A DK és a Fidesz a nagy vesztes 2024-ben – ők veszítették a legtöbb támogatót idén a Republikon szerint
Minden párt támogatottsága visszaesett Magyar Péter és a TISZA feltűnésével - írja az idei évet összefoglaló elemzésében a Republikon Intézet. A két legnagyobb vesztes a DK és a Fidesz - előbbinek 12 százalékkal, a kormánypártnak pedig 11 százalékkal csökkent a támogatottsága a pártválasztók körében január óta.

A Republikon már a múlt évben is a Fidesz-KDNP enyhe visszaeséséről, de magabiztos előnyéről számolt be, a hagyományos ellenzéki pártok stagnálása mellett.
- írták.
A Tisza Párt megjelenése azonban a korábbi ellenzéki párttok életét is felforgatta, és nagy lendülettel szívta el a szavazókat a 2022-es ellenzéki összefogás pártjaitól. A pártválasztók körében a DK jelenleg az öt százalékos küszöb környékén mérték - a teljes népességben azt alatt. A többi kisebb párt 2-3 százalékponttal zsugorodott, ami már a létüket is veszélyezteti.
Egyedül a Mi Hazánkat nem rázta meg túlságosan a Tisza Párt erősödése, ők csak 1 százalékpontot veszítettek.
„Nem szabad szó nélkül elmenni a párt mellett, mert alig észrevehetően erőt gyűjt, az egész Európára jellemző szélsőjobboldali trendhez illeszkedve, és
- emelte ki elemzésében a Republikon.
A bizonytalanok aránya 10 százalékponttal csökkent.