Prieger Zsolt: Nem túlélni kell, hanem kibeszélni a problémákat
A Budapest Pride Fesztivál idén, történetében először 10 napos helyett egy hónapos lesz. Közel 100 programmal, vidéki helyszínekkel és majdnem 50 civil szervezet bekapcsolódásával számolnak a szervezők. Június 1-jén az Akvárium klubban PRE_PRIDE_PARTY címen tartanak adománygyűjtő bulit, hogy összedobják a pénzt a fesztivál programfüzeteire és a felvonulás infrastruktúrájának egy részére.
A fellépők egyike az Anima Sound System lesz, ennek apropóján kérdeztük Prieger Zsoltot, az együttes vezetőjét.
– Mindig is tudni lehetett rólad, hogy foglalkoztat a közélet. Hogy érzed magad április 8-a óta?
– Ugyanúgy érzem magam, mint előtte. Aktivitásomat, a jó ügyekért való tenni akarásomat nem a politikai berendezkedés határozza meg, hanem maguk az ügyek és az, hogy segítsek zenekarommal azoknak, akik rászorulnak.
– Felmerült benned valaha, hogy politikai okok miatt külföldre költözz?
– Soha. Nem tudom, minek kellene ehhez történnie. A magyar nyelvhez, a kulturális tradíciókhoz való ragaszkodásom mindennél erősebb, talán a hitem az, ami ennél erősebb. A szolidaritással együtt élő kulturális hagyományőrzés mindenestül progresszív, modern ügy, évtizedek óta ennek élünk.
– Miért tartod fontosnak, hogy zenészként kiállj civilekért, illetve általuk képviselt társadalmi ügyekért?
– Elsősorban ember vagyok és zenész, emellett tanár és íróember is, de azt gondolom, hogy minden értékelvűen gondolkodó alkotónak kötelessége kiállni a jogfosztottak mellett.
Egyiptomban vagy Szíriában valószínűleg az üldözött keresztények mellett állnánk ki. Ez nem valami "libsi mánia", hanem a tradicionális gondolkodásból ered.
A jogfosztottak melletti kiállás egyenesen következik a zsidó-keresztény erkölcsi koordinátákból. A katolikus egyház feje sem gondolná másképp.

Fotók: Mervai Márk
– Előfordult, hogy negatív reakciókat kaptál emiatt a közönségtől? Ha igen, hogy fogadtad?
– Szeretem a negatív reakciókat, mert a vita, a dolgok kibeszélése előbbre viszi a dolgokat. Ki kell beszélni a feszültségeket, csak abból lehet pozitív eredmény. A negatív reakciók egyébként sokszor az ismeretlentől való félelemből jönnek, az ismerkedés oldja a feszültséget.
– Aktivistaként gondolsz magadra?
– Nem. Aktív emberként és alkotóként gondolok magamra.
– Szoktál kiábrándultságot, elkeseredettséget érezni amiatt, hogy ilyen sok társadalmi ügyre vagy érzékeny? Ha igen, hogyan éled túl?
– Nem. Semmit sem kell túlélni: a problémákat ki kell beszélni, nem szőnyeg alá söpörni.
Szerintem az emberek alapvetően jók, de mivel hajlandóságunk a türelmetlenségre legalább ilyen erős bennünk, ez egy örök harc, amit el kell fogadni és valóságként, realitásként kell megélni.
– Ha egyetlen gondolatot juttathatnál el a középiskolás / fiatal felnőtt generációhoz, mi lenne az?
– Olvassatok sokat és próbáljatok belehelyezkedni a másik ember életébe – egyből könnyebb lesz minden.
– Szerinted miért fontos ma a Pride?
– Akkor fontos, ha jogvédelemről, kiállásról és az elfogadásról szól. Önmutogatásra, felesleges szexizmusra nem vagyok kíváncsi se heterók, se az LMBTQ-közösség berkein belül. A szeretetről szóljon, ne az elhatárolódásról.
– Heteroszexuálisként mit adhat valakinek, ha kimegy a felvonulásra?
– A jogvédelem nem szexuális beállítódás kérdése. Erre vagy érzékeny vagy, vagy nem. A vegánok küzdelmében is részt veszünk, de felléptünk a TASZ rendezvényén is, miközben Rómában szakrális zenét készítünk latin szövegre vagy Bob Dylan vallásos dalait dolgozzuk fel. Nem vagyunk egydimenziós emberek, akik a nap 24 órájában csak “jogot védünk”.

– Nagyon sok ember gondolkodás nélkül fröcsögni kezd, ha szembejön vele a téma - többségük még csak el sem olvassa az adott cikket, mielőtt kommentel. Nekik mit üzensz?
– Amit az előbb: empátia, figyelem. Simone Weil szerint a szeretet nem más, mint figyelem.
– Mennyire realitás ma, hogy egy tizen/huszonéves fiatal önként fel meri vállalni, hogy nem heteroszexuális? Látsz-e esélyt előrelépésre ezen a téren?
– Én ebben kicsit másképp gondolkodom, mert szerintem egy heteroszexuálisnak sem kell ezt “felvállalni”.
Azt gondolom, hogy az ember szexualitása magánügy! Sem jogi, sem más eszközökkel nem ellenőrizhető, mert intim ügy. Hangsúlyozom: magánügy.
– Felléptek a fesztivál adománygyűjtő buliján. Más lesz valamiben ez a koncert, mint bármelyik másik?
– Minden koncerten hasonló értékekről beszélünk a zene nyelvén. Ez annyiban lesz más, hogy személyesen tehetünk hitet amellett, hogy mindannyian egyenlők vagyunk.