„Pár száz millió euró” EU-s támogatásért cserébe a Mol leválna az orosz olajról
Úgy tűnik, a Mol már tudja, hogy lehet orosz olaj nélkül is finomítani, csak kell hozzá félmilliárd dollár és némi EU-s pénz – derül ki a Politico cikkéből, amelyben Bacsa György, a Mol ügyvezetője beszélt a tervekről a hvg.hu szerint.
Ez azért érdekes fordulat, mert a Mol eddig azzal érvelt, hogy az orosz olajról való leválás évekig tartó leállást és hatalmas költségeket jelentene. Most viszont Bacsa azt mondta: a váltás költségei „csak” 500 millió dollárra rúgnak, amit „pár száz millióval” az EU is megtámogathatna.
– panaszkodott Bacsa a Politicónak. Szerinte ezért a Mol csak annyira gyors ütemben halad az átállással, amennyire ezt saját költségvetése megengedi.
Mentességből stratégiai tétlenség?
Magyarország, Szlovákiával együtt, az EU azon kevés tagállamai közé tartozik, amelyek továbbra is importálhatnak orosz olajat. A 2022-ben bevezetett uniós szankciók megtiltották az orosz olaj tengeri szállítását, de a csővezetéken érkező szállítmányokra mentességet kaptak azok az országok, amelyek nem rendelkeznek tengeri kikötőkkel. A Mol ezt a mentességet eddig kényelmesen kihasználta, sőt, Bacsa szavai szerint még fokozta is a függőségét az orosz forrásoktól.
– mondta Bacsa, és hozzátette, hogy az EU új energiaügyi biztosa, Dan Jørgensen ütemtervet ígért arra, hogyan zárhatná le az Unió a maradék orosz fosszilis importot. Ez pedig tovább növeli a nyomást a Molon, hogy valódi alternatíva után nézzen.
Akkor most mi lesz?
A Mol tehát próbálja gyorsítani az átállást, de ehhez pénzt is remél az EU-tól. Az mindenesetre kérdéses, hogy a vállalat időben végrehajtja-e az 500 millió dolláros fejlesztést, vagy az orosz–ukrán háború árnyékában még tovább lavírozik a politikai és gazdasági mozgástér határán.