativitása benne van ebben a lemezben.

Azt hiszem, nekik köszönhetően minden eddiginél jobban sikerült kiaknázni a zenekarban rejlő lehetőségeket. Engem pedig hagytak szárnyalni. Senki sem vett el a Boggie-s világomból, csak hozzáadtak. Ez nagyon nagy dolog.

Nagyon jót tett az anyagnak, hogy a többieket is bevontam az alkotói folyamatba. Ráadásul többen is rendelkezünk klasszikus és jazz zenei gyökerekkel egyaránt, és ezek a műfajok pont ideális arányban keverednek a dalokban. A már említett Végtelen a legjobb példa erre: a zongora- és vonósjátékon egyértelműen érződnek a klasszikus hatások, de közben mégiscsak egy vérbeli popdal.

– Szerinted működhet a zenéd akár fesztiválszínpadokon is?

– Az a fajta intellektuális és kifinomult popzene, amit én játszom, tőlünk nyugatabbra abszolút fesztivál-kompatibilis. A Parfüm sikere után egyébként teljesen jól helytállt a zenekar például a VOLT-on vagy a Campuson is. Nem éreztem a reakciókon, hogy bármivel is nehezebb lenne befogadni zenémet.

A Dalban való szereplés kicsit talán visszavetett ilyen téren, mert egy mainstream felület, és mert a Wars for Nothing mégiscsak egy lassú ballada. Így aki csak ott ismert meg, akár azt is gondolhatta, hogy biztos a koncertjeimnek is ez az alaptempója. Abban mindenesetre hasonlítanak a Parfümmel, hogy mindkettőnek erős üzenete van – szerintem leginkább ennek köszönhetőek a sikerek, amiket elértek.

boggie3

– A koncertjeiden ez a két dal mennyire van hangsúlyos helyen?

– Kihagyni nyilván sosem lehet őket, ahhoz túl emblematikusak, de a konkrét pozíciójukkal szoktam sakkozni. A Wars for Nothingnál a mai napig mindig van, aki elsírja magát, hihetetlen az ereje élőben.

Fogalmam sincs, hogy tud még mindig ennyire működni, de működik. A Parfüm szövegét pedig nagyon gyakran egy emberként énekli a közönség.

– Említetted, hogy az általad képviselt stílus külföldön sokkal elfogadottabb. Mennyire perspektíva számodra a nemzetközi karrier?

– Már a legelső albumom sem véletlenül volt 3 nyelvű, mindig is motoszkált bennem az erre való törekvés. És úgy gondolom, hogy a produkció is alkalmas erre, nagyon erősek a dalok és a zenekar egyaránt. Többször alkalmam nyílt már külföldön játszani, voltam európai és amerikai turnén is. Mindenhol azt éreztem, hogy pozitív a fogadtatás és működik a muzsika. Az új lemez most ismét lehetőséget ad, hogy ilyen irányba is tovább építkezzünk.

– A közelmúltban otthagytad az eddigi kiadódat, és gyakorlatilag saját magad menedzsere lettél. Miért döntöttél így, és mekkora bátorság kellett hozzá?

– Az biztos, hogy merész lépés volt, amit pár évvel ezelőtt még nem mertem volna megtenni. Nagyon jó dolgom volt a kiadómnál, szerettek és támogattak – amikor hozzájuk kerültem, szükségem is volt arra az érzésre, hogy tartozom valahová. Az évek során viszont rájöttem, hogy inkább egy olyan rendszert szeretnék magam köré, ahol nálam van a tőke, én vagyok a fő döntéshozó, és nekem dolgozik 2-3 ember, akik azért vannak, hogy a produkciómat segítsék.

Egyébként ebben a döntésemben is közrejátszott Lenke: átgondoltam, mit tudok majd hátrahagyni neki, hiszen az éneklés azért nem egy kiszámítható szakma, tele van a hullámhegyek mellett hullámvölgyekkel is. Arra jutottam, hogy az egyetlen igazi értékem, amit tovább tudok örökíteni, azok a dalaim, illetve a hozzájuk tartozó jogok.

Ha egyszer majd meghalok, ezek még onnantól számítva 70 évig élnek, ami mondjuk 15-20 sikeres dal esetén már nem elhanyagolható tényező. Furcsa ebbe belegondolni, de leginkább ez befolyásolt: nem mindegy, hogy azokat a bizonyos jogokat ő kapja majd, vagy valaki más.

A dolognak ezt a részét szerettem volna a saját kezembe venni. Szerencsére ma már rettentő könnyen meg lehet ezt oldani: gyakorlatilag három telefonomba került, hogy ki tudjam adni az új albumot a saját cégemen keresztül. Szerintem a világ abba az irányba halad, hogy egyre kisebb szükség van hagyományos kiadókra. A hanglemezkiadás adminisztratív részét bárki könnyen elvégezheti magának is, ha kicsit elmélyed a témában.

boggie4

– Szóval eddig úgy érzed, hogy megérte?

– Szerintem igen. Nagyon szerető környezetben voltam, szép sikereket értünk el, hiszen ebben az együttműködésben mégiscsak volt egy Parfüm, egy Eurovízió, és két nagylemez.

Rengeteg támogatást kaptam tőlük anyagilag és szellemileg is, de a jövőre gondolva meg kellett hoznom ezt a döntést.

Nagyon sok tervem van még mindig. Most épp Juhász Annával készülünk egy irodalmi zenés estre a Várkert Bazárban november 4-én, ahol kedvenc íróim, költőim lesznek a vendégek, és idén sem marad el a hagyományos karácsonyi koncertem. Ezúttal a Fészek Klub kupolatermére esett a választásom, ahol egy teljesen akusztikus koncertre készülök december 27-én. Ide csak 60 ember fér be, és karnyújtásnyira leszünk egymástól a közönséggel. Tényleg, hallottad már a karácsonyi dalomat? Még tavaly írtam, Lenkére várva :-)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Komoly bakival ért véget a Hunyadi sorozat záróepzódja
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.


Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.

A hírekbe sokszor a fülledt erotika miatt bekerülő sorozat utolsó részének utolsó perceibe ugyanakkor egy komoly baki csúszott be, amit egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni – vette észre az ATV.hu.

A mű természetesen szabadon kezeli a történelmi eseményeket, de azért arra igyekeztek vigyázni a készítők, hogy tárgyi tévedések ne rontsanak az élvezeti élményen. Az utolsó rész utolsó perceiben azonban a záró feliratban azt lehet olvasni, hogy az V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.

Azon túl, hogy a Duna jegén történt eseményeket a történészek ma már egységesen cáfolni szokták,

azt soha senki nem is állította, hogy maga a koronázás is Duna jegén történt volna – a legenda szerint csak Mátyás királlyá választása történt ott.

Történelmi tény, hogy Hunyadi János fiát csak évekkel később, 1464. március 29-én koronázták meg, ráadásul a Dunától jócskán messze, Székesfehérváron.

A sorozat népszerűségének azonban ez a tévedés valószínűleg mit sem fog ártani: a Hunyadi – A Holló felemelkedése húsvétvasárnaptól ráadásul már a Netflixen is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Megijedt a sztárságtól, amikor tiniként a szoknyája alá akartak fotózni – A 35 éves Emma Watson visszavonult, és új kihívásokat keres
Oscar-díj helyett inkább PhD-t akar szerezni, a sok pénzt hozó filmek főszerepei helyett pedig inkább a nők egyenjogúságáért küzd.


Emma Charlotte Duerre Watson 1990. április 15-én született Párizsban, Jacqueline Luesby és Chris Watson angol ügyvédek gyermekeként. A családi háttere intellektuálisan és kulturálisan egyaránt gazdag, francia és angol hatások alakították Emma korai éveit. Ötéves koráig élt az öccsével, Alexszel együtt a Párizs melletti Maisons-Laffitte-ben, a szülők azonban ötéves korában elváltak, így a gyerekek ekkor Angliába költöztek, hogy az édesanyjukkal éljenek Oxfordshire-ben, a hétvégéket pedig apjuk londoni házában töltötték (később született még három féltestvére – Toby, Lucy és Nina – az apja új házasságából). Oxfordban a Dragon Schoolba járt 2003-ig, eddigre azonban már ismert színész volt az első két Harry Potter-filmnek köszönhetően.

Egyébként kb. hatéves korától kezdve a színészet érdekelte a leginkább, és szülei beleegyezésével a Stagecoach Theatre Arts oxfordi intézményében, egy részidős színházi iskolában képezte magát, ahol éneklést, táncot és színészetet tanult.

„Mindig is szerettem ezt a világot. Sokszor szerepeltem iskolai színdarabokban, és gyakran léptem fel a családom előtt. De 9 éves koromban kaptam először igazi ízelítőt a hivatásos színészetből. Akkor még nem tudtam, hogy ez megváltoztatja az életemet” – mesélte Watson a Vogue-nak egy 2018-as interjúban.

Tízéves korában már fellépett a Stagecoach produkcióiban és iskolai darabokban, de a Harry Potter-franchise előtt soha nem játszott hivatásszerűen.

Hermione 10 éve

A színészi útja aztán 1999-ben, kilencéves korában drámai fordulatot vett, amikor elkezdődött a szereplőválogatás J.K. Rowling Harry Potter-könyvsorozatának filmadaptációjához. Watsont a drámatanára bátorította, hogy próbálja ki magát a castingon, kezdetben azonban nem volt tisztában a projekt nagyságrendjével: „Nem éreztem az elején, hogy milyen nagyszabású dolgokról van szó. A könyvekről sem tudtam sokat, de azt igen, hogy Hermione karaktere zseniális. Amikor a drámatanárom azt javasolta, hogy jelentkezzek a meghallgatásra, azt gondoltam, hogy szórakoztató élmény lesz, de nem igazán számítottam arra, hogy bármi is lesz belőle. Csak a tőlem telhető legjobbat akartam nyújtani. Majd folyamatosan kérték, hogy jöjjek vissza, és kezdtem úgy érezni, hogy valami igazán különleges dolog részese vagyok. Amikor pedig felhívtak, hogy megkaptam a szerepet, akkor döbbentem rá igazán: az életem soha többé nem lesz ugyanaz, mint eddig."

Watson, akit 2000-ben választottak ki több ezer lány közül Hermione Granger szerepére, ez a döntés pedig kulcsfontosságúnak bizonyult a karrierje szempontjából. Az első rész, a Harry Potter és a bölcsek köve 2001-ben került a mozikba, Watson alakítása pedig széles körben váltott ki elismerést. A fantasyfilmek sikere egyik napról a másikra sztárrá tette őt, az újonnan szerzett hírnév azonban számos kihívással járt együtt.

Bár Watson már fiatalon reflektorfénybe került, eltökélt szándéka volt, hogy a népszerűség nem árnyékolja be a színészet iránti szenvedélyét. A Harry Potter-filmek (nyolc epizód 2001-től 2011-ig) alatt próbált egyensúlyozni az iskolai tanulmányai, a magánélete és a szakmai karrierje között. A világsztársággal járó nyomás ellenére ugyanis nagyon komolyan vette a tanulmányait, és keményen dolgozott azért, hogy megőrizze életében a normalitás érzését. „Tudatos döntést hoztam: nem akartam, hogy az életem csak a Harry Potterről szóljon. Fontos volt számomra, hogy folytassam a tanulmányaimat, és a színészkedésen kívül más érdeklődési körökkel is foglalkozzam. Nem akartam, hogy egyetlen szerep vagy film határozza meg az életemet” – mondta erről.

Mindenkit leiskolázott

A Dragon School, vagyis az általános suli 2003-as befejezése után Watson az oxfordi Headington Schoolba ment tovább. A Harry Potter-forgatásokon való tartózkodása során őt és színésztársait, Daniel Radcliffe-et (Harry Potter), Rupert Grintet (Ron Weasley), Tom Feltont (Draco Malfoy) és a többi gyereket naponta akár öt órán át korrepetálták.

Emma aztán 2006 júniusában tíz tantárgyból tett záróvizsgát, amelyek közül nyolcat A* (csillagos ötös), kettőt A (ötös) eredménnyel zárt.

A gimnázium befejezése, vagyis az érettségi után szünetet tartott a tanulmányaiban, hogy 2009 februárjától a Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. és 2. részének forgatására koncentráljon, de azt állította, hogy utána tovább akar tanulni.

Később megerősítette, hogy a Brown Egyetemet választotta Providence-ben, Rhode Islanden. 2011 márciusában, 18 hónapos egyetemi tanulmányok után aztán bejelentette, hogy „egy vagy két félévre” halasztást kér. Végül az utóbbira került sor, elmondása szerint így négy helyett öt évbe telt, hogy megszerezze a diplomáját angol irodalomból a színészi munkái miatt. 2014. május 25-én diplomázott a Brown Egyetemen. Ennyi azonban nem volt neki elég. Kilenc évvel később, 2023-ban elkezdte a mesterképzését az Oxfordi Egyetemen, idén pedig teljesítette a követelményeket, és továbblépett, hogy megszerezze a PhD-jét.

A Varázsvilág után

Az utolsó HP-film, a 2011-es Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész után Emma nagy kihívás előtt állt: hogyan lépjen tovább a karrierjében, miután eljátszotta azt a karaktert, amely egy évtizeden át meghatározta őt. Úgy döntött, másféle szerepeket keres, és próbálja elkerülni a beskatulyázást. A poszt-Harry Potter-éra első filmje a 2011-es Egy hét Marilynnel lett a számára, bár abban még csak egy nagyobb mellékszerepeket alakított. Korábban a Harry Potter-epizódokon kívül csupán egy tévéfilmben szerepelt (2007: Ballet Shoes), és egy animációs filmben szinkronizált (2008: Cincin lovag). Az első főszerepét a 2012-es Egy különc srác feljegyzéseiben játszotta, amelyet Stephen Chbosky a saját regényéből írt és rendezett. Watson alakította Samet, egy összetett és sebezhető tinédzsert, aki a kamaszkor megpróbáltatásai között próbál navigálni. A szerep merőben eltért Hermionétól, és lehetővé tette Emma számára, hogy megmutassa az érzelmi mélységét és sokoldalúságát színésznőként. Sokan máig a legjobb alakításaként emlegetik.

A következő években Watson több filmben is szerepelt, köztük a Lopom a sztáromban (2013), az Itt a végében (2013), a Noéban (2014), A kolóniában (2015), a Regressionben (2015), A körben (2017) és a Kisasszonyokban (2019), bizonyítva, hogy képes alkalmazkodni a legkülönbözőbb műfajokhoz, a drámától a fantasyn át a pszichológiai thrillerekig. A Harry Potterekhez fogható legnagyobb sikerét a 2017-es A szépség és a szörnyeteggel, vagyis az 1991-es Disney-animáció élőszereplős feldolgozásával érte el, amelyben a főszerepelő Belle-t alakította, és amely több mint egymilliárd dolláros bevételt ért el szerte a világon. A 2019-es, Greta Gerwig-féle, 6 Oscar-díjra jelölt Kisasszonyok után azonban úgy döntött, egy időre visszavonul a színészkedéstől, és életének más aspektusaira, többek között a tanulmányaira és aktivista tevékenységeire koncentrál.

A sztárság amúgy is mindig megviselte, bár tisztában volt azzal, mekkora hatással van az emberek életére. „Találkoztam olyan rajongókkal, akiknek az arcom rá volt tetoválva a testükre, illetve olyan emberekkel is, akik a Harry Potter-könyvek segítségével vészelték át a rákot” – magyarázta a színésznő, akire a karrierje kezdete, vagyis kislánykora óta kiemelt médiafigyelem szegeződik.

A 18. születésnapján például a lesifitósok megpróbáltak a szoknyája alá fotózni, és számos zaklatás áldozata volt. A biztonsági aggályokra hivatkozva épp ezért nem is készít például szelfiket a rajongókkal, szívesebben beszélget velük szemtől szemben.

Aktívan a nőkért

Emma sok fontos társadalmi ügy mellé állt oda szenvedélyesen. Kiállt például a nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak védelmében, az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett, és elindította a HeForShe nevű kampányt, amely arra ösztönzi a férfiakat, hogy vegyenek részt a nemek közötti egyenlőségért folytatott küzdelemben. „Mindig is hittem abban, hogy ha van egy platformod, akkor felelősséggel tartozol azért, amiben hiszel. Ez nemcsak a színészkedésről szól, hanem arról is, hogy használd a hangodat azért, hogy változást hozz létre a világban” – magyarázta a színésznő, aki emellett az oktatásra, a fenntartható divatra és a mentális egészségre összpontosító kezdeményezésekben is részt vett. Olyan ügyeket támogatott többek között, mint a Malala Alapítvány, amely a lányok oktatását segíti elő, 2016-ban pedig társalapítója volt a „Közös polcunk” nevű feminista könyvklubnak, ahol az egyenlőség, az identitás és a társadalmi igazságosság témáit feltáró olvasmánylisták felett kurátorkodott.

2019-ben Emma bekerült a Kering francia luxusdivat-konglomerátum igazgatótanácsába, ahol a divatipar fenntarthatóságáért és etikus gyakorlataiért szállt síkra. A Keringnél betöltött szerepe összhangban van a fenntartható divat iránti régi elkötelezettségével, s gyakran dolgozik együtt olyan márkákkal, amelyek a környezetbarát anyagokat és az etikus gyártási gyakorlatokat helyezik előtérbe.

Watson ugyanakkor beiratkozott egy kreatív írói programba is, feltett szándéka ugyanis, hogy a kamera mögötti szerepek felé is forduljon, szeretne forgatókönyveket írni és filmeket rendezni. Ki is próbálta már magát ezekben, a Pradának például készített egy reklámfilmet (2022: Prada Paradoxe), illetve már írt egy színdarabot is.

„Annyira örülök, hogy megtettem a színészkedéstől való eltávolodást, mert úgy érzem, hogy van saját hangom, kreatív terem és szuverenitásom, amikről korábban nem volt tudomásom” – mesélte erről.

Röviden együtt, vagy egyedül

Emma, bár már 35 éves, sosem volt 2 évnél hosszabb kapcsolata, és gyermekei sem születtek még. Egy interjúban azt mondta, a magánélete magánügy, így arról sosem szokott nyilatkozni, így általában akkor tudni csak, hogy van valakije, amikor megjelenik az illetővel egy hivatalos eseményen, vagy a fotósok elcsípik őket az utcán. 2015 és 2017 között pl. két éven át volt kapcsolatban a tech-vállalkozó William Knighttal, 2018 és 2019 között pedig a színész Chord Overstreettel (Glee – Sztárok leszünk, Acapulco) randevúzott. 2019-ben azt mondta magáról, hogy szingli, sőt, az „önpartner” kifejezéssel jellemezte magát, vagyis, hogy nem egyedülálló, hanem a saját maga társa. Aztán mégis jöttek további férfiak az életébe: 2021-től 2023-ig például az üzletember Brandon Greennel járt, a legújabb udvarlója pedig egy oxfordi iskolatársa, egy bizonyos Kieran Brown, akivel először 2024 júliusában látták csókolózni.

Az intenzív hírnévvel való megküzdésről egyébként fiatalkorától kezdve azt mondta, hogy a saját identitásában való gyökerezés segített neki végül „megtalálni a békét”, ebben pedig hatalmas segítségére volt a jóga. Emmát tehát már hat éve hiányolhatják a rajongói, és számukra rossz hír, hogy továbbra sem kereshetjük őt filmekben, sorozatokban, egyelőre nincsenek színészi előjegyzései. Nagyobb az esély arra, hogy a PhD-je megszerzése után forgatókönyvíróként és/vagy rendezőként olvashatjuk majd a nevét egy-egy film stáblistáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Bűnösök dögös, fülledt, bizsergető, véres, brutális, elképesztő – A Creed és a Fekete Párduc rendezőjének új zenés horrorja az év kiemelkedő mozis élménye
Képzeljük el az Alkonyattól pirkadatigot az 1930-as évek amerikai délvidékén fekete blueszenével és ír vámpírokkal! Vérbő 137 perc következik.


Csoda, hogy behozták a magyar mozikba a Bűnösöket. Persze nem azért, mert a főszereplő Michael B. Jordan vagy a rendező Ryan Coogler ne lennének itthon is ismertek. Hiszen egyrészt ők ketten együtt szinte elválaszthatatlanok, mivel közösen forgatták A megállót (2013), a Creed: Apollo fiát (2015) és a Marvel-féle Fekete Párducot (2018), másrészt Jordant még olyan további darabokban is megkedvelhettük, mint az Aranytartalék (2001), a Drót (2002-es epizódok), Az erő krónikája (2012), a Csajkeverők (2014), A Fantasztikus Négyes (2015), A kegyelem ára (2019), a Bűntudat nélkül (2021) és persze a további Creed-filmek (2018, 2023), amelyek közül a harmadikat ő is rendezte.

Szóval velük akár a magyar mozikba is be lehet csalogatni a nézőket.

Sokkal inkább azért volt merész vállalás a hazai forgalmazás, mivel a témára nem igazán tud rezonálni egy átlag hazai moziba járó: 1930-as évek, amerikai délvidék, fekete közösség, blueszene… Soroljuk még? A felszínen, pontosabban a Bűnösök első felében ezt kapjuk, bár már ez sem piskóta.

Egy Chicagóban gengszterkedő ikerpár, Smoke (Michael B. Jordan) és Stack (Michael B. Jordan) térnek haza pénzzel kitömve gyapotültetvényes szülővároskájukba a sztori elején azzal a céllal, hogy a helyi, használaton kívüli malomból egy szórakozóhelyet rittyentsenek a város fekete közössége számára: exkluzív piák és kaják, nem utolsósorban pedig a legjobb zenészek asszisztálásával. A talpalávalóról többek között a helyi veterán muzsikus, Delta Slim (Delroy Lindo) gondoskodik, valamint az ikrek unokaöccse, a már fiatalon is profi gitáros-énekes Sammie. (az énekes-dalszerző Miles Caton filmes debütálása), történetünk kvázi főhőse. A sztori első felében Smoke és Stack ezt a nyitóbulit próbálják összehozni, annak minden részletére kitérve, miközben a városbeli múltjukkal és annak szereplőivel, traumáival is szembe kell nézniük újra.

Majd hirtelen kapunk egy több, mint éles váltást. Valami természetfeletti erő üti fel ugyanis a fejét, pontosabban egy vámpír egy fiatal fehér fickó, Remmick (Jack O’Connell) testében, aki szeretné meghívatni magát az ikrek bulijába egy vérgőzös este reményében…

Igen, ha ez ismerősen hangzik, az nem véletlen, a Bűnösök dramaturgiája ugyanis erősen megidézi az 1996-os Alkonyattól pirkadatigot, ám míg Robert Rodriguez menő filmje a puszta szórakoztatás jegyében fogant, addig a Bűnösökbe Coogler nem kevés tematikát sűrített bele. Természetesen benne van a rasszizmus kérdése, a Jim Crow-féle szegregációs törvények, ugyanakkor a zene és az „ördög” kapcsolata is igen hangsúlyos.

Klasszikus toposzok bukkannak itt fel, miszerint az igazán tehetséges zenészek, előadók azért lettek ennyire kiemelkedők, mert eladták a lelküket a vén patásnak? Egyáltalán a blueszene (és bármilyen új, az előző generáció számára furcsa/értékelhetetlen/meg nem értett muzsika) az ördögtől való? Hogy annak hívására az emberek, kiszakadva a valóságból, áhítatban adják át magukat buja vágyaiknak, mint a tánc, a szex, az alkohol és a drogok?

E világi és túlvilági ösztönök, kultúrák (a vámpírok által megtestesített ír bevándorlók), rasszok, sőt idősíkok összeütközése, van itt minden. Mindezt pedig egészen parádés jelenetek kíséretében kapjuk az arcunkba. Az egyikben például tanúi lehetünk annak, ahogy a bulin a múlt, a jelen (’30-as évek) és a jövő zenei stílusai keverednek, s mindhárom kor képviselői egyszerre és együtt ropják egy nagyszabású, közös, időkön átívelő partin az épphogy nem kakofóniába hajló egyvelegben, hiszen a zene egy univerzális, közös nyelv, amely összeköt embereket, időket, helyszíneket. De említhetjük még azt a szcénát is, amikor a bejutásukra váró, s emiatt kint rostokoló vámpírhorda a saját maga által előadott ütős ír népzenére ropja – ilyet sem látni gyakran mozgóképen. Minderre jön rá pedig az utolsó, hosszabb felvonásban a kemény hentelés, nem árulunk el azzal ugyanis nagy titkot, hogy a vérszívók természetesen beszabadulnak a buliba…

A Bűnösök egy furcsa, a tetten érhető inspirációi ellenére mégis mással össze nem hasonlítható műfaji egyveleg, egy amolyan zenés horror-gengszter-dráma, ami egyszerre nagyon dögös, izzasztóan fülledt, kifejezetten brutális és kegyetlen, ugyanakkor sokatmondó, színes és megható is.

A csúcshatás eléréseben pedig óriási szerepe van az operatőr Autumn Durald Arkapaw (Loki, Fekete Párduc 2, Az utolsó táncosnő) csodálatos képeinek s legfőképp a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző, Coogler állandó munkatársa, Ludwig Göransson elképesztő aláfestésének, amely a film teljes, 137 perces játékideje alatt egy lüktető, bizsergető, az alantas öszöntökre és az értelemre egyaránt ható csodás műfajmixszel ajándékozzák meg a nézőket. Az év egyik legkiemelkedőbb mozgóképe lesz, érdemes hát alkut kötni az ördöggel egy mozijegy erejéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Micsoda nap! – Új klipes dallal megy neki a FISH! a fesztiválszezonnak
Köztudottan a legjobb nap a koncertnap, így ez a dal is egy szerelmeslevél a közönséghez, jöhet a lábdob! - üzeni a banda a rajongóknak.


Új lemez készül a Fish! háza táján, amit egy hét alatt két bulival is megünnepelnek: a teltházas Dürer Kert mellett egy húsvéti, rozsdamaró-elő-elő-intimbuli a Barhole színpadán is, ami már belemutat az új korong számaiba.

Klippremierben érkezik az új dal, a Micsoda Nap, ahol elsősorban egy klasszikus Fish! buli pillanatait kapjuk, a tavalyi, szintén soldoutos A38-ról, minimál szövegvideó mellett.

Köztudottan a legjobb nap a koncertnap, így ez a dal is egy szerelmeslevél a közönséghez, jöhet a lábdob!

VIDEÓ: FISH! - Micsoda nap

A szavakat lehetne szaporítani, de minek, az együttes úgyis a színpadon beszél elnyúlt cikkek helyett, a Micsoda Nap pedig a már megjelent Kösz Szépen, és a kereken 4 másodperces Utolsó Szám mellett egy újabb előfutára mindannak, ami miatt érdemes várni az őszi időszakot is.

VIDEÓ: FISH! - Kösz szépen

VIDEÓ: Fish! - Az utolsó szám

A klip Matyovszky Benedek és Kum Dominik munkája, a köszönet pedig szóljon Egle Gyula Koppánynak, Botlik Mátyásnak és Vári Gábornak - üzeni a Fish!


Link másolása
KÖVESS MINKET: