SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Anno én is rusnyáztam, nem ez volt a baj” – Megyeri Csilla nem nézte ki Bíró Beából azt, ahogy beszélt róla a háta mögött

Az influenszer elmondta, hogyan érintette őt, amikor a tévében meghallotta, miket mondott róla az egykori modell.


Az idei Nyerő Páros egyik tagja, Megyeri Csilla volt az RTL Reggeli egyik vendége, aki a sztárrealityben szerzett élményeiről mesélt. Elmondta, hogy a verseny nagyon jó hatással volt a kapcsolatukra, örültek annak, hogy végre sok minőségi időt tudtak együtt tölteni párjával, Molnár Zsoltival. A hétköznapokban ugyanis elmondása szerint állandóan rohannak, nem tudnak eléggé egymásra odafigyelni.

Arról is beszélt, hogy a top 3-ba szerettek volna bekerülni, de már annak is örültek, hogy egyáltalán benne lehettek a műsorban. Az már csak hab volt a tortán, hogy végül meg is nyerték a főnyereményt.

Az influenszer elárulta, hogy számára egyértelműen az volt az egyik legszebb élmény, amikor a villában bálkirállyá és bálkirálynővé választották őt és párját.

Amikor azonban visszanézték a tévében az adásokat, sok meglepetés érte. Elmondta, hogy Törőcsik Dani barátnője, Bíró Bea eléggé megbántotta őt.

Először azzal, hogy pincsikutyának nevezte őt, és amikor Csilla még a villában rákérdezett nála, letagadta, hogy ő és párja írták ezt abban a bizonyos levélben. Aztán az egykori modell az egyik adásban azt mondta: bármivel is próbálkozik Csilla, úgysem lesz olyan szép, mint ő.

„Nem azzal volt a problémám, amit mondott. Ez a szíve joga, ő így gondolja. Én is anno rusnyáztam. Nem ezzel volt a bajom. Hanem azzal, hogy a Bea velem bent cukiskodott, mint egy barátnő. Kedves volt, ki nem néztem volna belőle, hogy ez a lány így beszél a hátam mögött”

- mondta.

Végül azonban megértette Beát, aki több interjúban is elmondta, hogy miért bukott ez így ki belőle. Ráadásul az egykori modell az ominózus jelenet adásba kerülése után bocsánatot kért Csillától üzenetben. Az influenszer azt mondta, megbocsátott egykori villatársának, de nem felejti el a történteket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A nemzet egyik briliáns elméje megint megszólalt, a tapolcai szűzanya kinyitotta a száját” – Kajdi Csaba beleszállt Tóth Gabiba, az énekesnő sem késlekedett a válasszal
Tóth Gabi a Kossuth téren tüntetett Lakatos Márk ellen, majd élő videóban fakadt ki. Cyla nem kímélte, Gabi pedig keményen visszaszólt a vádakra.
F. O. - szmo.hu
2025. április 17.



Tóth Gabi a Kossuth téren demonstrált Lakatos Márk ellen Ábrahám Róberttel közösen, miután kiderült, hogy a rendőrség az egyik ügyet elévülés miatt lezárta. Az énekesnő korábban egy videóban is megszólalt az ügyben, amelyben arra buzdította követőit, hogy vegyenek részt a tüntetésen. Az eseményen felszólalt, és arról beszélt, hogy fontosnak tartja a bűnösök felelősségre vonását, különösen akkor, ha kiskorúakat érint az ügy.

A történtekre Kajdi Csaba is reagált az Instagram-történetében, ahol élesen bírálta Tóth Gabit. Többek között úgy fogalmazott: „

A nemzet egyik briliáns elméje megint megszólalt, a tapolcai szűzanya kinyitotta a száját

... A szűzanya, aki most már édesanya is – de nem a Szentlélektől, nyugodjál meg – megszólalt, mert most lezárt egy nyomozást a rendőrség, de nekik nem jó, ne zárja le! Úgyhogy ők tüntetnek, és a Gabi megy tüntetni (...) A gyermekvédelem az egy erkölcs, egy belőlünk fakadó dolog, az nem azért van, mert te édesanya vagy. Előrántják ezt az édesanya plakátot, 'édesanya vagyok!', Muci, miért csinálod, miért büntetsz mindenkit? Én komolyan mondom, felhívom a TV2-t, tegyenek be A Nagy Duettbe, én kifizetem a gázsit, csak legyen valami kis melód és elfoglaltságod! Ott tudsz egy húsvéti Honthy Hanna-jelmezben ugrabugrálni, el tudod a Macskafogót énekelni (...) Miért okoskodsz, Gabi? Ahhoz nincs... taka van!”

Tóth Gabi röviddel ezután válaszolt is Kajdinak a Facebook-oldalán. Azt írta: „Köszönjük mindazoknak, akik tegnap ott voltak a tüntetésen!!

Megindult a szokásos lejárató hadművelet, ami számomra egyáltalán nem meglepő!

Félelem sincs bennem, hisz az elmúlt évek után, mondjuk úgy, megedződtem, és kiszámítható lett a dinamikája ezeknek a hiteltelenítéseknek… Sok »influencer« ül fel erre a hullámra, figyelemért, figyelemelterelés céljából, és pontosan erre számítottam a videóm után! Cyla »barátom«, a másik legaktívabb karaktergyilkosom is megérkezett, természetesen erre is számítottam!”

Az énekesnő úgy látja: „Konkrétan itt mindenki gúny tárgyává van téve, hitelteleníteni próbálják azokat, akik kiálltak olyan emberek ellen, akik bűnt követtek el... Mindenki hibáztatva van, csak azok nem, akik elkövettek a múltban (ki tudja, hányszor) olyan dolgokat, amiket egy normális ember felfogni sem tud…” Végül hangsúlyozta: „Továbbra is egy a fontos nekem, ami miatt ismét »hangzavarba sodortam magam«: Hogy a törvények pártpolitikától, nézettől függetlenül mindenkire vonatkozzanak, és a gyermekeink védelme maximális legyen a jövőben!!”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lakatos Márk reagált a róla szóló tüntetésre, videót posztolt a Kossuth térről
A stylist szarkasztikus hangvételű felvételt osztott meg, miközben Tóth Gabi is felszólalt ellene a helyszínen.
F. O. - szmo.hu
2025. április 17.



Lakatos Márk szerdán este egy videót tett közzé közösségi oldalán a Kossuth téren tartott tüntetésről, amelyet Ábrahám Róbert szervezett. A felvételen távolról mutatják a tüntetőket, és a stylist szarkasztikusan annyit mond:

„Uh, ennyi embert még életemben nem láttam”.

A videóból nem derül ki, hogy ő maga is a helyszínen járt-e, vagy mástól kapta a felvételt.

A tüntetés 18 órakor kezdődött, és az eseményen felszólalt Tóth Gabi is. Az énekesnő elmondta, hogy nőként és anyaként jelent meg a rendezvényen, és hangsúlyozta: szerinte nagyon fontos az összefogás a gyermekek védelme érdekében, mert – ahogy fogalmazott – „szörnyek járnak köztünk”.

Lakatos Márkot tavaly októberben vádolta meg először nyilvánosan Ábrahám Róbert. Azóta több eljárás is indult a stylist ellen, ezek közül az egyiket nemrég megszüntették. A feljelentő, Füssy Angéla április 11-én kapta kézhez a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályának Nyomozó Osztálya által kiállított határozatot.

Az eljárás azért szűnt meg, mert az elkövetők büntethetősége elévült.

A történtekre Tóth Gabi közösségi oldalán reagált. Azt írta, tudatában volt annak, milyen aberráltságokat követ el Lakatos. Azt is hozzátette, hogy fiatalon tanúja volt annak, miket művelt kiskorúakkal a stylist, de az ügyet nem vitte a rendőrségre. Egy Instagram-videóban arra kérte azokat a szakmabelieket, akik szerinte szintén tisztában voltak ezekkel a dolgokkal, hogy ne hallgassanak tovább.

Lakatos Márk a nyilvános reakcióban azt mondta, szerinte Tóth Gabi csak szerepelni akar, és tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kórházba került Kandász Andrea, látomásai voltak a 39 fokos láztól – kiderült, mi támadta meg a szervezetét
Férje vitte be az éjszaka közepén az Uzsoki kórházba, miután napokig nem múlt a magas láz. A műsorvezetőt azonnal infúzióra és oxigénre kötötték.
F. O. - szmo.hu
2025. április 17.



Kandász Andrea közösségi oldalán osztotta meg, hogy kórházba került, miután napokon át magas lázzal küzdött. Elmondása szerint három nap után már látomásai is voltak, ezért férje, Feri végül az éjszaka közepén bevitte őt az Uzsoki kórház ügyeletére.

„Amikor már három napja 39 fok feletti lázzal látomásaim kezdtek lenni 2 hete (nálam már a 37 is égető érzés, hiszen 30 éve nem voltam lázas meg ‘minek ez a dráma, úgyis meggyógyulok’ – gondoltam),

a férjem, Feri határozott ellenállásom ellenére felnyalábolt és éjjel 2-kor berobogott velem az Uzsoki ügyeletére”

írta az Instagramon a műsorvezető.

Hozzátette, zuglóiként szerencsésnek érzik magukat, hogy ez a kórház van hozzájuk közel, és „családi” kórházként tekintenek rá. Mint írta, türelmesen kivárta a sorát a vizsgálat előtt, majd alaposan megvizsgálták. „Hogy négy óra telt el? És? Jó helyen voltam.”

A kivizsgálás után kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladása van.

A betegséget légkondicionálón keresztül kapta el, az úgynevezett legionárius betegségről van szó. Az orvosok azonnal a pulmonológiára vitték, ahol vénás antibiotikumos kezelést kapott, amit szükség szerint oxigénterápiával egészítettek ki.

Kandász Andrea egy négyágyas kórterembe került, ahol először Rózsa nénivel, majd másnap Rékával együtt gyógyultak. Mint írta, „szuper kis közösség alakult ki”. A kórházból már kiengedték, de visszatért, hogy születésnapja alkalmából felköszöntse volt szobatársát, Rózsa nénit.

A posztjában külön is köszönetet mondott az orvosok és nővérek munkájáért, és hangsúlyozta, hogy szerinte sokszor méltatlanul kevés elismerést kapnak a kórházi dolgozók.

„Amikor egyikőjüknek megköszöntem a sok jót, akkor azt mondta: hálásan köszönöm ezt a pozitív visszajelzést, nagyon jólesik, még soha senkitől nem kaptam köszönetet!” – írta.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szoboszlai Dominik és felesége elárvereznek egy mezt, hogy segítsenek megmenteni egy 10 hónapos kisfiút
A kis Ágoston életét csak egy amerikai kezelés mentheti meg, amelyhez óriási összegre van szükség. A szülők minden segítséget megragadnak, és az adományokból már egymillió forint gyűlt össze.


A 10 hónapos noszvaji kisfiú, Ágoston egy ritka és agresszív leukémiás megbetegedéssel küzd. A családja mindent megtesz azért, hogy megmentsék az életét: a kisfiún csak egy Amerikában elérhető immunterápia segíthet, miután az itthoni kezelések nem hoztak eredményt. A gyógyszert ugyan a gyártó biztosítaná, az egyéb költségek – amelyek elérhetik az 500 millió forintot – azonban a családot terhelik.

Ágostont 3,5 hónapos korában diagnosztizálták akut mieloid leukémiával. A kisfiú életvidám, mosolygós, orrán keresztül gyomorszondával táplálják, de ránézésre senki sem mondaná meg, hogy beteg.

Nikolett, Ágoston édesanyja elmondta: rengeteget keresgélt az interneten, így talált rá egy amerikai alapítványra, amelyen keresztül tudomást szerzett a kinti kezelés lehetőségéről.

„Folyamatosan kutatok és olvasok az interneten, mindent szeretnék tudni a betegséggel kapcsolatban. Így akadtam rá egy amerikai alapítványra. Ezt egy 4 éves korában elhunyt kislány emlékére hozták létre a szülei. Nála mutatták ki először ugyanazt a géneltérést, ami Ágostonnak is van. Rajtuk keresztül tudtam meg, hogy létezik kint egy immunterápia. Ez az, ami a legnagyobb eséllyel megmentheti Ágoston életét”

– mondta.

A család adománygyűjtésbe kezdett, és számos felajánlás is érkezett a segítségükre.

Szoboszlai Dominik és felesége, Buzsik Borka is támogatásáról biztosította őket: licitre bocsátották a válogatott focista egyik aláírt Liverpool-mezét – írja a Blikk.

„Sziasztok! Szeretném licitre ajánlani Ágoston gyógyulásáért férjem, Szoboszlai Dominik aláírt Liverpool meccsmezét. Induló licit: 100 000 Ft, Licitlépcső: 30 000 Ft, Licit vége: Április 21. (hétfő) 12:00”

– írta ki Borka a posztjában.

A mezre érkező ajánlatok már elérték az egymillió forintot.

Amennyiben Ön is támogatná a kisfiú gyógyulását, a következő számlaszámon keresztül teheti meg:

Név: Tóth Gábor Dániel

GIRO: 10410400-00000100-52983480

IBAN: HU11 1041 0400 0000 0100 5298 3480

Swift: OKHBHUHB

Közlemény: Adomány (közlemény nélkül illetéket kell fizetni az összeg után)

Bankkártya: https://4fund.com/agostrong

Paypal: [email protected]


Link másolása
KÖVESS MINKET: