SZTÁRVILÁG
A Rovatból

A Legyen Ön is milliomos! első női nyertese 4 milliót nem kapott meg a nyereményéből

Juhászné Hajdu Anikó kulisszatitkokat is elárult a műsor forgatásáról és azt is, hogy mire költötték a több millió forintos nyereményt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 07.



Pillanatok alatt megváltozott Juhászné Hajdu Anikó élete, amikor 2000-ben elsőként zsebelte be a Legyen Ön is milliomos! akkor legnagyobbnak számító nyereményét, vagyis 10 millió forintot, írja a Blikk. A lapnak azt is elárulta, mire fordították a nyereményt.

„Akkor még fiatal házasok voltunk a férjemmel, két és fél éve született a kislányunk, mindenből tartozásunk volt, a pénzből ki tudtuk fizetni a hitelt. Másodállásban egy helyi tévénél dolgoztunk, de akartunk egy saját vállalkozást indítani. Én azóta is újságíróként dolgozom, a nyereményből vettünk kamerát, technikát, egyebeket. Ez a vállalkozás a mai napig megy, Csongrádon az önkormányzati lapnak vagyok a felelős szerkesztője. Magyarán az álmunkat valósítottuk meg belőle” – mondta a kvízműsor első női nyertese, aki a nyeremény majdnem felét leadózta.

„Szépen hangzott a 10 milliós nyeremény, de ebből én csak hatot kaptam meg... Ettől függetlenül nagy élmény volt. Mivel Csongrádról nem lehetett telefonálni, az anyósoméktól jelentkeztem a műsorba Kiskunfélegyházáról, lesz, ami lesz alapon. Nem hiszek a véletlenekben, úgy mentem el játszani, hogy a kislányom lebetegedett, ráadásul anyukám szülinapja is volt. Tudtam, hogy nekem valami nyereményt el kell hoznom! Két adásban szerepeltem, és mindenkit sokkoltam azzal, hogy ekkorát nyertem. Az egyik legemlékezetesebb pillanatom, amikor az 5 milliós kérdést megválaszoltam, Vágó István lepattant a székéből, majd kaptam két puszit, annyira meglepődött.”

A ma már 55 éves nőt a tévés szereplés után sokan felismerték az utcán.

„A forgatás után nem tudtam kidugni az orrom az utcára úgy, hogy ne gratuláljanak. A dugóban is rengetegen integettek nekem, de minden csoda 3 napig tart, ez is elült. Kaptam negatívumot is, mert sokan nem tudtak velem örülni. Megjelentek a kölcsönkérők: egy vadidegen közölte, hogy rákos, és szeretné, ha én finanszíroznám a gyógyulását. Akkoriban anyukám is a rákból lábadozott, inkább neki segítettem.”

Anikó a lapnak kulisszatitkokat is elárult a műsor forgatásáról.

„Többször lefagyott a számítógép forgatás közben, akkor mindig mondta Vágó, hogy megy és rágyújt. Jót mosolyogtunk rajta. Érdekesség, hogy hosszú évek múlva is pontosan emlékezett, milyen volt a játék. Az egyik tévés évfordulóra mindkettőnket meghívtak, és amikor beszéltünk, kapásból felidézte, milyen kérdéseim voltak... ahogy meglátott, egyből tudta” – mondta a nyertes.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sokkoló fotók Gene Hackmanék otthonáról: patkányok között éltek és haltak meg
A házaspárt idén februárban találták holtan, otthonukban hemzsegtek a patkányok. A nyomozás során sokkoló részletek és fotók kerültek napvilágra a fertőzött birtokról.


Gene Hackman és felesége otthonában rendkívül rossz állapotokat találtak – derült ki a nyomozati anyagokból. A házaspárt februárban találták holtan, és azóta folyamatosan újabb részletek látnak napvilágot az esettel kapcsolatban.

Ahogy már korábban megírtuk, a jelentések szerint a ház több pontján, köztük három garázsban és több fészerben is patkányürüléket találtak. Az egészségügyi dolgozók élő és elpusztult rágcsálókat is észleltek a helyszínen. A szakemberek megállapították, hogy a patkányok a házaspár autóiban is járhattak, vagy akár ott is élhettek.

A birtokon több csapdát is felfedeztek, ami arra utal, hogy Gene Hackmanék hosszabb ideje küzdhettek a rágcsálókkal.

Korábban kiderült, hogy a ház a hantavírus melegágya volt. Ez a fertőzés patkányok és egerek vizeletén, illetve ürülékén keresztül terjed. A vizsgálatok során a szakemberek döglött patkányokat, patkányfészket és rágcsálóürüléket találtak a házban.

A házaspárt áprilisban helyezték végső nyugalomra, egy privát szertartás keretében.

Az ingatlanban uralkodó hátborzongató állapotokról fotók is felkerültek az internetre:

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lakatos Márk visszaszólt Tóth Gabinak: Értem, hogy mellőzöttként, anyagi gondokkal jól jöhet, hogy szerepelhess
Természetesen Tóth Gabi is hamar reagált Lakatos Márk neki címzett üzenetére.


Mint azt mi is megírtuk: Tóth Gabi egy hosszú videóban szólalt meg Lakatos Márk ügyéről. Az énekesnő arról beszélt, hogy éveken át tisztában volt azzal, mit tesz a stylist. Sőt, azt állította, hogy szem- és fültanúja is volt egy incidensnek.

Lakatos Márk nem sokkal később egy posztban reagált Tóth Gabi szavaira.

„Értem a bosszúvágyat ellenem, ami benned dolgozik. Tényleg sokszor beszóltam neked. Azt is értem, hogy mellőzöttként, anyagi gondokkal küzdve, amivel az egész sajtót végigturnéztad a közelmúltban, jól jöhet ez az új lehetőség, hogy beszéljenek rólad és szerepelhess. Ennek ellenére a meséd egy rágalom! Ennek megfelelően értékelem”

- fogalmazott a stylist, majd minden jót kívánt az énekesnőnek és a szeretteinek húsvétra.

Nem kellett sokat várni Gabi reakciójára sem.

„Lakatos Márk több hónap kussolás után az én videómra egyből tudott reagálni. Manyi! Valahogy nem volt ekkora szád, mikor a gyerekek vádjaira kellett volna reagálnod. Még van képe sok hónap kussolás után azonnal kinyitni a száját, ha nőket kell alázni. Ti pedig, kedves kollégák, pályatársak, akik épp annyit vagy még többet tudtok, mint én, ne hallgassatok! Elég volt!”

- írta az énekesnő a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában.

Mint azt mi is megírtuk: tavaly októberben a Pesti Srácok volt újságírója, Ábrahám Róbert azzal vádolta meg Lakatos Márkot, hogy a stylist évekkel korábban szexuális visszaélést követett el egy állami gondozott fiú ellen. Akkor nyomozás indult, több tanút kihallgattak, és egy férfit emberkereskedelem gyanújával le is tartóztattak.

Lakatos a minap hosszú idő után ismét megszólalt az ügyről. Mint írta, az összes ellene felhozott rágalmat vagy vádat – régit és újat egyaránt – újra a leghatározottabban visszautasítja.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sallai Nórának vissza kell feküdnie a klinikára – így halad a gyógyulásban a tragédia után
A színésznő állapota lassan javul, de most újabb kezelések várnak rá a rehabilitációs intézetben. Családja mellette áll, de látogatókat továbbra sem fogad.


Négy hónap után ismét visszatért az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe Sallai Nóra. A színésznő gyógyulása új szakaszba lépett, ezért most ismét szorosabb orvosi felügyelet mellett folytatódik a kezelése.

Egy informátor elmondása szerint olyan terápiák várnak rá, amelyeket csak intézményi keretek között lehet elvégezni.

„Vissza kellett térnie a rehabilitációs klinikára, ugyanis olyan kezelésekre lesz szüksége, amelyeket csak bent, orvosi felügyelettel tudnak elvégezni. Azt nem tudom, bejár-e vagy be is feküdt, mindenesetre sok időt kell a klinikán töltenie, és a szakemberek is szeretnék, ha alaposabban követhetnék a felépülését ebben a szakaszban”

– árulta el a Blikknek.

A Jóban Rosszban korábbi színésznője tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet kisfiával együtt Alsódnémediben. A tragédiában ötéves gyermeke, Bende, néhány nappal később életét vesztette. Nóra hetekig válságos állapotban volt az intenzív osztályon, ahol az orvosok az életéért küzdöttek.

Állapota lassan kezdett javulni: lekerülhetett a gépekről, magához tért, majd mozgott, beszélni kezdett, és kommunikált a környezetével. Október végén már elég erősnek ítélték meg ahhoz, hogy átszállítsák a rehabilitációs intézetbe, ahol újabb kezelések és terápiák várták. Segítséggel fel tudott ülni, később járni is tanult, és fokozatosan visszanyerte tudatát. Ekkor szembesült azzal is, mi történt a baleset óta.

Karácsony előtt hazaengedték, és otthon folytatta a gyógyulást. Kontrollvizsgálatokra és egy-egy kezelésre időnként visszajárt a kórházba, de a felépülése zömmel otthoni környezetben zajlott.

„Halad a gyógyulásban, de messze még a vége. A mozgása szépen lassan stabilizálódik, ő pedig igyekszik türelmes lenni és kitartani. A családja mindig mellette van, segíti és támogatja, ahogyan csak tudja. Telefonon a barátaival is tartja a kapcsolatot, ám egy szűk körön kívül továbbra sem fogad látogatókat” – tette hozzá a forrás.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi felszólalt Lakatos Márk ellen, hosszú videóban beszélt a stylist ügyéről
Az énekesnő azt mondja, közszereplőként és anyaként úgy érzi kötelessége felszólalni. Azt is közölte, hogy ott lesz Ábrahám Róbert szerdai tüntetésén.


Tóth Gabi egy hosszú videóban szólalt meg Lakatos Márk ügyéről. Az énekesnő azt mondta, közszereplőként és anyaként úgy érzi, kötelessége megszólalni.

Mint azt mi is megírtuk: tavaly októberben a Pesti Srácok volt újságírója, Ábrahám Róbert azzal vádolta meg Lakatos Márkot, hogy a stylist évekkel korábban szexuális visszaélést követett el egy állami gondozott fiú ellen. Akkor nyomozás indult, több tanút kihallgattak, és egy férfit emberkereskedelem gyanújával le is tartóztattak.

Lakatos a minap hosszú idő után ismét megszólalt az ügyről. Mint írta, az összes ellene felhozott rágalmat vagy vádat – régit és újat egyaránt – újra a leghatározottabban visszautasítja.

Az ügy miatt Ábrahám Róbert szerda 18 órára tüntetést szervez a Kossuth térre.

Tóth Gabi a közösségi oldalaira feltöltött videójában közölte: ott lesz a szerdai tüntetésen. Az énekeső azt mondja: hosszú éveken keresztül tisztában volt azzal, hogy mit tesz a stylist. Sőt, azt állította, hogy szem- és fültanúja is volt egy incidensnek.

"Egy Viva TV-s, hosszú forgatási nap után, ami az E-Klubban volt, még a régi E-Klubban volt berendezve a stúdió. Mentünk haza, és Lakatos Márk beültetett egy fiatal, kiskorú, cigány származású fiút a taxiba, és megkérdeztük tőle, hogy ki ez a gyerek és hova viszed. Látszólag a gyerek eléggé zaklatott állapotban volt. De aztán Lakatos Márk a következőt válaszolta: »Hát, drágáim, nem tudjátok? Hát magam vagyok az Unicef!«

Az elmúlt években többször hangot adtam a kollégáimnak, meg így az egész szakmai életemben erről a dologról, de valahogy mindig arra ösztönöztek, hogy ne legyek én a szószóló, ne én legyek megint, aki erről beszélni fog, aki ezt kiteregeti, pedig megfordult a fejemben, mikor Lakatos Márk volt néhány éve a leghangosabb karaktergyilkosom" - fogalmazott Gabi, aki hozzátette, bánja, hogy eddig nem szólalt fel, és tisztában van azzal, hogy ezért is megint sok támadást fog kapni, de úgy érzi, hogy már nincs mit veszítenie.


Link másolása
KÖVESS MINKET: