SZEMPONT
A Rovatból

Foreign Affairs: mára világossá vált, hogy Ukrajnában egyik fél sem tud döntő győzelmet aratni

Azok a háborúk, amelyek egy évnél tovább húzódnak, akár egy évtizednél is tovább tarthatnak - írja a tekintélyes amerikai külpolitikai szaklap átfogó elemzésében, amelyben felvázol egy utat a békéhez.


Egy háború kezdetekor általában sokkal könnyebb állást foglalni a szembenálló felek között, mint elképzelni annak végső kimenetelét. Így történt ez 2022 februárjában Oroszország Ukrajna elleni inváziója idején. Az Egyesült Államok és szövetségesei számára nem volt kérdés, hogy Ukrajnát támogatni kell az orosz agresszióval szemben, Moszkvát pedig megbüntetni. Arra azonban kevés szó esett, hogy miként fog véget érni a konfliktus. A tekintélyes amerikai külpolitikai folyóirat, a Foreign Affairs elemzésében hívja fel a figyelmet, hogy másfél évvel a háború kitörése után az Egyesült Államoknak még mindig nincsen erről világos elképzelése.

Mára egyértelművé vált, hogy egyik fél sem rendelkezik olyan haderővel, még a külső segítséggel együtt sem, amellyel döntő katonai győzelmet tudna aratni a másik felett.

A lap szerint ukrán hadsereg bármennyi területet szabadítson fel, Oroszország továbbra is képes lesz fenntartani az állandó fenyegetést Ukrajnával szemben, miként az ukrán katonák is folyamatosan támadhatják az oroszok által megszállt területeket, valamint az Oroszországon belüli katonai és civil célpontokat is. Mindezek a tényezők egy pusztító, évekig elhúzódó, kilátástalan háborúhoz vezetnek. Ebben a helyzetben az Egyesült Államok és szövetségesei stratégiai döntés előtt állnak: vagy megpróbálják a háborút a tárgyalásos befejezés felé terelni a következő hónapokban, vagy pedig kivárnak. Ez utóbbi esetben a a háború emberi, gazdasági és egyéb ára a mai sokszorosa lesz. Éppen ezért a cikk szerint a NATO-nak mielőbb a háború lezárására kell koncentrálnia.

A szerző, Samuel Charap, a Rand Corporation politológusa hangsúlyozza: egy háborúban egy-egy sikeresebb offenzíva, területszerzés, vagy akár a frontvonalak jelentős eltolódása sem vezet feltétlenül a konfliktus végéhez.

Így van ez most is: ha egy ukrán ellentámadás az oroszokat visszakényszerítené saját határai mögé, akkor sem biztos, hogy Moszkva leállítaná a harcokat. Igaz, ez újabb csapást jelentene Oroszország katonai erejére és globális presztízsére, még súlyosabb árat kellene fizetnie ezért a stratégiai katasztrófáért.

A Nyugat abban reménykedik, hogy az ukrán harctéri sikerek Putyint a tárgyalóasztalhoz kényszerítik. Azt is elképzelhetőnek tartják, hogy egy újabb taktikai visszavonulás elvenné a kedvét Moszkvának a harcok folytatásától. De egy terület feletti ellenőrzés elvesztése nem egyenlő a háború elvesztésével, és nem von szükségszerűen maga után politikai engedményeket sem. Putyin újabb mozgósításokat rendelhet el, még intenzívebb bombázásokat indíthat az ukrán városok ellen, vagy pedig csupán kitart abban a hitben, hogy az idő neki és Ukrajna ellen dolgozik. Az is elképzelhető, hogy akkor is tovább harcol, ha tudja, hogy veszíteni fog, ahogyan például Németország tette az első világháborúban – írja a politológus.

E háború kirakós játékában tehát nem a frontvonal elhelyezkedése a legfontosabb, hanem egyrészt az állandó és kölcsönös fenyegetettség, másrészt az Oroszország által annektálni kívánt ukrán területek feletti viták, amelyek valószínűleg sok-sok éven át fennmaradnak.

Ukrajna igen jelentős haderőt fejlesztett ki a több tízmilliárd dolláros nyugati segélyeknek, kiképzési programoknak és hírszerzési támogatásoknak köszönhetően. Ütőerejét az elmúlt másfél évben számtalanszor megmutatta. Ugyanakkor az orosz hadsereg is fenyegetheti a jövőben Ukrajnát, mert súlyos veszteségei ellenére még mindig nagy erőt képvisel. Döntő csapást azonban egyik sem tud bevinni a másik ellen, feltételezve természetesen, hogy Oroszország nem vet be tömegpusztító fegyvereket, bár ezek sem biztos, hogy a győzelmet jelentenék.

2022 elején, amikor az orosz hadsereg még sokkal jobb állapotban volt, nem tudták elfoglalni Kijevet, sem pedig megbuktatni a demokratikusan választott ukrán kormányt. Jelenleg még azokat a területeket sem tudja mind elfoglalni, amelyeket Moszkva magáénak tekint. Mindez azt sugallja, hogy egyik fél sem tudja belátható időn belül elérni területi céljait katonai eszközökkel.

Ukrajna számára ez a cél egyértelmű: ellenőrzése alá vonni teljes nemzetközileg elismert területét, a 2014 óta orosz megszállás alatt lévő Krim-félszigetet és a Donbaszt beleértve. Oroszország álláspontja viszont nem teljesen világos a magának követelt Zaporozsia és Herszon határait illetően.

Az sem kizárt, hogy a háború a területi vita megoldása nélkül ér véget.

Ugyanakkor a konfliktus nagyrészt állandónak tekinthető tényezői alapján elhúzódó háborúra is számíthatunk. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja az uppsalai egyetem 1946 és 2021 közötti adatai nyomán megállapította, hogy az államok közti háborúk 26%-a egy hónapon belül, további 25%-a pedig egy éven belül lezárul, ha azonban időtartamuk meghaladja az egy évet, akkor akár egy évtizednél is tovább tarthatnak. És még azok is, amelyek valamivel rövidebbek voltak, mint 10 év, rendkívüli pusztítással jártak. A nyolc évig (1980 és 1988) között folyó iráni-iraki háborúban közel félmillióan estek el és legalább ennyi volt a sebesültek száma.

Egy hosszú orosz-ukrán háború az elemzés szerint komoly problémát jelentene az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek is, mert mindig benne lenne egy eszkaláció kockázata, akár az orosz atomfegyver bevetése, akár egy háború Oroszország és a NATO között. Ukrajna gazdasága és katonai ereje szinte teljesen a Nyugattól függene, amely ez utóbbiaknak költségvetési nehézségeket és harckészültségi problémákat is okozna. Tartóssá válnának a háború globális gazdasági kihatásai, köztük a gabona és energiaárak bizonytalansága. Az Egyesült Államok képtelen lenne erőforrásait más prioritásaira koncentrálni, és elmélyülne Oroszország kínai függősége.

És bár egy hosszú háború tovább gyengítené Oroszországot, ennek túl nagy ára lenne.

Míg a nyugati kormányoknak továbbra is mindent meg kell tenniük Ukrajna támogatásáért, a Foreign Affairs szerzője szerint kell, hogy legyen egy stratégiájuk a háború elfogadható befejezésére a korántsem ideális körülmények között. Mivel kicsi az esély egy döntő katonai győzelemre, vagy a két ország közötti viszony normalizálását hozó politikai megoldásra, Oroszország és Ukrajna a harci cselekmények befejezése után is még sokáig ellenségek maradnak.

A Nyugat és Kijev számára a háború tárgyalás nélküli befejezése jobb lenne, mint az agressziót és háborús bűnöket elkövető kormány képviselőivel szóba állni. De az ilyen szintre jutott háborúk nem szoktak csak úgy maguktól elhalni - véli a lap elemzése.

Tartós háború esetén rendkívül nehéz lesz egy olyan alacsony intenzitású konfliktussá visszaszorítani, mint amilyen a Donbaszban zajlott 2014 és 2022 között. Azokban az években a háborúnak szinte minimális hatása volt Ukrajnában a konfliktus-zónán kívül. Most más a helyzet. Nehéz elképzelni például, hogy miként térhet magához az ukrán gazdaság, ha légtere zárva, kikötői blokád alatt maradnak, lövik a városaikat, a munkaképes férfiak harcolnak, és a több millió menekült nem akar visszatérni hazájába.

Tehát a tárgyalásokra szükség van, de a megállapodás kizárt. A legelfogadhatóbb lezárásnak egy fegyverszünet látszik, amely ugyan nem hidalná át a politikai ellentéteket, de véget vetne az aktív háborúnak.

A szerző az 1953-as koreai tűzszünet példáját említi, amely kizárólag a fegyverszünet fenntartásáról rendelkezett, és nem foglalkozott a politikai kérdésekkel. Bár Észak- és Dél-Korea között a mai napig hadiállapot áll fenn, és mindketten az egész félszigetet saját szuverén területüknek tekintik, a fegyverszünet tartós maradt.

A koreai háborúval ellentétben azonban az Egyesült Államok és szövetségei nem vesznek részt a harcokban, éppen ezért a kijevi és moszkvai döntések sokkal meghatározóbbak lesznek, mint amilyeneket Berlinben, Brüsszelben vagy Washingtonban hoznának, és nem is diktálhatnának a szembenálló feleknek. Ennek ellenére a NATO, Ukrajnával szorosan konzultálva a lap szerint elkezdheti kidolgozni a háború befejezésével kapcsolatos vízióját.

Joe Biden már 2022 májusában kijelentette, hogy a Fehér Ház a tárgyalóasztalnál képzeli el a háború végét, és az amerikai vezetők ezt a nézetet azóta is hangoztatják, de szinte kínosan kerülik a miként részleteit, miközben a hangsúly továbbra Ukrajna minden lehetséges eszközzel való támogatásán van.

Charap emlékeztet arra, hogy a harcok és a tárgyalások egyidejűsége a történelem során gyakori volt a háborúk során.

Így volt ez Koreában a legvéresebb harcok két éve alatt is. Elvileg a tárgyalások megnyitása Oroszországgal még a harctéren való előrenyomulást is segítheti. Ha Ukrajna sikerei nagyobb megegyezési szándékot váltanának ki a Kremlből, már csak egy működő diplomáciai csatorna kellene hozzá, amely nem csökkentené sem Ukrajna, sem nyugati partnerei részéről az Oroszországra gyakorolt nyomást. Egy hatékony stratégiához szükség van mind kényszerítésre, mind pedig diplomáciára.

Minél tovább halogatják a diplomáciai stratégia kialakítását, annál nehezebb lesz. És már most nagyon óvatosan kell tálalni, hogy ne lehessen sem politikai visszalépésnek, sem pedig a Kijevnek nyújtott nyugati támogatás feladásának beállítani.

A Foreign Affairs cikke felhívja a figyelmet rá, hogy mindez akkor sem lesz gyors, ha azonnal belevágnak.

A koreai fegyverszüneti megállapodáshoz 575 találkozóra volt szükség két év alatt, hogy véglegesítsék a közel 40 oldalas szöveget.

Az 1946 és 1997 közötti fegyveres konfliktusokat elemezve Virginia Page Fortna politológus kimutatta, hogy azok voltak a tartós megállapodások, amelyek rendelkeztek demilitarizált övezetekről, harmadik fél által adott garanciákról, békefenntartásról, valamint a vitás kérdések tisztázására felállítandó vegyes bizottságokról.

Ezek a mechanizmusok megerősítik a kölcsönösség és az elrettentés elvét, amelyek lehetővé teszik a szembenálló feleknek, hogy békét kössenek anélkül, hogy megoldanák alapvető nézeteltéréseiket.

Bár egy fegyverszünet kétoldalú megállapodás lenne, az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek segíteniük kell Ukrajnát tárgyalási stratégiájában. Emellett fontolóra kell venniük, hogy milyen ösztönzőket kell kínálniuk a feleknek, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek és minimálisra csökkentsék a tűzszünet összeomlását.

A biztonsági ígéretek a lap szerint túl gyakran Ukrajna NATO-tagságának kérdésére korlátozódnak.

Tagállamként Ukrajnára is vonatkozna szervezet alapító okmányának 5. paragrafusa, amely szerint egy tagállam elleni támadást valamennyi tag elleni támadásnak minősíthetnek. A NATO-tagság azonban ennél jóval több. Moszkva szemszögéből nézve Ukrajnát az Egyesült Államok előretolt állásává változtatná. És hiába lenne a tagállamok között konszenzus arról, hogy Ukrajnának a NATO-tagság által adnának biztonsági garanciát, ez Oroszország számára elfogadhatatlanná tenné a békeajánlatot és Putyin folytatná a harcot.

A szakértő ehelyett hoz egy közelmúltbeli példát, az 1975-ös amerikai-izraeli memorandumot, Izrael biztonságának és szuverenitásának Washington általi szavatolását, amely az egyik alapfeltétele volt Izrael számára az Egyiptommal kötendő békeszerződésnek. Egy Ukrajnának adandó hasonló biztosíték erősítené Kijev biztonság-érzetét, ösztönözné a magánszektor beruházásait az ukrán gazdaságba, és erősítené egy jövőbeni orosz agresszióval szembeni elrettentést.

Ma Moszkva biztos lehet abban, hogy az Egyesült Államok nem avatkozik be katonai erővel Ukrajnában, de egy ilyen megállapodás mellett kétszer is meggondolna egy újabb támadást, ugyanakkor nem fenyegetne azzal, hogy új amerikai bázisokat hoznak létre az orosz határok közelében.

Washingtonnak továbbra is prioritásként kell kezelnie az Oroszországgal való háború elkerülését.

Ukrajnának idővel új ösztönzőkre lesz szüksége: újjáépítési segélyekre, Oroszország elszámoltathatóságára, és olyan békeidőben való katonai támogatásra, amelynek révén Kijev megfelelő elrettentő erőt fejleszthet ki. Emellett az Egyesült Államoknak és a szövetségeseinek a nyomásgyakorlás mellett ösztönözniük kell az orosz békehajlandóságot, például egyes szankciók feltételes feloldásával. Egyúttal a Nyugatnak párbeszédet kell kezdeményeznie szélesebb értelemben vett európai biztonsági témákról, hogy minimálisra csökkentsék egy hasonló válság kirobbanásának esélyét.

Jelenleg nincsen egyetlen amerikai kormánytisztviselő sem, aki a diplomáciai előkészítéssel foglalkozna. Joe Bidennek a Foreign Affairss cikke szerint ki kellene neveznie egy elnöki megbízottat, aki felvenné a kapcsolatot valamennyi érintett ország külügyminisztériumaival, amelyek e konfliktus során teljesen háttérbe szorultak. Ezt követőn az Egyesült Államoknak nem hivatalos megbeszéléseket kell kezdenie Ukrajnával, a NATO-ban és a G7-ben lévő szövetségesekkel a háború lezárásáról. Emellett szükség lenne egy olyan rendszeres kommunikációs csatornára az érintett államok és nemzetközi szervezetek képviselői között, ahogyan ez a balkáni háborúk idején bevált.

És újra előjön a koreai példa: az 1953-as fegyverszünet, amelyet annak idején az amerikai külpolitika diadalának tekintettek, 70 éve megakadályozta egy újabb háború kitörését a félszigeten, miközben Dél-Korea regionális gazdasági hatalommá és virágzó demokráciává vált.

Egy háború utáni prosperáló, demokratikus, a Nyugat által garantált biztonságú Ukrajna is nagy stratégiai győzelmet jelentene, akár úgy is, hogy - legalábbis ideiglenesen - nem kapná vissza összes területét - állítja a szerző.

Megmaradna ugyan a konfliktus oka Oroszországgal, de ennél sokkal több előnyt élvezne politikai, kulturális és gazdasági téren.

Németország 1990-es sikeres újraegyesítése is azt mutatja, hogy milyen eredményekkel járhat, ha egy konfliktus nem katonai elemeire fektetik a hangsúlyt. Nem szűnne meg a Nyugat és Oroszország szembenállása, de óriási mértékben csökkenne a közvetlen katonai összecsapás esélye, miként a háború globális következményei is – állapítja meg végezetül Samuel Charap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Retteg a hatalom? Lakner Zoltán szerint a megingó Orbán-rendszer elindulhat az erdoğani úton
A politikai elemző úgy véli, a kormány érzi, hogy baj van, és menti, ami menthető. Ennek a harcnak pedig vannak veszélyei.


Lakner Zoltán a Telex Élőben Laknerrel című műsorában beszélt arról, hogy a 15 éve fennálló rendszer most azt érzékeli, hogy a teljhatalmat el lehet veszíteni. Úgy fogalmazott, „beállt egy versenypozícióba a mai magyar politikai élet, ez fog menni a következő egy évben, amit most is látunk”.

A politikai elemző hozzátette: már nem Budapest a politizálás központja, hiszen például egy orosházi vagy mosonmagyaróvári időközi választásnak nagyobb jelentősége van, mint annak, hogy a fővárosban hidakat foglalnak el.

Lakner a TISZA múlt héten lezárt Nemzet Hangja szavazásáról azt mondta, olyan magas számokat, amiket a párt közölt, eddig csak a kormány tudott mondani, és szerinte elképzelhető, hogy a válaszok tényleg bekerülnek a párt programjába.

A beszélgetésben kitértek Kollár Kinga felszólalására, amelyben a tiszás EP-képviselő az uniós pénzek blokkolásáról beszélt. A politológus szerint az eset rávilágít, hogy veszélyes lehet, ha egy politikus elemzőként szólal meg. Ettől függetlenül helytálló megállapításnak tartja, hogy az Orbán-rendszer az, ami miatt nem érkeznek meg a források.

A beszélgetés során Lakner felvetette, hogy a magyar kormány elindulhat az erdoğani úton, és megpróbálhatja ellehetetleníteni a legerősebb ellenzéki kihívó indulását a választásokon.

A kormányfő március 15-i beszédében elhangzott húsvéti nagytakarítás kapcsán Lakner úgy reagált, szerinte azzal az Alaptörvény-módosítással, amelyről hétfőn szavaz a parlament, jogi alapot teremtenek rá, hogy a kormány még erőteljesebben lépjen fel a független média és a civil szervezetek ellen, vagyis minél több embert tántorítsanak el a közéleti tevékenységektől.

A Telex műsorában az MNB-botrány is szóba került. Lakner szerint ezen a ponton a kormány nehéz helyzetben van, hiszen azt kéne elhitetnie az emberekkel, hogy Matolcsy György korábbi jegybankelnök úgy szervezte ki a pénzt az MNB-ből, hogy Orbán Viktor erről semmit sem tudott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Fotók: Bayer Zsolt Menczerrel és Gulyással tüntetett a Tisza Párt ellen
Bayer Zsolt szerint elfogadhatatlan, hogy a Tisza Párt EP-képviselője, Kollár Kinga pozitív hatásokat lát az uniós pénzek visszatartásában, ezért tüntetést szervezett szombatra a Millenáris Parkhoz.


Szombaton délután tüntetést tartottak Budapesten a Millenáris Parkban. A demonstrációt Bayer Zsolt kormánypárti publicista és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szervezte Kollár Kinga, a TISZA Párt EP-képviselőjének brüsszeli beszéde miatt.

A megmozduláson Gulyás Gergely és Menczer Tamás is megjelent, utóbbi közös fotóra is szívesen odaállt az érdeklődők mellé. A tüntetőket automata hívásokkal toborozták, a helyszínen Kollár beszédének egy részletét is lejátszották nekik. A hangulatot a Nélküled és a Darabokra törted a szívem fokozták, a zászlók mellett pedig „Őszödi áruló” és „Júdás Péter elárulta” feliratú táblák is előkerültek.

Kollár Kinga az Európai Parlament egyik bizottsági ülésén arról beszélt, hogy a magyar emberek romló életminősége megerősítette az ellenzéket, ezért optimistán tekint a 2026-os választásokra. Ezt a fejleményt az EU-s források befagyasztásának „pozitív” hozadékaként említette – a pontos kontextust és nyilatkozatot ebben a cikkünkben mi is megírtuk.

Bayerék szombat délután 15 órakor kezdődő tüntetése mintegy 45 perc után véget is ért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Ha a Fidesz folytatja az erőszakkampányt, a társadalom még jobban megbillenhet, és teljesen elzavarhatja őket
Szerinte a fideszes szavazók sem erre szavaztak, emiatt is mennek át egyre többen a Tiszához. A Tisza-párt eredményváróján a szimpatizánsokkal, és a pártelnökkel is beszélgettünk.


Vasárnap délután egy órával Magyar Péter beszéde előtt már szépen megtelik a Műegyetem rakpart. Kellemes tavaszias idő van, bár a nap nem süt. Még viszonylag messze a színpadtól árusok zászlókat árulnak, magyart is, EU-sat is, az egyik piros-fehér-zöldben felirat: „Árad a Tisza”. Nyilván, amikor kormánypárti rendezvény van, a tizenkét csillagos helyett a hétsávos piros-fehéret árulják, és a nyomtatott szöveg is más a zászlón. Biznisz az biznisz. Kicsit beljebb a Tisza hivatalos termékeit árulják: pólók, sapkák, melegítők, bögrék, zászlók. Ők így oldják meg a pártfinanszírozást.

Piknik, eredményhirdetés előtt

A sátor mellett találkozom a gyömrői Kókai Rolanddal, akin van is egy tiszás melegítő felső. Már egy ideje itt van, aktív Tisza-sziget tag, más szigetesekkel beszélgetve tölti az időt. Részt is vett az aláírásgyűjtésben, náluk szerencsére bekiabálásokon kívül nem volt komolyabb atrocitás. Komolyan vették azt is, hogy nemcsak a Tisza-szimpatizánsok véleményére, hanem mindenkiére kíváncsiak: saját pénzből szórólapoztak, és meginvitáltak a pulthoz olyanokat is, akik nem feltétlenül a párt hívei. Szóba kerül Kollár Kinga kijelentése is, ami okán szombaton Bayer Zsolt is tüntetést szervezett. Szerinte bár igaza van, a szavai sajnos támadhatóak. Azonban úgy érzi, ez sem tud ártani a Tisza előretörésének, mert nyilván sok hibát elkövet a párt, de ezek fajsúlyban nem mérhetőek össze például a Nemzeti Bank környékéről eltűnt 500 milliárddal.

Tisza-sziget, Ausztrália

Érdekelt az is, hogy vajon a Tisza megjelenése éket vert-e a családokon belül, rontotta-e el a vasárnapi ebédet, ártott-e baráti közösségeknek? A zuglói Balázs szerint még javított is. Kollár mondatairól ő úgy vélekedik, hogy ha nem ezt, mindenképpen találni akart a Fidesz valamit, amibe belekapaszkodhat. Ő maga egyetért a kijelentésekkel, mert

azt a pénzt, amit kapunk, azt a rezsim fenntartásába fektetik. Van egy könyv, A diktátorok kézikönyve, el kell olvasni, benne van, hogyan tartják fenn magukat a diktátorok
– mondja.

Szegedről érkezett István, akinek megvan a véleménye az országban felpörgetett, hiszterizált hangulatról:

„ma délelőtt a királyi tévén, mert mazochista vagyok, néha odakapcsolok, már ott tartottak, hogy a Magyar Péter miatt nem adja az Unió a pénzt.”

Két fiatalember Dunakesziről érkezett, ahol Magyar Péter aznap délelőtt tartott gyűlést. Egyikük önkénteskedett is négy napot, barátja elkísérte. Az önkénteseknek a műsor elején köszönetet mondtak, és a legeredményesebbek munkáját oklevéllel ismerték el.

Tibor szerint ez a kezdeményezés befoltozhatja azokat a sebeket a társadalomban, amiket a propaganda okozott. Barátja, bár nem volt önkéntes, de maga is szavazott, mert

„fontosnak tartom azt, hogy valami változást érjünk el ebben az országban.”

A későbbiekben ő is szeretne tagja lenni egy Tisza-szigetnek.

A hivatalos eredményhirdetés után, még csak nem is szemerkélő, inkább csak itt-ott megcseppenő ég alatt kezdte el Magyar Péter beszédét, amelyről, akárcsak a szavazás eredményéről, korábban írtunk.

Ezután tudtuk feltenni a kérdéseinket a Tisza-párt elnökének.

– Mi volt a fárasztóbb: a beszédet elmondani, vagy a sajtónak válaszolni utána másfél órán keresztül?

– A beszéd közben csak az utolsó mondatnál ment el a hangom, amikor azt kiabáltam, hogy a haza minden előtt, de szerencsére ki tudtam mondani. Most már nagyon fáradt vagyok. Megmondom őszintén, büszke vagyok a csapatomra, szerintem ilyet még senki nem tett a magyar politikatörténetben, hogy kevesebb mint három hét alatt eljutottunk mind a 3155 településre. Csak azt tudom mondani, hogy köszönöm az önkénteseinknek, a Tisza-sziget-tagoknak, hogy én is eljuthattam egy szűk csapattal 115 helyre, mind a 106 egyéni választókerületben.

Tegnap is kilenc helyen voltunk, több száz kilométert utazva.

Ez nagyon felemelő volt, sokat tanultunk, de most nagyon fáradt vagyok. Ahogy mondtam a színpadon is, ez egy nagyon jóleső fáradtság, olyan, amikor egy olimpiai bajnokság után az ember fáradt.

– Két kérdésnél látszik, hogy megosztóbb volt a többinél. Az egyik az SZJA leszállítása 9%-ra. A másik meg az Ukrajna kérdése. Most maradjunk az SZJA-nál. Igazságosabbá válik attól a rendszer, hogy ugyanúgy egykulcsos marad a jövedelemadó, csak kisebb lesz az adókulcs? Nem kellene ezen még finomítani?

– Én azt hittem, hogy megosztóbb lesz az SZJA-kérdés, több nemet vártam, de valóban vannak ilyen visszajelzések, ahogy Ukrajna tekintetében is egyértelmű volt a visszajelzés, hogy azért ennyire megosztó ez most, mert a magyar emberek nem ismerik a feltételeket. Ahogy a kormány sem, bármit is mond a propaganda. Mi se tudjuk, ahogy az időpontot sem ismeri senki. Ezért is ígértük, hogy

amikor majd ismertek lesznek a feltételek és a csatlakozás időpontja, akkor majd egy ügydöntő, jogi kötőerővel bíró népszavazást tartunk.

Lehet, hogy ez két évtized múlva lesz, lehet, hogy soha. Az SZJA-ra visszatérve, ahogy a beszédemben is mondtam,

ott még gondolkoznunk kell és egyeztetnünk, nyilván adószakértőkkel, társadalompolitikai szakemberekkel és a magyarokkal, hogy elmozduljunk-e még más irányba.

Önmagában az, ha a vagyonadót bevezetjük 5 milliárdnyi vagyonérték fölött, az már egy lépés, de nyilván nem ez a többkulcsos adórendszer, amiről a szakemberek szoktak beszélni. De örülök, hogy az elvi lehetőség arra megvan, hogy 9%-ra csökkentsük az összeget.

– Nyilván a vagyonadó az nem jövedelemadó, az egy egyszeri aktus, nem?

– Nem egyszeri, ez minden évben fizetendő a vagyonadó. A százalék még kérdés, meg az alap, azaz hogy mit számít vagyonelemnek. Mi úgy számolunk, hogy 15-20 ezer milliárd forintnyi vagyon van 5 milliárd forint felett.

Ha azt mondjuk, hogy 1%-os legyen a vagyonadó, az egész magas, 200 milliárd forintos bevételt jelenthet.

Ha még több, akkor még több. És ez minden évben fizetendő.

– Visszatérve Ukrajnára. Amit mond, azt is jelenti, hogy mivel az 58% a csatlakozás mellett áll, egy leendő Tisza-kormány nem fog akadályokat gördíteni a csatlakozási folyamat elé – ami még messze van a csatlakozástól –, mint a mostani kormány teszi?

– A mostani kormány álságos, kétkulacsos politikát folytat. Szijjártó Péter követelte 2022-ben az Európai Bizottságtól, hogy kezdjék meg a csatlakozást. Orbán Viktor ott ült az Európai Tanácsban 2023 decemberében, amikor egyhangúság kellett a csatlakozás megkezdéséhez, és nem vétózta ezt meg. És utána még számtalanszor nyilatkoztak Orbán Balázsék, hogy támogatják az ukrán tagságot. Most meg egy propaganda-hadműveletet folytat a kormány ez ellen.

Ugyanakkor nem védte meg a magyar gazdákat a beáramló, szennyezett ukrán gabonától 6 hónapon keresztül, amitől sok száz család tönkrement, nem védte meg a magyar méhészeket a beáramló ukrán méztől, ahogy a kínaitól sem.

Nem mi, hanem Orbán Viktor engedett ki 2200 jogerősen elítélt embercsempészt, köztük legalább száz ukránt. Mi azért tettük fel ezt a kérdést annak ellenére, hogy nem ismertek a részletek, hogy spóroljunk 2 milliárd forint közpénzt a magyar embereknek, mert ennyiből szervezi a kormány az ukrán EU-tagságról a népszavazást – miközben mi ezt 60 millió forintból, 0 állami támogatással csináltuk meg. Reméljük, hogy látja a kormány, hogy ezt így is meg lehet csinálni.

– Mi kell ahhoz, hogy tényleg meglegyen az a bizonyos kétharmad, amit ön is mondott a héten, és Török Gábor szerint is akár megnyílhat erre az esély?

– Munka, munka, munka és jó jelöltek – olyan jelöltek, akik tényleg ismerik az emberek problémáit, hihetően tudják képviselni azt, tudnak hatni az emberekre, tudnak dolgozni, helyben elfogadottak. Ezen kívül kell egy jó program, és még több jó szakember. Rengetegen jelentkeztek, de ezeket a segítségeket be is kell tudni csatornázni, és képviselni kell tudni. Nagyon szigorú kommunikáció, fegyelem és 120-130% teljesítmény. Mert nem egyenlő a pálya, ezt mindenki tudja, nem olyanok a médiaviszonyok, nem olyanok a választási jogszabályok.

Olyan az ellenfél, mint az apuka, amikor a család társasjátékot játszik, a játék közepén beleszól, és azt mondja, hogy módosítom a szabályokat.

Nekünk így kell nyernünk, de így fogunk nyerni. Nem is kicsit, hanem nagyon. Az, hogy ez kétharmadra elég lesz-e vagy nem, azt majd meglátjuk.

– Majdnem egy év múlva lesznek a választások, de ez a két hét olyan volt, mint máskor egy választási kampány finise. Hova lehet ezt még fokozni?

– Szerintem az a kérdés, hogy a Fidesz hova tud még süllyedni, illetve a Fidesz vezetői, mert mindig elmondom, hogy a fideszes emberek nem erre szavaztak. A fideszes szavazók nagy része, sőt, szerintem az összes szereti a hazáját, a településeit, a családját, és azért jönnek át egyre többen hozzánk, azért látják, hogy az emberséges Magyarország az más,

nem a nyílt erőszakra, a verbális, fizikai erőszakra szavaztak ők sem.

A Fidesz is látja, hogy ez csak felgyorsítja az amortizációjukat, a süllyedésüket. Nem vevő a magyar társadalom erre a fajta gyűlöletkeltésre, amit ők csinálnak, a hazaárulózásra, az egészen elképesztő mértékű agresszióra nők ellen, gyerekek ellen, civilek ellen. Szerintem ezt le fogják állítani, mert rájönnek, hogy ezzel csak segítenek nekünk a kétharmadhoz, mert ettől akár még jobban megbillent a magyar társadalom, és teljesen elzavarhatják őket. Most pánikolnak. Azért csinálják ezt, mert valamit akarnak csinálni, hogy átvegyék a kommunikáció irányítását, de ezzel csak saját maguk alatt vágják a fát – azon túl, hogy tönkreteszik a társadalmat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Az ország leszar minket, úgy, ahogy vagyunk, de itt kell lennünk” – A nap, amikor korlátozták a gyülekezési jogot Magyarországon
A Momentum blokádjában néhány tutcatnyian vettek részt, a tüntetésre egy-két ezren jöttek el, és alig párszázan maradtak a végére. Akikkel beszélgettünk, pesszimisták voltak, le lehet-e békés választásokon váltani a Fideszt.


Az alaptörvény 15. módosítása teszi lehetővé, hogy betiltható legyen a Pride. Természetesen nem ezt írta bele a Fidesz a törvénybe, hanem csupán annyit, hogy a gyermekek jogai más szabadságjogokat megelőznek, kivéve az élethez való jogot. De amennyiben úgy értelmezik (márpedig a politika nyomására úgy fogják), hogy a melegek vonulása sérti a gyermekek jogait, akkor betilthatóvá válik egy ilyen rendezvény.

Tegnap volt a módosítás zárószavazása, amit a Fidesz–KDNP mellett a Mi Hazánk is megszavazott. Erre az alkalomra hirdette meg az Országgyűlés épületének blokádját a Momentum.

Villamossal mennék a Kossuth térig. Az eredeti tervem szerint egy megállót mentem volna, azonban félúton megállítja a villamost egy szoros rendőrsorfal.

Kiderül, csak eddig jöttünk, mert lezárták a rendőrök az egész Kossuth teret majdnem minden irányból, csak a Szalay utca felől közelíthető meg. Ezt a lezárást semmi nem indokolja, mivel a téren alig van tüntető, bőven közlekedhetne a villamos. Ahogy a környező utcák zárása is csupán annyi célt szolgálhat, hogy aki a térre igyekszik, kerülhessen egy nagyot.

Leszállok a villamosról, a rakpart felé veszem az utamat. A töküres utcákon hermetikus rendőrkordon, ami, ahogy sejtettem, a rakpart zárásával folytatódik. Itt veszem hasznát a sajtóigazolványomnak, ami nélkül esélyem sem lenne lejutni a mélygarázs alsó rakparti bejáratához. Két sorban állnak a képviselők, mögöttük és körülöttük rendőrök. Elsőként Sebők Éva momentumos képviselőhöz fordulok, hogy mi van itt most. Tőle csak annyit tudok meg, hogy saccra 60–70 fideszes képviselő lehet bent szerinte, tehát még nincs meg a kétharmad a szavazáshoz. Közbevetem, hogy az állami média elől is simán felszedték és elvitték őket rendőrök, amire annyit válaszol, hogy bízik benne, hogy

ha egyet elvisznek, kettő ül majd a helyébe.

A fenti tér felől ugyanis a lépcsőn még szabad a lejárás. De fentről nem jön senki le, csak biztatják a maroknyi momentumost. Lent azonban forrósodik a helyzet. Érkezik még egy adag rendőr, érzékelhetően közeledik a pillanat, amikor megpróbálják felszámolni a blokádot. Az eddig álló képviselők és civilek leülnek, szorosan egymás mellé. Felkészülnek arra, hogy elvigyék őket, előkerülnek a gyorskötözők, hogy egymáshoz kötözzék magukat.

Csak a blokádban részt vevők vannak lent, kétszer annyian a sajtótól, és még vagy húsz szimpatizáns. Ekkor

a rendőrök elkezdik felterelni a sorfal előtt álló újságírókat, fotósokat, operatőröket a járdára.

Elég kellemetlen érzés, mert addig szellősen tudtunk állni, most a járdán nem sok helyünk maradt. És a rendőrök nem állnak meg itt, hanem az egész sajtót fel akarják terelni a lépcsőn a térre. Ennek sem látni sok értelmét, hiszen a járdáról mi már nem jelentünk akadályt, maradt a blokádban részt vevő két sornyi momentumos, innen már csak arról van szó, hogy ne lehessünk közel az eseményekhez.

Szabó Tímea országgyűlési képviselő is itt van, őt is lökdösik felfelé, ám nem hagyja magát. Részben neki köszönhetően a rendőrök (egyelőre) felhagynak azzal, hogy feltereljenek minket a térre. Amikor megkérdezem, mi zajlik itt szerinte, azt mondja, hogy teljesen abszurd kezd lenni ez az egész. „Azok a rendőrök, akik egyébként nagyrészt tisztességesen végzik a munkájukat, bele vannak tolva egy jogilag szürke zónába, aztán egy teljesen illegális tevékenységbe, egy teljesen jogszerűtlen intézkedéssorozatba.”

Szerinte a helyzet előbb-utóbb komolyabb erőszakba fog torkollni. Amikor felvetem neki, hogy az Orbán-rendszer egyik legitimációs alapvetése az, hogy a 2006-os rendőri erőszakkal szemben az ő rendőrségük szakszerűen teszi a dolgát, a tüntetők haja szála sem görbül, azt mondja, hogy ez már akkor megdőlt, amikor a Karmelitánál előkerült a diákokkal szemben a könnygáz.

„A hatalom egyre kétségbeesettebb, tudják, látják, hogy a 2026-os választáson nagyon nem állnak jól, ezért egyre kétségbeesettebb és egyre erőszakosabb lépéseket fognak tenni.”

„Ha csak abba belegondolunk, hogy Kövér László házelnökként minden évben olyan elképesztő katonai fegyvereket, lőszereket és eszközöket rendel az országgyűlési őrségnek, mint például kézigránátok, akkor az már önmagában elég nyugtalanító, az pedig, hogy gyakorlatilag százával állnak itt a rendőrök békés tüntetőkkel szemben, hát az sem megnyugtató” - mondja.

Szerinte elég ránézni Oroszországra, hogy hova lehet ezt fokozni. A hatalom részéről a közbeszédben megjelenő poloskázás, kullancsozás, majd az ezt követő erőszakhullám a Tisza pultjai ellen mind-mind nagyon aggasztó.

„Pontosan tudjuk azt, hogy a harmincas évek náci Németországában így kezdődött a népirtás, hogy először szavakkal, aztán azok tettekbe fordultak, és végül népirtás. Most már látjuk, hogy gyakorlatilag fideszes provokátorok minden egyes gyülekezésnél odamennek és fizikai atrocitásba torkolló verekedést kezdeményeznek békés tüntetők ellen.”

Tény, hogy a heringként járdára zsúfolt sajtó és a szimpatizánsok között most is ott áll Bede Zsolt, aki megállás nélkül próbálja kihozni a sodrából a tüntetőket, politikusokat. A rendőrök közben a hátsó sorban ülőket egyenként emelik fel és viszik odébb. Ebben szakszerűek.

A tér felől a korlátnál álló tüntetők kiabálnak, ahogy az alsó rakpart Duna felőli oldalán állók is. Sebők Éva reményei nem teljesülnek, de nincs is rá esély, mert a hermetikus rendőrsorfalon, még ha akarna, sem tudna áttörni tüntető, hogy az elhurcoltak helyére üljön.

A második sor még ül. Tordai Bence mellé sodródom, akivel elég nehéz beszélgetni, mert Bede Zsolt megállás nélkül mondja a magáét.

Tordai szerint sokkal többen kellene, hogy itt legyenek, mert a képviselők és néhány aktivista, aki velük együtt leül, kevés. Tízezrek kellenének ide, mondja.

A Tisza önkénteseire hivatkozik, akik az elmúlt három hetet végigpultozták a Nemzet Hangja konzultáció íveivel, nem egyszer fizikai erőszaknak kitéve magukat. Azt mondja, nagyon nehéz időszak következik, és ebben nem ért egyet Magyar Péterrel, aki szerinte azt mondta, hogy túl vannak a nehezén. A neheze most következik. A felelősség Tordai szerint a kormánypártoké, és az azokat kiszolgáló Bede Zsolt-féle figuráké.

Közben a rendőrök szépen felszedik a második sort, majd mindenkit feltessékelnek a térre.

A blokádnak vége.

Kis szünet következik, a téren lézengenek az emberek. Eleve a Tisza szobor körüli kisebb térre szervezték a demonstrációt, nem is a nagy térre, a főbejárat elé. A szervezők nyilván azzal számoltak, hogy ezt a térséget talán megtöltik az emberek. De ezt is túlbecsülték.

A kivetítőn közvetítik az ülésteremben történő szavazást. Érdekes kép, mobilról streameli valamelyik képviselő. Előttünk, hátulról látszik a Szijjártó miniszter, aki a mellette ülő minisztertársával kedélyesen beszélgetve ütemesen nyomogatja az igen gombot.

A téren a tömeg minden szavazásnál fújol, holott egyelőre teljesen más törvények zárószavazása folyik. Majd hirtelen ráfordulnak az alaptörvény módosítására, itt is több részletben szavaznak. Pár perc, néhány szavazás, és vége. Ennyi volt.

A politikusok beszédeit itt nem részletezném. Legyen elég annyi, hogy az utolsó felszólaló, Bedő Dávid, a parlamentből kitiltott Momentum frakcióvezetője felszólítja az embereket, hogy menjenek fel a Várba, a Sándor-palota elé, és bírják rá a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alaptörvény módosítását.

El is indul a tömeg, vagy ezer ember. Találomra megszólítok egy menetelő fiút, Kaiser Botondot, Esztergomból. Szkeptikus azt illetően, hogy ennyien megállásra kényszeríthetnék a hatalmat.

A jövő évi választás kilátásait illetően is pesszimista: szerinte krumplival vagy erőszakkal, de a hatalom megtalálja a módját, hogy „megnyerje” a választásokat.

Egy biztos. Ha tíz év múlva is Fidesz-rendszer lesz, ő már nem lesz itt - mondja.

Az Akadémia utcában menetel a tömegben Szabó Szabolcs momentumos képviselő. Amikor idézem neki a színpadon imént felszólaló Baranyi Krisztina szavait, miszerint Magyarország Oroszország útjára lépett, egyetért vele.

„Én mindenkinek azt tudom javasolni, hogy olvassa el Anna Politkovszkaja naplóját. Az 2005–2006 környékén íródott, utána lőtték főbe a lakása ajtajánál. Amiket ő ott leír a 2005–2006-os Oroszországról és Putyin akkori hatalomtechnikai húzásairól, az kísértetiesen hasonlít arra, mint ami most történik Magyarországon. Úgyhogy igen, én is azt gondolom, hogy ez egy erős putyinizálódási út, amin vagyunk.”

Zúg az utcában a „Mocskos Fidesz”, a boltosok az üzletük küszöbéről bámészkodnak, ahogy a turisták is. Ez a Belváros, itt minden turistalátványosság. Akik most erre járnak, nem is tudják talán, milyen pillanatoknak véletlen tanúi éppen.

A képviselő nem hiszi, hogy választásokon le lehet váltani a Fideszt. Szerinte minden a kezükben van, hogy manipuláljanak, és nem is kell a választás napján hamis szavazólapokkal operálni, ott van az egész államapparátus, az állami média és a kétharmados törvényhozás. Szerinte ez a rendszer csak összeomolhat, és csak utána lehet rendszert váltani.

Kiérünk a térre, versenyfutás kezdődik a rendőrökkel, ki ér előbb a hídra fel. A momentumosok futva rohamozzák meg a hidat, még szabad a feljárat. A hídra érve győzedelmesen kiabálják: miénk a híd! Ezt az egyetlen "győzelmet" aratták ma, büszkék rá tehát. Bevárják a tömeget, ami folyamatosan apad. Három-négyszáz ember lehet, akik a hídra lépnek, jóindulatú becsléssel. Megszólítok egy lányt, Reginát Budapestről. Sarkosan fogalmaz, amikor megkérdezem, vár-e valamit a mai tüntetéstől:

„Én nem, mert az ország leszar minket, úgy, ahogy vagyunk, viszont muszáj mennünk, és muszáj addig tennünk, ameddig nem hallgatnak ránk, mert mást nem tehetünk, gyülekeznünk kell, össze kell tartanunk, és itt kell lennünk.”

A kezdetektől fogva kijár a tiltakozásokra, és ott lesz, ameddig kell, ameddig lehet, mert szerinte valahogy fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy baj van az országban.

És ahogy számítottam rá, a Clark Ádám tér előtt, a híd budai végén rendőrsorfal állja el az utat. Nem sokáig tart a szokásos farkasszem-nézés, hamar döntenek a tüntetők: áttörnek. Én, a fotósok mellé felállva a híd vasszerkezetére látom azt is, amit ők nem:

irdatlan mennyiségű rendőr és rendőrségi busz áll a téren, miközben a tömeg már csak a híd budai kapuja és hídfője közötti útszakasznyira apadt.

Ezt ők nem tudják, nekimennek a rendőröknek. A tüntetők nyomják a rendőröket, azok meg vissza őket. A széleknél időnként meggyengül a rendőri ellennyomás, de mire átszivárognának a tüntetők, kerül ember oda is. Kijjebb nyomják a rendőröket, de át nem törnek.

Aztán egy következő hórukkra részben az is megtörténik.

Néhány tíz momentumos kitör a Clark Ádám térre.

A maradék a hídon reked. Ácsorgás és tanácstalanság kezdődik. Érezhetően szivárognak el az emberek, Pest felé szabad az elvonulás lehetősége. Az egyik fiatalembert, a siófoki Szabó Dánielt megszólítom, mit látott. Ő nem állt az első sorban, amit tud, hogy akik átjutottak, azokat rögtön igazoltatták is. De úgy érzi, keményedhet a helyzet. „Sok rendőrnek a kezében ott a könnygázos palack, már rakosgatták jobbra-balra, meg többen már visszamentek az autójukba a maszkért. Úgyhogy szerintem készültek arra, hogy ha szükséges, akkor a könnygázt is bevetik.”

Ahogy az erőviszonyokat látom, erre már nem lesz szükség. Újabb adag rendőr érkezik, nem is kevés, Pest felől, és a maradék úttesten lézengőket is felküldik a járdára. Elég most már a kérés, mindenki engedelmeskedik, a rendőrök segítenek két biciklit átemelni a korláton. A járdán egy darabig téblábol még a maradék, miközben egy turistacsalád, két gyerekkel próbál átjutni a kordonon, de hiába mutatják a szállodai kártyájukat, a rendőrök nem engednek át senkit. Ez a parancs.

Vége. Visszafelé a hídon mindenkit igazoltatnak. Mögöttem egy anya és fiatal felnőtt leánya. A lány sír. Anyja nyugtatja. A lánya erre csak azt mondja: „Értsd meg, én ilyen érzékeny vagyok, nem akarom megszokni, hogy ilyen megtörténhet.”

Az anyja, nyilván vigaszként mondja, szerinte ezek után senki sem szavaz jövőre a hatalomra. De a lánya nem ért egyet.

„Itt lehet, hogy nem. De ott, ahol olyan a szegénység, hogy egy zsák krumpliért leszavaznak bárkire, ott fogják megnyerni a választást. És hidd el, ha én is éhes lennék, én is szavaznék bárkire egy kis krumpliért.”

Sietősre veszem, szép tavaszi este van. A város fényei csillognak, Budapest gyönyörű.

Sulyok Tamás az este alá is írta a törvényt, ami így azonnal életbe is lépett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: