„A befektetésünk az jó kezekben van” – mondta Kecskemét fideszes polgármestere a 127 milliárdról, amit hiába kértek vissza a jegybanki alapítvány cégétől
A befektetésük jó kezekben van - ezt közölte Kecskemét fideszes polgármestere az RTL Híradóval. Arra a kérdésre, hogy mikor kapják vissza a jegybanki alapítványokba fektetett közel 130 milliárdnyi közpénzt, Szemereyné Pataki Klaudia nem tudott válaszolni.
Kedd este a tüntetők 127 és fél milliárd forintnyi közpénz sorsáról kérdezték Kecskemét fideszes polgármesterét és alpolgármesterét. Az alpolgármester a Neumann János Egyetemet fenntartó Alapítvány kuratóriumának tagja, a polgármester pedig a felügyelőbizottság tagja, havi másfél millió forintért.
Ez az egyetemi alapítvány az infrastruktúra-fejlesztésre kapott állami vagyon nagy részéből jegybanki kötvényeket vásárolt a Magyar Nemzeti Bank alapítványának vagyonkezelőjétől. Ez azonban az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint súlyos vagyonvesztést okozhatott, és így az egyetem fejlesztésére szánt közvagyon részleges elvesztését okozhatta.
A helyi ellenzék szerdán demonstrációt szervezett, a végén a tüntetők leírták a véleményüket egy papírra. Ezeket pedig csütörtök reggel az ellenzéki önkormányzati képviselők bevitték a városházára és letették a polgármester elé. Végül a fideszes képviselők leszedték a táblát. Mikor a napirendet akarták elfogadni, megszólalt a Börtön ablakába című dal, nem találták a zene forrását. Végül a fideszes képviselők padjában leltek rá a hangszóróra. Miután azt kivitték, a polgármester úgy döntött, hogy átadja az ülés vezetését az alpolgármesternek és válaszol a sajtó és a helyiek kérdéseire.
Szemereyné ekkor mondta azt, hogy jó döntés volt kötvényekbe fektetni a pénzt.
Magyarázata szerint az egyetem költségvetése nem lett volna elég a fejlesztésekre, ezért a kötvények utáni hozamból fedezték ezt. Komoly hozamot reméltek, de pontos számokat nem tudott mondani, mert szerinte ezek nem állnak rendelkezésre.
A polgármester úgy vélte, hogy az egész ügy egy provokáció, és elutasította az Állami Számvevőszék jelentésében megfogalmazott megállapításokat.
Az ülésteremben ezek után az ellenzéki képviselők hiába kezdeményezték a polgármester és az alpolgármester lemondását.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója