MÚLT
A Rovatból

A CIA vagy a KGB irányította Mehmet Ali Agca kezét? – 40 éve kíséreltek meg merényletet II. János Pál ellen

A 20. század egyik legrejtélyesebb politikai bűncselekménye volt a pápa elleni támadás. Idézzük fel legfontosabb részleteit az évforduló alkalmából!


1981. május 13, szerda. Délután 17 óra 17 perc. II. János Pál pápa általános audenciát tart a római Szent Péter bazilika előtt. A szentatya a ceremónia végezetével nyitott kocsiján végighajtat a tér kijelölt útján, amelynek két oldaláról hívők tízezrei üdvözlik. A tömegből egyszer csak valaki négy lövést ad le rá. A 61 éves lengyel pápa összeesik a kocsiban, súlyos alhasi sebeket kap, rengeteg vért veszít. A téren kis híján tömeghisztéria tör ki, mégis sikerül elkapni és lefegyverezni a támadót, egy Mehmet Ali Agca nevű török fiatalembert. II. János Pál túléli a merényletet, megbocsát támadójának, aki életfogytiglani börtönbüntetést kap, de 2000-ben amnesztiával szabadul.

Ezek a száraz tények. Az okokat, az indítékokat azonban máig titok lengi be.

II. János Pál (1920 – 2005) minden tekintetben egyedülálló volt a római katolikus egyház történetében. Első lengyelként választották meg 1978-ban Szent Péter trónjára. A mélységesen katolikus lakosságú Lengyelország azonban akkor a kommunista blokkhoz tartozott, a Szovjetunió vezette Varsói Szerződés tagállama volt! Miért éppen őt választották meg?

1978 a három pápa éve volt. Augusztus 6-án meghalt VI. Pál (Giambattista Montini, 1897-1978) aki 15 éven át volt a római katolikus egyház feje. VI. Pál nagy reformerként vonult be a történelembe, mint az előde, XIII. János pápa (Angelo Roncalli, 1881-1963) által összehívott II. Vatikáni Zsinat (1962-65) elnöke. E nagy jelentőségű tanácskozás hirdette meg az ökumenikus párbeszéd mellett a más vallásúakkal, valamint a nem hívőkkel való dialógust. VI. Pál volt az első, aki pápaként kimozdult a Vatikánból, felszólalt az ENSZ közgyűlésén is. Nem véletlen, hogy utóda, Albino Luciani (1912-1978) velencei bíboros, két előde iránti tiszteletből választotta az I. János Pál nevet, és vélhetően tovább is akarta vinni az egyházi reformokat, de mindössze 33 napig lehetett pápa. Szeptember 28-án váratlanul szívroham végzett vele.

A vatikáni tradícióknak megfelelően boncolást nem végeztek, és hivatalosan nem vizsgálták meg halálának körülményeit sem, annak ellenére, hogy felmerült a gyanú: a „mosolygó pápa” nem véletlenül halt meg. Rögtön megszülettek az összeesküvés-elméletek, amelyeknek egyik alapját a szentatya kezében vagy ágya mellett talált iratokról szóló híresztelések szolgáltatták. Ezek között voltak olyanok, melyek szerint várhatóan nagy ellenállást kiváltó teológiai újításokra készült, de leginkább azok a teóriák tartják magukat a mai napig, amelyek a zavaros vatikáni bankügyletekkel kapcsolatosak és I. János Pálnak azért kellett meghalnia, mert rendet akart tenni ezekben.

Alig 16 nappal I. János Pál halála után ismét összeült a Vatikánban a pápaválasztó konklávé, amely három nap alatt a nyolcadik szavazással trónra emelte Karol Wojtyla krakkói érseket – állítólag azért őt, mert nem tudtak választani a két olasz jelölt, Giuseppe Siri és genovai és Giovanni Benelli firenzei bíboros között. Olasz sajtóértesülések szerint a konklávé 111 résztvevője közül 99-en adták rá a voksukat! Vajon mi állt e „kompromisszumkészség” mögött? Tisztelgés egy olyan ország előtt, amely a kommunizmus harminc éve alatt sem tagadta meg katolikus hitét, sőt, a vallás az ellenállás legerősebb formája volt? Vannak olyan nézetek, hogy a CIA befurakodott a konklávéba is, és a Cég győzte meg a bíborosokat, hogy szükség van egy olyan pápára, aki „feltűnés nélkül” bomlaszthatja a kommunista rendszert a lengyel ellenzék támogatásával? Az amerikai George Weigel, aki 1999-ben nagysikerű életrajzot írt Wojtyłáról, meg is nevezte a konklávé washingtoni „karmesterét”, Zbigniew Brzezinskit, Jimmy Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadóját, aki történetesen egy lengyel nemesi család sarja volt…

De nehéz szabadulni attól a gondolattól is, hogy azért esett rá a választás, mert úgy gondolták a főpapok: jobb egy idegen, aki ráadásul egy tartós válság sújtotta országból jött, mert talán kevésbé lesz kíváncsi a Szentszék nagyon is világi üzelmeire…

A fiatal korában amatőr színész, sportoló, a drámaírást is kipróbáló Wojtyła tökéletesen ráérzett a „globális színházra” és kezdettől fogva nagyszerűen kihasználta nemcsak személye „kuriózumát” és az iránta megnyilvánult különleges érdeklődést (négy és fél évszázada az első külföldi és 58 évével a 20. században trónra lépett pápák közül a legfiatalabb). Aktivitásával, rokonszenves egyéniségével azonnal meghódította a médiát, amelyre elődei kevés gondot fordítottak. A világot behálózó utazásainak hírei, a róla szóló tévés beszámolók túlnőttek a hagyományos diplomáciai és egyházi híreken (Két alkalommal, 1991-ben és 1996-ban, az államalapítás 1100. évfordulójára Magyarországra is ellátogatott). Hatalmas szabadtéri miséi – Medjugorjétól Pannonhalmáig, Lyontól Rio de Janeiróig – valóságos happeningekké váltak, amelyekre a fiatalok úgy tódultak, mint hajdan a hippik a pop-fesztiválokra. Az 1984-ben életre hívott Katolikus Ifjúsági Világtalálkozókat egyenesen „katolikus Woodstock-okként” emlegették. Lemezek, videók egész sora jelent meg a pápa miséivel, az általa előadott szenténekekkel.

És az 1981. május 13-i merénylet is a televízió kamerái előtt játszódott le, ami sokszorossá fokozta a világ megdöbbenését és aggodalmát. Felgyógyulását pedig egyfajta csodaként élték meg a hívek, és mindez csak növelte az amúgy is „szupersztár” pápa iránti rajongást és az sem volt illúzióromboló, hogy a merényletet követően már golyóálló üvegkalitkával védett „pápamobillal” közlekedett.

Mehmet Ali Agca is hálás lehet II. János Pál pápának: egy névtelen kis szélsőjobboldali terroristából a 20. század leghíresebb sikertelen merénylője lett, aki időnként el tudta hitetni a világgal, hogy ő a kulcsfigura egy nagy összeesküvésben.

Agcáról 40 év alatt senki sem tudta egyértelműen megállapítani, hogy csupán notórius hazudozó, aki folyton reflektorfényben akar maradni, vagy valóban ügyes manipulátor, aki szándékosan zavarta össze többször is megváltoztatott vallomásaival a merénylet körüli nyomozásokat. Erre a kor légköre, a körülmények is alkalmasak voltak: annyi gyanús ügy lógott a levegőben Olaszországban, a Vatikánban és feszült volt a nemzetközi helyzet is (Afganisztán szovjet megszállása, lengyel válság, szuperhatalmi fegyverkezési hajsza), hogy Agca merénylői „magányossága” komolyan fel sem merült. A kérdés csupán az, hogy kik mozgatták, és kiknek volt érdeke, hogy az ügy szálait ne lehessen kibogozni.

Az 1958. január 9-én született fiatalember már kamaszkorában kisstílű bűnöző volt, utcai bandák tagja, majd a Bulgária és Törökország közötti csempészutak jelentették újabb „iskoláját”. A később sokat emlegetett „bolgár szál” itt került be az életrajzába és fölöttébb képlékeny vallomásaiba. Később azt állította, hogy Szíriában kapott terrorista-kiképzést a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet keretében, amelyről úgy hírlett, hogy Szófiából pénzeltek. Alig húszévesen kapcsolatba került a Szürke Farkasok török szélsőjobboldali fegyveres csoporttal, amely a 70-es évek végén terrorakcióival destabilizálta a török belpolitikai helyzetet és ez vezetett 1980-ban a Kenan Evren tábornok katonai puccsához. Agcát 1979 februárjában életfogytiglani börtönre ítélték egy neves újságíró és emberi jogi harcos, Abdi Ipekci meggyilkolásáért, de fél év után sikerült megszöknie. 1980 augusztusától Agca hol itt, hol ott bukkant fel a Földközi-tenger országaiban különböző hamis útlevelekkel, végül 1981. május 10-én érkezett meg Rómába. Három nappal később már az egész világ ismerte a nevét.

És itt kezd a történet igazán zavaros lenni.

Amikor Agcát elfogták, kijelentette, hogy egyedül cselekedett, és tettét az motiválta, hogy „számára a pápa a kapitalizmust testesítette meg.” Aztán hamarosan előjött a bolgár szál.

A merénylő azt vallotta, hogy az akciót a bolgár titkos szolgálattal és egy honfitársával közösen készítette el. E verzió szerint Agcát egy Bulgáriában üzletelő török maffiózó ajánlotta a bolgár szerveknek, akik három millió nyugatnémet márkát ajánlottak fel neki a pápa meggyilkolásáért, az irányítók pedig Zilo Vaszilev római bolgár katonai attasé és Todor Ajvazov, a nagykövetség könyvelője voltak. Azt tervezték, hogy a pápa lelövése után egy kisebb robbantást is végrehajtanak a tömegben, majd a pánikot kihasználva a bolgár követségre menekülnek. Vaszilev és Ajvazov azonban elhagyták Olaszországot, még mielőtt kiadták volna ellenük a letartóztatási parancsot. Bulgária az elmélet szerint természetesen csak „közbülső” felelős volt, a szálak Moszkváig vezettek.

Agca később megnevezett egy harmadik bolgárt, Szergej Antonovot, a bolgár Balkan Airlines római képviseletének vezetőjét is, akit 1982-ben tartóztattak le Olaszországban összeesküvés vádjával, de végül 1986-ban szabadon bocsátották, mert az ügyészség nem tudta bizonyítani a „bolgár kapcsolatot”. Maga a pápa 2002-ben látogatott el Bulgáriába, és akkor nyilvánosan kijelentette: soha nem hitt a „bolgár szálban”.

Egy 2007-ben megjelent könyben (Kill the Pope: The Truth about Assassination Attempt on Pope John Paul II), amelynek szerzői Marco Insaldo, a Le Repubblica újságírója és török kolléganője, Yasemin Taskin, 20 év oknyomozás után jutottak arra a következtetésre, hogy a „bolgár kapcsolat” a CIA által kitalált elmélet volt, és arra alapozták, hogy Agca többször is járt Bulgáriában.” Insaldo azt is állítja, hogy amerikai sugallatra az olasz titkos szolgálat emberei kényszerítették Agcát a „bolgár kapcsolat” bevallására. Az ügy vizsgálóbírója, Fernando Imposimato azonban tagadta a könyv állításait és a lengyel Rzeczpospolitának adott interjúban fenntartotta, hogy a kommunista blokk állt a merénylet mögött, mert megrémítette őket, hogy II.János Pál miként képes feltüzelni a kommunista-ellenes ellenzéket hazájában és attól tartottak, hogy a lengyel példa ragadós lesz az egész „táborban”, ha nem hallgattatják el.

A szovjet vezetésnek egyébként minden oka megvolt arra, hogy ne szeresse a hazájában különösen népszerű lengyel pápát.

David Remnick amerikai újságíró, a Washington Post egykori moszkvai tudósítója 2004-ben a New Yorkerben közzétett egy titkos memorandumot, amelyet Jurij Andropov akkori KGB-főnök, későbbi szovjet pártfőtitkár II. János Pál varsói zarándokútja előtt írt. Ebben Andropov olyan „ellenségnek” nevezte a katolikus egyházfőt, aki „karizmájával, humorával, közvetlenségével mindenkit elbűvöl, az újságírókat is beleértve”, és a tömeggel való kapcsolatát a kampányoló amerikai elnökökéhez hasonlította. Ennek ellenére aligha valószínű, hogy abban a kényes nemzetközi helyzetben a KGB komolyan kockáztatott volna egy pápagyilkosságot.

Lengyelországban még a 2000-es években terjedt az a nézet, hogy a merényletet Moszkvából irányították. 2006-ban a Wprost című katolikus lap a szovjet, a keletnémet és a lengyel titkosszolgálat összehangolt akciójáról írt, amelynek célja volt II. János Pál „antikommunista keresztes hadjáratának” megállítása. A lap tudni vélt egy bizonyos, szupertitkos „Triangolo akciótervről”, amelynek dokumentumait 1989. április 1-én, tehát alig két hónappal a lengyel rendszerváltást hozó parlamenti választások előtt KGB-ügynökök segítségével eltüntették a varsói belügyminisztérium archívumából, és azokat Moszkvában őrzik.

A Wprost szerint nem is az 1981-es gyilkossági kísérlet volt az első: 1979. júniusában a pápa czestochówai zarándoklata idején pokolgép robbant, miközben a Jasna Góra-i kegyhelyre ment misét pontifikálni.

A keleti blokk és Lengyelország félelmeit erősítette meg Achille Silvestrini bíboros a La Stampának 2010-ben adott interjújában. A vatikáni diplomácia egyik kiemelkedő személyisége elmondta, hogy a pápát hazájában és Moszkvában egyaránt a Lech Walesa vezette Szolidaritás spirituális atyjának tekintették, és az ő halála végzetes csapást jelentett volna a mozgalomra. Ráadásul alig két héttel a merénylet után meghalt a kommunista rendszerrel következetesen szembenálló Stefan Wyszynski bíboros, Lengyelország prímás-érseke, így a Szolidaritás két legfőbb támogatóját vesztette volna el. Ugyanakkor a bíboros szerint a pápának meggyőződése lett a merénylet után, hogy a felbújtókat Keleten kell keresni és a Vatikánban úgy vélték: Agca csupán egy sokkal szélesebb játszma szereplője, amelynek szálai számára is ismeretlenek.

És ahogyan az már az ilyen rejtélyes ügyeknél lenni szokott, megszülettek a legképtelenebb összeesküvés-elméletek. 2013. márciusában, néhány nappal II. János Pál utóda, XVI. Benedek lemondása után egy amerikai közösségi portálon, a Letsrollforum-on megjelent egy írás, mely szerint az 1981. május 13-i merénylet csupán egy megrendezett jelenet volt, a pápát ért haslövések, a súlyos vérveszteségről szóló hírek pedig mind hamisak, akárcsak a hivatalosan közzétett fotók, valójában a pápa csupán bal kezének mutatóujján sérült meg. Az ok: így akarták beteljesíteni a „harmadik Fátimai Jóslatot”, amely szerint meg akarják ölni a pápát és egyben a mítoszát erősíteni a csodás gyógyulással. A merénylet ugyanis napra pontosan 64 évvel azután történt, hogy a Szűzanya először megjelent a portugáliai falu három pásztorgyermekének.

1983. december 27-én II. János Pál, aki közben túlélte az 1982. május 12-i fatimai merénylet-kísérletet is, ahol késsel támadtak rá, a római Rebibbia börtönben személyesen látogatta meg támadóját, aki kezet csókolt neki. A 20 perces találkozó végén a pápa megajándékozta egy ezüst rózsafüzérrel.

A továbbiakról a szentatya ennyit mondott: „Amiről beszéltünk, titok marad közöttünk. Én úgy beszéltem hozzá, mint egy testvérhez, akinek megbocsátottam, és aki teljes bizalmamat élvezi.”

Vajon e szavak csupán a karácsony szellemének megfelelő keresztényi megbocsátást jelentették, vagy esetleg mást is? II. János Pál mindenesetre aligha gondolta, hogy e látványos gesztusának milyen következményei lesznek Agca életében.

A merénylő 2000-ben kegyelmet kapott Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnöktől, Törökországba való hazatoloncolása után azonban ismét bebörtönözték, Ipekci meggyilkolásáért kiszabott büntetését kellett letöltenie. Agca azonban még mindig nem lőtte el összes puskaporát. 2009-ben újabb verzióval állt elő: ezek szerint Ruhollah Khomeini ajatollától, néhai iráni vallási vezetőjétől kapta a parancsot a „hitetlen” pápa meggyilkolására. Khomeini ajatollah e „reveláció” idején már éppen 20 éve halott volt! 2013-ban Agca mindezt egy önéletrajzi könyvben is megírta, amely a Paradicsomot ígérték nekem (They Promised Me the Paradise) címet viselte. Közben 2010. januárjában, amikor végleg kiszabadult, egy nyilatkozatot tett közzé, amelyben magát az „Örökkévaló Krisztusnak” nevezte és bejelentette, hogy közel a végítélet, és ebben az évszázadban minden ember el fog pusztulni. Közölte továbbá, hogy a Biblia tele van tévedésekkel, és az ő messiási küldetése megírni a tökéletes Szentírást.

Az önéletrajzban Agca azt állította, hogy Khomeini parancsát korábban csak magának II. János Pálnak árulta el azon a bizonyos 1983-as találkozón, miután „megvitatták a harmadik Fatimai Titkot”, amelyet csak 2000-ben hozott nyilvánosságra a Vatikán és amelyet sokan azóta a végítélet megjövendöléseként értelmeznek. Stanislaw Dziwisz bíboros, II. János Pál legfőbb bizalmasa, aki jelen volt a pápa és Agca találkozóján, cáfolta, hogy a beszélgetés során elhangzott volna Khomeini neve, miként azt is, hogy a szentatya „megtérésre” szólította volna fel támadóját.

Ugyanezekben az évben keltett Agca szenzációt azzal, hogy önkéntesként akart jelentkezni Oszama bin Ladennek, az Al-Kaida vezérének elfogására. Közreműködést ajánlott Dan Brownnak is, hogy együtt írják meg a Vatikán-kód című könyvet a Szentszék sötét üzelmeiről.

Mehmet Ali Agca pisztolya ma már „műtárgy”: a római kriminológiai múzeumban őrzik. A fegyvert 2014 tavaszán kölcsönadták a II. János Pál wadowicei szülőházában berendezett kiállítás számára.

2014. december 27-én az egykori merénylő, akit örökre kitiltottak Olaszországból, illegális módon mégis bejutott az országba és ellátogatott a Vatikánba. Szeretett volna Ferenc pápával találkozni, de ez a terve nem sikerült, egy virágcsokrot azonban elhelyezhetett néhai kiszemelt áldozata sírján. Másnap kitoloncolták. Ez az esemény azonban ismét ráirányította a média figyelmét.

Azóta is akadt jó néhány váratlan megszólalása: 2016-ban az olasz Canale 5 tv-nek adott interjúban kijelentette, hogy kész katolikus pappá válni, ha a pápa hajlandó lenne fogadni őt…. 2020 februárjában a Mirror készített vele interjút isztambuli otthonában. Ebből kiderült, hogy elsősorban önéletrajzának jogdíjaiból él, kóbor kutyákról és macskákról gondoskodik, és nagy álma, hogy megfilmesítik élete történetét.

Lehet, hogy Mehmet Ali Agca még mindig nem mondta ki az utolsó szót. Mindegy, hogy elhiszi-e a világ, amit mond, vagy sem, beszélnek róla…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót” – 30 éve történt az ország legsúlyosabb vonatbalesete, amiben 31-en haltak meg
1994. december 2-án 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat több kocsija is. 31-en haltak meg, az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.


1994. december 2-án szörnyű tragédia rázta meg az országot. 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik 110 kilométer/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak.

A balesetben összesen 31-en vesztették életüket, 27-en a helyszínen, négyen a kórházban haltak meg, 52-en pedig megsérültek. Az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.

Később kiderült, a balesetet emberi mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyed órával az első vágányon tolatást végeztek, csakhogy a váltók ekkor már át voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. A tolató szerelvény a kerekeivel átállította a váltót az első vágányra.

A gyorsvonat az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel, azaz körülbelül 110 kilométer/órával érkezett az állomás felé, a kitérő állású váltót ebben az állásban viszont legfeljebb 40 kilométer/órás sebességgel közelíthette volna meg a szerelvény. A mozdony és az első kocsi kitért és haladt tovább az első vágányon, viszont a szerelvény többi kocsija leszakadt, majd kisiklott, és egy része az állomásépületbe rohant.

A mentést a baleset után közvetlenül az állomáson szolgálatot teljesítő vasúti dolgozók és az utasok kezdték meg. Aztán megérkeztek a mentők, tűzoltók, és katonák is. Még ők sem láttak még ehhez fogható katasztrófát, de az első újságírók sem tudták eleinte felfogni, mi történt.

Mészáros János a Szoljon.hu fotóriportere az elsők között ért oda, a szirénák hangját követte.

„Láttam, hogy egymáson vannak a vagonok. Akkor már hallottam zajokat, síró, jajveszékelő embereket a roncsok alól. Néhol mozogtak elemlámpák, a tűzoltók és a mentők ekkor már bemásztak a roncsok közé és próbálták megtalálni a túlélőket, sérült embereket”

– mondta a fotós korábban a XXI. Századnak.

Huszonhét ember a helyszínen meghalt, a holttesteket először a váróba fektették.

„Nem kívánom senkinek azt a látványt, érzést, amit az váróterem látványa nyújtott, ahová korábban a holttesteket fektették. Néhány kolléganőmmel hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót. Az egyik munkatársnőnk épp babát várt, mondtuk neki, ő ne jöjjön, máshol segítsen, ha tud. Borzasztó emlék”

– emlékezett vissza szörnyű tragédiára a Szoljon.hu-nak egy asszony, aki már akkor is a vasútnál dolgozott. Azt mondta, sokan bementek aznap éjjel dolgozni közülük, olyanok is, akik nem voltak szolgálatban.

Kárándi Béla nyugalmazott alezredest is a helyszínre rendelték. Az ő feladatuk a halottak azonosítása volt.

„Csendben dolgoztunk, senkinek nem volt kedve megszólalni. Szavakkal nem is lehet elmondani, milyen érzés volt látni, amikor az egyik fiatal mellé lefeküdt a földre az édesanyja. Átölelte a fiát, és perceken át zokogott. Az áldozatok között volt az ORFK egyik középvezetőjének az anyósa is. Amikor bejött az asszony férje, összetört egy széket. Rajta így jött ki a mérhetetlen düh és fájdalom, hogy elveszítette a feleségét”

– mesélte a tragikus éjszakáról a keleten.hu-nak.

A balesetben hatan életveszélyes, húszan súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A sérülteket több kórházba szállították. Tizennégy embert elsősegélynyújtás után haza is engedtek, négy ember életét viszont már nem tudták megmenteni. Az áldozatok száma így később harmincegyre nőtt.

A Legfelsőbb Bíróság 1996 februárjában hozott ítéletet a balesetet okozók ügyében. A vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetéséért Szűcs Ferenc váltókezelőt öt és fél év, Farkas István tolatásvezetőt két év, Illyés Ferenc kocsirendezőt pedig másfél év fogházbüntetésre ítélte a bíróság. Szűcs Ferenc három év letöltése után kegyelemmel szabadult.

A MÁV az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és azoknak, akik anyagi veszteséget szenvedtek kártérítést fizetett. Az esetenkénti összeg 20 ezertől 6 millió forintig terjedt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Nem színezi túl a valóságot, de ekkora összegből valamivel jobb történetet is lehetett volna írni – S.E.R.E.G-kritika
Mire képes egy igazán nagy költségvetésű sorozat Magyarországon? Megnéztük, hogyan indul a S.E.R.E.G.


Nem vagyunk elkényeztetve manapság (igaz, sosem voltunk) jó magyar sorozatokkal, főleg az agyontámogatott propagandafilmek korában. Na de mire képes egy hazai viszonylatban igazán nagy költségvetésű sorozat Magyarországon?

Milyen más sorozat lehetne ma Magyarországon 900 millióval megtámogatva, mint egy tisztes katonai sztori, ahol apa-fia konfliktusokról és komoly, felelősségteljes férfiasságról témázgatnak?

Erős fenntartásokkal ültem neki tehát az első résznek. Kicsit vártam is, hogy mennyire lesz ez egy már-már parodisztikus mű, amilyen akár az Elk*rtuk is volt, vagy a Most vagy soha!. Ezzel szemben nem ez történik, hanem valóban megpróbáltak valami egészen korszerű, történetmesélésben is egészen helytálló sorozatot létrehozni.

A sorozat egyből egy rendkívül komoly harcjelenettel indít, ahol a főszereplő, Győrbíró (Csórics Balázs) makacsul, hősiesen felülírja a neki is kiadott parancsokat, majd önálló akciózásba kezd. Nem vagyok teljesen tisztában a katonai missziók törvényeivel, de tudtommal ennek a való életben sokkal szigorúbb következményei vannak, mint az, amilyen gyorsan túlteszi magát a sorozat ezen a felütésen. A harcjelenet egyébként szörnyen izzadságszagú, ahol páremberes lövöldözések mellett egészen komolyan vehetetlen halálok és effektek tűnnek fel. Mintha a kurd statiszták egy alsópolcos videójátékot imitálva hullanának el, az egyik gránát robbanásától való belassított elugrás pedig már-már komikus. Eszembe jut hirtelen a Sharknadónak egy felturbózott verziója, de a történet gyorsan tovább is áll.

Már Győrbíró házában vagyunk, aki a képek alapján a katonaság mellett lottózhatott is, amilyen lehengerlően szép családi házba sikerült berakni a főszereplőket. Megismerkedünk Marcival (Séra Dániel), akit a sorozat egy egészen céltalan figuraként próbál ábrázolni.

Maga a sorozat tehát két szálon fut, egyrészt a fiatal srác, aki az életét rendbe hozni jelentkezik tartalékos katonának, illetve az apáról, aki egy újabb misszióra próbál csapatot verbuválni.

Ez azért sem rossz, mert az izzadságszagú hőstetteket és a nagy, nemes dolgokat szépen ellensúlyozza az esetlen fiatal felnőtt története. Az előbb említett Marci mellett barátja, Jocó (Kövesi Zsombor) is szépen hozza a saját történetét, sok beszélgetés igazán emberi. Simán meg tudjuk kedvelni a karaktereket, és az is szuper, hogy a fiatalok nyelve végre nem megy át egy Amerikai Pite hasonmásversenybe, nem adtak a szereplők szájába „öcsisajtokat” és egyéb korszerűtlen kifejezéseket.

Egyelőre egy rész alapján, gyaníthatóan a missziós csapat összerakása a fő szál, ami viszont sokkal gyengébb, esetlen és logikátlan dialógusokkal. A színészek Kamarás Iván kivételével nem adnak sokat a karakterekhez, ami nem is biztos, hogy az ő hibájuk:

Sokkal inkább maguk a szerepek tűnnek kidolgozatlannak.

Szándékosan igyekeztem elsősorban sorozatként nézni, és csak másodsorban figyelni a szoftpropagandára, amit helyenként azért szépen elhelyeznek. Marci nézegeti a sereg honlapját, anyuka is elmondja, hogy a sereg megoldás lehet az ösztöndíj kifizetésére is, de még a katona apuka is a legkomolyabb motoron vereti, a tökéletesen kinéző családi házból reggel elindulva, ami a katonalét egy szép víziója. De valóban másodsorban van a „mi lehet jobb, mint katonának lenni” felkiáltás, a történetre ezerszer nagyobb hangsúlyt fektetnek. Természetesen a morális kérdések szépen megjelennek olyan hatásvadász vágóképekben, mint amikor a merengő Győrbíró egy boltból kijövő anyát pásztáz gyermekével.

Szerintem az egyik legtisztelhetőbb rész, hogy nem színezi túl a sorozat a valóságot, a katonai laktanyában az irodák, ahol Győrbíró is tengeti mindennapjait, még mindig tele van a kommunizmusból itt ragadt bútorokkal, a kórház folyosója, ahol Marci sebét összevarrják, pontosan olyan hányadékként néz ki, mint a legtöbb kórházi folyosó egyébként itthon.

Rengeteget gondolkodtam azon is, hogy miért kell a címben a sereget S.E.R.E.G.-ként írni. Csak online tudtam meg, hogy Szolgálat-Erény-Rend-Erkölcs-Gondviselés lesz a megfejtés. Gondolom, a pöszékre való tekintettel a „Szereg” kicsit furán adta volna ki, más S-betűs szót meg nem lehet kitalálni a katonasággal kapcsolatban.

Összegezve, a S.E.R.E.G. nem egy pokolian jó sorozat, ugyanakkor azt gondolom, hogy ekkora összegből valamivel jobb történetet is lehetett volna írni. A fiatalok szála üdítő, az átlagos tévénéző szerintem nagyon gyorsan meg tudja szeretni Marci karakterét, és már várja a következő adást, hogy vajon sikerül-e neki Galambost (Gál Réka Ágota) meghódítani. Gyanúsan arra is kíváncsiak leszünk, hogy Kamarás Iván hogyan és mennyire akar kiszúrni Csórics Balázs karakterével. Ezek miatt pedig néha még meg is lehet bocsátani azokat a rém kellemetlen propagandisztikus részeket is, amikbe az egészet becsomagolják. Láttunk ennél rosszabb sorozatot még Netflixen is, bár azt gondolom, hogy a S.E.R.E.G miatt nem fog a hétköznapi ember a tévé előtt toporzékolva várni hétköznap esténként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
A magyar származású Albrecht Dürer az önmarketing mestere is volt, nemcsak a reneszánszé
Elképzelt orrszarvú, forradalmi sokszorosítási eljárás és botrányos önarckép: a németalföldi festészet zsenije Nürnbergből hódította meg Európát. Bejártuk a házat, ahol élt és dolgozott 20 évig.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. november 18.



Tele a történelemkönyv világhírű magyarokkal: a festő-grafikus-könyvkiadó géniusz Albrecht Dürerről is kevesen tudják, hogy aranyműves apja révén magyar vér csörgedezett az ereiben, bár ő már Németországban született 1471-ben. A festőinasnak szegődött fiúban csak úgy buzogott a tudásvágy és az újítási hajlam, és elképesztően pontosan tudta ábrázolni a természetet vagy az emberi vonásokat. Kortársai megítélése szerint ráadásul Dürer csupa meglepő dologra vetemedett. Például humánus témákat választott – gondoljunk csak ’A nagy nyúl’ című akvarellje és önarcképére –, amelyek akkoriban nem voltak divatosak.

1505-ben elkészítette egyik legismertebb grafikáját egy orrszarvúról, amelynek az a különlegessége, hogy Dürer soha nem látott élőben orrszarvút, és egy leírás alapján készítette el a művet. Ez a grafika rendkívül népszerű lett, és sokan csak ezen keresztül ismerték meg az állatot. Azonban nem minden alkotása lett az ismertségen felül sikeres is: az önarcképeit sok kritika érte, mondván, Dürer túlságosan is egoista – főleg az okozott botrányt, amelyen Krisztusként áldja gyakorlatilag önmagát. Önbizalomban és provokációban nem szűkölködött, az biztos…

Viszont szakmai érdemei elvitathatatlanok:

Dürer egyfajta „művész-influencerként” forradalmasította a művészeti alkotások terjesztését. Fametszeteivel és rézkarcaival felfedezte a sokszorosítás újfajta technikáját, amelynek segítségével képes volt műveit széles körben terjeszteni könyvszerű formában, ezzel növelve a bevételét és a hírnevét szerte Európában.
Munkásságának egyik fontos aspektusa volt a könyvnyomtatás iránti szenvedélye, amelyet nagybátyja, Anton Koberger, Nürnberg egyik vezető nyomdásza segítségével fejlesztett tökélyre. Dürer fametszet-illusztrációi, mint az ’Apokalipszis’, jelentős mértékben hozzájárultak a kor művészetéhez.

A Dürer-ház nem csak múzeum, hanem skanzen is

A művész Nürnbergben található otthona, a Dürer-ház ma múzeumként üzemel a bajor város turisztikai központjában, egy gyönyörű téren a vár aljánál. Dürer már eleve százéves házként vásárolta meg az ingatlant, ahol édesanyjával, illetve feleségével élt és alkotott – utódok nélkül – két évtizedig. A festő 1528-ban bekövetkezett halála után még a felesége lakott benne egy évtizedig, aztán több tulajdonosváltás után visszavásárolta a város, hogy közkinccsé tegye a házat. A Dürer-házon szerencsére a II. világháború sem hagyott akkora nyomot, mindössze a tetőt kellett megjavítani rajta, pedig a város nagy részét lebombázták annak idején. Úgyhogy ma is szinte egykori hangulatában tekinthető meg a jellegzetes stílusú, ötemeletes, és belül kissé puritán berendezésű épület.

A termeket róva az ember úgy érzi, időutazásba csöppent, miközben a korabeli technikákkal is megismerkedhet. A házat korhű bútorokkal rendezték be, és rekonstruálták Dürer műtermét is. Jó érzés úgy barangolni a házban, hogy azon ritka, fennmaradt reneszánsz-kori ház Európában, amely egy művész tulajdonát képezte. Még akkor is, ha sok alkotás a tárlaton csak másolat (élén a botrányos önarcképpel), hiszen az eredeti festményeket a világ nívós múzeumai birtokolják.

Albrecht Dürer élete és művészeti tevékenysége nagyban hozzájárult tehát a nyomtatási technikák és sokszorosított grafikák fejlődéséhez. Polihisztor-voltát az is mutatja, hogy nem csupán mint festő, könyvillusztrátor és grafikus, hanem mint író és irodalmár is tevékenykedett: önéletrajzokat és útinaplókat is írt, valamint elméleti könyveket festészetről, méretezésről és várépítésről, amelyek hosszú ideig szolgáltak alapul a művészeti oktatásban és gyakorlatban egyaránt. Dürer munkássága meghatározó része Európa kulturális örökségének, magyar gyökereiről pedig a városligeti Ajtósi Dürer sor emlékezik meg, amelyet halálának 400. évfordulóján neveztek el róla.

Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Felkavaró emlékek! Az űrből is jól látszott a szeptember 11-i terrortámadás füstje
Egy amerikai asztronauta, Frank Culbertson éppen a nemzetközi űrállomáson teljesített szolgálatot, amikor becsapódtak a repülőgépek a tornyokba. Az űrhajós felvételt készített a füstfelhőről.
Fotó: NASA - szmo.hu
2024. szeptember 11.



A tragédia évfordulóján ismét előkerült az az űrből készített videót, amin jól látszik a World Trade Center ellen elkövetett terrortámadás füstje. A NASA felvételén a hatalmas füstfelhő az űrből is jól kivehető volt.

Egy amerikai asztronauta, Frank Culbertson éppen a nemzetközi űrállomáson teljesített szolgálatot 400 kilométerre a Földtől, amikor becsapódtak a repülőgépek a tornyokba.

Az űrhajós szemtanúja volt a második torony összeomlásának 2001. szeptember 11-én.

Culbertson korábban már az Astronauts: Houston We Have a Problem című dokumentumfilmben beszélt arról a felejthetetlen napról. Így emlékezett vissza:

"Azonnal megpróbáltam szerezni egy videókamerát és egy ablakot, amely a megfelelő irányba néz. Az idő teljesen tiszta volt aznap. Könnyen kivehető volt New York: egy nagy fekete füstoszlop jött ki a városból, és ahogy ráközelítettem a kamerával, láttam ezt a nagy szürke foltot, amely beborítja Manhattan déli részét."

Az űrhajós azt is leírta, hogy a füst úgy nézett ki, mint valami furcsa virág, amelynek a szára dél felé áramlik.

(via Ladbible)


Link másolása
KÖVESS MINKET: