SZEMPONT
A Rovatból

„Jobban stresszelnek, szoronganak majd a gyerekek, főleg a hátrányos helyzetűek” – Nahalka István a kompetenciamérés osztályzásáról

Az oktatáskutató nem ért egyet Pintér Sándor javaslatával, ahogy azzal sem, hogy az iskola előtt álló ovisokat kivennék a saját, vegyes csoportjukból és külön csoportba tennék. Elmondja, miért.


Március 1-jétől a diákok már nemcsak egy számot látnak majd az országos kompetenciamérés eredményeinél, hanem egy érdemjegyet is. A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett rendelettervezet célja, hogy a diákok komolyabban vegyék a teszteket – az intézkedés bírálói szerint viszont a reform újabb lépés a központosított oktatás és a tanári autonómia csorbítása felé. A kompetenciamérések célja eddig az iskolák teljesítményének összehasonlítása volt, nem pedig az egyes tanulók értékelése.

Az új rendszerben viszont a diákok eredményei az év végi osztályzat megállapításakor két érdemjegynek számítanának, és a középiskolai felvételi pontszámba is beleszámítanának.

A tervezett változás ellen petíciót indított a Szülői Hang civil szervezet, amely szerint a kompetenciamérések beszámítása tovább nehezíti a gimnáziumokba való bekerülést, és erősíti az oktatási rendszerben meglévő egyenlőtlenségeket. Az új szabályozás a Civil Közoktatási Platform szerint is „funkcióidegen” és igazságtalan, hiszen a kompetenciamérés nem egy adott tanév tananyagát számon kérő dolgozat, hanem egy készségfelmérő teszt, amelynek eredményei erősen függnek a diákok családi hátterétől és az iskolák eltérő lehetőségeitől. Nahalka István oktatáskutatóval beszélgettünk erről, valamint arról a másik tervezett változásról, hogy az iskola előtt álló ovisokat kivennék a vegyes csoportokból az utolsó évben ott, ahol legalább három vegyes csoport működik.

– Én eddig úgy tudtam, hogy a kompetenciamérés inkább az iskolákat méri, nem a diákokat.

– Valóban így van. Ennek több oka is van egyébként, de eleve így tervezték. Az, hogy az iskolában vajon kompetenciákat fejlesztünk-e, vitakérdés lehet. Nekem az a véleményem, hogy

ma az iskolákban elsősorban ismeretátadás zajlik, a legrosszabb fajtából, de legalábbis nem túl korszerű módon, és kevésbé a kompetenciák fejlesztése.

Tehát nem funkcionális az, amit elképzeltek a rendelettervezetben. Az viszont igaz, hogy a kompetenciamérési eredmény nem való osztályozásra. Az már egy másik kérdés, hogy a felvételire való alkalmazása megfelelő-e. A felvételi dolgozat eddig is inkább kompetenciákat vizsgált. A negyedikesek, a hatodikosok és a nyolcadikosok január tájékán megírnak egy felvételi dolgozatot, ami hasonlít a kompetenciaméréshez, ott inkább a kompetenciák a fontosak. Ebben az értelemben nem is egészen értem, hogy miért kell helyettesíteni a kompetenciaméréssel. Felmerülnek továbbá a méréssel kapcsolatos kérdések is. Az egyik legsúlyosabb ezek közül a képességfejlettségi tesztekkel való mérés nagy hibahatára. Minden mérésnek van hibája, például amikor egy ács egy háromméteres léc hosszát méri. Ott is van hiba, de hát az egy-két milliméteres hiba elenyésző a háromméteres hossz mellett. Itt viszont sokkal nagyobb lehet a hiba aránya.

Ezért aztán előfordulhat bőven, hogy egy olyan gyerek, aki egyébként jó tanuló, és általában ötösöket szokott kapni, kifog egy rossz napot, és rossz jegyet kap erre a dolgozatra.

Ráadásul kétszer írják be, tehát két rossz eredménye lesz, és ha mondjuk május végén írta meg ezt a kompetenciamérést, akkor hogyan lesz alkalma arra, hogy javítson, hogy mégis bebizonyítsa, hogy ő azért valójában jó tanuló? Ráadásul technikailag is problematikus a dolog: vajon abban a két-három hétben, ami rendelkezésre áll, tényleg el tudják juttatni az eredményt az iskolákhoz?

– Eddig mikor derült ki egy adott kompetenciamérés eredménye?

– Csak a következő évben. Tehát amikor már országos adatokat láttunk, az sokszor egy évvel volt a mérés után. Ez azért volt elsősorban, mert nem számítógéppel zajlott a felmérés. Sokat javít a dolgon, ha számítógéppel történik, ezért nem tartom lehetetlennek, hogy majd nagyon rövid időn belül eredményt produkáljanak.

– Anonimizáltan történtek eddig ezek a felmérések? Mert innentől, ha jegyet kap, akkor ez névre szólóan történik.

– Ez eddig sem volt abban az értelemben anonimizált, hogy a gyerek és a szülei, meg a pedagógusok tudhatták az eredményt. Egymásét nem lehetett tudni. Tehát ha egy osztálytárs már nem tudhatta meg. Ennyiben valóban anonimizált, és ezután is így lesz. Legfeljebb, ha kiderülnek az osztályzatok, akkor az osztályzatokból lehet valamennyire visszakövetkeztetni arra, hogyan sikerült a kompetenciamérés.

– Létezik egy pár olyan iskola, amely nem a NAT szerint halad, elsősorban alapítványi és magániskolák. Ott más metódusban történik az ismeretek átadása, ezért ezek sok esetben a kompetenciamérés nagyon nagy részét például nem tudják kitölteni, mert még a maguk tempójában nem tartanak ott.

– Ez határozottan probléma, és nemcsak alternatív iskolákban adódhat ez. Simán előfordulhat egy egyébként a normál tanterv szerint tanító iskolában is.

Ráadásul tulajdonképpen így az osztályzás és az értékelés bizonyos elemeit kiveszik a pedagógusok kezéből.

A pedagógus csak megkapja ezeket az osztályzatokat, és beír két darab hármast a gyereknek.

– Ezt központilag értékelik, nem is a pedagógus értékeli ki?

– Ezt a számítógép értékeli. Mivel a számítógéppel történik a megírása, így számítógépes rendszeren megy keresztül a dolog, és automatikus a kiértékelés.

– Érdekvédelmi és szülői szervezetek azt mondják, hogy ezzel a kormányzat megint afelé megy, hogy a gyerekeket még inkább a szakképző intézmények felé terelje a gimnáziumok helyett, ráadásul a gyengébb iskolákból még kisebb eséllyel tudnak bekerülni gyerekek, ha ez a rendelet megvalósul.

– Az eddigi felvételi dolgozat is megteszi ezt a szelekciót, de most talán még erősebbé válhat ez azzal, hogy a kompetenciamérés, mint értékelt felmérés, pluszban bejön. A kompetenciamérésnek eddig kevésbé volt tétje. Valamennyire eddig is volt, mert azért az, hogy az iskola milyen eredményt ért el, annak volt némi szerepe abban, hogyan értékelik az iskolát, hogyan szerepel országos szinten, stb.

Erősebben függ majd ettől például az, hogy hol tudnak továbbtanulni az általános iskolából a gyerekek, és ez az iskolát is jellemzi majd.

És még egy dolgot kell figyelembe venni: mivel a kompetenciamérés téttel rendelkezővé válik, ezért erősebb lesz a stressz is. Jobban stresszelnek majd a gyerekek, jobban szoronganak majd ettől a dologtól. És kit érint ez negatívabban? Természetesen a hátrányos helyzetű gyerekeket, mert ők kevésbé vannak felkészülve arra, hogy ilyen típusú megmérettetéseken jól szerepeljenek. A magasabb társadalmi presztízsű családok gyermekei sokkal stressztűrőbbek ebből a szempontból. Tehát valóban van egy esélyegyenlőtlenséget növelő szerepe ennek.

Azt viszont vitatom, és nem látom át egészen pontosan, hogy miért mondják a kollégák, hogy ez szerepet fog játszani a gimnáziumok visszaszorításában.

Ez inkább attól függ, hogy hol fogják meghúzni azokat a bizonyos ponthatárokat. És a ponthatárok meghúzása nem attól függ, hogy mit vesznek figyelembe a felvételinél. Lehet alacsonyan is meghúzni, magasan is meghúzni, akkor is, ha van kompetenciamérési eredmény beszámítása, meg akkor is, ha nincs. Ugyanakkor ez a törekvés valóban létezik. Tehát valóban úgy tűnik, és több más intézkedés is azt mutatja, hogy a kormányzat szívesen venné, ha a gimnáziumok létszáma visszaszorulna, és inkább a szakképzésbe mennének a gyerekek.

– Készül egy másik rendelet is, ami az iskolaérettséggel kapcsolatos. Az iskolába készülő óvodásokat külön csoportba tennék, és így iskola-előkészítő évvé válna az óvoda utolsó éve. Sok helyen vannak vegyes korosztályú csoportok. Innen az utolsó évre ki kell majd venni a gyerekeket, új óvodapedagógust kapnak, új közösségbe kerülnek, csak azért, mert az iskolára kell készülniük. Hogyan látja, egyáltalán van-e máshol a világon ilyen rendszer? Ez lenne a jó irány?

– Vannak olyan iskolarendszerek, nem is kevés, amelyekben bizonyos évfolyamok átmenetet képeznek az óvoda és az iskola között. Például Finnországban, Angliában, a svéd és az észt iskolarendszerben is ez a helyzet. Tehát létezik ez a világban, és én inkább azt tartom komoly problémának, amit utóbb mondott. Tehát, hogy a gyerekek közösségeit szétverik az utolsó évre, legalábbis azokban az óvodákban, ahol vegyes életkorú csoportok vannak. A közösségi nevelés lehetőségei ezzel mindenképpen romlanak.

Attól viszont nem félek különösebben, hogy iskolásítani fogják az óvodát, mert a magyar óvodapedagógus társadalmat ellenállónak tartom ebből a szempontból.

Ezt nem fogják engedni az óvodapedagógusok. Miközben természetesen az óvodában is folyik tanulás, hiszen a gyerekek állandóan tanulnak – ezt úgysem tudjuk kiküszöbölni, nem is akarjuk. A gyerekek természetes módon tanulnak, de nem abban a szigorúbb, rendszerezett, tantárgyakba belekényszerített, osztályozott, iskolai módon, mert az borzasztó lenne, nyilván nem szabad megtenni. Amire szükség lenne, sokkal inkább az, hogy az iskolát kellene az elején inkább óvodásítani, közelebb vinni az óvodához, hogy az átmenet ne legyen olyan drámai, mint ahogy ez most nagyon sok helyen előfordul. Bár a pedagógusok tudják enyhíteni ezt a problémát, sok helyen mégsem nagyon enyhítik. Az óvoda a közoktatásunk egyik legjobb intézményrendszere, ehhez nem nagyon kellene hozzányúlni.

– Pár éve a hatéves gyerekeknek kötelező iskolába menniük, és csak rendkívül körülményesen lehet felmentést kapni ez alól. Az a vélemény is megfogalmazódott, hogy ennek a kudarcát próbálják így jóvátenni.

– Ez bőven elképzelhető. Egyébként ebben az ügyben nekem különvéleményem van, ezt hadd mondjam el. Bár nagyon kritikus vagyok egy csomó kormányzati intézkedéssel kapcsolatban, de

hosszú távon szerintem valóban arra van szükség, hogy a gyerekek hatéves korukban kezdjék el az iskolát. Viszont ennek a feltételei ma még igazából nincsenek meg.

Tehát amikor a szülők ez ellen fellázadtak, és nagyon sok tiltakozás volt ezzel szemben, azzal egyetértettem, mert a mai feltételek nem jók ahhoz, hogy ezt meg lehessen valósítani. Akkor lehetne megvalósítani, ha az iskolák képesek lennének kezelni a nagy különbségeket a gyerekek között. Elvileg kellene kezelniük, hiszen már most is nagy különbségek vannak a gyerekek között, akár négyéves fejlődési eltérés is lehet két kisiskolás között, amikor átlépnek az óvodából az iskolába.

Az iskola azonban túl merev, nem tud igazodni a gyerekekhez. És ha nem tud igazodni a gyerekekhez, akkor az összes elsőst egy masszának tekinti, ugyanazt akarja velük csinálni, és ez a baj.

Ha tudna differenciálni, ha nem rohanna annyira, ha tudna bizonyos értelemben „óvodásodni”, akkor nem lenne baj, hogy a gyerek hatéves korában átkerül az iskolába, akármilyen állapotban. Mert az iskola is tudná kezelni ezt. Tehát szerintem ezt most nem lehet megcsinálni, azaz most én is egyetértek azzal, hogy ha szükséges, tartsuk vissza a gyereket még egy évig az óvodában. Ott legalább meg lehet oldani azokat a problémákat, amelyeket az iskola ma még nem tud megoldani. De arra kellene törekedni, hogy az iskola legyen képes megoldani ezeket a problémákat.

– Én úgy látom, hogy az alsóbb évfolyamokon sok jó pedagógus van, akik felismerik ezt, és így próbálják indítani az évet. De a szűk keresztmetszet a tanterv, amelynek bizonyos követelményei nem teszik lehetővé azt a fajta lassúságot, ha úgy tetszik, fokozatos gyorsítást, ami ahhoz kellene, hogy az iskola tényleg „óvodásodni” tudjon a felzárkóztatás idejére. Más tanterv kellene ehhez az egészhez?

– Igen, mindenképpen más tanterv is. Lehet, hogy ezzel is kell kezdeni, hiszen ez már megteremt bizonyos kényszereket, amelyek aztán magukkal hozzák azt, hogy akkor más felkészültség kell, a pedagógusok képzésének is másmilyennek kell lennie, más eszközrendszer kell, új módszertanon kell gondolkodni, és így tovább, mert egy ilyen változtatás valóban nagyon komplex lenne. Ezért mondom azt, hogy nem lehet máról holnapra megoldani ezt a problémát.

– Mennyi idő kellene egy ilyen reform szakszerű bevezetéséhez, ahol egymásra épülnek a reformlépcsők?

– Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy ilyen komplex feladatoknál nincs olyan, hogy adok egy határidőt, és akkorra be kell fejezni. Hanem fokozatosan kell kiépíteni.

Ahol már működik, ott csináljuk így. Ha egy iskolában már megvalósul ez a rendszer, akkor az az iskola hirdesse magáról, hogy ilyen módon dolgozik,

és legyen olyan kapcsolatban az óvodákkal, hogy egyértelmű legyen: az óvodákból oda hatéves korban átkerülhetnek a gyerekek. Helyileg szépen kiépítik ennek a rendszerét, és ez terjedhet az országban. Ahogyan ennek a pedagógiai kultúrája és módszertana el tud terjedni, ahogyan egyre több pedagógus lesz, aki erre képes. Egyszerűen teremtsük meg ennek a feltételeit. Mikor fejeződik be ez a folyamat? Lehet, hogy 20-25 év múlva. Ez engem nem zavarna, de legalább kezdjük el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Kéri László: A magyar médiában sem nagyon vették még észre a Tisza-szigeteket, pedig már ötven- és százezer közötti lehet a résztvevők száma
Elmentünk Mádra, hogy megnézzük Kéri László és Petschnig Mária Zita egyik olyan előadását, amit a Tisza-szigeteseknek tartanak. A közgazdász-politológus házaspár már jó ideje járja az országot, és közösen elemzik a helyzetet.


Mád. Község a Tokaji borvidék kellős közepén. Kellemes kinézetű, rendezett település. Ide igyekeztünk, hogy megnézzük Petschnig Mária Zita és Kéri László előadását, melyet a helyi Aranyfürt Tisza-sziget szervezett, és korántsem csak a környékről érkeztek a rendezvényre.

Ha az ember figyeli a közéleti témájú internetes tartalmakat, egy ideje találkozhat a Kéri házaspár előadásaival, melyeket az ország különféle településein tartanak. A helyi Tisza-szigetek felkérésére tartott rendezvényeken gazdasággal, politikával foglalkoznak, nem is röviden: egy-egy órás előadásaik után még további majd’ egy órán keresztül a közönségben felmerülő kérdésekre válaszolnak.

Nem volt ez másképp akkor sem, amikor az 1989–90-es rendszerváltásra készült az ország. A nyolcvanas évek végén ugyanígy végigturnézták az országot, ahogy akkor a hírhedten konzervatív kommunista Berecz János megjegyezte:

„Ha nem lenne ez a néhány vándorprédikátor, nem is lenne napirenden a rendszerváltás.”

Persze, ahogy akkor sem Kéri, Petschnig és kollégái csinálták a rendszerváltást, úgy most sem ők állnak a középpontban, de a tudásukat akkor is, és most is szívesen adják azoknak, akik tenni akarnak valamit a politikában.

A művelődési ház nagyterme tele van már, amikor megérkezik a közgazdász-politológus házaspár. Rövid bemutatás után az első blokk itt is, ahogy máshol is, a számokról szól. Ahogy Petschnig Mária Zita meg is jegyezi: neki nehéz dolga van, hogy mindig érdekeset és újat tudjon mondani, mert a számok és a közgazdasági tények nem változnak. Lehet átstrukturálni az előadást, a lényeg ugyanaz marad: elemzés arról, hogyan jutottunk ide, milyen helyzetben vagyunk.

Ahogy az előadó emlékeztet: ma már nem köteles a kormány programot benyújtani, ezt már jó ideje eltörölték. Mindennek ellenére, amikor még kellett, Orbán Viktor nem kevesebbet mondott, mint azt, hogy

„A kormányzás egyetlen mércéje a nemzet és tagjainak felemelkedése.”

Ezek után jönnek azok a bizonyos számok. Kiderül, hogy az egy főre jutó nemzeti termék (GDP) tekintetében az uniós taggá vált volt szocialista országok közül 2010 és 2023 között a negyedik helyről a hetedikre csúszott vissza Magyarország, 2023-ra már Románia is megelőzött bennünket. Ráadásul az egészségügyi kiadások aránya tekintetében az EU-ban a legutolsó helyen vagyunk, az oktatás tekintetében a huszadikak. Miközben a fenti két területen a kiadások aránya csökkent, az első helyre a sport került, nemcsak itthon, de az egész unióban a legmagasabb arányszámmal.

Ami még jónak is tűnhetne, hogy a gazdaság támogatására fordított kiadások is toronymagasan a legnagyobbak az EU-ban nálunk, de, ahogy Petschnig Mária Zita fogalmaz, ez nyilván egy szűkebb körre vonatkozik. Az infláció 2010 és 2024 között a KSH adatai szerint 195% volt, miközben az EU27-ben ez 142% volt.

És sorjáznak tovább az adatok: 2020 után évi 1,3%-ra csökkent a gazdaság növekedése, elveszítve minden felzárkózási potenciált, zuhant a beruházások száma is, és esett a fogyasztás.

A visszaesést csak a közvetlenül a rendszerváltás utáni időszakhoz lehet hasonlítani, amikor összeomlottak a keleti piacok.

Az utóbbi négy év összeomlásának fő oka Petschnig Mária Zita szerint a 2022-es választási osztogatásban keresendő. Ugyanis a kiáramlott pénzt a költségvetésnek valahogy vissza kellett szednie, és ezt adóemelésekkel és beruházások leállításával oldották meg, melyek súlyos csapást mértek a növekedésre. És hogy ennek az arányát is érzékeltesse: ez a visszavágás szerinte arányaiban nagyobb volt, mint az annak idején sokat kárhoztatott Bokros-csomag. További probléma, hogy az unió visszatart bizonyos pénzeket, melyek egy jókora része véglegesen elúszhat.

Az utóbbi öt évben tehát egy lelassuló növekedés és felgyorsuló eladósodás pályája rajzolódik ki.

Nyilván ezt látva született meg a kormányban az akkugyárak becsábításának ötlete, azonban ezt semmilyen előzetes számítás nem előzte meg. Ugyanis az előadó szerint nincsen hozzá semmink, a területen kívül. Sem energia, sem víz, sem szakképzett munkaerő. A területről szólva: Debrecen kénytelen volt a legjobb termőterületeit beáldozni az akkugyárak miatt. Ráadásul a magyar állam által vállalt infrastrukturális beruházások, melyeket ajándékba kaptak a keleti befektetők, 1500 milliárd forintba kerültek. Ez az összeg több mint a duplája annak, amit egy évben az ország az egész középiskolai oktatásra fordít.

Miközben a költségvetésben idén semmi tartalék nincsen, ráadásul a kitűzött célok sem teljesíthetőek, mert például az idei inflációs célról már most látszik, hogy az a valóságban annak a többszöröse lesz, megint elkezdődött a választási osztogatás, ami 2026-ra már ezermilliárdos kötelezettségvállalást jelent. Tehát az eladósodás fog csak tovább gyorsulni.

Az előadás végén Petschnig Mária Zita Orbántól idéz:

„Szilárd meggyőződésünk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat.”

Ehhez csak annyit fűz hozzá:

„A jövőt azt tényleg megváltoztatta, az már biztos.”

Ezután következik Kéri László előadása, melyben a Tisza-szigetek előtt álló feladatokról beszél. Szerinte a Tisza-szigetek, vagy ahogy az előadásában később nevezi, „a Tiszák”, ha akarnak, ha nem, részesei lesznek a választási felkészülésnek. A legfontosabb feladat, a 106 egyéni választókerületben kifejteni a tevékenységüket, és ezekhez a körzetekhez igazodni. Jelenleg egy-egy körzetben több Tisza-sziget is működik, tehát Kéri szerint meg kell találni az együttműködés módját, hogy sikeresek legyenek.

Figyelembe kell azt is venni, hogy a kormány is az utóbbi időben kezdi észrevenni a Tisza-szigeteket.

Korábban azt hitték, elég Magyar Pétert lejáratni, de ez sikertelennek bizonyult. Ahogy elharapózik a kormányzati pánik, jön a fenyegetőzés és a kriminalizálás, már ezt is látjuk - mondja Kéri.

Szerinte a közvélemény a 2022-es választás után nem sokkal már kezdett elfordulni a Fidesztől, aminek nagy részben a gazdaság szétzilálódása volt az oka.

„Ahogy a családok tartalékainak jó részét elvitte az infláció, felnyílt sokak szeme, hogy a francba van, hogy közben meg kevesek szédítően gazdagodnak.”

A társadalom egy része ugyanis – durván 400 ezer ember – jelentősen meggazdagodott a válság alatt. Emiatt a közhangulat megváltozott, és egyre nyíltabb ellenszenvvel kezdték az emberek nézni a rendszer emblematikus figuráit, egyre irritálóbbá vált a kirívóan gazdag és fényűző életük, melyet össze tudtak vetni a saját, egyre nehezedő körülményeikkel.

Ráadásul van egy tömegméretű szociálpszichológiai hasadás, hogy miközben a kormány egyre nyíltabban EU-ellenes álláspontra helyezkedik, még a Fidesz-szavazók többsége is EU-párti, és ugyanez figyelhető meg a megmagyarázhatatlan oroszbarátsággal is.

A fenti tényezők által kiváltott lázadozás Kéri szerint 2024 júniusa után átváltott egy talpra állássá, hogy most már valamit csinálni kell. Ez a talpra állás 2025-ben szerinte összezárássá és csatasorba állássá alakul, és itt jönnek képbe a Tisza-szigetek. A társadalmi elégedetlenség, Magyar Péter és a Tisza-szigetek egyike sem érthető a másik nélkül.

Kéri László szerint a Tiszák rájöttek, hogy a változáshoz nem egyszeri akciókra, hanem folyamatos jelenlétre van szükség.

Ellentétben a különböző ügyekben történő elszigetelt akciókkal, a Tiszák folyamatosan újrateremtik az országos reprezentációt, hogy láthatóak legyenek. Ez minőségi változás, óriási különbség az eddigiekhez képest, és ezzel még láthatóan nincs tisztában a Fidesz.

Továbbá fontos az a felismerés is, ami a nyolcvanas évek végén már megvolt, hogy a demokrácia és a szólásszabadság olyan vívmány, amit nem elég egyszer elérni, hanem állandóan ki kell harcolni, különösen Kelet-Európában.

Erre éreztek rá ösztönösen a Tisza-szigetek. Ez ellentétes azzal a „szavazópolgárrá való leminősítéssel”, ami annyit tesz, hogy elég négyévente egyszer szavazni, nem szükséges folyamatos jelenléttel őrködni a közélet állapota felett.

Sikerült megteremteni a saját nyilvánosságot. Nemcsak „rinyáltak, hogy a kormány elvette a közszolgálati médiát”, hanem Kéri szerint találtak helyette más, hatékonyan működő csatornákat.

A magyar médiában sem nagyon vették még észre a Tisza-szigeteket, pedig ebben lassacskán már ötven- és százezer közötti lehet a résztvevők száma.

A szervezetek között kialakult egy horizontális koordináció, azaz hamar megtalálták egymást, és kialakították az együttműködés csatornáit is. Ez a fajta szerveződés eddig a hazai pártstruktúrában nem létezett, és még most sem létezik.

Nagyon nagy konfliktusokkal jár viszont majd a 106 egyéni választókerületben a megfelelő jelölt megtalálása, mivel minden választókerületben nem egy Tisza-sziget működik. Érthető lesz, ha mindenki a saját jelöltje mellett áll majd, viszont meg kell tanulni egy adott ponton elfogadni a közös jelöltet, és felsorakozni mögötte. Ez Kéri szerint nem lesz egyszerű feladat. Azonban ezen dőlhet el minden.

Amióta a Fidesz rákényszerítette a társadalomra a saját, egyfordulós választási törvényét, amit azért talált ki, hogy 35 százalékkal is megszerezhesse a kétharmadot, egyetlen módja van a választások megnyerésének: hogy legalább a körzetek felében egyéni győzelmet kell aratni. Tehát ki kell termelni a jelöltet, fel kell tudni mögötte sorakozni, és ami a legfontosabb: ha megvan az ember, azt meg is kell tudni védeni.

„Ne legyen illúziójuk: most, amit Magyar Péter kap, ugyanazt fogja kapni mind a 106 jelölt a Fidesztől, karaktergyilkosságban, támadásokban” - mondja a politológus. De ha ott lesznek a jelöltek mögött, lelki segítség, támogatás formájában, akkor szerinte ki fogják bírni a világ legmocskosabb nyomását is.

Ez a munka Kéri László szerint nemcsak az egy országgyűlési képviselőjelöltet fogja kitermelni, hanem az új politikai elitet is, amiből kinőhet az új önkormányzatiság. A régit ugyanis a Fidesz teljesen kiüresítette.

Kéri úgy látja, most csak a Tiszának van társadalmi bázisa. A Fidesznek sincs. Szerinte a Fidesznek mára már csak megfizetett klientúrája maradt, valódi társadalmi bázisa nincsen.

Ez a bázis viszont azt is jelenti, hogy a pártközpont és a helyi szervezetek közötti óhatatlan konfliktus a Tisza Párt esetében termékeny konfliktus lesz, mert a Tiszák előbb álltak fel és erősödtek meg, mint a párt vezetése maga. Tehát a központ nem lesz képes maga alá gyűrni a helyi szervezeteket, így Kéri reményei szerint megmaradhat egy magasabb fokú demokrácia a Tisza Pártban a későbbiekben is. Ahogy fogalmaz:

„Kell tudatosítani a pártközpontban, hogy kisapám, te később jöttél.”

A konfliktus ugyanis a legjobb tanulás. Az elzüllött magyar közéletben, ahol csak a negatív identitások harcolnak jó ideje egymással – azaz mindenki a másikkal szemben határozza meg magát –, szerinte vissza lehet szerezni az emelt fejű vita ethoszát, azt, hogy nem baj, ha valaki másként gondolkodik, attól még együtt juthatunk valamire.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Ha Hadházy ezt következetesen csinálja, én hajlandó vagyok egy éven keresztül kijönni” – Tüntetőket kérdeztünk a kedd esti demonstráción
Fiatalok és idősek egyaránt elmondták a Szeretlek Magyarország kamerái előtt, hogy mi a célja a tüntetéseknek, és meddig hajlandóak kiállni akár az utcán is az igazukért.


Ahogy arról kedd este folyamatosan beszámoltunk: a Hadházy Ákos által meghirdetett tüntetés után ismét elindult az ott összegyűlt tömeg, hogy ezúttal egy időben négy hidat elfoglaljon. A demonstrálóknak végül órákra sikerült blokkolni a Petőfi, a Szabadság, az Erzsébet és a Margit híd forgalmát. Bár a rendőrség néhányszor megpróbálta leszorítani őket, a blokádok akkor értek véget, amikor a tüntetők önként távoztak a hidakról. Egyedül a Szabadság hídon volt szükség arra, hogy a rendőrök körbevegyék, majd igazoltassák az ott jelen lévőket.

A Szeretlek Magyarország stábja ismét kinn volt a tüntetésen és az azt követő, vonulással egybekötött hídfoglaláson, hogy megkérdezzük a jelen lévőket: mi az oka és a célja a tüntetéseknek, és mit várnak a következő időszaktól?

A résztvevők alapvetően bizakodók voltak a megmozdulásokat illetően. Egy idősebb úr kameráink előtt azt nyilatkozta: ha Hadházy Ákos egy éven keresztül minden héten kihívja az embereket, ő hajlandó minden alkalommal kimenni. Bár akadt olyan is, aki úgy fogalmazott: „egy-két alkalom még biztosan lesz”.

Valakinek az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy hoztak egy újabb intézkedést, amivel „a demokrácia maradékát is nagyjából felszámolják”, míg valaki sokkal erősebb párhuzammal élt: egy táblás tüntető szerint a kristályéjszaka (a náci Németország által központilag megtervezett és irányított, országos zsidóellenes erőszakhullám) is hasonló törvényekkel kezdődött.

A Szeretlek Magyarország helyszíni riportja

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Az ukrán háború titkos története - a New York Times feltárta Amerika igazi szerepét a háborúban
A lap szerint Amerika sokkal aktívabban vett részt a hadműveletekben, mint eddig tudni lehetett. És a legfeszültebb pillanatban az amerikai hírszerzés 50%-re becsülte annak az esélyét, hogy Putyin taktikai atomfegyvert vet be.


A New York Times hatalmas terjedelmű oknyomozó cikke szerint az Egyesült Államok sokkal komolyabb szerepet vállat az oroszok elleni háborúban, mint amit nyilvánosságra hoztak, hogy megvédje az addigi világrendet attól a fenyegetéstől, amit Putyin jelentett. A lap úgy fogalmaz: kritikus pillanatokban ez a titkos együttműködés képezte az ukrán hadműveletek gerincét, és az amerikai adatok szerint több mint 700 ezer orosz katona halálához vagy sebesüléséhez vezetett.

A New York Times szerint az egész műveletet Clay Kaserne-ből, az amerikai hadsereg európai és afrikai parancsnokságának központjából irányították, ami a németországi Wiesbadenben található. És azon belül is egy korábbi tornatermet alakítottak át műveleti központtá, a Tony Bass Auditóriumot. Minderről csak egy egészen szűk kör tudott, még Amerikában is.

Ukrán oldalról Mihajlo Zabrodszkij tábornok, míg amerikai részről Christopher T. Donahue tábornok a történet főszereplője.

Zabrodszkij az amerikai lap szerint jól ismeri az ellenséget, maga is öt évig szolgált az orosz hadseregben. Az amerikaiakról is sokat tud, mert egy ottani vezérkari főiskolán is tanult. Nyolc évvel később pedig egy merész műveletet vezetett az oroszbarát szakadárok vonalai mögött Kelet-Ukrajnában, amelyet részben az Amerikában tanultak ihlettek.

Donahue igazi sztár a különleges műveletek világában. A CIA halálosztagaival együtt üldözött terrorvezéreket Irak, Szíria, Líbia és Afganisztán legveszélyesebb részein. A Delta Force parancsnokaként kulcsszerepe volt az Iszlám Állam elleni harcban, amikor szövetséget épített ki a kurd harcosokkal. Az amerikai csapatok európai főparancsnoka, Cavoli tábornok egyszer úgy jellemezte, mint „egy képregényhőst”.

Kezdetben Donahue tábornok és néhány segédje a mobiljukon továbbítottak információkat az orosz csapatmozgásokról az ukránoknak - írja a Times. Ez is segített valamit, de az amerikaiak hamar rájöttek, ha tényleg esélyt akarnak adni Ukrajnának, akkor nehézfegyvereket kell biztosítaniuk: M777-es tarackokat és a hozzájuk tartozó lövedékeket. Amikor Joe Biden elnök aláírta az M777-esek szállítását, a Tony Bass Auditórium igazi hadműveleti központtá alakult. Egy lengyel tábornok lett Donahue helyettese. Egy brit tábornok vezette a logisztikai központot – ott, ahol korábban a kosárlabdapálya volt. És egy kanadai tábornok irányította a kiképzést.

Az auditórium alagsorában hírszerzési központ, úgynevezett „fúziós központ” jött létre, amely folyamatosan követte az orosz csapatmozgásokat.

Itt a CIA, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) és a Nemzeti Térinformatikai Hírszerző Ügynökség (NGA) tisztjei dolgoztak együtt más szövetséges hírszerzőkkel. Az új műveleti egységet „Task Force Dragon”-nak nevezték el.

Wiesbadenben közel húsz ukrán tiszt is dolgozott: hírszerzők, műveleti tervezők, kommunikációs és tűzvezetési szakemberek. Minden reggel összeültek az amerikaiakkal, hogy átnézzék az orosz fegyverrendszerekről, csapatmozgásokról befutó adatokat, és kiválasszák a legfontosabb aznapi célpontokat. Igaz, ezeket ők nem célpontoknak, hanem „érdeklődési pontoknak” (points of interest) nevezték, hogyha valaki egyszer megkérdezné őket, adtak-e át célpontokat az ukránoknak, őszintén tagadhassanak.

Az amerikaiak más szabályokat is felállítottak, hogy a NATO-t ne érje orosz megtorlás. Így például nem lehettek a célpontok orosz területen, és nem oszthattak meg hírszerzési adatokat konkrét katonákról, különösen az orosz hadvezetés stratégiai vezetőiről, például Valerij Geraszimov vezérkari főnökről. Emellett a terepen harcoló ukrán alakulatok nem tudhatták meg, honnan kapják a célpontok listáját. Csak koordinátákból álló adatcsomagokat láttak egy biztonságos felhőben, „1. prioritású”, „2. prioritású” és hasonló kategóriákba sorolva.

A titkos hadművelet legelső célpontja a New York Times szerint 2022-ben egy Zoopark néven ismert radaros páncélozott jármű volt, amely képes volt bemérni az ukrán M777-esek helyzetét. Az ukránok csapdát állítottak: először tüzet nyitottak az orosz állások irányába. Amikor az oroszok bekapcsolták a Zoopark radarját, hogy bemérjék a lövések forrását, a fúziós központ bemérte a jármű pontos koordinátáit.

A lövésre Donahue adott parancsot, a gombot pedig egy ukrán tüzér nyomta meg.

Ezután Szeverodonyeckban csaptak le pontonhidakra. Az ukrán becslések szerint itt legalább 400 orosz katona vesztette életét.

2022 közepén az ukránok a wiesbadeni központ hírszerzési és célzási adatai segítségével zúdítottak rakétazáport az oroszok rettegett harci egysége, az 58. Összfegyvernemi Hadsereg herszoni főhadiszállására. Tábornokokat és vezérkari tiszteket öltek meg. Az egység ezután újabb és újabb helyeken próbált újraalakulni – de az amerikaiak újra és újra megtalálták őket, és az ukránok minden alkalommal megsemmisítették a bázisukat.

A titkos központnak fontos szerepe volt 2022 őszén a krími Szevasztopol kikötője elleni támadásban is. Ezt tengeri drónokkal hajtották végre a CIA támogatásával, és az akció miatt az oroszok egy időre kivonták a hajóikat a térségből.

Miközben Wiesbadenből egyre több célpontot kaptak, a fronton világossá vált, hogy ennél is hatékonyabban működhetnének, ha lennének nagy hatótávolságú, műholdas irányítású rakétarendszereik – azaz zöld utat kapnának a HIMARS-ok.

Miután Joe Biden rábólintott, a New York Times szerint Wiesbadenből felügyeltek minden egyes HIMARS-támadást.

Donahue tábornok és segédei átvizsgálták az ukránok célpontlistáját, tanácsot adtak, hova helyezzék a kilövőállásokat, és mikor indítsák a támadást. Az ukránok csak az amerikaiaktól kapott koordináták alapján használhatták ezeket a rakétákat. A rendszer indításához ráadásul egy speciális elektronikus kulcskártya kellett, amit az amerikaiak bármikor deaktiválhattak. A HIMARS 2022-ben rengeteg orosz katonát ölt vagy sebesített meg hetente. Az orosz csapatok zavarodottá váltak, a moráljuk összeomlott.

De az ukránok nemcsak a légicsapásokat egyeztették az amerikaiakkal, hanem a szárazföldi hadműveleteket is közösen tervezték. És az amerikaiak segítettek nekik egy új, tengeri drónflotta kifejlesztésében, legyártásában és bevetésében is, hogy ezzel támadják az orosz Fekete-tengeri flottát. Ehhez átadtak nekik egy olyan tengeri drón-prototípust is, amit eredetileg a kínai haditengerészet elleni védekezésre szántak Tajvan térségében.

A New York Times cikke szerint az együttműködés során az amerikaiak gyakran azon tűnődtek, „Ha most lépünk egyet előre, kitör a harmadik világháború?”

A lap egy konkrét példát is említ, ami a háború egyik legfeszültebb pillanatához vezetett.

2022 őszén a délen harcoló orosz hadsereg váratlanul gyors összeomlása miatt úgy tűnt, reális lehetőség nyílik a Krím elfoglalására. Azt pontosan lehetett tudni, hogy ez Putyin egyik legérzékenyebb pontja. Az amerikai hírszerzés lehallgatta az orosz hadműveleti parancsnokot, Szergej Szurovikin tábornokot, amint arról beszél, hogy Putyin „valami kétségbeesett dolgot” fontolgat: taktikai atomfegyver bevetését, hogy megakadályozza az ukránokat a Dnyeper átlépésében és a Krím felé való előretörésben.

Addig az amerikai hírszerző ügynökségek 5–10 százalékra becsülték annak esélyét, hogy Oroszország atomfegyvert vet be Ukrajnában. Ha viszont a déli front összeomlott volna, ez az arány 50 százalékra ugrik.

Miközben Biden tanácsadói amellett érveltek, hogy fogják vissza az ukránokat, Donahue tábornok arra próbálta rávenni őket, hogy haladjanak minél gyorsabban előre. Ő úgy látta, ez lehet az ukrán hadsereg legjobb esélye, hogy döntő csapást mérjen az oroszokra. De egyben ekkor volt talán a legnagyobb veszélye is annak, hogy a háború kiszélesedik. Végül az egészből nem lett semmi, a helyszínen harcoló ukránok ugyanis nem láthatták az amerikai műholdképeket, és nem hitték el, hogy nincs előttük komoly ellenséges erő, így megálltak, és a lehetőség elillant.

A cikk részletesen bemutatja a háború fordulópontját is: 2023-at, valamint azokat a hibás döntéseket, amik az ukrán ellentámadás kudarcához vezettek.

Az év elején a nemzetközi szövetségen belül sokan hitték, hogy az ukránok 2023-ban diadalmaskodnak, vagy Putyin kénytelen lesz béketárgyalásokba kezdeni. De keservesen csalódniuk kellett. Az amerikai parancsnokságot Antonio A. Aguto altábornagy vette át, akinek a fő feladata az ukrán erők kiképzése lett volna. Ők azonban alig küldtek egységeket. Problémákat okozott az ukrán katonai parancsnokok közötti rivalizálás, valamint az is, hogy Zelenszkij nem merte meglépni, hogy leszállítja a sorkötelezettségi korhatárt 18 évre, így az ukránok folyamatosan létszámhiánnyal küzdöttek. Gondot okozott, hogy a lőszerhiány miatt a helyszíni ukrán parancsnokok már nem fogadták el automatikusan a Wiesbadenből érkező célpontlistát, drónokkal ellenőriztek minden egyes célt, mielőtt megindították a tüzérségi támadást, ez viszont belassította a csapásokat.

A legnagyobb hiba pedig az volt, hogy az ukránok az utolsó pillanatban megint változtattak az előre egyeztetett haditerven, és egyszerre három irányban indítottak támadást. „Itt kellett volna kiszállnunk” – mondta a New York Times-nak egy magas rangú amerikai tisztviselő. Nem tették, de ahogy várható volt: az egész ellentámadás kudarcba fulladt.

2024-ben a helyzet egyre kétségbeejtőbb lett, a bizalom megingott, és az amerikaiak arra kényszerültek, hogy egyre több, saját maguk által meghúzott vörös vonalat lépjenek át.

Az amerikaiak szerint az ukránoknak a védekezésre kellett volna koncentrálniuk, és hogy újjáépíthessék a megtépázott erőiket,  Zelenszkij azonban azt mondta: sikerre van szükségük.

Az amerikaiak emiatt beleegyeztek, hogy megpróbálják nagyhatótávolságú rakétákkal és drónokkal végrehajtott bombázásokkal arra kényszeríteni az oroszokat, hogy kivonják katonai infrastruktúrájukat a Krímből,. A művelet a Lunar Hail (Holdzápor) fedőnevet kapta. Ehhez azonban az ukránoknak százával kellett kapniuk ATACMS típusú, nagy hatótávolságú fegyvereket, amik 300 kilométerre is eljutnak.

Hasonló engedmény volt az SME-k, a Kijevben szolgáló amerikai „szakértők” számának megemelése. Kezdetben amerikai katonák egyáltalán nem lehettek Ukrajnában, nehogy a vietnámi háború idején odaküldött „tanácsadókhoz” hasonlítsák őket. Ahogy azonban a helyzet romlott, egy tucat tisztet küldtek oda, majd a számukat megháromszorozták.

A legszigorúbb vörös vonal, az orosz területek támadásának tiltása azonban továbbra is életben volt. De 2024. május 10-én ezt is feloldották, ugyanis az oroszok jól láthatóan Harkiv megtámadására készültek, ahol egymillió civil él. Ehhez orosz területen vonták össze az erőket. Amikor támadásba lendültek, a Biden-adminisztráció megváltoztatta a játékszabályokat.

Az amerikaiak létrehoztak egy úgynevezett „műveleti dobozt” – egy olyan zónát orosz területen belül, ahol az ukránok amerikai fegyverekkel is lőhetnek, és ahol Wiesbaden segítheti a csapások végrehajtását.

A CIA pedig külön engedélyt kapott, hogy tiszteket küldjön Harkiv térségébe, akik az ukránokkal közösen segítették a műveleteket a zónán belül.

A műveleti doboz május végén aktiválódott. Az oroszok a háború egyik legsúlyosabb veszteségét szenvedték el. A dolog azonban visszaütött, amikor Zelenszkij váratlanul megtámadta Kurszkot. Az ukránok koalíciós támogatással kapott fegyverekkel hatoltak be orosz területre, a műveleti dobozon belül – ezzel pedig megszegték a szabályokat. A műveleti dobozt ugyanis azért hozták létre, hogy megakadályozzanak egy humanitárius katasztrófát Harkivban – nem azért, hogy az ukránok kihasználják, és orosz területet foglaljanak el.

Az amerikaiak bizalma súlyosan megingott. Ennek ellenére tudták, ha leállítják a támogatásukat, a Kurszkban harcoló ukrán katonákat HIMARS-védelem és amerikai hírszerzés nélkül egyszerűen lemészárolják.

Ahogy közeledett Joe Biden hivatali idejének vége, az amerikai elnök két további határt is átlépett.

Szeptemberben engedélyezte, hogy a CIA információi alapján induljon dróntámadás orosz területen, az ukrán határtól 470 kilométerre, egy hatalmas fegyverraktár ellen. Innen látták el fegyverekkel az orosz egységeket Harkivban és Kurszkban. A CIA nemcsak a hírszerzési adatokat osztotta meg, de még a drónok útvonalát is megtervezték. Az eredmény egy hatalmas robbanássorozat.

Az utolsó hetekben pedig Biden kiterjesztette a műveleti dobozt, lehetővé téve, hogy az ATACMS rakéták és a brit Storm Shadow robotrepülőgépek oroszországi célpontokat is támadhassanak. A döntést azután hozta meg, hogy Észak-Korea több ezer katonát küldött, hogy segítsenek az oroszoknak kiszorítani az ukránokat Kurszkból. Az amerikai támogatással indított első csapások egyike megsebesítette Kim Jong Bok vezérezredest, az észak-koreai parancsnokot, amikor épp orosz társaival tárgyalt egy parancsnoki bunkerben.

Mindez azonban nem változtatott azon, hogy mind az amerikaiak, mind az ukránok egyre borúsabban látták a jövőt. A kezdeti szoros szövetség a New York Times szerint a belső rivalizálások, sértettségek és eltérő célok miatt megroppant. Míg az amerikaiak megfontoltan haladtak, elérhető célokat tűztek ki, az ukránok mindig a teljes győzelmet, az „áttörést” próbálták elérni, és úgy érezték, visszafogják őket.

Bár a cikk a Trump megválasztása utáni időszakkal már nem foglalkozik, a leírtakból világossá válik, miért lehetett akkora csalódás az ukránok számára az amerikai külpolitika teljes irányváltása, és az is, miért tudta Trump néhány nap alatt gyökeresen megváltoztatni Zelenszkij hozzáállását az új elnök által szorgalmazott békekötéshez, amikor egy időre megtiltotta az amerikai-ukrán hírszerzési együttműködést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos: Most azt próbálják megérteni a gazdasági szereplők, hogy ezután milyenek a játékszabályok
Trump vámtarifái után sokkolóak az első piaci reakciók. A volt jegybankelnök szerint beindul egy újrarendeződési játék, amin Amerika csak veszíthet. Az Egyesült Államok világkereskedelmi súlya csökken, és a mostani fordulat ki fog hatni a dollár nemzetközi szerepére is.


Hatalmas piaci sokkot okoztak Donald Trump vámtarifái, a koronavírus járvány óta nem zuhant akkorát az amerikai tőzsde, mint most. A Dow Jones 4 százalék mínuszban fejezte be a napot, a S&P 500 4,8 százalékkal, míg a Nasdaq 5,4 százalékkal került lejjebb. A Nike 14%-ot, a Boeing 10%-ot, az Apple és az Amazon 9%-ot zuhant, miközben a dollár és a bitcoin is gyengült, az arany és az euró viszont erősödött. A tőzsdei pánik miatt dollármilliárdokat buktak az amerikai elnök legnagyobb támogatói is. Ő az egészre úgy reagált: a tőzsdék fellendülnek majd, fantasztikusan fognak teljesíteni.

A világ többi része most azon dolgozik, milyen választ adjon a hatalmas, 10 és 50% közötti vámokra. Trump az Európai Unióval szemben 20%-os, Indiával szemben 26%-os, Vietnámmal szemben 46%-os vámot jelentett be. Kínának pedig összességében 54%-os (!) vámmal kell szembenéznie. Milliók rettegnek a munkájuk elvesztése miatt azokban a szegényebb országokban, ahonnan például a ruhákat vagy más termékeket exportálták eddig Amerikában, de az európai autógyártást is megrengetik a következmények. Bod Péter Ákossal, a jegybank volt elnökével a következményeket latolgattuk.

– Mik a kilátásaink?

– Amit most lehet tudni: az európai járműiparra 25% vám már életbe lépett. Tovább az Európai Unióra mint egy vámunióra 20 százalékos importvámot vetett ki Trump. Az Egyesült Királyság 10 százalékos, Amerika ázsiai szövetségesei, mint Japán, Dél-Korea, Tajvan 30 százalék körüli vámtételt kaptak a nyakukba, és az Amerikával szemben nagyon nagy exporttöbblettel rendelkező Kína vagy Vietnam még ennél is nagyobbat. Lehet még persze az eddigi történések tapasztalatai alapján reménykedni, hogy mindez nem végleges, hiszen a Mexikóval és Kanadával szemben meghirdetett vámok alkalmazását egyszer már egy időre felfüggesztették.

Most sem tartom lehetetlennek, hogy akár egy országra, akár egy szektorra vonatkozóan valamilyen felmentés vagy módosítás jönne.

Egyelőre nem láttuk a részletes bontást: pontosan milyen termékkörre vonatkoznak a most elrendelt intézkedés. Az ország tág fogalom, vámok esetében konkrét kódszám alatti termékekről, szolgáltatásokról szokás dönteni. Nos, a magyar idő szerint tegnap esti bejelentés után körülbelül ennyit tudunk, meg láthattuk a sokkoló első piaci reakciókat. A kereskedelmi kapcsolatok jövőjét illetően nem javított a helyzeten Trump indoklása. Az elnök beszéde nem arról szólt, hogy az Egyesült Államok nagy külkereskedelmi mérleghiányán szeretne javítani kereskedelem-politikai eszközökkel, ehelyett a szövetségeseit és versenytársait megvádolta különböző visszaélésekkel és manipulációkkal. Olyan emocionális érvelést használt, ami nem szokásos a kereskedelempolitikában.

Bemutatott számokat egy nagy táblán, amelyek viszont nem stimmelnek. Például azt mutatta fel, mintha az Európai Unió 39 százalék vámot vetne ki az amerikai termékekre. Ilyenről szó sincs.

A tényleges vámtételek csekélyek, csakhogy azokhoz hozzáadta az EU-ban szokásos áfát, meg néhány iparági adót. Ez azonban teljes félreértése vagy félremagyarázása a dolognak. Az áfa az országon belüli általános forgalmi adó, amit a végső vevő fizet, és nem a külkereskedő. Amerikában is van sales tax a kiskereskedelemben, és az más kategória, mint az importvám, amit az amerikai importőr kénytelen befizetni a költségvetésbe.

És itt a másik kolosszális tévedése: a megemelt importvámot nem az európai, kínai exportőrök fizetik, hanem majd az amerikai importőrök fogják befizetni az amerikai büdzsébe, és az amerikai fogyasztó fogja a következő hetekben érezni a kasszánál, hogy a kormánya lényegében egy nagy adótételt pakolt a nyakába.

Az importvám ugyanúgy drágítja a terméket, mint egy kereskedelmi adó.

– Itt nem arról volt szó, hogy Trump a kereskedelmi hiányt konvertálta át valahogy vámmá? Hogy ezt akarja helyrebillenteni a vámokkal, ami egy eléggé unortodox megoldásnak tűnik nekem.

– De igen, innen indult ki a dolog. Az egész világot sújtó vámemelés indokaként több dolgot mondott. Az egyiket már érintettük: kereskedelmi mérleghiánya van Amerikának egy sor országgal szemben, mégpedig Trump szerint azért, mert azok mindenfajta visszaéléseket, árfolyamvétkeket követnek el Amerika ellen. Tehát nem azért deficites a külkereskedelmi mérleg, mert az érintett termékkörben nem elég versenyképes az amerikai termelés – véli Trump. Nem közgazdasági érvet használ, inkább hátsó szándékot sejtet. De segít-e a külkereskedelmi hiányon a vámemelés? Elvileg igen, hiszen az emelt vámok után Amerika importja drágább lesz, és így a vásárlók kevesebb külföldi terméket akarnak, tudnak venni. Ha ezen közben az amerikai exporttermékre nem vetnek ki hasonló mértékű vámot, és az amerikai cégek ugyanúgy exportálnak tovább, akkor a kisebb import és változatlan export mellett csökken a kereskedelmi mérleghiány. Csak hát

miért ne válaszolna az érdeksérelmet szenvedő fél hasonló módon?

Ám önmagában a vámemelés nem unortodox módszer.

– De eredményes is?

– Szerintem nem. Az erősen megemelt vám a világ hatékony, versenyképes cégei elől elzárja az amerikai piacról, mert mondjuk egy 25 százalékos autóvám ezt jelenti, hogy jogilag behozható mondjuk a német autó, de az importőrnek annyival többe kerül a termék, és a megnőtt fogyasztói áron már nem lesz annyi vevője, mint előtte. Ez rossz hír a német autók kedvelőinek, meg a német autógyáraknak, de végül mérséklődik az amerikai mérleghiány. Csakhogy, amint említettem, meglehet, hogy azok az országok, amelyeket most tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal vádol, és amelyeknek a termelőit az amerikai importvám-emelés hátrányosan érinti, maguk is válaszintézkedést hozhatnak. Például az amerikai exporttermékekre, mondjuk

a szójára, ki lehet vetni szintén 20%-os vámot. Akkor viszont az amerikai szójaexportőrök, amelyek eddig nyereséggel árusították a termékeiket az 500 milliós európai piacon, nagyarányú vámot kapva a nyakukba, kiszorulhatnak az európai piacról.

Tehát a piaci következmények sokfélék lehetnek, a viszontválasztól függően. Egyébként van itt még egy ügy. Trump vámemelési hivatkozása az volt, hogy Amerikának az árukereskedelemben súlyos mérleghiánya van. Csakhogy ez nem igaz a szolgáltatásokra, amelyekben egyáltalán nem áll rosszul Amerika, gondoljunk az amerikai filmekre, IT-szolgáltatásokra, a New York-i jogi irodák működésére, a banki szolgáltatásokra. Emellett a világban befektetett amerikai tőkéből nagy tőkejövedelmek származnak.

Eleve nagy haszna van az Egyesült Államoknak az amerikai dollár kulcsvaluta-szerepéből.

Szóval az elnök a javaknak egy olyan csoportját emelte ki, amelyekben az Egyesült Államok valóban hosszú évek óta masszívan nettó importőr, fogyasztója a máshol előállított termékeknek: a tajvani chipeknek, a francia bornak, a magyarországi gyógyszernek, a kínai, vietnámi háztartási gépnek, mexikói autóalkatrésznek. De a külkereskedelmi egyenleg alakulása mögött világos közgazdasági okok állnak, nem pedig a gonosz külföldiek mesterkedései.

– Elkezdtek zuhanni a tőzsdék. Az amerikai dollár is gyengült az euróval szemben, ez egy olyan reakció, amivel számolni kell. Nem tudom, hogy a Trump számolt-e ezzel?

– Nyilvánvaló, hogy az intézkedések hatását nem kalkulálta ki. Indoklása alapvetően nem közgazdasági. Például Kanadával vagy Mexikóval szemben kezdettől fogva nem gazdasági, hanem lényegében oda nem tartozó érveket említett, miszerint onnan szöknek át tömegesen a bevándorlók, vagy onnan jön át a kábítószer. Ami vagy igaz, vagy nem. Ám ha van ilyen gond, annak nem az a megoldása, hogy a kanadai rönkfára kivetnek egy plusz adót. Nála folyton keveredik a politikai, a nem-üzleti szempont a gazdasági szemponttal. Márpedig az ilyen problémák megoldására lennének nemzetközi fórumok. Ezekről a fórumokról azonban az Egyesült Államok kormányzata nagy sebességgel vonul ki, ahelyett, hogy felhasználná a Valutaalapot, OECD-t a Világkereskedelmi Szervezetet - azokat a fórumokat, amelyek konfliktusrendezésre jöttek létre, és ezt a munkát jól-rosszul végezték az elmúlt évtizedekben. Viszont Trump a tárgyalásos, kereskedelempolitikai megoldás helyett az általunk megismert világkereskedelmi rendszer intézményeit kikerülve, egyoldalú, drasztikus, egyeztetés nélküli, meglepetésszerű intézkedéseket vezetett be. Láttuk, hogy a sokk hatására a valutaárfolyamok elkezdtek mozogni, a tőzsdék érzékenyen reagáltak rájuk. Hogy aztán mi lesz két nap múlva, nem tudhatjuk, mert ilyenkor a hírek hatására fel-alá futkosnak az árfolyamok.

Most azt próbálják megérteni a gazdasági szereplők, hogy ezután milyenek a játékszabályok. Mert valamilyen szabálynak kell lennie.

Keresik a szereplők, hogy milyen lépéseket tegyenek. Kína már régebb óta észlelve az amerikai protekcionista nézetek terjedését, jó ideje elkezdett függetlenedni az Egyesült Államoktól, az amerikai kereskedelmi forgalmának a nemzetgazdasági aránya már nem az, mint tíz éve volt. Az Európai Unió is most gondolja át a külkereskedelmi stratégiáját, valamint a védelmi terveit is. A világ jelentős kereskedelmi szereplői azt is átgondolják, hogy melyik valutanemben fognak majd üzleteket kötni. Ez a mostani fordulat ki fog hatni a dollár nemzetközi szerepére.

Az elzárkózó, protekcionista útra lépő Egyesült Államoknak a világkereskedelmi súlya csökken, mint ahogy a dollárnak a nemzetközi pénzügyi szerepe is mérséklődik.

Holott nyilván nem ez volt Trump szándéka. A kérdése arra irányult, hogy ezt végiggondolta-e – hát nem.

– Lehet Európa ennek a folyamatnak hosszabb távon nyertese?

– Minden ilyen változás átrendezi a pozíciókat. Például ha egy térség 20%-os vámterhelést kap a nyakába, de egy másik 40-et, akkor azt lehet mondani, hogy relatíve nem ő szenved a legtöbbet. Vannak aztán olyan ágazatok, amelyek új piacokat tudnak találni a termékeik számára – ezek másoknál kevesebbet vesztenek. Elképzelhető továbbá, hogy a nagy kereskedelmi szereplők egymás felé fordulnak, és saját feltételek mellett működő kereskedelmi klubokat alkotnak. Erre lehet példa az EU és Kanada, Európa és a Maghreb országok ügye. Sőt, még talán a Kínához fűződő viszonynak, ami nagyon bonyolult, lehetnek olyan vonatkozásai, amelyek nem voltak az asztalon fél évvel ezelőtt.

Beindul egy újrarendeződési játék, a globális termelési láncok egy része át fog alakulni. Ameddig ez eltart, addig sajnos termelés-visszaesés, profitcsökkenés várható,

de ha újrastrukturálja magát a rendszer, akkor onnantól kezdve az új szabályok szerint lehet játszani.

– Azt mondta az előbb, hogyha egy nap után itt össze-vissza mennek az árfolyamok, abból ne vonjunk le mélyreható következtetéseket. Ma az látszott, hogy miközben az euró erősödött, a forint meg hát finoman szólva egyáltalán nem. És itt az örök kérdés: nem megint az látszik, hogy sokkal jobban jártunk volna, hogyha már régóta eurónk lenne és nem forintunk?

– Ez bizony így van. Amikor egy ilyen bizonytalanság becsap, az a kisebb országokat különösen megrázza. Nyilván ilyenkor jobban ki van téve a megpróbáltatásoknak a kis gazdaság, meg a sérülékeny valuta, amelyik törékenyebb. Az euró, mint nagy hajó, fenségesen úszkál a viharban, de a kis ladikokat a hullámok ide-oda hajigálják. Szóval, ha most már mi is benne lennénk az euróövezetben, akkor az ilyen hirtelen vihar minket is csak tompítva érintene.


Link másolása
KÖVESS MINKET: