Nem érdekel a migránsozás és a beszólások, mert itt szabadon élhetek
Így aztán egy fedél alatt éltek mindannyian: ő és három testvére, a szülei, a magyar nő és az ő apjával közös gyereke. Összesen nyolcan, egy kétszobás albérletben.
Az apa azonban egyre rosszabbul bánt eredeti feleségével és gyerekeivel. Kiütközött a tekintélyelvű természete, folyamatosan fenyegetett, bántalmazta őket, az utcára is csak alig mehettek ki.
„Pedig ez már nem Afganisztán, ahol kedvére parancsolgathatott. Szabadok akartunk lenni” – fogalmaz.
A fordulópont akkor jött el, amikor meglátogatta őket Londonban élő nagybátyjuk. Bár nem panaszkodtak neki arról, hogyan élnek, enélkül is látta, hogy a gyerekek félnek az apjuktól. Kihívta a rendőröket, az ő segítségükkel tudtak megszabadulni tőle. Azóta minden kapcsolatot megszakítottak egymással, nem is beszélnek.
A fentiek után a Baptista Szeretetszolgálat segítségével néhány hónapra egy vidéki védett házba kerültek, majd Budapestre visszatérve egy családok átmeneti otthonában helyezték el őket másfél évig, ami direkt menekültekre specializálódott. Ma már egy támogatott lakhatási pályázat keretében bérelhetnek lakást.
Épp a menekültválság csúcspontján, 2015 augusztusában költöztek újra Budapestre, így ő csak ekkor szembesült vele, mi zajlik a Keletiben.
Egy barátja javasolta, hogy menjenek ki, és hamar észrevette, hogy a magyar orvosok milyen nehezen értenek szót a menekültekkel. „Nem tudták elmagyarázni nekik még az se, melyik gyógyszert miért kell bevenniük” – idézi fel. Bár ekkor még alig tudott magyarul, önkéntesen besegített tolmácsként.
Később úgy alakult, hogy a munkája is ez lett: 2017 második felében szerződéssel dolgozott a Baptistáknak, akik az Emberi Erőforrások Minisztériumával, illetve a Karitatív Tanáccsal együttműködve, a többi nagy segélyszervezethez hasonlóan tevékenykedtek a déli határszakaszon.
Rendszeresen járt velük a röszkei és a tompai tranzitzónában, ahol különféle gyerekprogramokat szerveztek, valamint a védőnők és a szociális munkások kommunikációját is segítette a lakókkal. Egy másik szervezettel pedig görögországi menekülttáborokba is eljutott.
A menedékkérők, menekültek és bevándorlók külön csoportok, fogalmak, amelyeket nem (lenne) szabad összekeverni. A köznyelvben menekültnek azt a külföldi állampolgárt vagy hontalan személyt nevezik, aki vallási, faji, politikai okokból vagy valamely nemzetiséghez, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása miatti üldöztetése – vagy az üldöztetéstől való megalapozott félelme – miatt hagyta el állampolgárság szerinti országát vagy korábbi lakóhelyét.
Az egy adott országba érkező menekülők, ha a hivatalok látókörébe kerülnek és kérelmezik a menekült státuszt, menedékkérővé válnak.
A menedékkérők egy részének (az utóbbi években igen ritkán) elismerik menekült státuszát. Amennyiben a menedékkérő nem kapja meg a menekült státuszt, de a kérelme nem kerül teljes elutasításra, oltalmazott státuszt, vagy befogadott státuszt kaphat. Míg a menekült és az oltalmazott státusz a magyar állampolgárokéval közel megegyező jogokat biztosít, a befogadott státusz csupán a tartózkodást engedélyezi, egyéb jogokkal nem jár.
Kivételes esetben, mikor bevándorlók nagy csoportja kénytelen elhagyni hazáját – fegyveres konfliktus, polgárháború, etnikai összecsapás vagy az emberi jogok durva megsértése miatt –, az országban tömegesen megjelenő menekültek csoportjai menedékes státust kaphatnak, melynek időtartamát a mindenkori országgyűlés határozza meg.
Azok a menekülők, akik nem kerülnek a hivatalok látókörébe, de tartósan, letelepedési szándékkal tartózkodnak Magyarországon, az illegális bevándorlók bővebb csoportjába tartoznak.
(Forrás: KSH Népességtudományi Kutatóintézet)
„Már meg se hallom, ha migránsoznak”
Ahmad azt mondja, amikor meglátta a menekültellenes plakátokat az utcán, egyszerűen félrenézett, nem nagyon tudott mit kezdeni vele. Nem érdekli az sem, minek nevezik: menekültnek, külföldinek, vagy migránsnak.
Persze hamar megtapasztalta, milyen az, amikor beszólnak neki az utcán, vagy épp átállnak a másik sorba, amikor fizetésre várt a boltban – főleg az idősebb korosztályból.
„Először arra gondoltam, hogy büdös vagyok, vagy mit tudom én, szar van a ruhámon”
– meséli. Sokáig szóvá is tette, de most már inkább nem reagál semmit, mert nem szereti a balhét.
„Itt szabadon és nyugalomban élünk, nincsen háború, nekünk ez mindennél többet jelent” – feleli, amikor arról kérdezem, mi szól mégis Magyarország mellett. És a fiatalok jóval elfogadóbbak: sok magyar barátot szerzett, akikkel bulizni is rendszeresen eljár, és szinte mindenki támogatóan, érdeklődve viszonyul hozzá.
A lakáskereséssel volt a legnehezebb dolguk, elmondása szerint nagyon sokszor bántották őket. „Amikor megkérdezték, muszlim vagyok-e, inkább azt mondtam, hogy keresztény, de mindig nagyon ideges lettem. Semmi köze hozzá addig, amíg rendesen fizetek” – fejti ki.
Végül egy kínai tulajdonossal sikerült megállapodniuk, de az átlagos bérleti díjnál sokkal többet fizetnek a 3 szobás lakásért, amiben élnek.
Ezért aztán neki és az édesanyjának is létkérdés, hogy mindig legyen munkájuk (fiatalabb testvérei egyelőre nem dolgoznak).
Mivel nagyon jól tud varrni, először egy varrodában helyezkedett el – ezt a munkát még az apja szerezte neki, 12 órás éjszakai műszakokban dolgozott. Később a vendéglátás felé fordult, több gyorséttermet is megjárt, ehhez jött még hozzá az említett tolmácsolás.
„Sosem lesz vége a háborúnak”
„Látsz arra bármi esélyt, hogy valaha olyan lesz a helyzet, hogy haza tudtok költözni Afganisztánba?” – kérdezem tőle, de a válasza több, mint borúlátó.
„Sok minden változott, amióta eljöttünk, de inkább csak rossz irányba. Tanulni nem lehet, egyre több ember nem tud se írni, se olvasni. Így pedig biztosan nem lesz fejlődés”
– magyarázza. Bár azon a területen, ahonnan ők származnak, mostanában viszonylagos béke uralkodik, munkalehetőség egyáltalán nincs. És sosem lehet tudni, mikor terjednek át a harcok újra oda is. Arra, hogy belátható időn belül véget ér a háború, szinte semmi esélyt nem lát, ezért inkább Magyarországon képzeli el az életét.
Célja, hogy megszerezze az állampolgárságot, ami felé jó úton halad: a nyelvtudása és az elvárt 3 év itt tartózkodás már megvan hozzá, és nemrég az érettségit is letette. Az összes tantárgy közül a magyar történelemmel gyűlt meg leginkább a baja, de végül sikerrel járt.
Szintén az állampolgárság egyik feltétele a 8 órás bejelentett munkaviszony, ezért hiába lenne sokkal könnyebb feketén elhelyezkednie, az ilyen lehetőségeket visszautasítja. Annál is inkább, hiszen akkor nyugdíjjárulékot se fizetne, pedig ezen a téren is gondol a jövőjére már most.
Azt pedig ostobaságnak tartja, hogy a menekültek elveszik a magyarok munkáját. Szerinte lendületben van az ország, lépten-nyomon építkezésekbe lehet botlani, bőven jut lehetőség mindenkinek.
Erről beszélünk utoljára, mielőtt elköszön, mert sietnie kell: egy munkaközvetítő irodába van időpontja.
