Videón, ahogy eloltották a pénteki gázrobbanásos lakástüzet a ferencvárosi társasházban
Egyelőre nem tudni, mikor térhetnek vissza otthonaikba az épen maradt lakások tulajdonosai. A gázrobbanás és az azt követő tűz hatalmas károkat okozott, több lakás lakhatatlanná vált.
Ahogyan arról lapunk is beszámolt, tegnap délután gázrobbanás történt Ferencvárosban, az Ipar utca és a Vaskapu utca sarkán lévő társasház első emeletén. A robbanás után tűz keletkezett, majd további detonációk is hallatszottak. A lángok az ablakokon keresztül csaptak ki, és a homlokzatot is elérték.
A helyszínre több mint negyven tűzoltó vonult ki tizenöt járművel, és kora délutántól egészen éjszakáig dolgoztak. Az épületet lezárták és őrzik, a lakók csak késő este mehettek be rendőri kísérettel, hogy elvigyék néhány személyes holmijukat.
Szerencsére
a tragédiának nincs halálos áldozata, de egy idős férfit nem életveszélyes sérülésekkel kórházba szállítottak. Hat lakás lakhatatlanná vált, az épületet lekapcsolták a közművekről. A ház állapotát statikus vizsgálja.
A tűzeset pontos körülményeit és okát a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja. A viszonylag épen maradt lakásokba való visszaköltözés időpontjáról egyelőre nincs információ. A hatóságok hivatalos videót is közzétettek az oltásról, amely a mentési munkálatokat mutatja be.
Ahogyan arról lapunk is beszámolt, tegnap délután gázrobbanás történt Ferencvárosban, az Ipar utca és a Vaskapu utca sarkán lévő társasház első emeletén. A robbanás után tűz keletkezett, majd további detonációk is hallatszottak. A lángok az ablakokon keresztül csaptak ki, és a homlokzatot is elérték.
A helyszínre több mint negyven tűzoltó vonult ki tizenöt járművel, és kora délutántól egészen éjszakáig dolgoztak. Az épületet lezárták és őrzik, a lakók csak késő este mehettek be rendőri kísérettel, hogy elvigyék néhány személyes holmijukat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Április 11-én éjszaka egy helyi iskola jótékonysági báljáról gyalogolt hazafelé két férfi és egy nő Szigetváron, amikor útközben szóváltásba keveredtek egy társasággal. A vita tettlegességig fajult, és a háromfős társaságból a két, rendőrként dolgozó, de az eset idején civil ruhát viselő férfi kórházba is került – írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Blikk.
A lap úgy tudja, hogy a sértettek vezető beosztásban, illetve vizsgálóként dolgoznak a szigetvári kapitányságon, és egyikük korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál szolgált.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban annyit árult csak el a Blikknek, hogy „a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság garázdaság és súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két szigetvári férfi ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.”
A Blikk rendőrségi forrásokból úgy értesült, hogy a verekedésben érintett két férfit korábban drogügyletek miatt ítélték el, és nemrég szabadultak a börtönből. A két megvert rendőr állapotáról annyit sikerült kideríteni, hogy kórházi ellátásra szorultak, de aztán gyorsan elhagyhatták az intézményt, és már otthon lábadoznak.
Április 11-én éjszaka egy helyi iskola jótékonysági báljáról gyalogolt hazafelé két férfi és egy nő Szigetváron, amikor útközben szóváltásba keveredtek egy társasággal. A vita tettlegességig fajult, és a háromfős társaságból a két, rendőrként dolgozó, de az eset idején civil ruhát viselő férfi kórházba is került – írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Blikk.
A lap úgy tudja, hogy a sértettek vezető beosztásban, illetve vizsgálóként dolgoznak a szigetvári kapitányságon, és egyikük korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál szolgált.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban annyit árult csak el a Blikknek, hogy „a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság garázdaság és súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két szigetvári férfi ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megdöbbentő dolgok derültek ki a 62 éves Scherer Károly meggyilkolásáról. Ahogy arról mi is írtunk, tavaly egy férfi megölte az apját, majd bejelentette, hogy eltűnt. Később a nyomozás megállapította, hogy a férfinak és feleségének anyagi gondjai voltak: Azt tervezték el, hogy megölik a férfi apját, hogy hozzájussanak a vagyonához. Ezért meggyilkolták 2024. január 30-án a XVIII. kerületi házában. A holttestet eltüntették, a takarításban a feleség is segített. Majd az értékeket sorban értékesítették, amiben az asszony előző kapcsolatából született fia is segített.
Gál Sándor alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője a Spektrum Tv Budapesti Zsaruk műsorában beszélt a tragikus ügyről. Elmondta, hogy a kihallgatás során derült ki, hogy
a férfi az apja elrejtett aranyait kereste, ekkor ütötte meg az édesapját, aki a földre esett. Ezt követően akkumulátoros fűrésszel vágta fel a holttestet.
A testet a házban darabolta fel. A rendőrök az eldugult lefolyóban emberi maradványokat találtak, amik a DNS-vizsgálat szerint az apától származtak. A rendőrség azonban nem vonta vissza a kőrözést, mert még nem találták meg a holttestet, vagy annak egyértelmű jelét, hogy valóban nincs életben a férfi.
Megdöbbentő dolgok derültek ki a 62 éves Scherer Károly meggyilkolásáról. Ahogy arról mi is írtunk, tavaly egy férfi megölte az apját, majd bejelentette, hogy eltűnt. Később a nyomozás megállapította, hogy a férfinak és feleségének anyagi gondjai voltak: Azt tervezték el, hogy megölik a férfi apját, hogy hozzájussanak a vagyonához. Ezért meggyilkolták 2024. január 30-án a XVIII. kerületi házában. A holttestet eltüntették, a takarításban a feleség is segített. Majd az értékeket sorban értékesítették, amiben az asszony előző kapcsolatából született fia is segített.
Gál Sándor alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője a Spektrum Tv Budapesti Zsaruk műsorában beszélt a tragikus ügyről. Elmondta, hogy a kihallgatás során derült ki, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Wang mester jelentős változásokat hajt végre budai éttermében, miután – elmondása szerint – olyan visszaélésekkel szembesült, amelyek több évtizedes vendéglátói tapasztalata ellenére is meglepték. A séf a közösségi oldalán osztotta meg, hogy súlyos kötelességszegés miatt átalakította a Mozium csapatát.
„Sajnálattal értesítelek Titeket arról, hogy a közelmúltban jelentős változások történtek a Mozium csapatában. Sajnálom, hiszen hosszú évek közös munkája ért véget, ugyanakkor azt még jobban sajnálom, hogy ez egy méltatlanul alakult búcsú” – fogalmazott a séf a Facebookon.
Wang mester azt is megosztotta, hogy
egy korábbi munkatársuk jelentős károkat okozott kollégáiknak és a cégének is.
Emellett – állítása szerint – a történtek nemcsak a munkatársakat, hanem a vendégeket is érintették.
„Tudomásomra jutott, hogy a viharos elválás, szégyenteljes módon, nemhogy a kollégáimra, de még a Vendégeinkre is hatással bír: számos törzsvendégünkhöz érkezett megkeresés, hogy segítsenek a Mozium elhiteltelenítésében. Emellett a csapatunk meglévő tagjait is zaklatták” – írta.
A séf az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz fordult. Bár csalódott, Wang mester továbbra is elkötelezett amellett, hogy magas színvonalú ázsiai gasztronómiai élményt kínáljon, és új munkatársakat keres az étterembe.
Wang mester jelentős változásokat hajt végre budai éttermében, miután – elmondása szerint – olyan visszaélésekkel szembesült, amelyek több évtizedes vendéglátói tapasztalata ellenére is meglepték. A séf a közösségi oldalán osztotta meg, hogy súlyos kötelességszegés miatt átalakította a Mozium csapatát.
„Sajnálattal értesítelek Titeket arról, hogy a közelmúltban jelentős változások történtek a Mozium csapatában. Sajnálom, hiszen hosszú évek közös munkája ért véget, ugyanakkor azt még jobban sajnálom, hogy ez egy méltatlanul alakult búcsú” – fogalmazott a séf a Facebookon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megölte és feldarabolta az apját egy budapesti férfi, majd bejelentette a rendőrségen az eltűnését
A nyomozás eredménye szerint a gyilkos és felesége anyagi érdekből ölt. A gyilkosságról tudott a nő fia is, aki segített pénzzé tenni az elhunyt értékeit.
Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a Police.hu oldalon.
A közlemény szerint a fia jelentette be a rendőrségen 62 éves apja eltűnését a XVIII. kerületből még 2024. február 27-én, mert elmondása szerint már hetek óta nem hallott a férfiről.
Később az eltűnt férfi akkor 41 éves fiát – aki a bejelentést tette – gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vették. Majd az akkor 49 éves feleségét is gyanúsítottként hallgatták ki – bűnsegédként elkövetett emberölés bűntett miatt –, és őt is őrizetbe vették.
A nyomozás azt állapította meg, hogy a házaspárnak anyagi gondjai voltak, ezért kitervelték, hogy megölik a férfi apját, és így jutnak hozzá vagyonához. A gyilkosságot a férfi követte el 2024. január 30-án apja XVIII. kerületi házában.
A férfi feldarabolta, majd eltüntette a holttestet, a lakás takarításában felesége is segített; a házaspár rögtön be is költözött az áldozat házába, az ott lévő ékszereket, festményeket és egyéb értékeket pedig elkezdték pénzzé tenni.
Az értékesítést a nő előző kapcsolatából született 28 éves fia végezte, aki szintén tudott a bűncselekményről. Őt, illetve az elhunyt férfi hagyatékát áron alul felvásárló férfit a BRFK nyomozói pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.
Az áldozat holtteste azóta sem került elő – áll a közleményben.
(via MTI)